„A honvédelem nemzeti ügy” – ez is bekerült a korábban gránitszilárdságúnak nevezett Alaptörvény szövegébe a tizenkettedik módosítás után. Az Országgyűlés kedd este megszavazta a kormány november közepén benyújtott javaslatát, amellyel gyakorlatilag betiltják a honvédségi szakszervezeteket.

Orbánék az Alaptörvény-módosítással lényegében betiltották a szakszervezeteket a honvédségben

A Demokratikus Koalíció kedd délelőtt közleményben, hogy nem vesz részt a szavazáson. „A senkivel sem egyeztetett, a magyarok feje felett elfogadott, egypárti alaptörvényt nem módosítgatni kell, hanem az egészet ki kell dobni” – fogalmaztak.

A Magyar Honvédség hivatásos állományú tagjai jogállásáról a jövőben az Országgyűlés helyett a kormány rendelkezhet a módosítás alapján. A rendeleti úton történő jogalkotás a kormány reményei szerint gyorsabb és hatékonyabb folyamatokat jelent majd, hiszen így nem kell végigzongorázni a hagyományos parlamenti törvényalkotási folyamatokat, hanem egy rövid rendelettel akár már másnaptól életbe léphetnek egyes változtatások.

„A Magyar Honvédség hivatásos állományú tagja jogállásával összefüggésben szakszervezet nem alakulhat és tevékenykedhet”

– szerepel a javaslatban.

A jövőben csak a kormányrendeletben meghatározott szabályok szerint lehet honvédségi szakszervezetet alakítani. Az MSZP-s Harangozó Tamás szerint ez a módosítás a magyar katonák jogfosztásával egyenlő. „Ezzel a katonák válnak az első olyan foglalkoztatotti csoporttá, akiknek jogait nem védik törvények” – fogalmazott a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának szocialista alelnöke. Szerinte az Alaptörvény-módosítás célja és következménye, hogy nem a magyar nemzetnek, hanem Orbán Viktor kormányának lesz hadserege.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy munkavállalói csoport részére a munkavállalók érdekképviseletét ellátó egyesületekben való részvétel lehetősége és képviselete ilyen szintű korlátozás alá essen

- reagált a javaslatra a LIGA Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetsége. Egyetlen olyan nemzetközi példát sem lehet felhozni szerintük arra, hogy alaptörvényben tiltanák a katonák egyesülési jogát és a szakszervezet működését, „totálisan kiüresítve ezzel az alapjogok gyakorlásának minimumát”.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága egy franciaországi eset kapcsán 2014-ben világosan kimondta , hogy nem lehet megfosztani a fegyveres testületek tagjait a szakszervezet alakítás jogától. Ha Magyarországon ilyen döntés születik, akkor azt biztosan meg fogjuk támadni, egy ilyen módosítás számunkra és magyar kollégáink számára elfogadhatatlan

– mondta a Népszavának Emmanuel Jacob, a Katonai Egyesületek és Szakszervezetek Európai Szervezetének (EUROMIL) elnöke. Ennek a nemzetközi ernyőszervezetnek a tagja az 1991-ben alakult Honvédszakszervezet is, amely a javaslat benyújtása után feloszlott, és egyesületi formában működik a jövőben.

Forrás: Telex

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
@Shikari: Akkor húzzál haza a picsába...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
fideszes gyökér
nem kell szakszervezet.
Az oroszoknak kell megadni magát az egész rottyant bagázsnak.
Ez a Miniszterelnökúr célja,
hiszen akkor simán meg tud lépni majd a lopott pénzzel.
Ezodabasz
@utánam a vízözön: ma, 20:56 Nincs veszve minden:)) Tudod milyen kincset találtam? Nem fogod elhinni,de érdemes rá odafigyelni! www.youtube.com/watch?v=zyYikhanov4
Nyírfa
@Mirabilis: 19.42

"...magyarok közt európai..."

József Attila : Thomas Mann üdvözlése

"
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol –
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?…"

" Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait. "

Mintha nem menne nekünk ez az európaiság. És ebbe belefájdul a szívem.
Clavigo
@Shikari: Látom,,korán reggel már " kapod a kezeket",,te agyatlan...DDDDXDDX.. Idiota lápi móc..:):)
ómió
A honvédség, bizony, efftársak! Nem az efftársi szakszervezeti szembekötősditek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.