Az államnak ki kell adnia a 244 milliárdos Bosnyák téri beruházás szerződését. A Transparency International szerint az ominózus szerződés tartalma a nyilvánosság számára is elérhető lesz.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. azzal védekezett, hogy nemzetbiztonsági kockázattal járna, ha a nyilvánosság is megismerhetné a részleteket – ezt még a Kúria sem hitte el.
Az állami cég kénytelen lesz kiadni Bosnyák téri piac mellett épülő ingatlanegyüttes szerződését. A beruházás nem kevesebb, mint 244 milliárdba került.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) már az építkezés megindulása után vásárolta meg a "gödröt" potom 244 milliárd forintért, hogy ott épüljön meg az az épületegyüttes, amely a Nemzeti Adó- és Vámhivatal új székháza lehet a jövőben.
Az állami cég az eljárás során próbálta elkerülni a dokumentum közreadását, többek között olyan indokokra hivatkozva, miszerint magáról a szerződés meglétéről csupa figyelmetlenségből adtak tájékoztatást, és nemzetbiztonsági kockázattal járna, ha a nyilvánosság is megismerhetné a részleteket.
Fotó: Hadházy Ákos Facebook-oldala
A Transparency International bejegyzésében a Kúria döntésének hátterét:
„Az állami cég tévesen úgy vélte, hogy ha már egyszer ezt a beruházást nemzetbiztonsági okból kivonta a közbeszerzések alól, akkor emiatt a beruházás minden részlete is azonnal és automatikusan titkossá válik.
A másodfokon eljáró bíróság azonban nem így vélekedett, és megállapította, hogy az államnak nem elegendő felmutatni a nemzetbiztonsági kártyát, mintha az egy bírói piros lap lenne, hanem tételesen igazolnia és bizonyítania is kell, hogy mik azok a kockázatok, amelyek a vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra kerülése esetén aláásnák a nemzet biztonságát.
A harmadfokon eljáró Kúria is úgy vélte a mostani döntésében, hogy a vonatkozó szerződést az MNV-nek ki kell adnia, így az rövidesen a nyilvánosság számára is megismerhető lesz.”
A zuglói építkezést az a Bayer Construct nevű cég végzi, amelynek vezetője, Balázs Attila Mészáros Lőrinccel és Tiborcz Istvánnal is üzletelt már, de emellett a kormány stratégiai együttműködési megállapodást is kötött a céggel.
A sikeres döntést Hadházy Ákos független képviselő is bejelentette Facebook.oldalán.
50 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás