Horvátország nem képes több migránst fogadni, erről pedig a Egyesült Nemzetek Szervezetének Menekültügyi Főbiztosságát (UNHCR) és az Európai Uniót is értesítette – mondta újságíróknak Ranko Ostojic belügyminiszter csütörtökön a tovarniki határátkelőn.

A belügyminiszter kijelentette, hogy Horvátországban 24 óra alatt hatezren lépték át illegálisan a határt, ez pedig veszélyezteti az ország biztonságát.

Elfogadhatatlan, hogy míg Horvátországnak alkalmaznia kell a nemzetközi szerződésben foglalt kötelezettségeket, addig a környező országok, ahonnan a migránsok jönnek, ezt nem teszik – hangoztatta a miniszter.

Nem vagyunk olyan ország, amely az adott pillanatban nem képes szolidaritást vállalni, de most arra kérjük a nemzetközi szervezeteket, hogy állítsák meg a migránsáradatot azokban az országokban, amelyek ezeket a törvényeket nem tartják be – mondta.

Ranko Ostojic elvárja Görögországtól, Szerbiától és Macedóniától, hogy Horvátországhoz hasonlóan tartsák be az uniós rendeleteket.

A migránsok nem eleve nyitott ajtón jöttek be az országba. Nekünk törvényben meghatározott kötelezettségeink vannak velük szemben, és a nemzetközi egyezmények alapján jártunk el – mondta.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lópicigáspár
Egy nap alatt!? Nem sokáig volt a nagy empátia!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lópicigáspár
Egy nap alatt!? Nem sokáig volt a nagy empátia!
dömdödöm
A malacképű német kancellárt kell lemondatni mert kijelentette minden szírt befogad németország . Innentől elindult mindenki és képtelenség megállítani őket . Vissza sosem fognak menni ha csak nem viszik őket . :-(((((((((((((((((((((((((
kamazuka
Horvátoknak igazuk van.Valamennyit befogadtak,de nem kockáztatnak egy Keleti pályudvar-határállomás fiaskót.
jancsipapa
Pedig amíg egy se ment hozzájuk ( vagy alig ) korlátlanul fogadták őket . De eltelt közben két nap . Most már az ő farkuk .Nem a másé ...
Mobil123
Na eddig tartott a nagy pofátok hogy majd ti megmutatjátok?? Jó sokig bírtátok!!!
foton
@kamazuka: Nincs igazuk, mindet be kellene fogadniuk.
Feraj49
Na mi van fiúk ! Eddig bírtátok csak !!! Magyarországra már mióta tömegével érkeztek .A lakosság étellel-itallal fogadta őket .Nem győzik "meghálálni" kerítés szaggatással,rendőrök betonnal való dobálással. Próbáltuk a törvényt betartatni,de nem sikerült ,közben Mo.-ot a világ sajtója mindennek elmondta.Nagyon hamar "bedobtátok a törölközőt."Tessék még kitartani,mert több százezerek jönnek !
Főlökött
Drága szentem, nem gondoltátok volna ? - hát akkor pedig így jártatok !
Állítólagosan-állításotok szerint tanultatok a Magyar példából, illetve fel is készültetek rá, a tapasztaltak alapján !
Mizus akkor szerinted visszatoloncoltakkal, melyeket be kellett fogadnunk ? Mert állításotok szerint innen mentek - felétek. :)-és nem fordítva ? Áll a bál Nálatok ? Nem is kicsit ? Hát ez aranyos megállapítás lenne részetekről !

Ja igen, most jön a liberócsere, rátokfér :) -ne...

Ja-ha még tudnád drága drága ismeretlen barátom, mennyien is fognak még-már jönni :) Immáron mind - mind felétek - az irányotokba :))))))))))))))))
A határok lezárása a legkevesebb lenne részetekről is és nem egy olyan belügyminiszterrel kell tárgyalni, aki azon élvezkedik, hogy a Magyar határt ostromzár alatt van, bűnelkövetők részéről ! De az a legfőbb gondja, hogy a vízágyuval átlőttek feléjük, mindamellett ők pedig élvezték azon törvénysértő előadást, hogy a területükről, egy másik országot és annak fegyveres testületét támadják. Halmozzam az élvezeteket, még élvezték is az előadást és asszisztáltak a bűnelkövetők megtörésének hiányával ahhoz, hogy megszünjön ezen törvénytelen állapot. Így kényes helyzetbe kerültek.
Majd amikor rájött arra, elcseszte ezen lépést és nem tud szabadulni tőlük, illetve már arra sincs kapacitása a vállaltakra-szabadulásra, hogy saját honjáról megakadályozza a bűncselekményeket kövessenek el, szóval akkor felettébb érdekes helyzetet hozott össze !
Na ezen fickóval próbáltok tárgyalgatni érdemben, de egy a nagy kérdés, akkor miről is akartok tárgyalni érdemben ?
Peller Anikó
Jó, de fölbotlott a focista. Úristen, nem fejbelőtték, hanem felbotlott. Átment a víz szerbiába, jó ég mi lesz ha véletlenül északról fúj a szél és a magyar eső átszállingózik a határon. Arról nembeszélve, hogy a magyar tisza átfolyik szerbiába, lehet itt kellene fognunk a vizet, elég nagy a Kárpát medence.

Európa, neked véged van.
nena
Valszeg csúcsot döntöttek az egy nappal... Ja meg folyosót nyitni nekik, ezek mennek amerre akarnak, nem ti fogjátok nekik megmondani !
hemami
Minden országnak csak addig volt nagy a szája, amig nem őket érintette közvetlenül ez a végeláthatatlan áradat, addig könnyű volt humánunról papolni.
Fradigege
Ilyen szemét módon bánni a migránsokkal. Nem ellátni őket. Nem regisztrálni. Kibújni a felelőség alól. Tessék pedánsan viselkedni és elszállásolni őket, amíg ... holtartottam?...
fekete
Horvatok utan ,nem kell sok de Markell is felrugja majd a menekultek ugyeit.A miniszter,ki a
menekultekert felelos,mar lemondott! Gondolom,elg volt neki a Markell csabitobol,ki lovat
rakott a menekultek ala.
Lackó50
Nemrég azt nyilatkozták, hogy ők humánus emberek és regisztrálás után átengedik a menekülteket az országon. Ez is olyan duma volt, mint amit Merkel elhintett, hogy jőjjenek, mert ők befogadják szegényeket. Aztán kiderült, hogy mégse olyan szép a leányzó fekvése és most lehet magyarázkodni és kapkodni, hogy mit is csináljanak, no meg más is vállalja őket, mert náluk már betelt a pohár. A horvátok is addig voltak magabiztosak, még nem szaladtak bele a problémába. Most aztán minden bajuk van.
wagabund
na ez az...itt sem kísérlik meg a fénykép, ujjlenyomat kombót esetleg dns vizsgálatot? de miért? ez elterjed, hogy itt európában olyan balfasz ellenőrzés van, ami semmire nem jó...főleg a nők batyuját kéne megnézni...nagy összegbe fogadnék, hogy naponta összejönne több kiló kábszer, és több száz kézifegyver...
tessék csak megfigyelni, ha bejelentenék a részletes táskamotozást, hány nő-férfi kezdene valamerre elsunnyogni...még a szaros pelenka alá is be kellene nézni..
lenne ott még más is..

de így? csak kiállít magáról minden ország erőszak-szervezete egy szegénységi bizonyítványt..
egy függönnyel elkerített rész, benne aztal, ahol a zsákot nézik, és terpesz...ha nem, akkor irány vissza...se étel, se szállás, se semmi...

csak a hazánkat ugatták meg a többi országból...aztán kiderül, hogy a többiek hibát-hibára halmoznak...pedig ezek a buta magyarok itt voltak példának...vagy mégsem olyan buták?
Vizual
@Peller Anikó: Uj vagy itt ezért szívesen olvasok azoktól a nyomottaktól akiket még nem láttam. Tudod a határ sérthetetlen és ezt nem csak Orbán olvasatában, hanem a horvátok és szerbek olvasatában is. Nem lehet átlőni, átlocsolni mert az Orbán olvasatában nálunk is terrorizmusnak lehetne mondani.Tájékozódjál és ne itt osszad az észt. ( csak neked: "Alaptörvény!" ) Mondjál véleményt !
varirmag
"""a határ sérthetetlen """'"

HAHAHA !!!

Hogy hogy ezt a migráns (terorista ?) horda nem tudja ???
Ja és a szerbek akik a határunkra hordják őket ???

Ki kellene írni nekik a határra , hátha ettől visszafordulnak :-((((
Hellcat
Horvátok hamar feladták...Azért a németek most igazán bekaphatják...fasznak kellett ezeket felhergelni? Az a sejtésem, hogy ezek otthonról is már valami varázslatos téveszmével indultak el...a németek meg ajáluk adták a lovat. Aztán hopp pofáraesés mert akik odaértek a németekhez azok rájöttek hogy ez nem a kánaán..."kevesellték" az ellátást...Jó lenne ha ez az infó is futótűzként terjedne hátrafelé.
Ha a célja az egésznek viszont egy szép "békésen" végrehajtott kolonizálás akkor mind1 nekik.
Peller Anikó
@vízzael: """"a határ sérthetetlen """'"

HAHAHA !!!

Beteg ember vagy, nézed te a tévét? Röhögnöm kell az ilyen gyengeelméjű faszfejeken aki a sérthetetlen határokra hivatkozik amikor arab hordák ezrei törik át a határunkat és egész európa határait, erőszakkal, törve zúzva rombolva. Agymosott vagy, nem az a baj, hogy ha az arabok átpisálnak a határon hombré.
wagabund
most büntetlenül törnek-zúznak...
nanááá ...egyik sem lett regisztrálva...
...most eheti a hatalom amit főzött...illetve elmulasztotta a kemény fellépést..

a károgók meg le vannak...eltve...

nem merik megcsinálni, hogy akár több száz dobáló, ordító, gyújtogató migráns ott térdeljen naphosszat az útszélén, amíg sorra kerül...ha kell étlen szomjan...vizeljen maga alá..a sajtót távol tartani...
rend lenne az biztos...
kamazuka
Mára kiderűlt.
A horvátoknak nicsen igazuk!
Sőt, gusztustalan migráns politikát folytatnak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.