Idős egereket fiatalítottak meg fiatal emberek vérplazmájával amerikai kutatók, az állatoknak javult az emlékezőképességük, kognitív funkcióik és fizikai képességeik is. A módszert jelenleg Alzheimer-kórban szenvedő embereknél próbálják ki a szakemberek.

Korábbi kutatásokban a szakemberek idős és fiatal egerek érrendszerét kapcsolták össze, ami csupán az idős állat számára végződött kedvező eredménnyel. Miközben a fiatal állatok agya elkezdett öregedni, az öregebb állatok fiatalabbá váltak.

"A megújulás hatásának vagyunk tanúi" – hangoztatta Sakura Minami, az öregedéssel kapcsolatos betegségek ellenszerét kutató Alkahest cég szakembere.

Fiatal emberek vérét fecskendezték idős egerekbe – elképesztő, mi történt

A fiatalság kulcsa a kutatók szerint a vérplazmában – a vér folyadék összetevőjében – van. Számos tanulmányban kimutatták, hogy fiatal egerek vérplazmáját idős egerekbe juttatva megújul az agy és más szervek, köztük a máj, a szív és az izmok.

Hogy megtudják, emberek esetében is működhet-e a módszer, Minami és kollégái 18 éves emberek vérmintáit fecskendezték be 12 hónapos egerekbe. Ebben a korban – ami megegyezik az ember 50 éves korával – az egerek elkezdik mutatni az öregedés jeleit, és a memóriateszteken rosszul teljesítenek.

Az egerek hetente kétszer kaptak emberi vérplazmát. Három hét után teszteket végeztettek velük. A kezelésnek alávetett egerek teljesítményét összehasonlították három hónapos egerekével és olyan idősekével, amelyek nem kaptak vérplazmát.

A szakemberek azt találták, hogy az emberi plazmának fiatalító ereje van. A kezelt idős egerek ugyanúgy futottak nyílt térben, mint a fiatalok. Memóriájuk is javult, és sokkal jobban emlékeztek útvonalukra az útvesztőben, mint azok az idős egerek, amelyek nem kaptak kezelést.

"A fiatal emberi plazma javítja a kognitív képességeket. Az egerek memóriája megőrződött"

- idézte Minamit a New Scientist tudományos ismeretterjesztő folyóirat honlapja.

A kutatócsoport megvizsgálta mindkét idős egércsoport agyát. Új idegsejtek születésének jeleit, a neurogenezis folyamatát kutatták a hippokampuszban, ami fontos az emlékezet és a tanulás számára. A kezelt egerek agyában több új idegsejtet találtak.

Annak a reményének adott hangot, hogy egy nap eredményeik segíthetik az öregedés elleni kezelést emberek esetében, különösen azoknál, akiknek agya az öregedés jeleit mutatja.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A négymillió koldus országában jobb az alzheimer kor a parkinson kornál, mert inkább felejtsem el kifizetni a sörömet, mint hogy kilötyögtessem.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ila51
@simmering73: még a szürkéket is elkapják , nem csak a celebeket...:D
ila51
@simmering73: Daniel Keyes : Virágot Algernonnak ...jajj ez egy kedvenc könyvem
36
@Horizont: Rotschild klán tagjai is ezért élnek olyan sokáig. De, úgy tudom II. Erzsébet is így tartatja karban magát.

Megtanultam, hogy mindenhol kétféle egészségügy működik. Van a hétköznapi és van az elit.

Állatgyógyászat terén szerzett tapasztalatom, hogy amikor a kutyámat fertőző kullancs csípte meg, kijött az állatorvos-kiszállás, 6000 ft volt-, majd megkérdezte tőlem, hogy "lehet hogy meggyógyuljon a kutya, vagy biztosan meggyógyuljon"? Az első verzió 3000 ft volt, a második, 8000 ft. Hát, ennyi.(A másodikat választottam)
Mézike
@Horizont: Mi az hogy feltámad! Még meg se halt...:-)
emerencia
@Horizont: Én nem szeretnék agyilag újra kiscsaj lenni. Azt viszont igazán kitalálhatnák már végre, hogy az ember hatvanon felül is fizikailag ugyanazt kibírja mint pl. negyven-ötven évesen és ha fáradt, akkor ugyanolyan rövid idő alatt ki tudja magát pihenni mint a fiatalok. (A külső maradhat öreg.) Így az ember akár 100 éves koráig is dolgozhatna. Az EU úgyis úgy döntött (Lengyelország kivételével) hogy mi idősebbek fogjuk felvirágoztatni a gazdaságot.
emerencia
@Horizont: Ebben lehet valami. Ismerek egy társasházat, ahol egy 65 éves nyugdíjas tanárnő pokollá teszi kb. 300 ember életét. A legegyszerűbb dolgokat sem érti meg viszont folyamatosan mindenkire és mindenre támad, a közös költséget pedig nem hajladó fizetni. Olyan dolgokat képtelen megérteni ami nem okoz gondot a nyolcvanas idős, kevés iskolát végzett lakótársaknak. Ha valaki beadna neki fiatal vérplazmát talán megokosodna...
1magyar
Ceausescuról is lehetett ilyen olvasni, de lehet, hogy azért volt olyan hülye,gonosz mert még a véradó gyerekeket is éheztette.
verőce21
Pontosan az jutott eszembe elsőre, mint itt fentebb már céloztak rá. Meg lehet vásárolni, az örök fiatalságot?
Kár volt ezért a felfedezésért. :(
CHEWBACCA
@Horizont: Eddig is a vérünket szívták, meg ezután is...
Szókrakész
@emerencia: "Ha valaki beadna neki fiatal vérplazmát talán megokosodna"

Biológia 1.

És még az agysejtbeültetés, pótlás se segít.
Mert az intelligenciát nem lehet csak úgy belelapátolni az "emberekbe"
Nem gőzmozdony az.
Attól még marad, amilyen.
Lásd a libsiket.
Desischado
Az Alzheimer kórral szemben talán segítene. De akkor majd a vén gazdagok fiatal donorokat fognak választani? Olvastam egy remek regényt, Matuzsálemenzim volt a címe, ott is hasonló volt a helyzet.
sin
Egerek és emberek

Szegény egerek... ostoba emberek...

Én úgy tudtam, hogy az állatkínzást nem szeressük, és börtön jár érte.
Az egerek is állatok.
Azért mert az egerek kicsik, miért gondolják sokan, hogy mindent meg lehet tenni velük?

A verebek is kicsik, de Isten mindegyikről tudja mikor "esnek" le.

Az emberek úgy el vannak tévedve, hogy nagyon!

Ami ígérhetek nektek vén geci milliárdosok, hogy soha a büdös életben nem találjátok meg az örök fiatalság forrását.
Meghaltok csúnyán, ti botox menekültek. Aztán kukacok rágják szét a testeteket.
emerencia
@Szókrakész: A nő politikai irányultsága nem ismert. Egyébként biológiásból átképzett nyelvtanár volt. Hátha egyszer az intelligenciának nevezett valamit is kitaláljak, hogy hogyan lehetne átplántálni azokba az emberekbe akiknél a nevelés csődöt mondott.
Eladott Ország
A négymillió koldus országában jobb az alzheimer kor a parkinson kornál, mert inkább felejtsem el kifizetni a sörömet, mint hogy kilötyögtessem.
36
@CHEWBACCA: Nevet, nem írok, csak annyit, hogy Balaton észak-nyugati part. A lényegen nem változtat. Persze, nem egyformák az állatorvosok, ahogyan a humán orvosok sem. Én úgy látom, ahol, sok a német, orosz stb. beteg(is), ott előkerülnek a kis privát rendelőkben, azok a gyógyszerek, amiket máshol nem ajánlanak fel.
JAJMÁR
@Eladott Ország: Hihi ... de nem, ne "felejtsd" el a poénjaidat inkább, neked vérplazma kell :-)
JAJMÁR
@sin: A kísérleteket valahogy el kell végezni, és inkább egereken meg macskákon, mint embereken. Egyébként törvény tiltja a kísérleti állatok "kínzását", - már ahol számít a törvény - csak humánus módon lehet. De kell!
l
A fiatalság "megvásárlása" eddig is folyt - de mindig átesnek a milliárdosék a ló túlsó oldalára, ld. botox, meg vitaminok és szépészeti műtétek -, ahogy a szervkereskedelem is belépett az első sikeres műtét után.
Mégis, meghalnak ők is.
Érdekes, hogy amint egy-egy betegség kezelését vagy gyógyítását felfedezi az ember, jön helyette új, gyógyíthatatlan betegség.
JAJMÁR
@emerencia: @Horizont: Én nagyon szeretném ha, "visszakaphatnám" a fiatal agyamat a koncentráció és rövid távú memória terén, mert ezeken a területeken kopott kissé.
Ahogy olvasom, pont itt segítene ez a felfedezés.
Új "horizont" nyílna, ha a begyűjtött élettapasztalatom és a fiatalkori "agyam" összeadódna...

A megállapítás, hogy "új idegsejtek képződtek" felülírja az eddigi ismereteimet, miszerint az ember agyában új idegsejtek nem képződnek, azok száma csak csökken a születés után. Mégis, valóban osztódhatnak és képződhetnek új idegsejtek, éppen a fenti területeken, a tudomány mai állása szerint. Elképesztő az emberi elme, talán nincsenek is határai?
Eladott Ország
@JAJMÁR: Idős vérplazát kapok, hogy felejtsem el a parasztvakítást.
verőce21
@JAJMÁR: (10:26) Vannak szitaemberek. Minden átesik rajtuk, ami beléjük hull, ember, gondolat, benyomás, azonnal átesik a szitaembereken, nem marad bennük semmi.

Aztán vannak olyanok, mint a mágneses hangszalag, mindent rögzítenek, zajtalanul, minden hangot, nézést, hanghordozást, minden emléket és az élet végéig fel tudnak idézni mindent, a "hangszalag” hűségesen megőriz és visszaad mindent.
Éppenezért én fölöslegesnek tartom az efféle agyfiatalítást, mert ami nem rögzült fiatalon, "átesett", azt nem lehet felidézni. Alkati kérdés ez, aminek megváltoztatása legalább olyan veszélyes, mint az előnye. :)
Veleda
Ha lehetne gyógyítani az alzheimer kórt az szuper lenne. nem értek az orvostudományhoz, de ha egy emberbe egy másik ember vérplazmáját ültetik be, akkor megváltozik annak a genetikai adottságai.
Eszembe jutott egy régi amerikai film, amelyben a délamerikai őserdőben egy náci doki kis Hitlereket állított elő. Marhaságnak tűnik, de inkább félelmetes ez a lehetőség.
JAJMÁR
@Eladott Ország: Ne hagy magad! Én se hagyom :)
JAJMÁR
@verőce21: Lehet. Az ember ne akarjon a Teremtő fölébe kerülni.
Csak kellemetlen amikor rájön az ember (ÉN), hogy az élet- magnószalagján apró lyukak keletkeznek.
JAJMÁR
@Veleda: 16:27 A vérplazma ásványi anyagokból, fehérjeplazmából, vitaminokból, szerves tápanyagokból.. stb. áll. Ha ez megváltoztatná az ember egyéni genetikáját, a genetikai betegségek is gyógyíthatóvá válnának.
De inkább arról lehet szó, hogy a sejtmegújításban van szerepe. Az öregedés fő oka, hogy a DNS másolásakor a kromoszómák végei le-letöredeznek, mindig csak egy picit, de aztán már ez a picit hibás másolódik. Így aztán láthatóan változik az ember - bőr,haj,csont, érrendszer, izomzat, érzékszervek stb.- A DNS hibátlan másolódásáért már kaptak valakik NOBEL-díjat, vagyis azért, mert felfedezték, milyen folyamatok védik a kromoszómák végeit.
(Meg azt is tudjuk, hogy milyenek ártanak. Ahogy az érrendszernek is.)
Az érrendszernek és a vérnek valóban nagy szerepe van. Én laikus úgy gondolom, hogy a fiatalabb vérplazma összetétele is támogatja a hibátlan másolódást. Az is lehet, hogy a vérsejtek is "hibásodnak" a korral. Szóval mindent összevetve, én örülök ennek a hírnek, és nem hiszem, hogy most összefogdossák a fiatalokat a vérükért. Ellenben össze fogják vetni a két vérplazma összetételét, hogy a különbséget megkeressék.
Azt sem hiszem, hogy az egyén intelligenciája ettől változna, viszont a veleszületett és tanult intelligencia jóval tovább frissen megőrizhető lenne. Kb. ugyanolyan értékű ez a hír, mint anno az "őssejtek" gyógyító hatásának a felfedezése.
Persze, ki tudja mi fog történni a jövőben?
Veleda
@JAJMÁR: Milyen kis okosan megfogalmaztál sok dolgot. Én, mint laikus (annyira nem, mert tanultam az öröklött tulajdonságokról a pedagógiában) de az persze egészen más terület volt.
Viszont a fiatalítás már ősidők óta foglalkoztatja az embereket, gondolj a magyar népmesékre, amikor a királyfi elhozza korsóban a fiatalság vizét az öreg királynak. Na például ez a mozzanat is magyar eredetű!!! Milyen gazdag a magyar mesevilág:))
Azt írod, hogy az egyén intelligenciája ettől nem változna, csak a vele született és tanult intelligencia jóval tovább élne.
Az én elméletem szerint, a desoxiribonukleinsav, ha változik, változik vele az agy működési funkciója is. Több mindenre lesz képes, még olyanokra is, amit eddig nem használt.
Különben jó téma, de arra kíváncsi vagyok, ha egy ilyen génkezelt ember utódot nemz, akkor az utód mennyiben tér el, a korábban nemzett gyerekektől?
JAJMÁR
@Veleda: Kérdések vannak bőven, és még a válaszok csak találgatások. Bár azt állítják, hogy az ember esetében pl. a "génterápia" nem az ivarsejtekre, hanem a szomatikus sejtekre irányul, tehát nem is öröklődhet, de ki tudja?
Persze mindent fel lehet használni jó és rossz célokra. A génmódosított baktériumok pl. a gyógyászatban jól "teljesítenek", de netán háború esetén mire lenne képes, abba jobb bele se gondolni.
Egyébként én is laikus vagyok, de tanultam egy kis anatómiát! Ettől még írhatok "hülyeségeket", de mint a legtöbb ember, én is szeretnék friss észjárású és egészséges lenni, nem gondolva arra, hogy sajnos genetikailag kódolt a múlandóság.
Nem úgy, mint a "mesevilágban", ahol bármi lehetséges :)
Üdv.
Itsuka Nakimaga
Miért nincs a cikkben link az eredeti hírhez/cikkhez/publikációhoz?
Gyanús! Hoax szagot érzek...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.