Kilencvenéves korában elhunyt Fidel Castro, a kubai forradalom “atyja” – jelentették szombat reggel hírügynökségek a kubai televízióra hivatkozva. 

Meghalt Fidel Castro

Az állami televízió ennél több részletet nem közölt, így egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta halálát – írta a BBC. Az AP amerikai hírügynökség közlése szerint a hírt testvére, Raúl Castro jelentette be.

Fidel Castro Havannába halt meg, helyi idő szerint péntek éjszaka. “A kubai forradalom főparancsnoka éjszaka 22.29 órakor halt meg” – jelentette be Raúl Castro a National állami tévében.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
"Reménycsillag volt egy egész földrész számára... diktátorrá lett... most 90 évesen meghalt. Az egész világ sajtója, pártállásra való tekintet nélkül ezekben az órákban csak vele, Castroval foglalkozik. Nem véletlenül. Nagy embert volt, egy egész történelmi korszak meghatározó alakja. Megjárta a forradalom útját. Megjárta a szovjet, majd a kínai és újra a szovjet utat. Megjárta a saját útját. A világot kis híján atomháborúba kergette. Reményt, iskolát, kórházat adott embermillióknak. Dacolt két emberöltőn át a világ vezető nagyhatalmával. Mindent feláldozott. Fel szerelmeit, fel a családját, fel saját magát, fel a népét. S ez a nép most a kapujában áll a 21. századnak, a Castro utáni felvirágzásnak. Castro népe Kádár népe. Még nem tudják mi vár rájuk. Meg fogják tanulni... Mi is megtanultuk. "
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
@nyanya001: Igazad van, csak ezt lehet rá mondani...
karma1
Nyugodjek bekeben - ha tud... Sikerult az orszagat belezavarnia a huszadik szazad kozepenek a konzervalasaba... Diktator volt o a maga modjan, csaladtagokat reszesitett politikai elonyben, peldaul Raoul Castrot, a testveret..
Egyebkent csodalkozom, hogy meg csak 90 eves volt - igaz, talan a szakalla miatt hittem, hogy nagyon oreg - az en gyerekkoromat is vegigkiserte, mint meghatarozo kommunista politikus...
Manhattan
"Reménycsillag volt egy egész földrész számára... diktátorrá lett... most 90 évesen meghalt. Az egész világ sajtója, pártállásra való tekintet nélkül ezekben az órákban csak vele, Castroval foglalkozik. Nem véletlenül. Nagy embert volt, egy egész történelmi korszak meghatározó alakja. Megjárta a forradalom útját. Megjárta a szovjet, majd a kínai és újra a szovjet utat. Megjárta a saját útját. A világot kis híján atomháborúba kergette. Reményt, iskolát, kórházat adott embermillióknak. Dacolt két emberöltőn át a világ vezető nagyhatalmával. Mindent feláldozott. Fel szerelmeit, fel a családját, fel saját magát, fel a népét. S ez a nép most a kapujában áll a 21. századnak, a Castro utáni felvirágzásnak. Castro népe Kádár népe. Még nem tudják mi vár rájuk. Meg fogják tanulni... Mi is megtanultuk. "
Jozefina
Nézhetjük alulról, nézhetjük felülről, oldslról. Mindenféleképp nagy ember volt. Nyugodjon békében!!!
dr. prédikátor
@Manhattan: Szépen megírtad, !!! Akár egy nekrológ is lehetne!!!
Manhattan
Gondolom, a g..i részt vesz a temetésén, mint egyik diktátor a másik búcsúztatásán.
quadrocopter
Az első és eddig az egyetlen ember volt, aki Amerkát a saját gyatyájában mogyorózta meg, azonban túlzottan átvette a volt Szovjetunió belpolitikai paranoiáját.
lampa laz
Anno diktatóriumot döntött, de végül ő is diktátorrá vált.
Van hasonlóság a mi törpeminiszterünk és Castro papa között.
prime777
@lampa laz: "Anno diktatóriumot döntött, de végül ő is diktátorrá vált.
Van hasonlóság a mi törpeminiszterünk és Castro papa között. "

Bezony-bezony.
Ez jutott eszembe nekem is az első pillanatban.
Azért megnéztem a vagyonát.
900 millió dollár - érdemes diktátornak lenni.:D
A mi turbómagyar elnökünk is pont ilyen.
A sok narancsködös hitvány kutyafattya-magyar meg csak úgy kajálja az egészet.
Persze sokan jól megélnek belőle ,ezért az imádat.
Szókrakész
Egy jezsuita diktátor volt.
Köze nem volt a "kommunizmushoz".
Az "egyenlőbbek" vezére volt, hatalmas vagyonnal.
justhpeter
@Manhattan: Egyetértek a véleményeddel. Ha Orbán részt vesz a temetésen, az odautat fizetem, ha nem jön vissza.
Szókrakész
@justhpeter: Mindenképpen te és mi fizetjük, ha visszajön, ha nem.
prime777
@Szókrakész: "Az "egyenlőbbek" vezére volt, hatalmas vagyonnal."

Honnan volt a vagyona?
Orbánnak honnan van a feltehetően 500 milliárdos vagyona?
not me
fidel castro, a tömeggyilkos meghalt, és?
Egyel kevesebb.
not me
Amikor orbán viktor, a tömeggyilkos meghal, egyel kevesebb lesz.
És?
A sírjára rá lesz szarva - mert megérdemli!
Desischado
Az első gondolatom az volt, hogy bárcsak.. és a végre a második. Nem tudom sajnálni. Az ördögök most biztos extázisban vannak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.