A bizottsági irányító testületek szerdán állnak fel. A Néppárt öt fideszes képviselőt jelölt különböző szakbizottságok alelnöki posztjaira.

Az Európai Szocialisták és Demokraták (S&D) csoportja szerda reggeli frakcióülésén szavazott arról, hogy a frakció milyen álláspontot képviseljen a Néppárt (EPP) fideszes bizottsági jelöltjeivel kapcsolatban – közölte Facebook-oldalán Ujhelyi István, a frakció magyar tagja.

Ujhelyi István közösségi oldalán azt írta

Mint ismeretes, a Fidesz öt képviselőjét is jelölték különböző európai parlamenti szakbizottságok alelnöki posztjaira, melyek közül Deutsch Tamás költségvetési ellenőrző bizottságban betöltött alelnöki posztja önmagában az európai értékek arcul csapásával érne fel.

A szocialista EP-képviselő hozzátette:

Felháborító és megengedhetetlen, hogy az Európai Unió ellen hazug hadjáratot folytató Orbán-rezsim katonáit ültessék fontos pozíciókba az Európai Parlamentben!

"Az S&D frakció ma elsöprő többséggel megszavazta, hogy a mai szavazásokon nem fogja támogatni a Fideszes jelölteket a szakbizottságok alelnöki posztjaira. Egyértelmű jelzést küldünk tehát Orbán Viktornak: aki a jogállamiság lebontásával putyini diktatúrát épít Európa közepén, annak nincs helye az EP meghatározó posztjain sem. Európa ellenségeinek mi nem osztunk lapot!" – fogalmazott posztjában Ujhelyi István.

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője a 24.hu-nak arról beszélt, a rendkívül szavazást a DK kezdeményezte.

A szakbizottságokban ma délután tartják azokat a szavazásokat, amelyek jóváhagyják a frakciók jelöltjeit a pozíciókra. Öt magyar, Fidesz-KDNP-s politikust jelöltek alelnöknek különböző témákkal foglalkozó szakbizottságokba:

- Állampolgári jogi, belügyi bizottság (LIBE): Hidvéghi Balázs

- Kulturális és oktatásügyi bizottság (CULT): Bocskor Andrea

- Alkotmányos ügyekkel foglalkozó bizottság (AFCO): Trócsányi László

- Költségvetési ellenőrző bizottság (CONT): Deutsch Tamás

- Biztonságpolitikai albizottság (SEDE): Gál Kinga

A liberális–integrációpárti Renew Europe képviselőcsoport kedden jelezte, hogy nemmel fog szavazni a Fidesz-KDNP és a lengyel Jog és Igazságosság jelöltjeire – írja az Index. Hozzájuk kapcsolódnak a szocialisták a szerda délelőtti döntésükkel. A Népszava kedden arról írt, hogy

a Zöldek képviselőcsoportja is ugyanígy fog tenni.

Forrás: 24.hu, Index, Népszava

Címlapi kép: MTI/Kovács Attila

60 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
DrogosTompika agyát elrohasztotta a sok drog és pálinka ! Egyetlen rohadék narancsos féreg sem való Brüsszelbe ! Járókát haza kell zsuppolni a vályogsorra, teknővájónak ! Amikor a fidesz ellenzékben volt, Orbán az EU-ban panaszkodott az akkori kormányra. Amit nekik szabad, az másnak tilos. Itt már nem az OPNI-t kellene újra üzembe helyezni, hanem a normálisoknak kijelölni védett rezervátumokat. Azért, mert utóbbiak biztos kevesebben vannak az elme roggyantaknál.
Sajnos, ezt a Néppártról is elmondhatnám; viszont lehetséges, hogy a fennforgásokat kőkemény német és magyar oligarchikus érdekek írjak felül. Ennek a kábszeresnek a legújabb pozíciója meg végleg beborította sötétséggel számunkra azt a bizonyos alagutat. Szerintem ez azt sugallja, hogy a korrupció vastagon benne van a néppártban is. Mindig eszembe jut, hogy a kedves ellenőr hölgy idejött vizsgálódni a felcsúti kisvasút kapcsán. És mindent rendben talált. Miért nem volt kíváncsi arra, hogy hogyan néznek ki pl. a kórházaink? Vagy az egyéneknek adott EU-s támogatásból mennyi családi ház hőszigetelése, nyílás záró cseréje történt meg? Amire Lázár azt mondta, hogy mi lenne itt, ha ingyen pénzt adnánk az embereknek? Hiszen az csak bizonyos kiválasztottaknak jár.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@verőce21: a shikari féle "königliche" többes...,tutajos-tutajos :)
verőce21
@csak úgy...: @csak húgy...: A válaszra írt időpontomból láthatnád, hármunknak írta, te zakkant elméjű!
cikicakk55
@Csizmás Kond: Nyugodtan beszélhetek más nevében is,mert csak itt a városunkban rengeteg a szegény család,a szegény ember. Ez más városokban sincs így.Azt csak a Fidesz Média harsogja,hogy száguld a gazdaság,hogy a nyugdíjak megtartják vásárló értéküket,hogy emelkedik az életszínvonal.Az igazság viszont pont az ellenkezője. Egy szóval nem írom azt,hogy az MSZP,vagy az SZDSZ,vagy az Antall kormány jobb lett volna.( pedig annyiból jobb volt,hogy ennyire nyíltan és pofátlanul nem loptak.na és persze nem ennyit.) Tudod a harag szerintem jogos.Mikor azt olvasom,hogy itt is épül egy sportcsarnok,ott is épül egy stadion,vagy emelik az államtitkárok fizetését és a miniszterekét,miközben a betegek sorra halnak meg kórházi fertőzésben,ellátatlanságban,mert orvos és nővérhiány van,akkor bizony kinyílik a bicska a zsebembe. Rákos betegek akik még gyógyíthatóak lehetnének,azért halnak meg,mert drága a rákosoknak való gyógyszer.Az egészségügyet sem látatlanban kritizálom,a Fiam szakápoló. Igyekszem olyan dolgokról véleményt nyílvánítani amiben biztos vagyok.Így nem értek egyet veled. Te szeresd és tiszteld a Fideszt,de nem értem miért jó ez neked,hisz a 60.000 ft-os nyugdíj sem elég a megélhetésre.
Csizmás Kond
@cikicakk55: Szegény ember mindig is volt és mindig is lesz. Amúgy a szegénység is relatív, mert nincs az a gazdag akinek ne kéne több. Az, hogy most minden keservedet a fideszen akarod lezavarni már mánia, és meg vagyok győződve hogy ha a haragvás helyett tájékozódnál mi hogy megy és az miért megy úgy ahogy... nagyon meglepődnél.
..nem vagyok szerelmes a fideszben, nekem sem nem adtak sem el nem vettek, tehát semmi...viszont csak azért, mások kedvéért nem kezdek köpködni.
...de térjünk vissza a hatvenezerre...ha nem zavar...azt hány évre kapod ?
csak úgy....
@verőce21: jujj de kirekesztö lettem, elnézést a triumvirátustól ! :)
Nessy
Érdekes kérdés, és alapjában értelmetlen, a ledolgozott évek száma mai viszonylatban. 22 évig jól kereső szakmában dolgozott valaki. Aztán megszűnt a gyár. Fél év munkanélküliség, majd 20 év minimálbér. Amiből természetesen később már adózni is kellett! Nem volt zsebbe fizetés. Ma 96 ezer a nyugdíja. Éljen, vivát, banzáj, csirió! Jöhet a hozsanna! Az vásárló érték megőrzés szép dajka mese demens híveknek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.