Pedig még Orbán is biztosította az ausztrál kormányt, hogy a politikus nem kettős állampolgár.

Orbán hiába segített: bukhatja a karrierjét a politikus, pusztán azért, mert magyar származású

Megállapíthatja a bíróság, hogy Josh Frydenberg képviselő, aki 2018. augusztusa óta tölti be Scott Morrison kormányában a pénzügyminiszternek megfelelő posztot, valójában nem is lehetne az ausztrál parlament tagja, mert kettős állampolgár, méghozzá magyar felmenői révén, tudósít a Guardian. Korábban írtunk már arról, hogy Frydenberg (aki korábban energetikai és környezetvédelmi miniszter is volt) ellen azért nyújtott be panaszt egy, a választókörzetéhez tartozó állampolgár, mert származása révén magyar állampolgárságra is jogosult.

Az ausztrál alkotmány 44. cikkelye szerint márpedig nem tölthet be politikai tisztséget kettős állampolgársággal rendelkező személy.

Frydenberg édesanyja 1943-ban született Magyarországon, majd szüleivel együtt menekült Ausztráliába. Itt először magyarként vették nyilvántartásba, később viszont már hontalan került a neve mellé. Ellenben az ausztrál igazságügyi szakértők szerint mindenki, aki 1941 és 1945 között Magyarország területén született, az magyar állampolgárnak tekinthető.

Forrás: Index

Kép: Josh Frydenberg/Facebook/ABC

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Ha Orbán segített neki, biztos lehetett a bukás...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
Ha Orbán segített neki, biztos lehetett a bukás...
RonaGyuri
hát igen hiába dolgoztunk sokan és értünk el eredményeket külföldön is, jönnek az ilyen retardált barmok, mint ez a dagadt törpe és szégyen lesz magyarnak lenni!
teuton
Sajnos a külföld ugy tekint a magyarokra, hogy aki a vajda orszagabol szarmazik, az mind cigany. Ide jutottunk! Köszönjük O1G!!!
tudode
Ember legyen a talpán aki ebben a mocsárban kiismeri magát!
.
----- Orbán Viktorék 100 bűne
.
hirklikk.hu/kozelet/orban-viktorek-100-bne/349193
.
???
peddata
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
ómió
Hát, ha anarcholiburnyákéknál ezt egy "ráhazudjuk" dönti el...!
Nessy
@Qqberci: Báncccccsák a magyarokat!
Veszélyeztetett fajta vagyunk! Ez így leírva még nagyobb ostobaság, mint kimondva! De hát O.V. csak tudja!
vitriol
Úgy látszik, messze földön is tudják már, hogy orbán nem mond igazat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.