A mindössze 15 éves fiú képtelen volt elviselni a támadásokat, amiket az iskolában kellett átélnie. Végül tavaly novemberben vetett véget az életének. Szülei csak most, hónapokkal később olvashatták utolsó szavait. Roman tízoldalas dokumentumot írt, mindössze pár nappal az öngyilkossága előtt. Ebben többek közt megadta minden jelszavát, PIN-kódját a szüleinek, hogy hozzáérjenek a gépéhez, a közösségi oldalaihoz. Többeknek személyesen üzent, míg másoktól csoportosan köszönt el. Kétségtelen, hogy az egyik legdöbbenetesebb sor, amit a fiú leírt, az iskola igazgatójának szólt, neki ugyanis a következőket címezte: "most már ünnepelhet, nem megyek többé iskolába. " Leközölték, amit Roman a zaklatóinak, az őt halálba kergető két lánynak üzent: Igazából nem tudom, hogy mit tettem ellenetek. Szerintem ti magatok se tudjátok, ha jobban belegondoltok, mégis mi rosszat tettem, ami miatt már vagy 5 éve úgy viselkedtek velem, mint valami hulladékkal. A fiatalt még utolsó pillanatokban sem hagyták...
"Utoljára mondom, hogy szeretlek" – először olvashatták el szülei az iskola tetejéről leugró felvidéki tini búcsúlevelét
Forrás:
borsonline.hu
Feltöltő: Sakk Matt
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Most kaptuk: újabb baleset történt Verőcénél
- Megfejthette a piramisok titkát Nikola Tesla, különös dolgot sejtett a rejtélyes ősi építmények hátterében
- Volodimir Zelenszkij azt állítja, tárgyalások zajlanak Kijev partnereivel orosz területek elleni támadásokról
- Kapuvári tragédia: ez már a harmadik, kísértetiesen hasonló eset az idén
Itthon
- 2024. May 20., 18:10
Akkora király, hogy Orbán Viktor átültette miatta a fél nézőteret
Nagyvilág
- 2024. May 20., 20:16
Durván őszinte pornós is vallott Donald Trump ellen – Így áll most a per
Itthon
- 2024. May 20., 19:55
Ezt a szektort is elözönlik a külföldi vendégmunkások – De hova lettek a magyarok?
6 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 19., 16:46
"Egymás mellett van Buddha és a sarki k*rva hirdetése" – Müller Péter elmondta, mi vezessen minket a választásban
Itthon
- 2024. May 19., 08:30
Akár 29 fok is lehet pünkösd vasárnap
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Nem szeretnék közönyösnek tűnni, de nekünk ehhez mi közünk? Miért olyan fontos hír ez?
Vajon a hazai öngyilkosokról mikor jelentet meg a média oldalakat?