Kissé elcsigázottnak tűnik a kormányfő a fényképen, amely szombaton jelent meg a Facebook-oldalán.

Fotó: Orbánt mintha megviselte volna az árvízi védekezés

Legfrissebb képeinket itt találja >>>

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

alte trottel
@lbs: Én is mérnök vagyok, csak mi tanultunk némi vízépítés-vízgazdálkodás-kultúrtechnikát is. Annak ellenére nem nyilvánítok sommás véleményt a védekezés és annak megszervezése minéműségéről, ellentétben vegyészmérnök (technikus?) uraságoddal.
Egy biztos. Vészhelyzet esetén egy épeszű felsővezető ugyan egy-két helyre odatolja a képét és lepacsizik az operatív stábbal, DE NEM ÜL A NYAKUKRA A SLEPPJÉVEL, NEM JÁTSSZA EL AZ ÁRVÍZI HAJÓST ÉS NEM UGAT BELE MINDENBE!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lbs
Ha valaki felelősségteljes tevékenységet igénylő helyzetben van, az elsősorban idegileg fárad el.
Az ült ki a miniszterelnök arcára is, ráadásul erre még "rásegített" a vezetési pont világítása is.
Abszolút párt-politika mentesen - mint mérnök jelentem ki:
Le a kalappal az eddigi tevékenysége felett a kormánynak!

Mindig ott vannak, ahol a legveszélyesebb a helyzet, a miniszterelnök pedig viszi magával a truppját is, a katasztrófavédelmi legfelső vezetőt és a honvédelmi minisztert, azok pedig támaszkodnak a szakembereikre.
A nép pedig segítőkészségével, a védelmi munkákban való részt vételével összefogásával történelmet ír!
silber13
Menjen, legyen ott, de csak a háttérben, ne akadályozza azokat, akik a munkájukat végzik És ne akarjon az árvizek omnipotentjének mutatkozni, kiváltképp ne akarjon mindentudóként, polihisztorként tündökölni, mert könnyen polihiszti lesz belőle, ami felettébb kínos! Az önreklámra és önfényezésre pedig ott a fürdőszobai tükör és egyéb kellékek!
adrenalink
@lbs: Kalapoznak is rendsen! Lásd Nemzeti Össze-visszafogás Vonal...
alte trottel
@lbs: Én is mérnök vagyok, csak mi tanultunk némi vízépítés-vízgazdálkodás-kultúrtechnikát is. Annak ellenére nem nyilvánítok sommás véleményt a védekezés és annak megszervezése minéműségéről, ellentétben vegyészmérnök (technikus?) uraságoddal.
Egy biztos. Vészhelyzet esetén egy épeszű felsővezető ugyan egy-két helyre odatolja a képét és lepacsizik az operatív stábbal, DE NEM ÜL A NYAKUKRA A SLEPPJÉVEL, NEM JÁTSSZA EL AZ ÁRVÍZI HAJÓST ÉS NEM UGAT BELE MINDENBE!
bretagne
Nagyon meggyörtört, az igaz. De túlzásba viszi. Nem kellene állandóan mindenkit utasítani, hagyni kell a szakembereket dolgozni. De ha rosszat mond Orbán, lehet, hogy nem merik kijavítani és akkor meg kész a baj. Kicsit hátrébb, jobb lenne!
Dr. Felipe
Oszt mi viselte meg ennyire? Tán nem találja Gratzot a térképen?
sport50
ez is benne van a jó "kis"fizetésében,meg a saját magának épülő stadionjában stb.!!
JAJMÁR
A feszített munka mindenkit megvisel. Több száz, vagy ezer ember, szintén fáradt. Ez a nép nem írt történelmet Ibs, ez a nép mindig összefog a bajban.

Már megint, ott motoszkál bennem az a gondolat, hogy ezt is megtervezték... legyen egy olyan kép a népnek, amelyiken fáradt a vezír, hogy lássák, esendő.. "ráadásul erre még "rásegített" a vezetési pont világítása", de egy szakember nem készít véletlenül előnytelen képet!
silber13
@Horizont: "...Most, ha ttszik neki, ha nem , ezt kell tennie!" Csak szelíden mondom, NEM ezt kellett volna tennie, hanem a hómizéria legfőbb felelőseit azonnali hatállyal kivágni!
Január
Ő is emberből van..., és 50 éves, igaz van már gyakorlata az árvizek kezelésében, de ez most egy kicsit sok.
lbs
@alte trottel: Milyen mérnök vagy? Belsőépítész? ...
Az kitűnik a beírásodból hogy halványlila segédgőzöd sincs a katasztrófavédelemről, de pl. más nagy-közösséget érintő dolgokról sem!

Annak idején az ország akkori legnagyobb közlekedési vállalatánál szolgáltam.
Nem sokat, harminckilenc és fél évet...

Nekünk a legnagyobb kihívás a szokásos adódó gondokon kívül - a havazás, zord időjárás idején való tevékenység volt és szerintem a Cégnél még ma is az.
Sokszor megfigyeltem, hogy a zord idő általában hét végeken ütött be, amikor jó szerivel csak magunkra lehettünk utalva, mert a társ szakszolgálatoknál - pl. a szertárinál - általában nem volt, vagy csak elvétve olyan szintű vezető aki érdemi intézkedésre, rendelkezésre jogosult lett volna.

Az időjárás okozta nehézségeket ez értelemszerűen még továbbfokozta, amit az utazóközönség az óriási késéseknél érzett.

A miniszterelnök és stábja nem "ráül" az egyes kárhelyeken dolgozókra, hanem pontosan azt teszi amit te leírtál a háttérből hozzájárul a védekezéshez.
Szerinted pl. ki volt jogosult ad hoc kirendelni az ott kezdetekben dolgozó Mi2-es könnyű helikopter mellé, még három Mi17-es közepes szállítóhelikoptert?
Mert a honvédséget a katasztrófavédelem nem dirigálja!
alte trottel
@lbs: 1. Agrár.
2. Tán nem tudnék megtervezni egy kéttárcsás kuplungot három hajtott tengely, 10-25 tonna, max.110 km/h sebesség 155 kW 550 Nm határfeltételekkel, de pünkte a katasztrófavédelemről és (ágazat-főágazatvezetőként) talán a kisebb no csak úgy 300-usque 3000 dolgozó operatív irányítása se okozott fejfájást. Még a főnökeimnek se. És föl merem tenni a gyári állapotra teljesen felújított Урал M63 oldalkocsis mocimat egy svájci bicska ellenében, hogy , némiképp többet tudok uraságodnál a rendkívüli helyzetek kezeléséről, elvégre (ha nem csak kamuzol) még emlékezned kell, hogy az átkos idején a rendkívüli helyzetekben (árvíz, belvíz, hófúvás, miazmás na kit mozgósított a községi-járási-megyei PB? Na kit is? No ki is volt az, aki az adott területen rendelkezett a.) megfelelő teljesítményű és felszereltségű gépekkel, b.) azok ok- és célszerű működtetésére kiképzett személyzettel, c.) megfelelő helyismerettel?
No? Meg van?
És lassan elhagyhatnád ezt a vészes szervilizmust! Ha nem írod, akkor is átjött, hogy valami központosított állami intézménynél szexualizáltad a cuprumot, innen a reflex, hogy lehet a Mi Viktorunk (A Sosemhazudó, A bölcs, Nemzetünk Aranyfittyes Násfakösöntyűje) akár Kamcsatka alsón, nehézbúvár ruciban abszolvált tandemugrás közben sleppestül, te mégis virtuóz módon képes folyamatosan és szimultán valamennyiük ánuszában tartani a nyelved, még innen a Karpfenstein ut 8/b-ből is!

Csak megjegyzem, én csak egy szaros alig 1,5 milliárdos termelési értékű ágazatot irányítottam, (a 80-as évek elején, 94-ben, az utolsó évben 9 milliárd felett jártunk) de leégett volna a bőr a pofámról, ha minden szarságot nekem kellett volna utasításba adnom. Erre voltak a beosztottak. Hja, persze JÓKAT kellett kiválasztani!
Olyan egy jól felépített és legalább a "csapnivaló" szint alsó peremét elérő szervezetnél egyszerűen nem fordulhat elő, hogy a csúcsvezetőnek kelljen dönteni egy kitelepítésről.

Ahogy a mi Vityenkánk tette. Vagy felszántani, bevetni sóval és...
alte trottel
@alte trottel: folytatás:
és előlről, az alapoktól újjászervezni az egész kócerájt, vagy Ö Szentsége menjen inkább kolbászt tölteni.
pbalage
@alte trottel: na igen, de ő politikával foglalkozik, és ez nem ugyanaz. Lehet, hogy nem így kellene irányítani, de az imázs az fontosabb ebben az esetben. (meg mellesleg szerintem egyébként is, egy cégvezetőnek bizonyos esetekben úgy kell tennie, mintha az ő érdeme lenne, ez meg pontosan olyan eset) Egyébként meg rühellem a fejét, a pénzünkből új állami gumicsizmát kapott, remélem jó sokáig fogja hordani, és a kapcarongyról meg nem fogja tájékoztatni senki, hogy az micsoda. :D
valakiaki
Ilyen smink nélkül, még a pinokkió orr is szembetűnőbb :)
valakiaki
@alte trottel: Ezt jól megmondtad lóbaszónak, gratula :)
pictor
Biztos megemelte magát a homokzsákkal.:)
bakegya
-Nagy tévedés,hogy a seggemen maradok!-nekem egész Európa kell és le is harcolom!!!
A buldózereket már előreküldtem az árral,ahol gát sincs!Aztán leltár, mennyi, folyt be!-felcsutra az én és a haverok segedelmére.
Nauta
Tényleg megviseltnek néz ki!! Hja kérem,a választási kampány nem egy sétagalopp! Mellesleg ellopta /mint minden mást is másoktól/ a Mesterházitól és a Bajnaitól is a poént,mert "lábbal verte meg" az árvizet!!
Nauta
@pictor: Megemelte(tte)!! Így sokkal valósághűbb!!!
Nauta
@alte trottel: ...vagy ami testhez állóbb a csizmás böllérnek, trágyát villázni!!
Nauta
@pbalage: Már írtam!! Ez egy sunyimutyis választási kampány a fideSSvezír tálalásában!! Semmi más!! A fénykép pedig egy szánalmas egoistát ábrázol!! A bírkái sajnálják is ezerrel!!
marlin
Talán mégse kellene mindent(!) az árvízre fogni!!
lantos
Jó hogy meg!
Rengeteget dolgozott Orbán Viktor!
Mi, csak a tiszteletünket fejezzük ki ezért a munkájáért, mellyel példát mutatott, mindenek- és mindenki felett!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.