Gáspár Evelin új kihívással nézett szembe: Győzike 23 éves lánya a Viasat 3 Észbontók című vetélkedőjében vett részt, ahol reményei szerint bizonyította a felkészültségét. 

Evelin ráadásul 43 éves anyukájával, Gáspár Beával alkotott egy csapatot.

Szerencsére ki tudott bontakozni az a képességünk, hogy mindkettőnknek kitűnő megérzései vannak. Egyáltalán nem féltem attól, hogy kellemetlen helyzetbe kerülök, mivel ez egy vicces műsor, aminek keretet adott az, hogy az ellenfél is ugyanolyan eséllyel indul, mint mi

– árulta el a Blikknek a Gáspár lány, pedig még azt sem hevertük ki, hogy szerinte Kodály írta a Liszt-rapszódiákat.

– Az élet folyamatosan tanít. Törekszem arra, hogy állan­dóan képezzem magam és szélesítsem a látóköröm. Szerencsére nagyon színvonalas középiskolában sajátítottam el az alaptudásom, amire az egyetemi tanulmányaim során építkezem. Jövőre diplomázom, és már nézegetem a mesterképzéseket, hogy melyikre jelentkezzek.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@Kookas: Na, ne vele reklámozzák a magyar oktatás szinvonalát!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lampa laz
Ha a ker.tv-ken múlik (és sajnos igen) akkor ez a familia sohasem fog kidögleni...
lópicigáspár
@lampa laz: Nem az a baj, hogy műsoron vannak, hanem az, hogy van rá vevő!!
wagabund
@lópicigáspár: cizellálva: ígény van rájuk...
lampa laz
@Mirabilis: Én is kíváncsi lennék arra, h melyik egyetem hírnevét öregbíti ez az IQ bajnok.
lampa laz
@lópicigáspár: Erre szokták mondani,h amíg lószar van, veréb is lesz.
Borsodi
Evelin te annyira vagy okos mint édesapád erős, már gyerekkorodban is annyi eszed volt mint most!! Mi Magyarok büszkék lehetünk egy ilyen értékes egyedül álló családra.A nevükben van Gáz[s] páratlan!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.