Ahogyan azt a Propelleren is megírtuk, a FIFA döntésének értelmében a Magyarország-Románia világbajnoki selejtező mérkőzést március 22-én. És ahogyan az ilyenkor lenni szokott, rászabadult a Facebookra a magyar.
Egyetlen pozitívum a dologban, hogy itt kénytelen mindenki a saját névvel vállalni a véleményét, eltekintve a hamis profiloktól, amiből azért biztosan akad egy pár. Van egy pár twitteres profiljuk és ez a Facebook oldal, ami azonban úgy tűnik, nem hivatalos. Így hát jobb híján itt hagynak üzeneteket a honfitársaink.
Olyanokat példál, hogy:
De lássuk mi is történt pontosan. A mérkőzésen a magyar szurkolók egy csoportja már az izraeli himnusz alatt fütyült, pfujolt, hátat fordított, majd még a gólöröm közben is „Mocskos zsidók!” rigmust skandáltak.
A Hvg.hu-nak nyilatkozott a dízstribün egyik akkori vendége, aki szerint mindenki megdöbbenve fogadta, hogy a magyar kórus rákezdett a zsidózásra, de az MLSZ - mivel senki nem hagyta el a helyszínt a vendégek közül - úgy okoskodhatott, hogy ezt (is) meg lehet úszni. A szabályok értelmében a rasszista megnyilvánulások alkalmával azonnal meg kell szakítani a mérkőzést és a nézőket fiyelmeztetni kell. Ha ez nem használ, le is lehet fújni a találkozót. Ez lett volna az egyetlen módja annak, hogy elkerüljük a zárt kapus mérkőzést - írja a lap.
Orbán Viktor kormányfő jobbnak látja, ha inkább nem mondja el, mit gondol a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) döntéséről, amely szerint a magyar válogatott a következő, Románia elleni hazai világbajnoki selejtezőmérkőzését zárt kapuk mögött köteles lejátszani március 22-én - mondta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A román Prosport című lap szerint a döntéssel megmenekültek a budapesti pokoltól, már ami a nézőket illeti. Jenei Imre azt mondta, ezzel ők kerültek előnybe, mert ismeri a magyar drukkereket. Ugyanez a lap "jó hírként" tálalja Gera Zoltán sérülését, ami miatt a válogatott csapatkapitánya biztosan nem tud játszani a mérkőzésen, hiszen keresztszalag szakadása miatt nagyjából hat hónapig harcképtelen lesz.
Az amerikai Sports Illustrated kiemeli, hogy a FIFA nem akart pontokat levonni a magyar válogatottól, ezzel is csökkentve az esélyét a továbbjutásra. A Sportgéza azt írja, hogy az amerikai USA Today és az orosz RT is megemlíti, az antiszemita megnyilvánulások mellett iráni zászlókat lehetett látni a lelátón, amellyel a drukkerek az ellenfelet akarták provokálni.
A CNN-nek adott nyilatkozott a FIFA egyik szóvivője, aki elmondta, ez az első alkalom, hogy a testület kénytelen ilyen durva szankciót hozni egy válogatott ellen, rasszista megnyilvánulás miatt.
Érdekesség, hogy egy hét se telt el azóta, hogy Kevin-Prince Boateng az olasz AC Milan labdarúgója a rasszista megnyilvánulások miatt levonult a pályáról egy edzőmeccs alkalmával.
A Football Against Racism Europe (Futball a rasszizmus ellen Európában) igazgatója Piara Powar is beszélt az esetről a CNN-nek. Elmondta, hogy a labdarúgás egy olyan sport, amit a világ minden táján űznek, a rasszizmus pedig egy globális probléma. Ezért kellett lépniük. Azt is hozzátette, hogy egy labdarúgással kapcsoaltos szankció szerintük sokkal hatásosabb, mint pénzbüntetéssel sújtani egy országot.
A szövetség a legnagyobb körültekintéssel elkészített indoklással fordul a FIFA-hoz azért, hogy elérje a súlyos szankciók enyhítését, amelyet néhány tucat ember szélsőséges, a futball, és a fair play szellemétől teljességgel idegen megnyilvánulása okozott - áll az MLSZ.hu oldalon közzétett közleményben.
Azt is eírják, hogy az MLSZ elkötelezett a rasszizmus, illetve a diszkrimináció minden formája elleni küzdelemben, és a jövőben is mindent megtesz azért, hogy a labdarúgás az egymás iránti tiszteletről és megbecsülésről szóljon, a stadionokból mielőbb eltűnjenek a szélsőséges, a civilizált normáktól eltérő hangok.
44 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Akad bizony...:))
Nem kis része van ebben a Fidesznek, mivel már ellenzékben is támogatta ezt a réteget, illetve a gazdaság, kultúra, oktatás, egészségügy, közbiztonság lepusztításával is ebbe az irányba nyomja a társadalmat. Az a primitív aki a stadion hangfeltételeken üvölt, nem fogja fel, hogy miután jól kiüvöltözte magát és hazamegy, olyan körülmények közé kényszerül amit egy disznó is szégyelne. Mert ez a társadalom ezzel a mentalitással ennyit tud kiharcolni magának a világból.
hamarosan az erkölcsi züllésnek anyagi romlásnak jeleit láthattuk. Minden esetben az illető
ország vallását, kultúráját vették ostrom alá leigázva, beszennyezve a keresztények életét".
nem észérv. Aki nem érti és érzi a gyűlölködés veszélyét azért az emberért hiábavaló volt a háború 60-70 millió áldozata akik között nem csak zsidók vannak, sőt. Még több áldozatot akartok?
értik, náluk zsidózás az bűn az rasszizmus, nem jut el az értelemig, hogy azok állítják akik
tényleg "rasszisták" a szó tartalmának magyarázhatatlan értelmezésével. Állít hamisan!
Állításokat ami az állítótól ered, de másra fogja, ön ön magát. Palesztin- Izrael viszony, ő védekezhet, de a palesztin nem, neki van atomja, arabnak nem lehet, ENSZ: zsidónak nem kötelező a határozat betartása, Araboknak kötelező, hogyan is van akkor, nekik szabad civileket, gyerekeket gyilkolni, területeket elfoglalni, betelepíteni, amit a zsidókon kívül másnak nem szabad, tehát tabu minden ami a zsidónak nem kóser? Ezeket a tevékenységüket a zsidóknak már nagyon sok ország tapasztalja, fokozódó elégedetlenségüknek már hangot is adnak.
vallás szerint az Istennek a Fia! Megjedzem a körüulmetélés NEM csak a zidok vllásával függ össze,de az Arab világban elterjett. Nem ártana egy picit a történelmet is tudni és a katechizmust!
A sztori így szólt:Mojzsis a hosszú menetelés után egy sziklábol fakasztott vizet és levetközött, hogy megfürödjön.Amikor kijött a vízböl nem találta a ruháját.Megszólalt:A Palesztínok elvitték a ruhámat.Az ENSz-ben lévö Palesztín képviselö felkiáltott" Akkor még mink ott se voltunk".Erre az Izrael álam minisztere megszólalt :Csak ennyit akartam mondani!Vajon akkor ki kinek a megszállt területén van?Ha mink Magyarok ilyen helyzetben volnánk feltételezem,hogy nekünk is megadatott lenne a jogos önvédelem!Apropó nem kisértetessen hasonlít a TRIANONRA?!
@keresztapa:
Ha kibontanád valójában mire gondolsz akkor én is konkrét választ adok.
Tudod, akkor szoktam átmenni a hídon ha oda érek.
Néző nem lehet a nézőtéren.
Csak a fifa delegáltjai.
zás a te Istened,ha bár kétlem az írásodból, hogy van-e.A hülyeségekért nem kell a szomszédba menned!
Új hozzászólás