A Népszavának az MSZP szóvivője azt mondta, hogy ha Orbán Viktor eddig nem mentette fel Lázár Jánost az elhangzottak miatt, akkor egyeztették álláspontjukat.
Török Zsolt szerint mindenképpen figyelemreméltó, hogy a miniszterelnök legújabb jobbkeze keményen nekimegy a legnagyobb magyar bank elnök-vezérigazgatójának. Az ellenzéki képviselő valószínűsítette, hogy a verbális támadás összehangolt akció.
A kormány először a kisembereket támadta meg intézkedéseivel: rokkantakat, pedagógusokat, nyugdíjasokat, őket követte a kis- és középvállalkozói réteg, és mostanra ért el a legnagyobbakig: Csányi Sándor és Demján Sándor is célkeresztbe került, utóbbi a takarékszövetkezetek államosítása miatt - mondta Török Zsolt, elismerve, hogy még nem körvonalazódott, mi ennek a konfrontatív politikának a végső célja - véli Török Zsolt.
A Political Capital igazgatója ugyanakkor a Népszavában emlékeztetett rá, hogy Csányi gátja lehet annak, hogy a kormányfő a magyar tulajdonban lévő bankrendszer feletti ellenőrzést magához vonja. Orbán az OTP helyett inkább a Takarékbankot, mint ernyőbankot, az integrált takarékszövetkezeti hálózatot tekinti magáénak. Ehhez partnerre talált a Spéder Zoltán egykori OTP-alelnök érdekeltségéhez tartozó FHB-ban. Ebben az összefüggésben az OTP konkurenssé vált. Krekó Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy a miniszterelnök legutóbbi tusnádfürdői beszédében arról beszélt: a magyar nemzeti tőkét is meg kell erősíteni.
25 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Perseusz és Hádész(?) na, de melyik melyik??
static.filmtekercs.hu/2013/06/titanokharca2.jpg
(Bár a "bosszuállóra" lenne jelöltem!!)
Most van egy Csányi akivel szotyizott a meccseken amig kellett a pénze és a támogatása. Vagyis volt egy Csányi...
Ilyen az élet.
" Itt nyugszik Rajk László,
Nyakára csavargózott a Vörös Zászló,
Akkor lenne a nép igazán hálás,
Ha mellette feküdne Rákosi Mátyás. "
Még a nap sem kell fel nélküle.
Lázár úr beszólása Csányi úr felé nem volt szerencsés.
Majd meglátjuk mi lesz belőle.
Van egy sanda gyanúm míg ők lesznek hatalmos semmi csak akkor ha az Orbán úr és díszpinty társasága a lecsóba kerül akkor talán Lázár urát seggbe lehet billenteni addig nem.
Csányi megy, így Lázár a már távozó pénzügyi szakemberbe rúgott egyet.Ez jelzés a többieknek is természetesen.Zdeborsky jól látja az előjeleket. Ebben a magaspolitikai régióban nincs barátság. Az együtt szotyizás a focimeccseken csupán értékelhetelen gesztus, minden baráti elkötelezettség nékül. Megjegyzem ez a viszony fennáll a közvetlen közelében dolgozókkal is csak ők még nem tudják.A hazai pénzvilág nagyágyúi viszont felkészülhetnek a meglepetésekre. Ha a Csányit kikezdték, akkor ők is csomagolhatnak. No de mi lesz a hazai gazdasággal? Én mindenesetre kiveszem az összes megtakarításomat, ami úgy tizenegynéhány ezer forint.
Csányi eddlg nyalt, most rá ... a nyelvére.
Új hozzászólás