Az MSZP szerint a szigetszentmiklósi időközi önkormányzati választás baloldali győzelme azt bizonyította, hogy összefogással leváltható a Fidesz-kormány.
Tóbiás József szocialista frakcióvezető-helyettes vasárnap este - a választás hivatalos eredményének bejelentése előtt - az MTI-nek azt mondta: a mostani "kétharmad-egyharmad" arányú győzelemmel azt az üzenetet küldték a jövő heti váci, és a szeptember 22-ei bajai időközi választás résztvevőinek, hogy "összefogással van esély a változtatásra".
Úgy fogalmazott, ez az esély most elindult, és ennek az összefogásnak az ereje 2014-ben leválthatja a jelenleg regnáló kormányt.
Közölte azt is, biztosak abban, hogy a győztes Ladányi Sándor személyében Szigetszentmiklós lakossága egy megbízható, szavatartó, az emberek szempontjait figyelembe vevő politikust választott az önkormányzat testületébe.
A Demokratikus Koalíció szerint a hárompárti együttműködés sikere, hogy Ladányi Sándor nyerte meg az időközi önkormányzati képviselő-választást a Pest megyei Szigetszentmiklós 8-as számú egyéni választókerületében.
A DK által az MTI-hez - a választás eredményének hivatalos bejelentése előtt - eljuttatott közleménye szerint örömmel nyugtázták, "hogy Ladányi Sándor tönkreverte a Fidesz jelöltjét a szigetszentmiklósi időközi választáson".
Ladányi Sándor az MSZP, a DK és az Együtt-PM közös jelöltjeként indult és ért el magabiztos győzelmet - áll a közleményben.
A párt szerint a közös jelölt győzelme azt bizonyítja, hogy a DK által igényelt teljes összefogás képes megtörni a Fidesz hatalmát és diadalra segíteni a demokratikus ellenzéki pártokat. Az első hárompárti összefogás azonnal sikert eredményezett.
A DK gratulál Ladányi Sándornak és köszöni, hogy közös jelöltként vállalta a feladatot - áll a közleményben.
Fidesz: nincs sok jelentősége
Egy időközi önkormányzati választásból nem kell messzemenő következtetéseket levonni - reagált Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az ATV Start című műsorában hétfő reggel arra, hogy az MSZP, a DK és az Együtt közös jelöltje nyerte a szigetszentmiklósi időközi önkormányzati képviselő-választást. A kormánypárti politikus gratulált a győztesnek.
Gulyás Gergely hangsúlyozta, senkinek nincs olyan illúziója, hogy a Fidesz 2010-es önkormányzati vagy parlamenti választási eredménye megismételhető, így az ellenzéki pártok nagyon optimisták lehetnek, mert annál azért jobban fognak szerepelni.
Álláspontja szerint a létrejövő ellenzéki összefogás ugyanazokból az emberekből áll, akik 2010 előtt az MSZP és az SZDSZ kormányzását megjelenítették.
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának fideszes tagja szerint ebben a kormányzati ciklusban - a benyújtott ötödik korrekció után - további alkotmánymódosítás már nem lesz.
Gulyás Gergely a jelenlegi választójogi rendszerben irreálisnak, gyakorlatilag elérhetetlennek tartja a kétharmados többség megszerzését, így szerinte a jövőben csak nagyon ritkán lesznek alkotmánymódosítások.
A hivatalos előzetes eredmények szerint Szigetszentmiklós 8-as számú egyéni választókerületében Ladányi Sándor az MSZP, a DK és az Együtt - a Korszakváltók Pártja közös jelöltje 359 szavazattal (52,03 százalék) nyerte meg a választást, amelyet azért kellett kiírni, mert egy önkormányzati képviselő, Kécza György (Fidesz-KDNP) május 2-án elhunyt.
700 ember, 30%, akkor a választásra jogosultak száma nagyjából 2330.