Országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezi Szili Katalin független országgyűlési képviselő, hogy a kormány vizsgálja meg, milyen következményekkel járna egy feltétel nélküli, születéstől halálig járó alapjövedelem bevezetése. A politikus kiemeli, a feltétel nélküli alapjövedelem koncepciója az emberi méltóság garantálását, a létbizonytalanság felszámolását határozta meg célként. Ez a jövedelem minden állampolgárnak azonos összegben járna születésétől haláláig, mértéke pedig az állam mindenkori teljesítőképességétől függne és a "szerény életvitel" költségeit fedezné - fejti ki. A Szociális Unió elnöke rámutat továbbá arra, hogy az új jövedelem kiváltaná a szociális segélyek, ellátások jelentős részét is, és alkalmas eszköz lenne a "megélhetési bűnözés" visszaszorítására. Szili Katalin szerint az újfajta jövedelem a fogyasztásra, azon keresztül pedig az egész gazdaságra élénkítően hathatna, emellett a biztonságérzet fokozásával a gyermekvállalási kedvet is növelhetné.
Feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését javasolja Szili Katalin
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Itthon
- 2024. May 19., 21:21
Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
Nagyvilág
- 2024. May 19., 20:40
Súlyos veszélybe kerülhetünk: itt az új fertőzés, amivel szinte lehetetlen megküzdeni
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
33 hozzászólásarrow_drop_down_circle
"a feltétel nélküli jövedelem nem fedezné a korszerű fogyasztói igényeket, így vélhetően nem csökkentené a munkavállalási hajlandóságot."- Ahogy a segélyek mi??!!
Azt is feltétel nélkül osztogatjátok egyeseknek!!
Az állam meg azt mondja, hogy nincs, oszt'jónapot!
Mégis kinek lenne joga belelátni a kormány kártyáiba?
A mindenkori kormányok úgy hazudnak, mint a vízfolyás,
mitől változnának meg? Szili Katalinról meg vagy jót, vagy semmit.
Jót nem tudok...
amely 'nem kicsit haladja meg' a szerény életvitel" költségeit:
-a csókosoknak kreált sóhivatalok újonnan kinevezett vezetőinek apanázsa
-a parlamenti 2/3 csaknem 100%-ának tiszteletdíja
-koleszos társaknak leosztott címekkel, rangokkal, beosztásokkal járó aprópénz
A mutyizást kifelejtetted. Sőt a bebetonozott emberkéket is.
A trafikosok , már begyűjthetik előre a kárpótlást , valamit majd csak kitalálnak a választásokig a földmutyisoknak is akiket esetleg kipenderítenek a földecskéjükből. De nem baj , mert a műkörmös hölgyemény nem fogja a földet túrni , hanem dolgozhat a szakmájában. Ilyen az átkosban is előfordult , de nem ekkora mértékben!
A bebetonozott állásokkal sok baja lesz az elkövetkező kormánynak. Remélem addíg a baloldal is összekapja magát , mert amit most csinálnak az már közröhej .
Biztos nem ilyen egyszerű,mint ez a nő ?:)
-ehhez nigrónak kell lenni? XĐ
Ha igen,akkor el tetszett késni,ugyanis a rejtett erőforrásnak EZ MÁR ELÉG RÉGÓTA JÁR BASSZAMEG ALÁSAN!
A másik kérdés, hogy a gazdaság elbírná ezt a terhet? Mert most is látjuk, hogy még a kormány sem hajlandó rendes fizetést adni, akkor mit várjunk a többi munkáltatótól? A gazdagok pedig minden fillérjükhöz foggal körömmel ragaszkodnak, nem kívánnak lemondani a köz javára tetemes jövedelmükből.
Jó lenne ha ilyen volna, de jogosult az legyen rá, aki elvégzett legalább egy középiskolát és igazolt munkaviszonya volt legalább 10 évig. Valamit valamiért. Csak mert apád lőtt egyet azért nehogy már eltartsunk vazze :) Mi ez itt Dubaj? Ott jön a földből a fekete arany aztán az összes mezitlábas beduinnak alanyi jogon nyomják a pénzeket, de itt a földből legfeljebb a talajvíz jön. Szili ismét rászolgált a nevére(silly=buta, ostoba, hülye).
"A szocializmus ... a magánérdek elsődlegességének elvetése,
a szolidaritás előtérbe helyezése."
hu.wikipedia.org/wiki/Szocializmus
Mennyiben is jellemző ez Szilire?
Nekem tetszene, hogy a világ pár millió dúsgazdagjától
elvenni és a pár milliárdnyi szegénynek átcsoportosítani,
de akkor ki dolgozna pár dollárral, jüannal, dínárral, forinttal, euróval többért, ha
lábat lógatva is megélne...?
Ne hidd, hogy az emberek nem akarnak dolgozni, csupán ezt sugallják azok, akik képtelenek megoldani az ország problémáit. Indokolják, hogy elveszik az élethez szükséges minimumot, hogy "majd akkor elmennek dolgozni", miközben nincs hova!
(Az etnikai problémákat ne soroljuk ide, azt nem oldaná meg, de így sincs megoldva.)
Jelentős különbség kellene, hogy legyen, az alapjövedelem és a fizetés között. Ez szerintem a távoli jövő...
Új hozzászólás