Az Együtt-PM szerint a költségvetés kedden elfogadott módosításával a kormánypártok "súlyos milliárdokat találtak Orbán Viktor hobbijaira, pazarló beruházásaira", de a fogyatékkal élő gyermekekre, az iskolákra és a pedagógusokra nem jutnak érdemi források - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor. Az Együtt-PM szakpolitikusa szerint az elfogadott módosítás jól mutatja a kormányfő és a kabinet "embertelen társadalomképét". A független képviselő úgy fogalmazott: ha Orbán Viktor úgy érzi, hogy százmilliárd forintra van szükség ahhoz, hogy "bevásárolja saját magát" a takarékszövetkezeti rendszerbe, azt elő tudja teremteni a költségvetésből, ahogy az E. ON magyarországi gázüzletágának államosítására is "talál" hetvenmilliárd forintot. Jelenleg úgy fest, hogy az E. ON megvásárlásával az adófizetők egy veszteséges üzletágba szállnak be, miközben a takarékszövetkezetek "lenyúlásával egy állami maffiabankot" hoznak létre - mondta.

Forrás: nol.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
A BKV Zrt. közleményben tudatta az MTI-vel, hogy négy autóbuszt rongáltak meg a szurkolók: üléseket szakítottak fel, lemezeket rongáltak meg. A kár mintegy 500 ezer forint.

Ezeknek stadionokat épít az adózók forintjaiból ?

Jó lenne, ha a hobbiját a saját zsebéből fedezné nem az államkasszából !
Csodapók
@nyanya001: "Jó lenne, ha a hobbiját a saját zsebéből fedezné nem az államkasszából !"'

Úgy érted, hogy abból a pénzből,
amit élete során az általa megtermelt
nemzetgazdasági vagyon ?
nyanya001
@Csodapók: Abból hideg vízre sem tellene neki !
Csodapók
@nyanya001:Az a jó!
Sőt, a Mengyelejev-féle táblázat szerinti O is luxus.
Poén volt, nem hagyhattam ki.
Bármennyire is utálom, soha nem gondolnék ilyesmire.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.