Lemondott posztjáról az MSZP kommunikációs igazgatója. Déri Balázs szerda késő este azt közölte az MTI-vel, hogy október 17-én ő adta át a hvg.hu munkatársainak a bajai videófelvételt, amelyről senkit nem tájékoztatott, hiszen úgy gondolta, hogy az oknyomozó újságírás kimondatlan szabályai alapján ez rá és az újságírókra tartozik.
"A találkozókor nem tudtam, hogy manipulált felvételről van szó, és a videóval kapcsolatban egyéb információim sem voltak. A mai nappal felajánlottam a lemondásomat a párt elnökének, melyet el is fogadott" – tette hozzá.
Az MTI Hírcentrum szerda esti információja szerint az MSZP-től kapta a bajai hamisított videót a hvg.hu. A hvg.hu azt közölte: Déri Balázs, az MSZP kommunikációs igazgatója adta át a felvételt.
Az M1 szerda esti Híradójában az hangzott el, hogy Gavra Gábor, a hírportál akkori főszerkesztője egy kollégájával személyesen ment be az MSZP-székházba a felvételért. Az M1 megkeresésére sem Gavra Gábor, sem Török Zsolt, az MSZP szóvivője nem kívánt reagálni.
A hvg.hu szerda este közölte: szerkesztőségüket levélben értesítette a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, hogy rágalmazás vétségének gyanúja miatt büntető eljárást folytat ismeretlen tettes ellen a bajai videó ügyében.
A főkapitányság bűnügyi osztálya egyben tájékoztatást kért arról, hogyan, mikor, milyen módon és ki által került a felvétel a szerkesztőség birtokába.
A hvg.hu-ra október 18-án került fel egy videó, amelyről a rendőrségi nyomozás kiderítette, hogy hamisítvány, az azon szereplők megrendezett helyzetet játszottak el a megismételt bajai önkormányzatiképviselő-választás után.
20 hozzászólásarrow_drop_down_circle
a kis Déri apja nyomába sem érhet.
A fiat nem ismerem, de lemondasa egyenes jellemre utal.
a fiával kapcsolatban már vannak fenntartásaim...
akit Juszt "menedzsel", az előttem nem jó pont...
tudta nélkül továbbította a videót a HVG-nek.
Ki fizetett a készítőknek? Nehogy valaki elhitesse velem, hogy a készítők üres zsebbel távoztak?! Akkor nem kellett volna több nap a "tuti" elmondásához!
Ha egyéni akció volt az is gáz, ha nem az is gáz! Hiba a fejnél van!
Új hozzászólás