A Hír TV információi szerint Simon Gábor volt szocialista politikus ügyében elindított büntetőeljárás miatt csütörtökön ügyészségi nyomozók jelentek meg az MSZP-székháznál. Az ügyészség nem kommentálta az értesülést.
Az mno.hu-n olvasható Hír TV-értesülés szerint Simon Gábor vagyonnyilatkozatát vihették el a Jókai utcai székházból.
Simon Gábort a házánál is kereste a nyomozóügyészség, a Hír TV beszámolója szerint Simon három embert beengedett az épületbe. Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI megkeresésére nem kívánta megerősíteni az értesülést. Azt mondta: a nyomozás érdekeire tekintettel egyelőre nem adnak bővebb tájékoztatást.
A Magyar Nemzet február 4-én forrásmegjelölés nélkül írt arról, hogy Simon Gábornak, az MSZP elnökhelyettesének több száz millió forint van bécsi számláján, amit nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában. A képviselő február 6-án közölte, hogy minden, a szocialista pártban viselt tisztségéről lemond, kilép az MSZP-ből, visszalép a képviselőjelöltségtől és február 12-i hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról.
34 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Fitellina ügy kifulladt,Sukoró úgyszintén,Hunwald,Hagyó ügy stb.
Szilvásit,Fa Pált felmentették,folytassam?
Ősi nyilas-bolsi trükk,olyan alantas,mint maga az egész fitymaszos csürhe.
De kurva gyors volt most a rendőrség,pár óra múlva már a háznál és a pártközpontban is jártak.Ugye nem átlátszó ez az igyekezet cseppet sem.
A HIR TV a belügyminisztérium önálló szervezeti egysége lehet ezek szerint.
Mindjárt ott van a haveri körből a CBA aki köztudottan 3-4 milliárd ÁFA-t
csaltak ?
fbexternal-a.akamaihd.net/safe_image.php?d=AQAuwQ0MZG3-dlKR&w=398&h=208&url=https%3A%2F%2Fscontent-a-vie.xx.fbcdn.net%2Fhphotos-frc3%2Ft1%2F1797418_648053798595274_328873453_n.jpg&cfs=1
Sokan ezentúl csak rá és az ügyére koncentrálnak, ami eltereli a többiekről a figyelmet.
Simon elvisz valami balhét, ami inkább lesz médiacirkusz, mint tisztességesen végigvitt bűnvádi eljárás.
Ahogy "Hetöndöe" a 15:41 hsz-ban írta, mire vége lesz, azt se fogjuk Google nélkül tudni, ki is volt az a Simon Gábor, az igazságot meg soha.
és kiderülhet a sok sok mutyi !
Miért? Kinek vagy kiknek? Mikor? Hogyan? Mikorra? és még sorolhatnám a kérdéseimet, de inkább mást kérdezek és ez megadhatja a választ - Kié a hatalom? Ki meri mondani?
Ma is érvényes a nagyanyámtól tanult mondás, - ki 1882-ben született -, hogy "Kinek pap a bátyja, annak Isten a barátja és könnyebben üdvözül", ezért, "A hatalom árnyas helyén, megmarad a vaj a fején". A "pap" alatt lehet érteni bármely, közösségre ideológiai ráhatással bíró személyt.
Új hozzászólás