Az Együtt-PM szövetség szerint csak akkor lehet számítani az átlagbérek emelkedésére, ha a Fidesz nem marad hatalmon.
A Bajnai Gordon vezette pártszövetség erről szóló közleményével a fideszes Zsigó Róbert pénteki sajtótájékoztatójára reagált, amelyen elhangzott: a kormánypárt arra számít, hogy a bruttó átlagkeresetek januári, 6 százalékos növekedése után az év további részében is folytatódik az átlagbérek emelkedése.
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az egykulcsos adóval a gazdagabbak még gazdagabbak lettek, a szegényebbek pedig még szegényebbek. Az egykulcsos adó ezen felül 500 milliárd forintos lyukat vágott a költségvetésen, amit az a negyven új vagy megemelt adó sem tudott befoltozni, amit az Orbán-kormány a négy évben kivetett – fűzték hozzá.
Az Együtt-PM szerint a "kormányváltó szövetség" által kidolgozott adórendszerrel viszont a minimálbértől az átlagbérig mindenki jobban jár majd. Magyarországnak igazságos, munkahelyteremtő, többkulcsos adórendszerre, valódi adórendszerváltásra, ehhez pedig kormányváltásra van szüksége – hangsúlyozták.
Több milliót buknak a becsapott pedagógusok
2014-03-22 04:30:00
Miskolc - Megtámadja a tanárok ügyvédje a munkaügyi bíróságon azokat a hamisított szerződéseket, amelyek miatt a Miskolci Rendőrkapitányság is nyomoz.
Hirdetés
Mint azt elsőként megírtuk, több tanár is kevesebb fizetést kap a borsodi megyeszékhelyen, mert valaki kicserélte a szerződésük előlapját, amelyen az eredeti bérük is szerepelt. Van köztük olyan, aki havonta akár százezer forintot is veszít. A pedagógusok tavaly ősszel írták alá az új megállapodást a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal (KLIK) az életpályamodell bevezetése után. A Blikk birtokába jutott szerződésen jól látszik, hogy valaki levette az előlapot, és egy új papírt kapcsolt a helyére. Aki ezt tette, annyira slendrián volt, hogy arra sem ügyelt, hogy ugyanabba a lyukba tűzze a kapcsot.
www.blikk.hu/blikk_aktualis/tobb-milliot-buknak-a-becsapott-pedagogusok-2243209
modera !
Ja ! Amikor a hülyének nézett panelprolik mégsem azok...