Este 8-kor Alcsútdoboz külterületén elütötte egy autó az Együtt alcsútdobozi polgármesterjelöltjét, Váradi Andrást. Súlyos sérülésekkel szállították egy székesfehérvári kórházba, ahol már nem tudtak rajta segíteni – írt a 444.

Horváth Sándor, az Együtt bicskei listavezetője azt mondta a hvg.hu-nak, hogy beszélt Váradi András feleségével, aki azt mondta, hogy a férje a saját autójával járt Alcsútdobozon plakátozni, és amikor ment haza a tanyára, lecsúszott a létra az autójáról. Megállt, hogy visszamenjen érte, ekkor gázolta el egy 84 éves osztrák-magyar kettős állampolgár egy osztrák rendszámú autóval.

Meghalt Váradi András, az Együtt jelöltje

Váradi András volt az a juhász, aki tüntetéseket szervezett Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester ellen, miután a föld, ami évtizedekig a családjáé volt, Orbán Viktor barátjáé lett. A juhász egy trágyaperben első fokon nyert is Mészáros cége ellen.

Váradi az Együtt polgármesterjelöltje Alcsútdobozon.

108 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
@szandokan: Igazad van, vége részemről a poénkodásnak, ezek írásakor még csak balesetről volt hír.

Mit keresett egy 84 éves kettős állampolgárságú idős ember Felcsút szélén egy földúton?
Mennyivel kellett mennie ennek az idős embernek a földúton, hogy az elütött ember belehaljon sérülésébe?
A gyalogos áldozatnak rengeteg ideje van, hogy kitérjen a földúton felé robogó autó elől, mit tett Váradi, hogy elkerülje a gázolást?

Nagyon sokat közlekedek terepen, földúton, de még személyi sérüléses balesetet sem láttam. Koccanásokat már viszonylag sokat.

Remélhetőleg Garancsi és Orbán kedvenc városában a nyomozók lelkiismeretesen elvégzik dolgukat, s holnap mi is okosabbak leszünk.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
pbalage
aztapaszta, szerintem sem túl véletlen lehetett ez az eset, de remélem nem jön össze egy gyilkosság, én bírom az öreget, még a fogait is megcsináltatta.
szandokan
Na, már itt vannak az összeesküvés elméletek is.
pbalage
@szandokan: téged hányszor ütöttek el választás előtt?
bakegya
Ez egyértelmű.Remélhetőleg mindent megtesznek érte a kolegák,a székesfehérvári kórházban.
F_Viktor
@szandokan: Vannak ekkora véletlenek. Sőt, az is lehet, hogy a Váradi megrendezte balesetét, hogy beszedjen pár szánalomból leadott szavazatot.
szandokan
@F_Viktor: Ne is mondj semmit, te már azt is tudod ki ütötte el.
szandokan
@pbalage: Véletlenek egybeesése. De most komolyan, ne túlozzatok már ennyire. Láttad Kunhalmi kampányfilmjét? Azt is, hogy az M1 - en ment le a meccs szünetében? Na most, ha itt diktatúra lenne, azt a mocskot sehol nem lehetett volna leadni, nem hogy ott.
pbalage
@F_Viktor: baszki ez a fidesz közleményében meg is fog jelenni az esetről.
F_Viktor
@szandokan: Dehogyis tudom, a cikk írója is szinte mindent csak feltételez.
F_Viktor
@pbalage: Valahogyan választási célra csak fel kell használniuk :-)
pbalage
@szandokan: nem vagyok kunhalmista, de láttam. A saját sírját ásta meg, de ne tereljük a szót, egy pillanat alatt összeállt a kép a "balesetről". Túl átlátszó ez.
pbalage
@F_Viktor: szerinted szandokán volt a lepattant osztrák rendszámos toyotában?
(szerintem nem annyira bizalmi ember, hogy rábíznának egy ilyen horderejű ügyet)
F_Viktor
@pbalage: Á, dehogy...
Az a mocskos EU avatkozik így bele a magyar, a felcsúti belügyekbe :-)
Bakker, a választások előtt egy nappal?? Ez nagyon durva, a békemenet már ott toporog a startvonalon?
bundi
@szandokan: azért ismerd el vannak fura véletlenek...a weisz féle öngyilkosság...vagy az a szerencsétlen aki eladta azt amit siha életében nem akart eladni ráadásul kevesebbért mint amennyi az éves bevétel utána...és utána gyorsan meghal mielőtt bárkivel beszélni tudna..,a lázár meg csak mosolyog...de mondom ezek biztisan véletlenek...merr a lázárék is ezt mondták...
pbalage
@F_Viktor: na várjál, az szerintem úgy volt, hogy az zeeemútnyócévben megszedte magát, aztán az aranyborítású létra súly alatt zúzódott össze, az éppen arra haladó osztrák rendszámú autós észlelte a balesetet, és értesítette a rendőrséget.
F_Viktor
@bundi: S ezek a véletlenek mindig, éppen a legjobb időben csak a fityesznek kedveztek.
Az az ÁVH, vagy micsoda, azok hogyan működtek?
F_Viktor
@pbalage: Az aranylétrát nem mészárostól kérte kölcsön? :-)
szandokan
@pbalage: @F_Viktor: Nem vagytok teljesen komplettek, persze ez nem baj...:-))
szandokan
@bundi: Ennyi erővel más embereket is érhetett volna már baleset. Sok ember van, aki a Fidesz útjában áll, mégsem ölik meg egyiket sem. Három eset 4,5 év alatt nem bizonyít semmit.
szandokan
@pbalage: Éppen ezt akartam én is tudatni. Megelőztél. Nagyon sajnálom.
Edy Andre
Tragikus véletlen. Egy idős, gyengén látó ember a gázoló, akinek már régen nem lenne szabadna vezetnie.
Jankó123
Nyugodjék békében!
Részvétem a családjának!
F_Viktor
@szandokan: Igazad van, vége részemről a poénkodásnak, ezek írásakor még csak balesetről volt hír.

Mit keresett egy 84 éves kettős állampolgárságú idős ember Felcsút szélén egy földúton?
Mennyivel kellett mennie ennek az idős embernek a földúton, hogy az elütött ember belehaljon sérülésébe?
A gyalogos áldozatnak rengeteg ideje van, hogy kitérjen a földúton felé robogó autó elől, mit tett Váradi, hogy elkerülje a gázolást?

Nagyon sokat közlekedek terepen, földúton, de még személyi sérüléses balesetet sem láttam. Koccanásokat már viszonylag sokat.

Remélhetőleg Garancsi és Orbán kedvenc városában a nyomozók lelkiismeretesen elvégzik dolgukat, s holnap mi is okosabbak leszünk.
karma1
Ez az az eset, amikor meszarosrol az Isten se moshatja le, hogy nem volt benne a keze, pedig lehet, hogy az ove tenyleg nem - ahogy ez mar maffiaeknal szokas... A teruletet ismerve a hely nem egy F1- es palya, bar vilagitasa valoban nincs. Isten nyugosztalja Ot bekeben, legyen nyugta a csaladjanak
leszúrt rittberger
@karma1: @F_Viktor: Nem értem miről beszéltek, 40 km/h-val is el lehet ütni valakit úgy, hogy ott hal meg... Nem kell hozzá gyorsan menni, se műúton menni. Túl sok filmet néztek szerintem. Ha tényleg "el akarták volna tenni láb alól", gondoljátok, hogy pont választás előtt 1 napra időzítik? Mégis miért?

Ez egy szerencsétlen véletlen, ez a Váradi eleve egy jószándékú félnótás volt, simán belefér, hogy amennyire esetlen volt, pont ilyen halált kellett halnia szegénynek.
Pistyu
Először csak beleolvastam a hírbe, aztán legörgettem a kommentekhez, kicsit elkezdtem filózni, hogy ez valami áprilisi tréfa talán (még ha április lenne..).
Nem igazán vagyok érdekelt a témában, hacsak annyira nem, hogy kb. 10 km-re lehetett a baleset a lakhelyemtől. De!
Minden harmadik hozzászólásban szmájlizgatunk, meg megy a jópofizgatás, szerintem ezt nem egy halálhír alatt kéne eljátszani kedves fórumozók!
karma1
@leszúrt rittberger: Lehet, hogy sok filmet nezek, de a farmra, ahol lakunk, 4 km hosszu kavicsos murvas foldut vezet. Azon pedig a 40 km es sebesseg is szaguldasnak hat. Viszont lehet hallani a kozeledo autokat mar messzirol. Szegeny Varadi ur tudna csak megmondani, hogy mi tortent.
Arra a kerdesre pedig, hogy miert gazoltak el a valasztas elott 1 nappal ( ha valoban ez tortent) akkor azert, mert ha megvalasztjak torvenyesen, akkor ott lesz a kovetkezo 5 evnen meszaros orra elott, es nem lehetne egyszeruen levaltani. Nekem sokkal inkabb furcsa az, hogy a neje ilyen gyorsan mindent kitalalt, kesz helyzet felvazolassal meg a rendorsegi vizsgalat befejezese elott.
whatthefuck
Eddig is voltak jól képzett vadkanok errefelé (lásd Zrínyi), de újabban akadhatnak túlképzett osztrák nyugdíjasok is, vigyázat!
JAJMÁR
Rossz ómen ez a mai napon és nagy tragédia ! Bátor ember volt. Részvétem a családnak :(
whatthefuck
Számomra egyedül az a kérdés, hogy lehet-e rá posthumus szavazni?
Mert ha igen, akkor a felcsúti féreg hirtelen nagy szarban lesz.
bakegya
@whatthefuck: EZ LENNE A MINIMUM...@karma1: DDD
Yoda69
A fidesz maffia immar a kozvetlen gyilkossagtol sem riad vissza csak hogy megtartsa a hatalmat. Mi lesz meg itt? Minek kell meg megtortennie hogy az emberek felfogjak: ezt a maffiat el kell zavarni!?
Vasárnapiiskolás
Volt aki hátba lőtte magát, puskával, nem is egyszer...
Yoda69
Nagyon keresztapa modszer szeru leszamolas.
Eloszor a hummeres gazolo, aztan meszaroslorinc ellenfele hal meg, es mindez a valasztasok elottre idozitve.
dr. prédikátor
Azért elgondolkodtató!!! Mindig azokat éri halálos baleset akik a fütyi-sz útjában állnak!!!Azért ennyi véletlen nem lehet!!!
Senara
@F_Viktor:Mit keresett egy 84 éves kettős állampolgárságú idős ember Felcsút szélén egy földúton? ..." A 8106-os számú úton, Alcsútdoboz határában egy személygépkocsi elgázolt egy 50 éves férfit." ... nem földút , gondoltam rákeresek a térképen
Hellcat
Na itt az én véleményem. A haláleseten kívül az a nagyon szomorú az egészben, HOGY FELTÉTELEZZÜK, hogy a fidesz maffia módjára intézte el ezt az ügyet. Akár igaz akár véletlen a sok gyanús fideszes érdek körüli halálesetek miatt nagyon sok embernek az fog eszébe jutni, hogy biztos a qrbánék szervezték meg. Ez szerintem elég nagy szégyen a fideszre nézve, hogy adnak okot ilyen dolgok feltételezésére. És ezt csak maguknak köszönhetik.
picike
@Yoda69: te Yoda ??? 69 érdekes amit irsz !?
Csizmás Kond
@picike: Az...már majdnem klinikai eset...:)
nyanya001
Részvétem a családnak !
Gyanítom, hogy az igazság soha nem fog kiderülni !
szandokan
@Yoda69: @dr. prédikátor: @whatthefuck: Ti normálisak vagytok??? Igen szándékos gázolás lehetett, le is írom, miért: "Az idős úr követte Váradi kocsiját, hiszen tudta, hogy le fog a létrája esni, és ezt kihasználva elgázolja majd, és utána megáll segíteni ahelyett, hogy elhajtott volna a helyszínről".
A Fidesz gyűlölet itt már az agyára megy egyeseknek.
karma1
Ha meszaros nem csinalta volna azt, hogy az ellenzek reszerol aspiralo holgyet egyszeruen kitiltja Felcsutrol, akkor az en fejemben sem fordult volna meg az, hogy ez az eset meg tevedesbol sem veletlen...

De megfordult, mert tulsagosan is kilog a lolab...
Azt hiszem, sokkal tobb takargatnivaloja van meszarosnak meg a cimborajanak, mint azt mi el tudnank kepzelni... Kulonben nem fosott volna egy notol is, akinek siman nem engedte meg, hogy megtartsa a sajat bemutatkozasat, hogy elmondhassa a programjat a felcsutiaknak...

Valamitol rettenetesen fel meszaros, aminek NEM szabad kiderulnie...
A sarokbaszoritott ember barmire kepes, foleg, ha a penz nem szamit, mert annyi van neki...
szandokan
@Csizmás Kond: Több klinikai eset is van itt, sajnos.
leszúrt rittberger
@szandokan: Rengeteg itt a valóságtól elrugaszkodott bolond kommentelő... Néha nem tudom, hogy ezt a sok baromságot komolyan gondolják, vagy csak nem értem a poént.
Yoda69
@szandokan: Miert tartod lehetetlennek? Ha meszaroslorinc veszit, oda a lehetoseg hogy mutyizzon. Mivel rajta kivul csak 1 indulo volt, aki most mar nincs, igy elegge valoszinusitheto hogy o all mogotte. Jol megrendezett gyilkossag, a rendorseg, ugyeszseg a zsebben. Ki gyanakodna egy 84 eves bacsira hogy meg akarta olni Varadit?
Gyurcsanyt is megtamadta egy fideszes gernyak Csepelen fenyes nappal.
Ezektol a maffiozoktol minden kitelik.
Csizmás Kond
@leszúrt rittberger: ..komolyan gondolják...direkt azok vannak összevállogatva akik így gondolkodnak...:)
Bercifiu
@karma1: Nem gondolom, hogy a polgármesternek joga van kitiltani valakit egy településről, még akkor sem, ha orsós a barátja.
bundi
@szandokan: három eset amiről tudsz...
A Tündik bündije
Á, jönnek a szép hírek otthonról...

Úgy gondolom, nem kell itt semmiféle összeesküvés-elméletet gyártani, még csak az sem lenne helyes, ha idézném az István a király igencsak találó sorát, miszerint "Felbérelni egy két vadkant jó pénzért mindig lehet..."

Deee... enyhén szólva nem hízelgő a kormány számára (és akkor még finom voltam), hogy az emberek nem kevés százaléka minden további nélkül el bírja képzelni az ország jelenlegi vezetéséről, hogy ilyen eszközökhöz nyúl. Márpedig ha bármit kinézek valakiből, az túlnyomórészt a tapasztalat miatt van, nem merő rosszindulatból.
karma1
@Bercifiu: Bocs, veletlenul tetszikeltem, mert ez a hulye uj rendszer meg nincs belove nalam...:o))

Nem mondtam egy szoval sem, hogy a telepulesrol tiltott volna ki barkit is, egyszeruen annak a holgynek, aki ellene indult volna a valasztasokon, megtiltotta, hogy a kozseghazan vagy ahol meg akarta tartani a bemutatkozo eloadasat, oda egyszeruen NEM ENGEDTEK BE sem a holgyet, sem azokat, akik kivancsiak lettek volna ra...
karma1
@A Tündik bündije: Hala Istennek!!! HOL VOLTAL EDDIG? Nagyon hianyzol!!! Tessek kommentelni, amennyit csak lehet, jo?

(De ahogy elnezem, mar Te is tul vagy Hegyeshalmon... [Mert merem remelni nem Csop-nak indultal neki?])...:o))
miazavalami
Jobban oda kellene figyelni az orvosi vizsgálaton az idősekre. Egy 84 éves embert én nem engednék vezetni.
dr. prédikátor
@szandokan: Na figyelj még ha nehéz is!!! nem azt mondtam hogy szándékosan ütötte el, hanem azt hogy nagyon sok az egybeesés,! nem gyártok elméletet, lehetett ez véletlen baleset is.de az már igencsak furcsa hogy ez a harmadik eset amikor olyan embert ér véletlen baleset aki a fütyi.sz el szembe áll!!!Fütyi-sz hívő még nem halt ilyen különös halált!!!
szandokan
@Bercifiu: Ki az az "orsós", butabercifiú?? Ki tiltott ki kit? Mantrázod a hallott ökörségeket, látom. Tájékozódj, mielőtt szórod szét frutti helyett...
m.macskosz
@szandokan: ma, 10:18
Amikor értesültem Varga András haláláról ma reggel,
első gondolatom az volt, hogy ezt azért már a fidesz
sem meri megtenni! Nem arra gondoltam automatikusan,
hogy ez egy véletlen tragédia. Vajon miért?
Azért, mert ismerjük a fideszes mentalitást! :(
szandokan
@m.macskosz: Ha nem csúszik le a létra a kocsijáról, még most is élne. Sajnálatos baleset, mint bármelyik, amely halállal végződik.
m.macskosz
@szandokan: Nagyon remélem, hogy tényleg csak egy fatális baleset volt!
A tragédia miatt részvétem a családnak, természetesen.
volvós
Müködik egy nappal a választás elött a mészáros-brigád !!!
Fosunk, lörincke ??? Van is miért !!!
szandokan
@volvós: Ennél téged értelmesebb embernek tartottalak azért.
szandokan
@Horizont: A legtöbb politikusnak vannak ellenségei, függetlenül attól, hogy ki kormányoz. Ez világszinten jelenség már régóta, és bizony vannak országok, ahol valóban gyilkosság áldozata lesz egy nem kívánt személy.
volvós
@szandokan: Az is vagyok !!! Csak a véleményem irtam le...
Bár ezt Te is tudod, csak nem ismered el...Ismered a
mészáros-jelenséget, a helyi kiskirály szerepében,
a pártpénztárosról nem beszélve !!! Téged miért
nem találunk meg ilyennel ??? Mert Te megdolgozol
a vagyonodért...
szandokan
@volvós: Akkor sem volt gyilkosság, csak egy szerencsétlen baleset.
szandokan
@Horizont: A lényeget leírtam. Nem szeretek feleslegesen sokat pötyögni.
szandokan
@Horizont: Vajon hová akar menni útlevéllel?? :-)
szandokan
@Horizont: Miért, minek kellene még lenni? Hogy a Fidesz az oka annak, hogy egyáltalán ilyesmire gondolhat bárki is? Éppen ezért írtam azt, hogy rengeteg ország politikusait gyűlölik olyan szinten, hogy tényleg meg is ölik, és nem olyan módon, mit ahogy szegény Váradi járt. A legtöbb helyen golyót kapnak a fejükbe, a gyilkos pedig nem áll meg segíteni.
tivoli
Szeretném a sanda gyanúkat eloszlatni azzal a feltételezéssel, hogy Váradi Andrásnak semmilyen esélye nem lett volna még labdába rúgnia sem Alcsútdobozon az Együtt PM színeiben, nemhogy választást nyerni. Ilyen értelemben kár elméleteket gyártani esetlegesen megrendezett balesetről.
picike
@Csizmás Kond: igen de ... kivárjuk ... mindig minden kiderül
tivoli
@Yoda69: ma, 15:22
Nem kell sok ész hozzá, hogy felmérjem,
1 fideszes helyi gazdálkodó,
+ 1 fideszes helyi gazdálkodó,
+ 1 fideszes helyi gazdálkodó,
+ 1 fideszes helyi gazdálkodó, az NEM
= 1 Együtt PM-es polgármesterrel.
Yoda69
@tivoli: Bocs, de ebbol hogy kovetkezik, hogy az emberek megszarost valaszatottak volna a szinten tozsgyokeres helyi Varadival szemben?
Csak azert mert a csuti zsirtaho felelemben tartja a lakossagot, az nem jelenti azt hogy egy anonim szavazasnal ne mernenek a szemebe kopni.
volvós
@szandokan: 14:43
Ha eszt ennyire tudod ( bizonyitva ) állitani, akkor Te
mindent tudsz az elözményröl, tehát tettestárs vagy !!!
Ne hamarkodd el az itéletet, ugyanis meg kell várni
a " kezükben tartott rendörségi, Ügyészségi vizsgálat "
eredményét, bár nem fogadok, de elöre tudom a
végeredményt...Orosháza - Felcsút egy kicsit távol van
ahhoz, hogy ilyen fix véleményed legyen !
F_Viktor
@Senara: Írod:
" A 8106-os számú úton, Alcsútdoboz határában egy személygépkocsi elgázolt egy 50 éves férfit."

Érdekes, mert a topic elején lévő hozzászólásokat nem ehhez a cikkhez írtam.
Abban még az szerepelt, hogy Váradit a székesfehérvári kórházba szállították, s a baleset Felcsút határában egy földúton történt.
F_Viktor
@Senara: Megnézed az első hozzászólásokat, akkor @bakegya: "Remélhetőleg mindent megtesznek érte a kolegák,a székesfehérvári kórházban." mondatából is az olvasható ki, hogy a cikkben még nem volt szó Váradi haláláról.

Valaki meghackelte a cikket.
F_Viktor
@szandokan: Írod:
"Az idős úr követte Váradi kocsiját..."

Tudva lévő, hogy Felcsúton külön apparátus van akik figyelik, gépkocsival követik az "idegeneket".
Erről több hír beszámolt videófelvételekkel bizonyítva.
Ezeket a megfigyelőket, követő emberkéket ki pénzeli? Ki adja ki a parancsot számukra?
F_Viktor
@karma1: Írod:
"Valamitol rettenetesen fel meszaros, aminek NEM szabad kiderulnie..."

Én nagyon csodálkoztam, hogy jelölteti magát polgármesternek.
Ez egy ilyen nagy halnak, egy ennyire elfoglalt üzletembernek csak púp a hátán, arról nem beszélve, hogy így, mint közszereplő, rengeteg közérdekű adattal elszámoltatható.
Miért nem bújik el a nyilvánosság elől, mint Simicska? Valami titkot őriznie kell, amit egy Orbántól független polgármester kiboríthatja a bilit.
tivoli
@Yoda69: Először is Mészáros felcsúti pm. nem hiszem, hogy alcsúti is akarna lenni.
Nem kell ahhoz félelemben tartani a lakosságot, hogy ne a Váradira szavazzanak, egyszerűen azért, mert a környező gazdák mind fideszesek, miért szavaznának egy PM-esre?
Egyszerű egyszeregy, nem azonosak az érdekek.
Senara
@F_Viktor: ...Nem tudom vissza vonni a tájszólásomat -)) hvg.hu/itthon/20141011_Elgazoltak_az_alcsuti_juhaszt_az_Egyutt_j itt van egy térkép onnan tudtam meg a lehetséges helyet , de ekkor még itt sem beszélek a haláláról . Nem okoskodásnak szántam maps.google.com/maps/ms?ie=utf8&hl=hu&msa=2&dg=feature
Senara
maps.google.com/maps/ms?ie=utf8&... erre egy képet akartam linkelni , de a főoldal lett belőle ,
Senara
Nem tudom vissza vonni a ( táj ) hozzászólásomat -))
bencemacska
Én úgy emlékszem, hogy 2010-ben nem nyert a Mészáros, de közbelépett a NAV és le kellett a polgármesternek mondani, és másodszorra - önként és dalolva megválasztották!!!
Lehet, hogy nem jól emlékszem?!
kata53
Nagyon sajnálom. Részvétem a családnak! Részemről az Alcsúti választás érvénytelen!
F_Viktor
@szandokan: Írod:
"Ha nem csúszik le a létra a kocsijáról, még most is élne."

Tény, hogy Váradi András halott.
Tény, hogy sokan sok mindent kinéznek egy maffiózó pártból.

Innentől csak a fantázia szab határt, mi biztosat nem tudunk, de abban sem vagyunk biztosak, hogy az igazság mostanában napfényre kerül.

Még ha lenne szemtanú a létra leesésére, vagy a gázoló személyére, még akkor sem lehetne minden kételyt eloszlatni, mert meddig tart találni Felcsúton egy megbízható szemtanút?
Toby
@F_Viktor: Ne reménykedj egy tisztességes hatósági eljárásban ! Már ötödik éve, hogy olyan csak a mesében van !
A náci Németországban a kezdetek kezdetekor sokan lettek "öngyilkosok" és "sajnálatos balesetek áldozatai" azonban kivétel nélkül valamennyien a náci párt ellenlábasai voltak !
Miért lenne ez másként Gengszterisztánban ?
Mászáros Szotyolás Lőrinc mekkora területet ígérhetett az "osztráknak" ?
palika
Gyilkosok!! A fidesz maffia mindenkit eltakarit, aki nem áll be a sorba!!!
nyanya001
@szandokan: Nem gondolod, hogy kissé kezd sok lenni a véletlen
haláleset, ami a Fideszhez köthető ?
hattorihanna
Nagyon sajnálom őt,egyszerű de szimpatikus ember volt,aki ki mert állni az igazáért az elnyomással szemben.Megdöbbentett teljesen a halálhíre...Ha nem is a fidess maffia keze volt a balesetében,de ha nem veszik el a földjét még ma is élne,ez 100%.Úgyhogy így vagy úgy de a fidess lelkén szárad a halála.Remélem a karmájukban vissza fog térni az ő halála is,meg azoké akiktől elvették hasonlóképpen a trafikjukat, a földjeiket, a megélhetésüket...A kislányát egyedül nevelte ha jól emlékszem,mi lesz most szegénnyel? :-(
F_Viktor
@Senara: Semmi probléma, azóta én is látok már pár dolgot (@szandokan:-nak is ezt írtam tegnap este: "Dehogyis tudom, a cikk írója is szinte mindent csak feltételez").
Műúton történt a baleset, s a szembejövő autó ütötte el a polgármesterjelöltet.
F_Viktor
@Toby: Írod:
"Ne reménykedj egy tisztességes hatósági eljárásban ! Már ötödik éve, hogy olyan csak a mesében van !"

Ezzel sokan vagyunk így...
A három különös haláleset ebben az évben történtek.
Március elején Komáromi András, a Welt 2000 Kft. tulajdonosa, e hónap 20-án Welsz Tamás halt meg.
A felszín alá viszont nem látunk.
volvós
Tipikus választási igéret:
" - Senkit nem hagyuk az út mentén !"
Inkább elgázoljuk !! :((((
JAJMÁR
Váradi András, az alcsútdobozi juhász, legenda lett! Nincs jóérzésű ember, akit nem rendít meg az ő története, és nem véletlenek a kétségek a halálának hallatán.

Láttam egy felvételt az alcsótdobozi szavazóbizottság előtt, ahol közölték a szavazóval, hogy az áthúzott névre nem lehet voksolni. A képviselő-jelölti listán sem, mert akkor mind érvénytelen. Mire a szavazó azt válaszolta, hogy "nem baj, én akkora is rá fogok szavazni. "
Biztos vagyok benne, hogy az ő halála a kezdete valaminek.
bencemacska
@JAJMÁR: Én már komáromi halálánál erre gondoltam. Hiába!!!
hattorihanna
Hiába várjuk a csodát,ha még szavazni sem mennek el az emberek...Nem lesz itt semmi változás,amíg nem vagyunk képesek kiállni a jogainkért,és a tisztességtelenséget eltűrjük.Inkább külföldre megyünk mint hogy elszámoltassuk ezt a korrupt bagázst,és ez csakis a mi hibánk.
karma1
@tivoli: 14.55-re: Baratom, tudod, mi az, amit itt leirtal? Az, hogy EZ mar SOHASEM FOG KIDERULNI! HA Varadi Andras eletben maradhat, HA raszavaznak, HA tenyleg O lett volna a nyero...

Ne mondd azt, hogy Varadi Andras NEM NYERHETTE volna meg a valasztasokat, MERT EZT NEM TUDHATOD! Sem Te, sem en, sem senki!!!.

Es ahogy a legelsok kozt szoltam hozza, en sem azt mondtam, hogy meszaros lorinc intezte igy a balesetet, de a szememben mar az Isten se mossa le rola (meszarosrol) a gyanu arnyekat, ismerve a Welsz ONgyilkossagot (?), meg me'g egy par esetet...
karma1
@F_Viktor: 16.42-re: Emlekszel, amikor valamikor az ev elejen Gyurcsany es a csoportja elment egy videot forgatni az epulo csuti stadionrol, es VEGIG KISERTEK oket az ott-tartozkodasuk alatt, es (szerintem) csak Gyurcsany szemelye miatt nem mertek meg mast is megengedni maguknak, mert akkor abbol mar nyilvanvalova valhatott volna, hogy MINDENKIT megfigyelnek felcsuton, es hogy nem engednek egy talpalatnyi teruletet sem az ellenzeknek arrafele a meszaros-birodalomban
tivoli
@karma1: ma, 21:29
Tudod Kedves, sajnos az utólagos találgatás hiába való már.
Azért írtam, hogy nem nyerhetett volna, mert szerintem tényleg nem nyerhetett volna, abban a környezetben semmiképpen. Ő egy alternatíva volt a palettán. S ezzel senki érzékenységét nem akartam megsérteni.
Viszont ez a szerencsétlenség nagyon rossz fényt vet a környékre az ország szemében, ha igaza van a gyanúsításoknak, ha nincs.
karma1
@tivoli: En ugy gondolom, hogy valami miatt nagyon is tartott tole meszaros. Miert, ha (szerinted) semmi eselye sem volt arrafele?
Mindegy, ezt mar nem tudhatjuk meg.
tivoli
@karma1: ma, 21:46
Mészáros felcsúti polgármester, Váradi alcsúti jelölt. Nem?
Miért tarthatott volna Váraditól? Választásilag semmiképpen.
Mint magán ember meg teljesen mindegy, hogy milyen közéleti minőségben feszülnek össze. Nem?
F_Viktor
@karma1: Emlékszek a Gyurcs esetére, mikor rövidfilmet forgattak a tavaszi választáshoz, mikor mindenki videózott mindenkit.
Arra is emlékszek, hogy a stadion építésének kezdetétől minden alkalommal mikor megjelent az RTL, az ATV, stábját folyamatosan követték, videózták. Hasonlóan "bántak" több internetes portál tudósítójával.

Ez alapján az sem lepne meg, ha Váradi is hasonló szoros őrizetben részesült.
karma1
@F_Viktor: Igen ezt irtam en is: olyan volt, mint mikor Csopra mentunk 3 autoval, es a kornyeken sem volt sem ember, sem auto, de ahogy beultunk a helyi presszo total ures helyisegebe, 3 percen belul szinte minden asztalnal termett egy " vendeg" , ugy altalaban 1.80-1.90 magas, sokruhazatu helybeli. Nem erdekes ez? Felcsuton szinte egy lelek sincs az utcan, csak ha idegen jon a faluba.
Toby
@F_Viktor: Orbán basi csürhéi a saját anyjukat is megdugnák, csak hatalomban maradjanak !
coni
Ez annyira fatális, mint Komáromi (Welt 2000 szoftvercég) halála egy nappal a titokban és váratlanul történt állami adásvétel után. De neki még volt plusz 1 napja.
sentinel216
Ismerősömnek is lecsúszott a kocsi tetejéről a rögzített lambéria léc köteg. Addig nem volt vele semmi baj, míg hátulról nem kezdtek el éktelenül dudálni, szemből őrült módon villogni. A koma satuféket nyomott ijedtében, mire fele anyag az útra potyogott. Ő is kiszállt, de az út széle felől mentette a cuccot. Így aztán nem jutott András bácsi sorsára.
amaramaistanna
Két autó az úton,a gázoló lámpája szerintem nem égett...Netán várakozott valamire a sötétben...?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.