A magánnyugdíjpénztárak 2010-es lenyúlása – bocsánat, megmentése – idején Orbán Viktor, az ember, aki sohasem hazudott azzal nyugtatott, hogy az állami nyugdíjrendszerbe visszakényszerítetteknek jól nyomonkövethető számlája lesz majd, azaz nem, nem, dehogy olvad bele a közösbe a pénzük. Ebből azóta sem teljesült semmi, ezért a hvg.hu lelkes fideszes szavazógépeket kérdezgetett a miniszterelnök ígéretéről.

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Hogy a Fidesz-KDNP-ben nincs egy gerinces ember sem, aki megelégelné ezt a számukra is nyilvánvaló hazugság áradatot?! Nem szégyenlik Önök magukat?! Nem egy ember elképzeléseit, álmait kellene építeni, hanem az országot! Kiábrándító ez az egész narancsos bagázs!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Toby
"Be fogják tartani, amit a miniszterelnök ígért, csak nem tudja, mikor, mert nem ő a miniszterelnök - mondta a fideszes Pesti Imre"

Előbb találkozunk földönkívüliekkel, mint a betartott ígéretekkel. Ja és bízhatunk Pesti nyalogány mesemondataiban, mert a gengsztervezéer még soha nem hazudott, legfeljebb csak nem teljesítette a zemútnyócév miatt az ígéreteit !
A manyup-pénz egyébként is a gazdaság rendbe tételéhez kellett, elsősorban Mészáros Gázlángforrasztókrém gazdaságának rendbe tételéhez...
Cicamama55
Hogy a Fidesz-KDNP-ben nincs egy gerinces ember sem, aki megelégelné ezt a számukra is nyilvánvaló hazugság áradatot?! Nem szégyenlik Önök magukat?! Nem egy ember elképzeléseit, álmait kellene építeni, hanem az országot! Kiábrándító ez az egész narancsos bagázs!
Gyuri Géderről
Mocskos hazudozók.
Következtetés: aki hazudik, az lop is, aki lop az rabolni is képes, aki rabol az egyéb gazemberséget is elkövet.
pbalage
az kimaradt a nyilatkozatokból, hogy a rezsicsökkentés garantálja, hogy az agyműtétek kecskenyírási tankolását megette a gyurcsánybajnai által fejlesztett héliumos fagylaltgumigyűrű a zemútnyócévben.
Ez pedig nagyon fontos információ lett volna, kérném, hogy pótolják a Tisztviselő Urak!
szandokan
@Toby: A manyup pénzből az IMF hitel lett kifizetve, amit még Bajnai hívott le.
egyeneskifli
@szandokan: Mégis mennyi lett belőle kifizetve?
Miért nem számol el a kormány,hogy emberek X összeg ment az IMF-nek a maradékkal ez és ez lett?!
egyeneskifli
@szandokan: Az emútnyócévben eszükbe nem jutott ellopni a magánnyugdíjakat.
Jaaa és az IMF hitel dupla kamatjáért vett fel másikat máshonnan az Orbán kormány.
Csak azért mert a hitelezők nem kérdezik meg mire fordítja királyunk és pártja a pénzt.
kkalman
Vajon tudják ezek a nyaloncok, hogy miért kapják a fizetésüket? Vagy ezt is a pénzügyminisztertől kell megkérdezniük?
Törölt felhasználó
Ezek senkik voltak a fidesz előtt és utána is azok maradnak...
szaboria1
@szandokan: Bajnai nem hívta le az összes összeget az Orbán kormány 2010 okt.4. még 3,7 milliárdot vehetett volna fel.
szaboria1
Számomra az a furcsa, hogy sok eu-s országban van magán nyugdíjpénztár évtizedek óta és működik.
Toby
@szandokan: Manyup-ból IMF-hitel ? Akkor még 10 %-nyi hiányzik a manyup-pénzből ! Vagy kutassuk meg a fideszpénztárat ?
Amúgy azért az eljárásért, amilyen zsarolós trükkel megszerezték a lét, Borsodban és Szabolcsban, továbbá Hevesben lehasaltatják a földre a cigányt a TEK-esek, ugrálnak egy kicsit a hátán, hogy meséljen a kamatos pénzről !
pbalage
@Toby: hát egy részét a manyup pénznek (úgy emlékszem 1200 milliárdot) valóban az IMF hitel visszafizetésére használtak fel, amit azért kellett felvenni, hogy életben lehessen tartani az országot a 2008-as világgazdasági válság eseményei miatt. Ezt akkor muszáj volt meglépni.
Szóval kb 1200 milliárdot erre kifizettek, politikai okokból. Azért, hogy szakítsanak a múlttal. (egyébként az IMF 2,5%-os kamatra adta a pénzt, az Orbán kormány a piacról veszi a hitelt 4-5%-os kamatra, de ugye a piac nem szól bele, hogy mire használja fel. (Na szerintem ez volt a legfontosabb a nagyra nőtt óvodás számára)
A maradék 1800 milliárdot meg elmulatták erre-arra. Mindegyik része felháborító, ha jobban belegondolsz, de ez a második lépés volt a durvább.
Hát valahogy így védi meg a pénzt a fidesz.
A te pénzeden akarnak hülyét csinálni belőled.
pbalage
@Toby: ennek az Orbán csávónak a testbeszédét nehéz átformálni.
amikor azt a szót mondja, hogy "biztonságot", akkor lehunyja a szemét.

Kikerestem neked:
www.youtube.com/watch?v=vV8o_3lcEoI#t=20

a becsukott szem üzenete a "most épp hazudok, ne is lássatok" kb ugyanaz,
mint amikor a gyerekek eltakarják a szemüket, úgy bújócskáznak.
erről a témáról bővebben és viszonylag szórakoztatóan ebből a könyvből tájékozódhatsz:

www.libri.hu/konyv/allan_pease.testbeszed-5.html

nálunk ez egy egyetemi tantárgy volt, amikor még oda jártam.
bakegya
Orbán kutyagumi már megint megmondta az igazat-
Igen,mindenkinek lesz egyéni számlája-azt elfelejtette hozzá tenni mikor és hol-a számlákat egyenlőre Ő-A ROKONYOK ÉS FOGADOTT CSALÁDTAGJAI,A STRÓMANJAI,ŐS-ÉS ÚJ OLIGARHÁI KEZELIK A FAIRBANKOLÁS TŐKEFELHALMOZÁSAINAK JAVÁRA-aztán meglátjuk milyen étvágyam lesz még!!!
A magyar zemberek rám szavaztak,akár teccik-akár nem...
bundi
@szandokan: te is tudod hogy nem igaz...és elég könnyű cáfolni...akkor miért blöffölsz?
silber13
@Cicamama55: Rövid válaszok 19:50-re
Válasz az 1 kérdésedre : Nincs!
Válasz a 2. kérdésedre: Nem!
Strong
2/3...
Továbbra is gratulálok a fideszbázisnak!

Viktor veletek karöltve menti meg a nyugdíjakat!
magyarbakancs
@Cicamama55: "Hogy a Fidesz-KDNP-ben nincs egy gerinces ember sem, aki megelégelné ezt a számukra is nyilvánvaló hazugság áradatot?! "
Hogy lenne gerinces politikus közöttük.
Miből élnének meg?
Orbán úrnak csak is olyan politikus kell akit tud irányítani és ne gondolkodjon a dolgokon.
coni
A többi ország maximum összevonja a a MNYP-t és az Önkénteset, hogy még gazdaságosabb legyen. De nálunk egészen másról van szó. Most, azonnal kell a pénz. Nem a nyugdíjakra.
bundi
@szandokan: mert mint köztudomású az imf hitelből még át lett adva 3 milliárd euró a vezérednek...de oké feledkezzünk el erről...
az ütemezés:
www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/imf-hitel-indul-a-visszafizetes-2011-ben-1150-milliard-a-teher-300301
ami szerint 2011-ben 1150 milliárdot kellett visszafizetni... (ami kicsivel több mint amit bajnaitól kaptak erre) még is eltüntettek 3000 milliárdot meg az 1000-et amit bajnaitól kaptak...
de ha a teljes imf hitelt nézed aminek a törlesztése 2010-ben 170 milliárd 2011-ben 1150 milliárd 2012-ben 900 milliárd 2013-ban 50 milliárd lett volna tehát összesen 2270 milliárd, akkor is fura hogy erre 4000 milliárdot vertek el és ezzel mentegetődzöl
tehát fuss neki még egyszer tudsz te ennél jobb kifogást is...
bundi
@szandokan: ööö elnézést elfelejtettem hogy ezen a pénzen vettek molt 520 milliárdért 23 500-24 000 árfolyamon, ami most 12 000 köröl billeg tehát kb 260 milliárdot ér...tehát így is bukóban vannak kb 1500 milliárddal...szerintem...
igaz azóta több mint 5000 milliárddal nőtt az államadósság is...
Cicamama55
@silber13: @magyarbakancs: Sajnos ez, s a többi "történet" is Önöket igazolja!
világlátó
Minden felháborodás jogos. Mégis felmerül a kérdés, hogy is jutottunk el idáig. Olyan hasznos lenne ha egy , vagy több erre is szakosodott intézet feltárná a történéseket kronológiai sorrendben.Ezzel azt is láthatná mindenki, ki a felelős a roszz és a még rosszabb döntésekért, mi volt a döntések kiváltó oka, ugyanígy mi volt azok eltörlésének, megváltoztatásának az oka. A nyugdíj kérdés egyre égetőbb sürgősséggel jelentkezett már a rendszerváltáskor is. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy a nyugdíjaskoruak szavazatainak megszerzése volt a legfontosabb cél akkor. Az állami, a munkáltatói és az egyéni megtakarítás, / akár az önkéntes nyugdíjpénztárba , akár a megtakarítási jellegű életbiztosításba való befizetés útján / adhatott volna olyan biztonságot, amit rugalmasan kezelve az egyén részéről a mai sok bizonytalansággal járó mindennapok során bizonyos megnyugvást adna.A rugalmasság alatt nem azt értem, hogy tömegével vásárolják vissza az emberek az életbiztosításaikat, hanem esetleg csak azt, hogy abból és csak abból átmeneti, áthidaló kisebb kivéteket alkalmazhattak volna. Sajnos az előbbi történt, rossz kondíciókkal megszüntették az életbiztosításaikat sok tízezren. Az állam felszámolta a nyugdíjpénztárakat, maradt, ha maradt az önkéntes nyugdíjpénztár, amelynek működési feltételei, hozamai a mai pénzügyi körülmények között elenyészőek, így a tőke nem hogy növekedne, de a működtetés költségei apasztják azt. A lényeg azért jól megfogalmazható : NEM LESZ nyugdíja minden korosztálynak XYZ évtől. Ez pedig beláthatatlan következményekkel jár. A gátlástalan kizsákmányolástól kezdve a sikkasztásokon át, a jelentős értékben elkövetett csalás, a közönséges lopás , a rablás és még sok más SZERZÉS lép elő az életünkben. A kaparj kurta , neked is lesz ! régi magyar közmondás elemi erővel jelenik meg, főleg akkor, ha a hazai újgazdagok vérlázítóan látványos vagyonszerzését látjuk, kormányzati segítséggel. Ők vajon hogyan jutottak el idáig? Én miért nem jutok 1 - ről 2 - re?
bundi
@világlátó: " A kaparj kurta , neked is lesz ! régi magyar közmondás elemi erővel jelenik meg, főleg akkor, ha a hazai újgazdagok vérlázítóan látványos vagyonszerzését látjuk, kormányzati segítséggel. "
én csak arra vagyok kíváncsi, mikor jön el az a pont, ami után az eddig szentként tisztelt vezetők vagyona a szabadrablás tárgya lesz...mert ugye ha a tisztelet szerte foszlik azután már csak az az isten védheti meg őket akinek a nevében azt a vagyont összeharácsolták...és ha ledől az az erkölcsi korlát hogy ne lopj, mert ugye élni kell, az után már nehéz megfékezni a zembereket...lásd a szomszédban az éhséglázadásokat...
hu.wikipedia.org/wiki/Szlov%C3%A1kiai_%C3%A9hs%C3%A9gl%C3%A1zad%C3%A1s
Toby
@pbalage: A 2010 augusztusi vagy szeptemberi és a hitel felvételének indokoltságát vizsgáló parlamenti vizsgálóbizottság egyhangulag állapítzotta meg, hogy a gyurcsányi és a Bajnai féle hitelfelvétel indokolt volt, hogy az államcsődöt az ország elkerülje !
A jegyzőkönyv a neten megtalálható ( bocs' de most nincs kedvem keresni, én is ott találtam meg még az április választás előtt, mert a birkák ebben a tárgyban is félrebeszéltek !)
A jegyzőkönyv tartalmát a jelen lévő fideszek is aláírták !
spu00
Ez a nyugdíj téma másra sem jó, mint politikai pánik keltés, lejáratás, az emberek hergelésére, mert nem tudják, nem értik azt ami történt.Egy echte kommunista találmány, még Rákositól, aki a szovjetektől tanulta.A nagy szocializmus építésének kezdetén megszüntették az összes egészségügyi és nyugdíj pénztárakat, s bevezették a fizetésből levonásra kerülő járulékból történő ellátások finanszírozását.Innen datálható az orvosok és személyzetek jelenlegi fizetésének eredete.Amennyiben a járulék nem fedezte a szükségletet, akkor az állam kipótolta,de igyekezett alacsonyan tartani, hogy minél kevesebbet kelljen fizetni, s ezzel is kézbe tudja tartani az embereket, sikerült is.Az 1990-s évek közepén J.Stiglitz amerikai Nobel-díjas közgazdász tanulmányt írt a magán nyugdíj intézmény előnyeiről, s ezt 1997-ben a Horn kormány bevezette 28%-s Infláció elfedésére, megfelelő körítés mellett. Azt már elfelejtették, hogy Stiglitz úr közben megjelentette kiegészítő tanulmányát, hogy ezt a megoldást csak a gazdag államok polgárainak ajánlja.Hiába nem olvasnak mindent el az elvtársak.Nyugdíjat fizetni kell,járulék nincs, nosza vegyünk fel hitelt, vettek is.Az Orbán kormány még fizette a kimaradott összegeket, s még tartani tudta a hitel állományt 53%-nál, 2010-re viszont már 3.200 milliárdnál tartottak csak a nyugdíj fizetések miatt felvett hitelekkel. Miért csodálkoznak, ha ezt meg kellett szüntetni. Közben meg élték fel a pénztárak a befizetett összegeket. Itt senki sem takarított meg egy fillért sem, hanem az embereket verték át, akik hagyták, mert azt hitték, hogy jól jártak.Az állam vissza vette ami az övé az emberek érdekében. Az itt író emberek meg még most is hülyítik az embereket orrba-szájba.Csak azt nem értem, hogy mi a jó nekik ebben? Szeretnék a polgár háborút elérni, az emberek tönkre tételét???
Miből járna nyugdíj, ha a járulék nem a központi kasszába kerül? Most sem fizetnek annyit, hogy kiteljen a nyugdíj fizetési kötelezettség a járulékból. Van olyan Manyup, ahová...
spu00
@spu00: ...átlag 500Ft-t fizetnek havonta. Mit kapnának ezen befizetésekért? Majd utána kiabálnának, hogy az állam elengedte a kezüket. Gondolkodni kellene, mert pont az emberek miatt kell megszüntetni.Miért nem fizetik az emberek a manyupba a járulék erre eső %-t, nem fizetnek, s közben meg az utcára mennek randalírozni, vagy nem is ők vannak ott, hanem a fenti beírók? Érdekes események történnek, nem, de bár?
Linna
Örüljünk, hogy egyáltalán még érdemesítenek annyira, hogy magyarázkodnak :((
Lassan már csak elmennek mellettünk...
petike
@spu00: Azt felejted el, hogy a meglévő manyup pénztárak pozitív hozammal működnek. (Ha hagyják őket)
Azt felejted el, hogy ez átmeneti időszak lett volna, ami után az állami nyugdíjkasszát ezeknek az embereknek a nyugdíjai kevésbé terhelték volna.
Azt felejted el, hogy az átlag magyarnak az állami elvonások után esélye sincs önkéntes pénztárba befizetni.
Azt felejted el, hogy amikor orbán ellopta a zemberek nyugdíját, én minden FENYEGETÉS ellenére vállaltam, hogy akár nem lesz nyugdíjam. Tehát nem kiabálok, "hogy az állam elengedte a kezüket." És most, hogy ennek ellenére úgy néz ki, ebből mégis lenne egy kis nyugdíjam, akkor jön a zsírdisznó kancigány vezíred, és ezt is el akarja lopni, úgy hogy állami nyugdíjam nem lesz (neked sem), mert nem járulékot fizetsz, hanem adót.
egyember
A fiam magánnyugdíj magtakarítása 6 év alatt 21.6%-kal növekedett (ő nem dőlt be a zsarolásnak).
Az államnak (Viktornak) befizetett nyugdíjjárulék mennyivel nőt?
nemjoezigy
@ziziplanet: "Ezek senkik voltak a fidesz előtt és utána is azok maradnak... ma, 02:38"
De sajnos nagyon-nagyon gazdagok
@bundi: "lásd a szomszédban az éhséglázadásokat...
hu.wikipedia.org/wiki/Szlov%C3%A1...ma, 11:38"
ha ilyen tempóban növekszik a szegényedés, ahogy eddig, akkor 1-2 éven belül nálunk is előfordulhat, mert mit csinál az a szülő, aki nem tud enni adni a gyerekének?@spu00: ha neked a nyugdíj ügy csak "...politikai pánik keltés, lejáratás, az emberek hergelése...", akkor ezt mivel magyarázod?: propeller.hu/itthon/3024650-ez-nagyon-sajnalatos-fideszesek-novekvo?all#comments
mate03
@spu00: Ne hazudj és főleg ne ködösíts! A magánnyugdíj pénztárak igen is jól teljesítenek! Az orbán kormány végighazudta az elmúlt 5-évet! Hazudtak a nap 24-órájában! Orbán maga elismerte,hogy 2010-be,jó gazdasági mutatókkal vette át a kormányzást! Ennyi adó és megszorító intézkedés után,több az államadósság mint 2010-ben! Lenyúltak mindent amit ez a birka nép,elviselt! Most betelt a pohár. Most már a tüntetéseken is ,megjelentek az ébredő fidesz hívők is! Egyre kevesebben lesztek! Lassan neked is ideje volna gondolkodni,ha egyáltalán van mivel! Baráti üdvözlettel.
Bercifiu
@spu00: Ökörbornyú! Hol van a 15 éve be
spu00
Nem tudom, hogy mi kell ahhoz, hogy végre megértsék, hogy a magán befizetésnek nevezett összeget a jelenleg nyugdíjban levőktől veszik el, mert csak ebből lehet fizetni a havi nyugdíjukat. Önök egy fillért sem takarítottak meg, csak a kötelező járulékot terelték el, s Önök bevették a cumit, mikor semmi közük hozzá.Önök közül egyetlen ember sem fizetett be saját kezűleg a pénztárba.Önök egy kommunista átverés áldozatai, mert nem képesek megérteni, hogy nincs igazuk. A kormány nem elengedi a kezüket, hanem inkább félti a későbbi nyugdíjuk létét.Pont az a baj, hogy a többség nem fizeti a járulék erre vonatkozó részét, ezt okozza, hogy több pénztárnál 500 Ft a befizetett átlag, s ezeket kívánják megszüntetni. Miért nem támogatják az általam felvetett aláírásos nyilatkozatot,miszerint nem támasztanak igényt a járulék arányában az állammal szemben nyugdíjas korukban, csak a maradt 2% erejéig. Ez egy korrekt eljárás lenne az Önök részéről, ha van merszük megtenni ezt. Ez a kormány nem nyúlta le az Önök pénzét, csak az a probléma, hogy nem értenek hozzá, csak véleményük van, de lehet, hogy az sincs, s mondják azt amit hallottak, vagy mondtak Önöknek.Nem láttam azon véleményüket, hogy a kormányoknak 2002-10 között 3.200 milliárd kölcsönt kellett felvenni a nyugdíjak kifizethetősége miatt, s annak terhei még megvannak, fizetjük a kamatait, s a törlesztéseit.Nem csápolni, gondolkodni.
spu00
@mate03: Annak látszott, csak utólag derült ki , hogy záptojás volt.
mate03
@spu00: Megint ködösítesz! A leírtakból kiderül,hogy sem a gazdasághoz,sem a pénzügyekhez,halvány lila fogalmad sincs! A továbbiakban megkérlek,valahol máshol próbálkozz,itt csak kiröhögnek!
Yoda69
Hol van ilyenkor szandokan, aki lelkes tamogatoja ennek a hazug mutyis bandanak?
Szivesen olvasnam, hogy vedi meg a zsirtahot a hazugsag vadjatol.
Knapp75
@spu00: Nyomi, és mennyi hitelt kell majd felvenni azért, mert a teljes nyugdíjtömeget az államnak kell majd állnia és nem számíthat majd a magánpénztárakra?
Szerinted miért volt konszenzus a magánnyugdíjpénztárak elindításakor a pártok között? he?
Mert akkor még hosszú távra gondolkodtak, tisztában voltak vele, hogy alapvetően demográfiai okok miatt a rendszer nem fenntartható, csak most Orbánéknak sürgősen kellett a pénz.

"Miért nem támogatják az általam felvetett aláírásos nyilatkozatot,miszerint nem támasztanak igényt a járulék arányában az állammal szemben nyugdíjas korukban"

Mi van?!
Az állammal szemben senki nem támaszthat igényt nyugdíjra. Te sem. :)
Majd kapsz valamennyit, ha jut.
Másrészt a magánpénztári tagok az állami nyugdíj 75%-ára lettek volna csak jogosultak, pont a kevesebb befizetett járulék miatt.
Pont azzal a hazugsággal - amit később az alkotmánybíróság megsemmisített - zsarolták át az állami rendszerbe a tagokat, hogy ha maradnak, akkor az államnak fizetett járulékok után sem kaphatnak nyugdíjat...
Knapp75
@szandokan: "Szerencsére" a magánpénztári vagyon sorsa követhető, mivel az összeg a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapba (NYRA) került. :)

A 3000 milliárdból 233-at kiutaltak az ügyfeleknek reálhozamként (aki nem tudja, mi a reálhozam, az nézzen utána, de némileg ellentmond annak, hogy annyira rosszul gazdálkodtak volna), 1400 milliárdnyi állampapírt bevontak egyből (ez átmenetileg csökkentette is az államadósságot), 2012-ben 355 milliárddal csökkentették az adósságunkat, ebből volt az IMF hitel törlesztése 243 milliárdos tétel.
Eközben 2011-ben a Jegybanknak 35 milliárd euró körül volt a devizatartaléka. (kb. 10000 milliárd ft) :)
Biztos elfelejtetted, hogy az IMF hitel egy része közvetlenül az MNB-hez került tartaléknak. És ott is maradt, amíg vissza nem fizettük a hitelt... ;)

Szóval az erős csúsztatás, hogy az IMF miatt volt szükség a magánpénztárak kifosztására.
spu00
@Knapp75: Mi lenne, ha egyszer megértenék, hogy nem volt magán befizetése senkinek, hanem a kötelező járulék átirányítása egy másik pénztárba, azzal a felkiáltással, hogy ez lesz a befizetők nyugdíjának az alapja, s elhitették, hogy ez egészen más, ez a saját tulajdonuk, most és mindörökké! De arról nem szóltak, hogy miből fizetik az aktuális nyugdíjakat, hitelből.
Nem volt össz.párti egyet értés, csak a 2/3-s mszp-szdsz elfogadás. )7-ben már sejtették a választás elvesztését. Adósság csere, 28%-s infláció, 23-25%-s MNB kamat stb.
Nem érdemes olyanokat állítani ami nem igaz, főleg a manyup témában.Nem volt kifosztás, csak a helyére került, mert a kötelező járulék soha sem volt/lesz magán befizetés. Ezzel az erővel az adóját is megtarthatná. Ez az egész világon úgy működik, hogy mindenkinek be kell fizetni a járulékot, s ezen felül tag lehet egy magán pénztárban, ahová a saját pénzéből fizet be, mely után nyugdíjas korában az állami nyugdíjon felül, attól függetlenül kapja a befizetett összeg után adható járadékot. Ha majd ilyent feltudnak mutatni, akkor írhatnak azt amit idáig, addig sajnos közgazdasági analfabéták és beetetett emberek, akik nem tudják elhinni, hogy átverték őket.
Knapp75
@spu00: És mennyi volt az infláció és az alapkamat az MSZP-SZDSZ kormány ELŐTT? He? Egész véletlenül nem a folyamatos csökkenés volt jellemző azokban az években? ;)

A magánnyugdíjpénztárakról szóló törvény szerint magántulajdon volt a pénztári egyenleg.
Örökölhető is volt. Ami nem a tiéd, azt meg nehéz örökül hagyni.

Abban biztos vagyok, hogy a nyugdíjak adóztatását, amit 2013-tól kellett volna elkezdeni, 6 párti konszenzussal fogadták el akkoriban. Persze ez könnyű menet volt, mert 15 évig nem kellett felvállalni a döntést. :)
A nyugdíjpénztáraknak majd utána nézek, mert csak abban vagyok biztos, hogy Matolcsy pl. önként belépett, amikor lehetett... hehe

Valóban a kötelező járulék egy részének átirányítása volt ez, de senki nem hitte, hogy ez lesz a nyugdíja alapja (nem kéne hazudozni), mivel eleve csak az állami nyugdíj 25%-ának kiváltására szolgált volna a magánpénztári járadék.

Az állam pedig nem szívjóságból asszisztált ehhez, hanem azért, hogy mikor majd egyszerre nyugdíjba mennek a Ratkó korszak gyermekeinek gyermekei, akkor ne jelentsen akkora terhet a költségvetésnek a nyugdíjak kifizetése!
Fogynak a járulékfizetők, nő a nyugdíjasok száma, ha nem vagy közgazdasági analfabéta, akkor tudod, hogy ez mit jelent! ;)
A magánpénztári rendszer annyit jelentett, hogy az állam folyamatosan készül fel az átállásra, miközben a tagok nagy valószínűséggel jobban járnak, mint ha csak az államra lennének utalva. (ha a nyugdíjasok jobb helyzetben vannak, az is csökkenti az állami kiadásokat és a szociális feszültségeket is)

Arra meg lehet mutogatni, hogy a nyugdíjkassza miatt nőtt az államadósság, de ha ezt a növekedést Orbánék a magánpénztárak nélkül is tudják hozni, akkor nem egyszerűsíteném le ennyire a dolgokat. :)
spu00
@Knapp75: 13%, s ezt tudta 98-ra hozni a Horn kormány, de közben volt a 28. De a csökkenés a stratégiai állami vagyon, a 46 tonna arany tartalék eladása, az adósság csere és egyéb szociális megvonás eredménye alapján.
Ha a manyupra vonatkozóan igaza lenne, akkor a Horn kormánynak 8%-s általános fizetés emelést kellett volna alkalmaznia, azzal a kikötéssel, csak ny.pénztárba való befizetésre használható. megtörtént? nem, miről beszélnek? Ha nem akarnak valamit érteni, akkor az az eredmény amit Önök produkálnak, ezen nem tapsolni, sírni lehet és sajnálkozni. de hát a Turáni átok megmaradt sajnos.
Szimba
Kíváncsi vagyok, hogy milyen indokkal fogják - Istenem ne hagyd - lenyúlni az önkéntes nyugdíjpénztári befizetéseket. Mert már csak az van hátra.
Knapp75
@spu00: Azt kéne felfognod, hogy magánpénztáraknak ugyanaz volt az értelme, mint mikor a gyerek perselyébe félreteszed a pénzt a gyerekednek!
Persze, hogy hiányzik a szülők költségvetéséből az az összeg!
De azért csinálják, hogy később a gyereknek jobb legyen. (és a szülőnek is könnyebb...)

Most meg mi történt?
Elcseszték a megspórolt 3000 milliárdot, miközben az államadósságon ez nem látszik.
Éves kb. 350 milliárddal több bevétele van az államnak, mert nem "folyik el" magánpénztárakba a járulékbefizetések egy része, ennek ellenére ugyanúgy 3%-on a költségvetési hiány.
Tehát elköltjük másra a pénzt. Nem, nem a gyermekeinkre és nem, nem is a mostani nyugdíjasokra...

A 8%-os fizetésemelésre vonatkozó "javaslatod" maga a közgazdasági "analfabétizmus". :)
Mégis mit fedezett volna, ha mondjuk a közalkalmazottak bérét 8%-kal megemelik? Az állam átteszi egyik zsebéből a másikba, akkor több lesz belőle? :)

Egyébként azon gondolkozz el, hogy a magánpénztárba fizetendő járulék a bruttó bér 6%-a volt, miközben az állam különböző címszavak alatt a bruttó bér 60-70%-át szedte be a munkáltatóktól és a munkaadóktól!
Felfogod?
Keresett valaki 300,000 bruttót, az fizetett a mnyp-ba 18,000 ft-ot és kb. 182,000 ft ment a költségvetésbe, különböző jogcímeken! (2010-es bérek alapján)
Ne mondd már, hogy ez miatt lett fenntarthatatlan a rendszer!
(inkább a kevés munkavállalóban, az adófizetési morálban, a 13. havi nyugdíjban, a magas állami eladósodottságban, az adósságszolgálat magas kamatában keresheted az okokat)

Más példával:
Apu 150,000 ft-ot keres, ebből félretesz Ubulkának 3000-3500 ft-ot havonta.
Szerinted Ubulka miatt fog eladósodni a család?
Csak mert a költségvetés bevételei és magánpénztárakba fizetett tagdíjak így aránylanak egymáshoz. Kb. évi 2% bevételről mondott le az állam, a pénztárak miatt. ;)

Na most ehhez képest böngészd át, mennyibe kerül pl. az egykulcsos szja évente vagy mondjuk a stadionépítési idiotizmus! Köszi!
Knapp75
@Knapp75: Pontosítok: 8% ment a magánpénztárba, tehát 24,000 ft aránylik a 176,000 ft-hoz 2010-ben. :)
A 300,000 ft-os bruttóból 24,000 ment a mynp-be, az államnak meg 176,000 ft bevétele volt ezzel párhuzamosan a különböző bérhez kapcsolódó adókból.
(6%-os járulék csak 98 és 2002 között volt)
spu00
@Knapp75: Miért nem tud válaszolni, hogy miből kellene fizetni a nyugdíjakat? Legalább tanulja meg, hogy miként állt össze a nyugdíj fizetésének kialakulása, s utána kezdjen el vitatkozni. Ha valamit törvény határoz meg, azt csak törvénnyel lehet változtatni. Tehát ha valamit elvesz törvényileg / átirányít/, akkor a pótlásról is gondoskodni kell, ha demokratikus kormány van. Na, ha ilyent tud, akkor írjon, vagy közölje, hogy az akkori kormány diktatórikus volt, s csak egy irányban tudott gondolkodni, s nyugdíjak nem érdekelték, vagy a következő kormány.
Knapp75
@spu00: Tőlem nem kérdezted még, talán azért...
Miért, most miből fizetik a nyugdíjakat, te szerencsétlen?
Szerinted a beszedett járulékok elegendőek rá?

Hát nem és egyre kevésbé lesznek azok.
Az állam rendszeresen kiegészíti a nyugdíjkasszát az egyéb bevételeiből, ahogyan ezt a magánnyugdíj-pénztári évek alatt is tette. (akkoriban a nyugdíjkassza hiányának átlagosan a FELÉT fedezte volna a "be nem fizetett" mnyp-i tagdíj, tehát adósság a pénztárak nélkül is bőven keletkezett. Csak az a különbség, hogy a pénztárakban megmaradt a hiányzó összeg és ez a későbbi kiadásokat fedezte volna.)

Inkább azért kéne aggódnod, hogy miből fogják kifizetni a nyugdíjakat 20-30 év múlva és azon túl!

Egyébként a családos példát felfogtad vagy az túl bonyolult volt?
Knapp75
@spu00: "tehát ha valamit elvesz törvényileg / átirányít/, akkor a pótlásról is gondoskodni kell, ha demokratikus kormány van."

Ki lettek fizetve a nyugdíjak - egy időben "sajnos" még a 13. havi is - tehát pótolva volt.
Egyéb idióta kérdés?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.