A Véleményvezér blog értékelése szerint nagyon súlyos következményei lesznek Orbánra és kormányára nézve annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök feladta a Déli Áramlatot.
Orbán teljes keleti nyitás stratégiája az Európai Unió Nabucco projektjének versenytársaként elképzelt gázvezetékrendszerre épült.
A blog elemzője szerint ország-világ előtt nyilvánvalóvá válhat, hogy a magyar kormányfő vészesen félreolvasta a világpolitika meghatározó trendjeit.
Az egy dolog, hogy hatalmasat reccsent az Orbán által ácsolt ideológia talapzat, mely szerint a Nyugat hanyatlik, "erőtlen" és "totojázó", ellenben keletről "erő" és "határozottság" sugárzik. A NER klientúra számára nagyobb veszteség – mutat rá az elemző –, hogy nem csak tekintélyt és hitelt veszített a NER, hanem szétosztható zsákmányt is. A Déli Áramlat építése kliensek százait látta volna el állami megrendelésekkel. Ezt a szétosztható orosz pénzt pedig nem nagyon lehet mással pótolni.
120 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Azt pont leß.rom, hogy Orbánnak presztizsveszteséget jelent-e ez.
Az sokkal inkább érdekel, nekem mibe' fog ez fájni!
Valamit valamiért.
Ott van helyette a Krím félsziget.
Putyint nagyívben ,,,,nem érdekli mi lesz Orbánnal. Szerintem már készítik a táblákat
"Orbán konyec, menj haza !"
Mi lenne,mi lenne hátra arc és bökdösne és komcsizna .
Mert Hajrá Magyarország Hajrá Magyarok hangoztatója arc bőréhez (pofájához) minden hozzáfér.
Igaz Magyarként köpenyt váltana.
"egyszer így egyszer úgy hogy igazat sose tudj."
Nem féltem ezeket, nem csak Matolcsy, 0rbán fiókja is tele van még ötletekkel. Amíg van ember az országban, aki nem az éhenhalással küszködik, hanem van némi félretett pénze, azt gond nélkül elveszik. Persze csak ha nem az ő kutyájuk kölke.
Szerinted csak ezért, más oka nem lehet ?
Mi helyett? A Krim mindig is az Oroszoké volt. Van rá egy ötösöm, hogy az Amcsiknak csak azért kellett volna Ukrajna, mert egy Krimi katonai (NATO)támaszpontról ellenőrizhette volna Európát, Ázsiát, Afrikát, Közel-Keletet és nem utolsó sorban Oroszországot. Ha nincs Ukrajnának Krimje, Ukrajna se fog kelleni. Szegények térden csúszhatnak majd vissza Putyinhoz, ha nem akarnak még egy holodomort, mint 1932-33-ban.
docs.google.com/presentation/d/1DIbF_s2rVS-Q7-sMq_2LFXMtDuFQju3z3Y87Ys6P89g/edit#slide=id.p3
Igen.
Te meg Orbán, ti ketten vagytok, akik megmagyarázzák fél Európának, hogy mitől dö9glik a légy. A franciák, a németek, a svédek mind hülyék.
De mi lesz az országgal ?
Egy város mellé, talán az ország egyik legsűrűbben lakott területére?
Nem kellene a drága gázzal riogatni, mert ez is csak agymosás a narancsosoktól!!
Osztrák barátom 100 m2-es házát gázzal fűti, gázboyler adja a meleg vizet és a múltkor mutatta a számláját. Téli hópapokban sem fizet 2 azaz kettő hónapra 140 eurónál többet. És minő kapitalista szemlélet hogy ha A+ háztartási gépet vásárol az áramszolgáltató visszatérít neki. Most vett egy hatalmas hűtőt A+++ és visszaküldtek neki 109 eurót. Na ennyit az európai drága rezsiről.
Nincs jogosultságom a linkhez.
A stratégia lényege, hogy ellenőrizni kell a világot, s az nem négyzetkilométerben számolandó, hanem földrajzi fekvésben.
Tévednék?
Én is leszarom, hogy mi lesz Orbánnal, de azt nem, hogy mi lesz az országgal. Ezen a vonalon gondolkodj.
Mert ez a projekt nem őérte van, hanem értünk, a jövőnkért, az utódainkért, hogy nekik is legyen miből melegedni úgy 20-30-40 év múlva.
De hát a szűk látókörűség igen erős probléma mostanság.
Akkor ellenzékben volt Orbán, s nem neki ketyegett. Érdekes módon most meg Gyurcsány ellenzi, holott többször járt Putyinnál annak idején Paks ügyében is.
Szóval jó kis bolt volna ez, bárki megmondhatja.
"Az orosz elnök szerint ez az átirányítás korántsem szolgálja Európa gazdasági érdekeit, hiszen Európának nélkülöznie kell majd az említett gázvezetéken szállítani tervezett energiahordozókat. Putyin azt tanácsolta Bulgáriának, kérjen kártérítést az Európai Bizottságtól az elmaradt haszonért. Bulgária közvetlen bevételei a tervezett gázszállításoknak köszönhetően legalább 400 millió eurót tettek volna ki évente."
Az unióéknak nem az az érdeke, hogy Bulgária (vagy akárki) nyerjen az ügyleten. Nekik egészen más az érdekük.
...és a pénz...az unió nem pénzbánya ő a hozzánk hasonlóktól szedi össze.
Orbán tévedését és óriási arcvesztését pedig nemcsak a többi ország, hanem a magyar választók, és ami még fontosabb lehet, a Fidesz közép- és felső rétege is egyértelműen látni fogja.
A NER identitásának, az új rendszer építésének egyik meghatározó pillére az a gondolat, hogy a Nyugat hanyatlik, gyengül, ezért a módszere, eszközei is elavultnak tekintendőek. Eszerint Magyarországnak Keletre kell tekintenie, mert onnan erő és dinamika árad szét. Erre a vonatra kell felkapaszkodnunk, innen kell tanulnunk nekünk is.
velemenyvezer.444.hu/2014/12/02/mi-lesz-orbannal-a-deli-aramlat-nelkul/
Válaszodból nem derül ki,hogy akkor kell-e a déli áramlat?!
Szerintem, meg az orosz posta késése miatt most érkezett el Putyinhoz az az akta, amely tartalmazza OV Gyurcsány ellen a Déli - áramlat ügyében tett feljelentését,
Volt ám abban pár nagyon dehonesztáló kifejezés Putyinra nézve!
Ami késik, nem múlik!-:))))
Nem derül ki, hogy kell-e? Nálam okosabbak és illetékesebbek sem tudják eldönteni. Kit érdekel az én véleményem?
Ha objektív akarsz maradni, pletykáknak sose ülj fel. Az ilyen hírek csak a lakosság kedélyének manipulálására vannak kitalálva.
Nem gondolhatod komolyan, hogy stratégiai fontosságú levelek tartalmát közhírré teszik!
Nem is akarom én elolvasni! Elég, hogy Putyin elolvasta és leesett nála a tantusz.:)))
Viccen kívül:
Szerintem itt nem is a vezetékre van szükség, hanem az építéséből származó mellékes jövedelemre!
Új vezetéknek akkor lenne értelme, ha több betáplálási lehetősége van.
Putyin meg azért mondta le, mert egyrészt nagyot zuhant az olajár, nincs pénz, másrészt létrejött a megállapodás Kínával!
Putyin elvtárs nagy szerencséje hogy Bulgária makacskodik és így veszteség nélkül ki tud pávatáncolni a projekt mögül. Rákeni a balhét a bolgárokra.
Itt minden arról szól... Paks II-tôl kezdve.
Először is az építésre, mert jó befektetés, munkalehetőség. Aztán a működtetés, ami szintén munkalehetőség és az energiaszektor helyzetbe hozása. Később olcsó lakossági energia kiszolgálás, mindannyiunk megelégedésére.
Az olajár zuhanása pillanatnyilag nem releváns, az ilyen beruházások hosszú-hosszú időre készülnek, addig még sok minden történhet.
Hogy létrejött a megállapodás Kínával? Naná, hogy létrejött. Putyin ezzel bizonyítja, hogy nem marad a nyakán a portékája, mi meg törődjünk magunkkal.
Mindenképpen Európának szívás ez a herce-hurca. Kicsinyesség, irigység, szűk látókörűség ami jellemzi ezt a felhajtást, semmiképpen sem a népek érdekképviseletét. Sőt! Merénylet a beruházók és fogyasztók ellen.
A kedves vezírnek elôbb kellett vona gondolkodnia és hídként mûködni az oroszok és az EU között, de tébolyult elméje erre alkalmatlanná teszi. Nemzetközi szinten is "valaki" akart lenni de böcsesség nuku. Rossz helyre született, kis országunk méreténél, gazdasági jelentôségénél fogva nem teszi lehetôvé hogy nemzetközileg nagy horderejû politikus legyen. Hasznos az lehetett volna, de neki az nem elég! Beállt a medve mellé, de ettôl még egy eltaposandó csótány maradt. Bárhogy is alakul, azt biztosította vele hogy mi szopunk...
Az építésből annak van haszna, aki a pénzt adja!
Munka lehetőség az építkezésnél? A fővállalkozó keres, az alvállalkozó, aki dolgozik fizikailag, az majd kergeti a pénzét!
"Később olcsó lakossági energia kiszolgálás, mindannyiunk megelégedésére."
No, éppen ezen a ponton fúrta meg az EU, nem engedi meg, hogy a betápláló, a vezeték tulajdonos és az üzemeltető azonos legyen, mert akkor teljesen ki vagy szolgáltatva egy cégnek, azaz Putyinnak!
"Az olajár zuhanása pillanatnyilag nem releváns," tévedsz, mert a pénz most kellene, és nincs. El kellett adni olaj, és gáz részvényeket, hogy ne zuhanjon be a költségvetés decemberben!!!
Nézd meg az olajárat (ebből van bevétele), és nézd meg a rubel árfolyamát!!!
Ha az olaj ára ilyen marad sokáig, bedöntheti a Paks II-t is
Kicsit elragadtattad magad. A sok töltelék szó és jelző között elveszett a mondanivalód lényege. :-((
Elkapcsoltam. Nem bírom hallgatni...
Pillanatnyilag Amerikának és az Európa Uniónak vagyunk kiszolgáltatva minden téren.
Ez a kiszolgáltatottság Putyinnak érdekes módon jól működött eddig. Az orosz adta a portékáját sokszor hitelbe is, mert érdeke volt, hogy legyen vevője. Nekünk meg érdekünk volt, hogy fizessünk, hogy továbbra is kiszolgáljanak. A korrekt üzlet így működik.
Mostantól már nem fog, mert a nagy Amerikának nem tetszik Putyin pofája, mert az elhappolta előle a Krimet. Meg segíti Szíriát, meg van még több ok fújni rá. Csak nem kéne belekeverni minket is.
Ja kérem, itt jön képbe a geopolitikai helyzetünk, és ha ezt valaki ki akarja használni, akkor a páva táncban nem szabad lépést téveszteni, vagy egyenesnek kell lenni.
Képzeld el milyen hatékonyan lehet egy NATO tárgyalást lefolytatni, ha tudod, hogy van egy pávatáncos is a teremben.
Az állam nem építhet kereskedelmi egységet és nem is fektethet be hasonló beruházásba, ezért közbe kell iktasson egy valamit vagy valakit aki ezeket kezeli.
Aki nem tud pávatáncolni, ne is menjen politikusnak. A politika maga pávatánc. Ki minél jobban tudja, annál sikeresebb.
Nem olvasott félre semmit a főpatkány ! Egyszerűen idióta, önkényes, világmegváltó ambíciókkal - szóval egy tetű is !
A mai törvények szerint ezeket külön kell választani...de te csak nyugodtan vitatkozz tovább.
Addig hintázott a majom míg csak a pad alá sikerült esnie...
A politikus és a pávatáncos között van még néhány fokozat!
A politikus gerince hajlékony, de nem lehet gerinctelen!
Mondhatnám egy hasonlattal is: amelyik diplomatát megértem, arra azt mondják, nem diplomatikus!
A diplomáciában egy nem lehet igen is, vagy fordítva. Aki járatos a diplomáciában, az tisztában van ezzel.
"A Krim mindig is az Oroszoké volt. "
olvasgass...1783-1954-ig volt az oroszoké
hu.wikipedia.org/wiki/Kr%C3%ADm
vagy itt...
tortenelemklub.com/erdekessegek/erdekessegek-a-vilagtoertenelemben/1425-a-krim-felsziget-roevid-toertenete
tehát ez amit írsz még csúsztatásnak is silány...
következő...
"Ha nincs Ukrajnának Krimje, Ukrajna se fog kelleni. Szegények térden csúszhatnak majd vissza Putyinhoz,"
gondolom ezzel azt akarod mondani, hogy kelet ukrajnában akkor a ruszkik most csak hobbiból, hétvégi kikapcsolódás gyanánt gyilkolásznak, és azt a gépet is csak merő hóbortból, lőtték le és nem amiatt mert katonai szállítógépnek nézték a hülyéi...amiből ugye azért párat leszedtek, és ezzel még dicsekedtek is...és ugye arra nem is gondoltál, hogy a tervezett déli áramlatnak egyik nagy kerékkötője volt, hogy a krím miatt ukrajnát ott sem lehetett megkerülni...és így egy huszárvágással megoldották ezt...de most lemondtak erről, tehát a katonai megszállásnak nem sok értelme volt ...de tapsikolj hozzá @Csizmás Kond: -val együtt
következő...
"Szegények térden csúszhatnak majd vissza Putyinhoz, ha nem akarnak még egy holodomort, mint 1932-33-ban."
öööö...javíts ki de ezt esetleg nem a ruszkiknak köszönhetik?
hu.wikipedia.org/wiki/Holodomor
mint a legtöbb jót ezt is a te elvtársaid cselekedték...és most lelkesen nyaljátok megint azt az ülepet ami már sokszor belerondított a szátokba...
de nézzük tovább...
ma 10,11
tehát ezzel azt akarod mondani, hogy a viktorod (ami annak fényében hogy pártsemlegesnek tartod magad elég fura...mint már mondtam párszor) pusztán szívjóságból rúgott fel minden alternatívát az orosz gázfüggés kiváltására, hogy a nép érdekeit mindenek fölé helyezze, és nem csak azért mert így a ruszkik ígértek neki fűt fát, arany wc kefét mint a janukovicsnak...de azért ennek az országjobbító szándéknak kissé ellentmond mindaz amit mostanság a termőföldek újraosztásával, és az egész gazdaság...
és most őt állítod be áldozatként... és akiknek a jövőjét eljátszotta marék ezüstért azokat meg csúnya kárörvendőknek...
vagy rosszul értem?
de lépjünk tovább ...
ma 10,59
"Mert ez a projekt nem őérte van, hanem értünk, a jövőnkért, az utódainkért, hogy nekik is legyen miből melegedni úgy 20-30-40 év múlva.
De hát a szűk látókörűség igen erős probléma mostanság."
gondolom ez a nagy aggódás kissé hátrább szorult, mikor a kedvenckéid befagyasztották a szélenergia, napenergia hasznosítására kiírt pályázatokat...emlékszel még ezekre?
lehetmas.blog.hu/2010/06/28/fidesz_pereg_a_zold_festek
vagy itt...
hvg.hu/kkv/20111005_Eltunhetnek_azolde_beruhazok
és tolta át a paksi tendert minden kontroll és egyeztetés nélkül, ezzel atomtemetővé varázsolva az országot...mert ugye írva vagyon, hogy kb 20 év múlva minden sugárzó dolgot visszahordanak oda kontroll nélkül a ruszkik... ugye most az aggodalmad nem fúj vészriadót...
de menjünk tovább...
tudod az unijó akármennyire butának is tünteted fel, nem szereti ha hülyére veszik...egyrészt szankciókat vezetnek be ellene, meg a főgonosznak tüntetik fel...
talán ezért is döntöttek a tap mellett...mert tudod az a déli áramlattal szemben a térségből mindenhonnan szállítaná a gázt...
hu.wikipedia.org/wiki/Adria-g%C3%A1zvezet%C3%A9k
de ha jól sejtem neked ez annyira nem is fontos...
mert a jelek szerint arra nem emlékszel, hogy...
de ha jól sejtem neked ez annyira nem is fontos...
mert a jelek szerint arra nem emlékszel, hogy tavaly még az uniós projektet tartottátok szem előtt...
www.mfor.hu/cikkek/Arcsokkenest_is_eredmenyezhet_a_szlovak_magyar_gazvezetek_beinditasa.html
"Mindenképpen Európának szívás ez a herce-hurca. Kicsinyesség, irigység, szűk látókörűség ami jellemzi ezt a felhajtást, semmiképpen sem a népek érdekképviseletét. Sőt! Merénylet a beruházók és fogyasztók ellen."
de nekem ebből csak az jön le, hogy te szúk látókörűnek nevezed azokat akik szerinted azt a merényletet hajtották végre, hogy nem csak az oroszoktól veszik a gázt, hanem attól akinek van...
de javíts ki ha tévednék...
valamint de csak szerintem...ez az egész annak a folyománya hogy az oroszok elég nagy szarban vannak, és ezt most ezzel a nagy háborúskodással próbálták elleplezni...mint a nácik annak idején...ti meg ugye folytatva a jó hagyományokat, egyből nekiálltatok dörgölőzni a vezéretek vezetésével (tudom te appolitikus vagy, de olyan jól esik ezzel húzni)
és most hogy kiderült a király meztelen...
hvg.hu/gazdasag/20141125_Vlagyimir_Putyin_tenyleg_terdre_zuhant/
érdemes elolvasni, metr ez még a nagy bejelentés előtt íródott...
így megindult a nagy kinek a hibája mindez játék...és kezditek gyurcsányra bajnaira, a norvég civilekre, meg a hálátlan ellenzékre tolni az egészet...
nem?
de...
de mondom javíts ki ...
"Az unió azért bojkottálta a déli áramlatot, mert ha megépül akkor elesik az ukrajnai vezetékből szerzett hasznától."
olvass utána cicamica...
nem a zunijó bojkottálta, hanem az oroszoknak nincs pénze rá...egyedül...az unió meg ugye nem támogatja, mert neki nem érdeke egy olyan vezetékre pénzt költeni, ami csak az oroszoké, és csak az oroszoktól szállítana, úgy hogy a ruszkik felvásárolják az azeri készletet, meg mindent amit tudnak és ezt adják az uniónak annyiért amennyiért akarják...
energiainfo.hu/cikk/a_tap_a_balkan_ellatoja_lesz.30763.html
vagy itt...
energiaoldal.hu/elzarjak-a-brusszeli-penzcsapokat-a-deli-aramlat-miatt/
vagy itt...
tenytar.blog.hu/2014/11/18/elzarhatjak_a_brusszeli_penzcsapokat_a_deli_aramlat_miatt
kellemes olvasgatást...
Ez klassz, nem is tudtam, hogy ilyen létezik.
A lényeg, hogy x országban, y városban egy lakás ablakán belát a "nagy testvér", egy szobanövény levelén meg egy bogár párocska épp szexel.
Szóval: ma már nem kell feltétlenül ott lenni fizikailag egy adott helyen ahhoz, hogy befolyásolják a történelmet.
Nem bizony. Mégse találják az eltűnt maláj gépet. :-))
ennyi...
de mondom javíts ki és ne a stílusommal legyél elfoglalva...
egyébként hol is voltam kulturálatlan, esetleg a stílus volt az?
de tudod , a beszállsz egy vitába esetleg kaphatsz is...nem csak adhatsz...
de mondom vissza a témához...
olvasd el,
tenytar.blog.hu/2014/11/18/elzarhatjak_a_brusszeli_penzcsapokat_a_deli_aramlat_miatt
és mond el miért jobb az uniónak a déli áramlat mint a tap...
de mondom ezt csak önös érdekből teszem, nem az olvasottság miatt...ahogy előtted szólónak is írtam, ha valakivel vitázok akkor a személyeskedést elkerülni nehéz...
Az vezeték, minden ország sajátja maradt volna csak a szállítás és a gáz maradt volna kimondottan orosz kézben...akár az északi vezetéknél...na és mivel onnan az uniónak nem származott volna haszna ezért az olyan hiteleket is megvonta az érintett országoktól ami ezt érinti.
Ezt én minden magyarországi magyar ember nevében mondtam.
Jó kérdés. Ezt honnan is tudhatnánk előre. Megint csak azon múlik, hogy a kivitelezők milyen áron fognak dolgozni.
De ha nem lép senki energia ügyben, tényleg vissza lehet majd térni a vaskályhához.
hogy a vájárokat hol tanítják, bevallom, én sem tudom.
"Hoppál Péter államtitkár egy komlói tanévnyitón arról beszélt, hogy a leendő vájárok a szénkitermeléssel a magyar állam függetlenségét is védik majd."
hvg.hu/gazdasag/20140901_20_ev_utan_ujra_kepeznek_vajarokat_Magyar/
Ja, az úgy egészen más!
Moldova György Bestsellert ír majd ,,A magyar Atom 2" címmel!
A Brodway-n hetekig megy majd!
Kicsit nem értem.. Kit kéne kilőni?
"Azt pont leß.rom, hogy Orbánnak presztizsveszteséget jelent-e ez.
Az sokkal inkább érdekel, nekem mibe' fog ez fájni!"
Magyarul és gy.k.: nekem ÉS MINDEN MAGYAR LAKOSNAK
nagyon nem mindegy!!! Orbán nem fog fázni.
"Összességében mondhatjuk azt, hogy a fejlett országoknak megéri az unió, mert befizetik a GDP-jük 1 százalékát a szegényebbek felzárkóztatására, miközben a szegényebb országokban nyert piacokkal és az ottani olcsó munkaerővel előállítják a GDP-jük 5-10-20 százalékát? Vagyis a gazdagok nagyot nyernek a szegényebbeken, ugyanakkor, ha a szegényebb államok ügyesek, a kohéziós pénzekkel mégiscsak jobban járnak, mintha kimaradtak volna az unióból?
– Ez abszolút jó összefoglalás."
Érdemes elolvasni az interjút.
Amúgy meg hehehe... szépen a pad alá esett a csuti zsírmore! Kiváncsi vagyok, most kinek fog nyalni?
Sajnos, csak ennyi telik tőlem :-((
Jó kárörvendést kívánok. Majd ha fázni fog a segged télvíz idején, akkor is ez járjon a fejedben.
Van aki már most is fázik.
Az én lelkiismeretem köszöni jól van, semmit nem lehet a szememre hányni. Idegeskedjenek azok, akik Orbánnal kelnek, Orbánnal fekszenek.
" A zsírmore bukja az országon átfutó vezetéknek a beruházását, "
Nem a zsírmore bukja, hanem az ország..
"Az ukrán most emelte a gáz szállításának tranzit díját."
Ezért kellett volna a déli áramlat, amely kikerüli Ukrajnát, s nem lennénk zsarolhatóak.
S mivel a
" A zsírmore bukja az országon átfutó vezetéknek a beruházását, "
továbbra is ez lesz a helyzet. Mert a legatyásodott szomszédot majd nekünk kell megsegélyezni, amit Amerika és az Eu nemigen fog felvállalni. Nem az orosztól kellene tartani, azt csak a nyugati barátaink állítják. Bulgária is tranzitország lehetett volna, egy csomó bevétele származhatott volna belőle, de nem lehet, mert nem engedik. Nekünk is csomó bevételünk származhatott volna belőle mint tranzitországnak, de nem engedik. Nem beszélve a hatalmas munkalehetőségről. Akkor most az Unió jót akar a szegény tagállamoknak, vagy nem akar jót?
Inkább adja a segélyt mindenféle előre meghatározott célra, nehogy véletlenül önállósodjon a gazdaság legalább ez a része.
Na, ez az ami miatt háborgok, s közben letojom a pártharcokat, élen Orbán, Gyurcsány, és Bajnai urakat, meg a többi okoskodó szarkavaró megélhetési politikust.
Kifizetjük ahogy eddig, mert az orosz piac a magyar gazdaság számára nélkülözhetetlen. Egy normális országnak Európa közepén nem lehet a normalitástól eltérő politikája. Ezt vagy tudomásul veszi Magyarország kormánya, vagy vissza kell hívni és egy normális kormányt kell a helyére tenni.
Nem értelek, hogy miért Orbán a közepe? Bárki volna a helyén, ugyanez lenne a helyzet.
Gyurcsány nem is hibás ebben, mert ő már 2008-ban aláírta ezt a szerződést, amelyet most támadnak.
De biztos nincs probléma, mert megmondták, hogy az Eu-ban el tudnak látni bennünket.
Te vagy a szerencsétlen öcsi. Neked van bajod, és elsősorban magaddal. Nyugodj meg.
Új hozzászólás