Mint megalapozatlant, elutasította John McCain szenátornak a magyar kormányfővel szemben megfogalmazott "megmagyarázhatatlan sértését", valamint bírálta az amerikai kormánynak és médiának a Magyarországgal kapcsolatos felületességét pénteken Washingtonban, az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) éves Mikulás-gálavacsoráján Maximilian Teleki, a szervezet elnöke.
"Tényleg? Tényleg?" – tette fel a kérdést Teleki McCain azon kijelentésével kapcsolatban, amelyben a szenátor olyan "újfasiszta diktátorként" jellemezte Orbán Viktort, aki szerinte "ágyba bújik Vlagyimir Putyinnal". A HAC elnöke szerint az arizonai honatyának az ezt követően kiadott közleményében – amely tele volt "hiperbolikus magyarellenes általánosságokkal" – egyetlen olyan tény sem volt, amely alátámasztotta volna "a megmagyarázhatatlan sértést".
Mr. Teleki (sálban) amerikaiként "mélyen szégyelli magát"
Idézte a The New York Times riporterének, David Aldemannak egy 30 évvel ezelőtti kijelentését, amely szerint a politikusok és a kormányzati szervek nem megbízható források annak megállapítására, hogy valahol megsértik-e az emberi jogokat. Szerinte az igazi próba az, ha megkérdezik azokat, akik érintettek az adott emberi jogi helyzetben: ha közülük elegen állítják azt, hogy áldozatok és megsértették az emberi jogaikat, akkor azokat valóban megsértették, ha nem, akkor nem.
Teleki rámutatott, hogy "az örök szkeptikus magyar választói testület szabad és tisztességes választásokon egyedül az elmúlt évben három alkalommal is túlnyomó többséggel szavaztak az Orbán-kormány támogatására".
"Kik vagyunk mi az Egyesült Államokban, hogy felülbíráljuk a demokratikus folyamatokat? A mi bölcsességünk vajon valóban hatálytalanítja a közvetlenül érintett nép akaratát? Mi igazolja hazám, az Egyesült Államok arroganciáját?" – kérdezte Teleki.
A HAC elnöke kijelentette, hogy amerikaiként "mélyen szégyelli magát" az amerikai média és politikai establishment "felületessége és kórus-mentalitása" miatt. Emlékeztetett rá, hogy 40 éve az amerikaiak hasonlóképpen kínos helyzetbe kerültek, amikor "a külügyminisztériumi, média- és kormányzati biztatócsapatuk" Nicolae Ceausescu román diktátort "a saját útját járó függetlennek", Amerika "legközelebbi kelet-európai barátjának és szövetségesének" nevezte.
Mint mondta, Ceausescu kivégzése után a külügyminisztérium, valamint a nemzetközi politikai és média establishment egyszer sem ismerte el a hibás számítást, még kevésbé tanúsított megbánást a kelet-európai diktátor támogatása miatt, akit "az Egyesült Államok segített a saját lakosságának elnyomásában".
Teleki hangsúlyozta, hogy ez a felületesség "káros" az amerikai érdekekre és "azon népek valódi törekvéseire, akiket Amerika az állítása szerint támogat".
"Amerikaiként mélyen csalódott vagyok és szégyellem magam amiatt, amit csak így tudok leírni: a választott vezetőink nyíltan Amerika-ellenes magatartást tanúsítanak. "Hogy mit tesznek majd a vezetőink a bizalmam (a bizalmunk) helyreállításának érdekében? Nem tudom..." – zárta le a gondolatmenetét.
Teleki, aki önmagát konzervatív demokrataként jellemezte, egyébként arra biztatta az eseményen jelen lévő George Patakit, New York állam magyar származású, republikánus volt kormányzóját, hogy induljon el a 2016-os amerikai elnökválasztáson. (Az amerikai médiában a közelmúltban jelentek meg találgatások Pataki esetleges ambícióiról.)
Az est vendégszónoka, Schöpflin György, a Fidesz EP-képviselője egyebek között kijelentette, hogy az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolatait az aszimmetria jellemzi a két ország eltérő méreténél fogva, ezért ami Amerikában elhangzik, azt nagyon, talán túl komolyan veszik Magyarországon. Elismerte, hogy "súlyos probléma van", aminek egy része valós, egy másik része érzékelésbeli.
A politikai-ideológiai tényezőkkel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy "az Egyesült Államok úgy gondolja, hogy ahogyan ő műveli a demokráciát, az az egyetlen módja a demokratikus létnek". Mint mondta, a demokratikus országok különbözőek, mint ahogy Magyarország is, amely sosem lesz Amerika és nem fogja olyan módon alkalmazni a demokráciát, ahogy az Egyesült Államok.
"A világnak van egy magyar verziója és az nem rosszabb, mint bárki másé" – szögezte le.
Lauer Rice Andrea, a HAC elnökségének tagja is kitért a két ország közötti súrlódásokra. "Ezüstjubileumhoz" hasonlítva a 25 évvel ezelőtti rendszerváltás óta létrejött házasságot/partnerséget, úgy fogalmazott, hogy a "mézeshetek" véget értek, de "a közös értékek, és a hosszú távú elkötelezettség" megmaradt. Kifejezte a két fél közé szorult amerikai magyarok aggodalmát.
Ő is azzal vádolta a sajtót, hogy hamisan tálalja az igazságot, ugyanakkor kifejezte meggyőződését, hogy sokkal több dolog köti össze a két országot, mint ami jelenleg elválasztja őket, és hogy a HAC tagjai nem hivatalos nagykövetekként továbbra is azon fognak dolgozni, hogy áthidalják a két "elhidegült partner" közötti űrt.
A koalíció kitüntetésben részesítette Molnár Basa Enikő irodalomtörténészt – a HAC kongresszusi ösztöndíjas-programjában játszott munkájáért – és Szapáry György washingtoni magyar nagykövetet.
A távozó magyar misszióvezető méltatta és megköszönte az Amerikai Magyar Koalíciónak a magyar-amerikai kapcsolatokban játszott szerepét, és kifejezte meggyőződését, hogy a szervezet hozzá hasonlóan támogatni fogja majd utódja, Szemerkényi Réka munkáját, aki Szapáry György szerint kiváló nagykövet lesz.
80 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Bocs ha kicsit töröm az angolt:-)))))
Állíts magadon, vagy eltakarodsz innen...
..."képviseli a magyar érdekeket és lobbizik Magyarországért Észak-Amerikában nettó 1 milliárd 360 millió forintért."
Csak szólok: ez a mi pénzünk (volt)
Itthon baseválj, és ha mersz, itt " szövegelj "
Legyel benne biztos, : BIZTOS talalnal ilyen szamlat.
(Es meg a rohadt nevuket se tudjak pontosan leforditani, es hagyjak a magyar sajtot is pontatlanul emliteni oket: Hungarian - American- Coalition, ezert HAC ! Hulye felkapaszkodott vadparaszt! Aki orban s@gget nyalja, menjen Ma.o.-ra elvezni a magyar utas demokraciat (Keretik a VISA kartyat otthonhagyni, es 47 ezerbol megelni havonta!), aki meg iszlamista akar lenni, ne is hagyja el a hos iszlam orszagokat, robbantgassa meg gyilkolassza a tobbi hulyet rakasra...
Nem mindegy nekünk, hogy Mr. Teleki amerikaiként, amerikában mit dumál?
(Na mondd mar, legfeljebb pipa vagyok, azert emlegetem a fajtajat).
Abban igazad van, hogy totalisan mindegy, hogy egy amerikai Amerikaban mit brekeg Ma.o.-rol (ami egyebkent nem a hazaja, hiszen amerikainak vallja magat, es ekkent is szor hamut a fejere szegyeneben), hanem az baj, hogy ez kihallatszik onnan, egeszen Ma.o.-ig, sot, ide Nyu-Zelandra is...:o)))
Sziuska, holnap - ha elek meg - kinyitom a gepet , akkor tali...:o))) Legyen szep napod...:o))
Jó éjszakát és jó pihenést kívánok!
Úgy képzelem, hogy egy szál bugyiban és gatyában kimennének, ott meg úgy imádnák egymást, ahogy csak bírnák!
Bocsánat, kicsit bonyolult, de remélem, érted! :)
[A+ A-]
[Nyomtatás]
[Küldés e-mailben]
0
inShare
Üzleti kapcsolat és gazdasági érdekeltség köti az Orbán-kormány mellett lobbizó Amerikai Magyar Koalíció elnökét a jelenlegi külügyminiszter volt cégéhez. A budapesti székhelyű Constellation Energy Institute nevű, energiaügyekben dolgozó tanácsadó céget Csák János (jelenlegi londoni nagykövet) és Martonyi János (jelenlegi külügyminiszter) alapította 2008-ban, Maximilian Teleki, az Amerikai Magyar Koalíció elnöke pedig a cég igazgatótanácsának tagja. "" Az Amerikai Magyar Koalíció magát "ernyőszervezetnek" nevezi, ami azt jelenti, hogy saját tagsága nincs. " ...a lepkefingot hamarabb észre veszik , mint őket .
más mentsége nincs
egyébként meg jöjjön ide,lakjon mondjuk BAZ megyében, éljen meg a közmunkáért (legyen mondjuk kőtörés egy kőbányábn csákánnyal) kapott pénzből, aztán meghallgatom a véleményét
azért a dolcsijuk jól jön nem?
ha nem tudnád. Az ilyesmi elkerüli a figyelmedet?!
Izo, neked meg azt üzenem, hogy a saját bőrödön tapasztald meg a közmunkás létet! Nem tudom, melyikőtök a nagyobb hányadék!
blog.atlatszo.hu/2014/07/amerikai-magyar-koalicio-atlathatoan-mukodunk/
hu.wikipedia.org/wiki/Orb%C3%A1n_Viktor
Meg soha senkit nem moderaltattam ki, de rajtad szivesen kiprobalnam. Takarodj innen magadtol, fenysebesseggel!
Ennyi pénzért lehet.
stb., stb. Nagyon egyszerű szép színes sállal a nyakban a magyar grófi családok megmaradt, még nem elvegyült (Ön is magát már amerikaiként titulálja!) övezve csodás ötletekkel csatlakozni a soha konkrét állásfoglalásra nem hajlandó, a megélhetési politikus mintapéldájaként ott lévő EU-képviselő Schöpflin György örökbecsű kijelentéséhez, miszerint "A világnak van egy magyar verziója és az nem rosszabb, mint bárki másé". Schöpflin talán még jobban élvezi ezt a "magyar verziót", hiszen ő sem él itt, de a kis EU-s apanázst ezen "magyar verziójú" világ megteremtőjének hálálhatja, s hálálja meg folyamatosan.
A levest az kritizálhatja, aki már egy tányérral megevett kedves Teleki Úr!
En tavaszira tippelek, bar mindegy, ki o, ugy ertektelen, ahogy van...:O))))
Lehet, hogy tavaszi egy vadabb kiadasban, biztos bepipult, hogy nehezen tudott visszajonni, oszt most belekot az elo eleven faba is, jelen esetben Beled...:o))
Mindegy, hogy ki o, en helybol fogom atugrani a leirt hulyesegeit...:o))
Most mondd, hogy ennek a fideSS-nek mindenhol van valami beepitett agykurkasza, csak a vezirt nem merik cseszegetni, mert meg valami komoly diagnozist kene felallitani rola...:o))
Teleki von Alpáry pontosan úgy fest, mint egy maffiózó ! Ezek egymást szagról is megismerik !
Magyarul nem tud.
Magyarul nem olvassa a magyar híreket, nem nézi azt a kevés nem királyi tv-t.
De előtűnik a szürke ködből, mintha lenne valaki.
És mi az az Amerikai Magyar Koalíció?
Oidegessege fenenagy demokratizmusara jellemzo, hogy o ugy erzi, mindenkibe belekothet, de Neked azt irja, hogy "Hozzad nem szoltam!"... Viszont lopicigaspart csipobol, (allitolag ismeretlenul,) ELSORE le-kozmunkasozza, sertegeti.
Ezentul hagyni fogom a fenebe addig, amig engem izelget, de nem fogom hagyni, hogy bekesen blogolo barataimba belekosson.
Szoval: megegyszer KOSZI...:o)))))
/Ugye milyen szépen tettem fel a kérdést? Hallgattam a rádióbeli Orbán beszédet, akkor jöttem rá, hogy én eddig nem tudtam a helyesen fogalmazni, mert régen rosszul tanultam meg a nyelvtant./
Amit te megprobalsz itt a demokracia egisze alatt, az nem mas, mint az oldalon blogolok szemelyes pocskondiazasa, becsmerlese, a temahoz semmi koze ezeknek a frocsogeseidnek.
Latom, valaki (vagy sajatmagad) sikerult kimoderalni mar egy hsz-eddel. Hogy tudd, nem en voltam, mert a masok kimoderaltatasa gyengesegre vall, vitakeptelensegre.
Ezert utoljara kerlek arra, hogy ne a szemelyeskedes legyen a fo tevekenyseged itt, barmilyen utasitast is kaptal a partodtol szetzilalni egy kozosseget. Elore jelzem: bennunket NEM tudsz szetzilalni, annal jobban osszetartunk!
Tehat ha kerhetlek, a TEMAHOZ!
És MCCain egyik alapítványának juttatott magyar adófizetői pénzről van véleményed?
- Talán kevésnek találtatott, azért a kemény kritika,?
- Esetleg megmutatta, hogy a véleményét nem lehet megvenni bagóért?
- Nem volt hatásos (esetleg éppen kontraproduktív) OV 2008-as kampánytámogató tevékenysége?
Én Fellegi Tamás Alapítványa és McCain kutatóintézete közötti kapcsolatról beszélek!
Szimba: A pártirodán kreálták ezt az egész történetet, hogy a fideszbirkáknak meg legyen a mindennapi merevedése.
Új hozzászólás