De előtte még körbevezette svájci osztálytársait a Parlamentben, akik személyesen Orbán Viktorral is találkozhattak – írta meg a hvg.hu. A miniszterelnök lánya azokat a svájci ismerőseit hívta meg magához, akikkel az évi 15 millió forintos tandíjba kerülő svájci magániskolában barátkozott össze.

Orbán Ráhel diáktársai Facebook-oldalukon osztották meg, milyen élményekben volt részük Budapesten még 2014. december 22-én. Nemcsak, hogy lehetőségük volt megtekinteni az Országházat, hanem még maga a miniszterelnök is csatlakozott hozzájuk rövid időre – írta ezt már a 444.

Orbán Ráhel később sem unatkozott: ugyanazon az estén az Operaház Királyi Páholyában látták őt pezsgőzni. Ez az a páholy, amit pénzért sem válthat meg az utca embere, ide csak azok jogosultak ülni, akik:

- a Magyar Köztársaság Köztársasági Elnöke, családtagjai, valamint vendégei,
- a Magyar Köztársaság Miniszterelnöke, családtagjai, valamint vendégei,
- királyi családok leszármazottai.

Azt viszont nem lehet tudni, hogy ugyanazokkal az iskolatársaival kapcsolódott-e ki a Királyi Páholyban, mint akiket napközben bemutatott az édesapjának.

Ma már egyébként Orbán Ráhelről férje kapcsán is szó esett, akinek cége tavaly több száz millió forintnyi közpénzt nyert el.

94 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
Én a szüleim tanyáján láttam vendégül osztálytársaimat, tábortüzet rakott apukám és szalonnát sütöttünk! A visszajelzések szerint ragyogóan érezte mindenki magát, s megerősítettek abban, hogy nekem vannak a legaranyosabb szüleim! A Parlament turisztikai látvány, ahová be kell jelentkezni. Szüleim tanyája egy "lélek-paradicsom", ahol szó szerint "Isten hozottal" fogadják a belépőket!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
oncogito
Vajon ennyi elég lesz, hogy elvégezze az iskolát...?
sentinel216
Ez a nő hamarosan leküzdi magát gáspárgyőzike szintre.
soljanka
Ezek tényleg úgy használják az országot, mintha az övék lenne.
Mondjuk meg is érdemli: ennyi birka nem érdemel mást.
wagabund
Élni tudni kell! (...és, mint tudjuk, jó helyre születni)... ebből következik: amit szabad a Jupiternek...

...nincs itt semmi látnivaló...kérem oszoljanak..
mekkelek
Megvan az utánpótlás, csak gyôzzuk eltartani ôket...
Sziszifusz
Az országház helyett, inkább vitte volna osztálytársait valamelyik borsodi, nógrádi vagy baranyai kistérségbe.
Az ottani viszonyokkal, látnivalókkal kellett volna büszkélkednie. A szegénység jellemzőbb Magyarországra, mint a csillogó, parlament, vagy opera látványa.
Ez az "urizálás", nagyzolás eléggé ellenszenves, még akkor is ha butaságból ered.
Jobban tette volna, ha nem "rázza feleslegesen a rongyot".
colibri
Ez az írás is azt erősíti meg, hogy a saját lábán áll az Orbán gyereke.
wagabund
@Sziszifusz: az országházat tudja hol van, borsodmegyét nem...
73
Ehhez ért a ribanca,de írni azt nem tanult meg.
Fradigege
Nahát, de ari vagy Racsi! LOL... És milyen tök jófej a faterod! forever... Apukám, és az Opera, no meg a Parlament mekkorra cool!
Cicamama55
Én a szüleim tanyáján láttam vendégül osztálytársaimat, tábortüzet rakott apukám és szalonnát sütöttünk! A visszajelzések szerint ragyogóan érezte mindenki magát, s megerősítettek abban, hogy nekem vannak a legaranyosabb szüleim! A Parlament turisztikai látvány, ahová be kell jelentkezni. Szüleim tanyája egy "lélek-paradicsom", ahol szó szerint "Isten hozottal" fogadják a belépőket!
lampa laz
Csak 1 kerdes, lehet, hogy mar az Orszaghaz is a nevukon van?
köhögő bolha
Úgy illenek oda, mint annak idején Győzike és Bea asszony az operabálba. Ha annak idején nincs Soros György,apuka most hasznos tagja lehetne az országnak,mint teknyővájó!
Pálinkafőző Rézüst
@colibri: ma, 16:43-ra: inkább az Országunk lábán áll a récsölke csülke...
nyanya001
Gondolom, ezt a királyi vendéglátást az adófizetők terhére
tette a Récsölke !
Hát nem esett messze az alma a fájától !
Vihette volna őket a a pancsolóarénába is a fatornyos falujába !
volvós
..." Azt viszont nem lehet tudni, hogy ugyanazokkal az iskolatársaival kapcsolódott-e ki a Királyi Páholyban, mint akiket napközben bemutatott az édesapjának...

Lehet hogy hozta a " szendvicstáncolós " svájci " barátait " az Operába???
Végül is ott a suliban nincs vele hónapokig a Tiborcpistike, ugyhogy
ennyi szabad idöt valahogy ki kell használni...
Ennyire hülyének nézik a MAGYAR NÉPET ???
A firkászok is visszafoghatnák ezt a s...gnyalást, mert ez nekünk nem hír !!
Föleg, hogy az adófizetök pénzéböl dáridóznak !!!
JAJMÁR
Lehetne akár olyan kedvenc is, mint az angolok - Katalin és Vilmos - hercegi párja, igaz, ők hercegek. Ők jótékonykodnak, nem hallani arról, hogy a saját gazdagodásuk lenne a cél. Az angol mini.elnök gyerekeiről pedig semmit sem tudok .
(Egyébként a többi demokratikus állam minielnök gyerekeiről sem.)
Az azeri, az más, azokról írtak ilyesmit.
nyanya001
Azt hiszem süket fülekre talál !
Atyai "pofon" és jézusi példa a Fidesz urizálóinak !
Kevesebb csillogás, önbizalom és több nagylelkűség - mondja a Népszabadságnak Beer Miklós váci megyés püspök, aki többet költene a szegényekre.
www.hir24.hu/belfold/2015/01/26/atyai-pofon-es-jezusi-pelda-a-fidesz-urizaloinak%281%29/
Feraj49
@lampa laz: 17,37.Igen és nem sokára a Vár is az övüké lesz ! Lovardával, fegyveres őrséggel,megközelíthetetlenül.Ekkor legalább nem kell az egész utca mindkét végét majd lezárni.
Mert NINCS SZEMÉLYI kultusz,nincs urizálás ?
Sajnos rendszerváltás sem,Kádár halála óta a bűnözők mennek,és újabbak jönnek helyettük.
bencemacska
@Pálinkafőző Rézüst: ma, 17:08

Én úgy érzem mind a négy lábával az én lábamon áll.
Strassnoff Ignác
Saját birtokát csak megmutathatja a csodálóinak, nem?
Orbán nacionalista öklendezése mellett egy külföldön tanuló gyereknek önmagában elégnek kéne ahhoz lenni,hogy kirúgják a papát szögletre. (Mi az, hogy nem ott tanul, ahol jobban teljesítenek, hanem a hanyatló liberális mocsokban?)
Csak sajnos a választók jó része egyszerű, mint a pásztorf@sz. Úgyhogy egy kis roma gádzsi a saját putrijaként mutogathatja az egész országot...
bencemacska
@JAJMÁR: ma, 17:59

Ez a gyerekszoba különbsége! Nem mindegy, hogy könyvespolcok borították a falat, vagy ott füstölték a pap kedvenc kolbászát!
volvós
Ha félévente egyszer látja a " férjét " Récselke, akkor miért nem inkább
otthon bulizott a Pistikével !!! Fiatal házasok...én itt, Te ott ...
vagy addig Pistike fát irtott, vagy árult a traktorról ??
bencemacska
@bencemacska: Bocsánat a pap PAPA akart lenni. (Kissé figyelmetlen vagyok!)
Knapp75
Arról nem szólnak a hírek, hány kispajtásának jött meg a kedve a látogatás hatására ahhoz, hogy Magyarországon élje le az életét!
Félő, hogy megindulnak majd a hanyatló nyugat felől is a gazdasági menekültet, ha kitudódik, hogy itt egy egyszerű haver is királyként élhet állami pénzből.
volvós
@bencemacska: 18:44

Egykutya ( KDNP-s csuhások is füstölnek ) :-)))
Strassnoff Ignác
@bencemacska: Kedvenc kortárs íróm ezt úgy fogalmazta meg, hogy nem mindegy, ha gyerekkorodban a falnak dőlsz mi esik a fejedre. Egy Dante kötet, vagy egy fedő. Az előbbi egy életre behozhatatlan előnyt jelent. Tök igaza volt.
Orbán az operában, amint az előadás végén megtárgyalja a művészekkel a Wagner család zenei tehetségének örökletes kérdéseit, esetleg a Nemzeti Múzeumban, amint elmélyed a Gustav Klimt művészetének a bécsi szecesszióra gyakorolt hatására?
Vagy inkább Orbán, ahogy egy színvonalas magyar focimeccs után, másfél kiló szotyihéjon tipródva regél arról, hogy jobban kellett volna tökön rúgni az ellenfél bal-szélsőjét? Melyik az életszerűbb?
Még az általános iskolai végzettséggel rendelkező Hitler is kupálódott annyit az évek folyamán, hogy operarajongó lett. (Kedvence a Rienzi volt.)
Viki nem változik. Paraszt, mint az oláh bocskor.
KERKA
Nektek nem furcsa, hogy Lévai Anikó valahogy soha nincs a képben? Orbán jön-megy a világban, de mindíg nélküle. Más államokban a first lady mindíg az ura mellett mosolyog a legújabb Coco kosztümben. Récsöl hazajön a haveri körrel, apuka dürrög körülötte, az édesanyja sehol. Fene tudja, amikor hazamegy az ember, anya az első. Márakinek:))
bencemacska
@KERKA: ma, 18:37

Tudod a városi legendák szerint Rasi annyira ritkán látta gyerek korában az apját, hogy egyszer megkérdezte az anyját "ki az a bácsi aki az előbb itt volt?"
Most bepótolja!
KERKA
@bencemacska: mér, hol volt az apuka, a parlamentből mindíg hiányzott. Csak nem beteg volt?:))
szandokan
Mi ebben a hír? A miniszterelnök lánya.
coyote3
Az /rothadt/ alma nem esett messze a fájától...
wagabund
@KERKA: 18.48: Jó észrevétel... asszem ő az igazi nagyágyú, az ország vezetője. Pontosan így kell tenni...csak semmi feltűnés, elég, ha este a füdőszobában eligazít.. ...megmondja kire kell vigyázni, ki hozott ajándékot, kit kell kinevezni, odaadja a másnapi uniós beszédet , mennyi kosztpénz kell...
aztán másnap az, és úgy történik...

szerintem :-)
volvós
az Oprában !!! Gondolom òmolnármiki addig a függöny mögött
a csútinak ki...át ! A függönyhuzogató pedig 15 TEK-es
koma volt, és egy a súgólukban...
verőce21
Hol itt a bibi? A királyi páholyt "...a Magyar Köztársaság Miniszterelnöke, családtagjai valamint vendégei" használhatják.
(Legalább nem állt üresen, mint általában.)
volvós
Bocs, jav.:
az Oprában !!! Gondolom òmolnárszilveszter addig a függöny mögött
a csútinak ki...át ! A függönyhuzogató pedig 15 TEK-es
koma volt, és egy a súgólukban...
bencemacska
@KERKA: ma, 19:12
Akkor még éjjel-nappal szervezett, mozgalmárkodott!!! '89-ben született a lánya, akkor alapították a Fideszt, kerekasztal tárgyalások, '90-ben választások, stb.
Mire hazaért a gyerek már aludt, mikor elindult otthonról, még aludt!
Strassnoff Ignác
@bencemacska: Ezt egy csomó bácsira megkérdezte...
-"Ez is?"
bencemacska
@volvós: ma, 19:33

Ókovács Szilveszterre gondoltál ugye?
(Szegény Ómolnárt szerintem épp egy fideszesért rúgták ki!!! )

Ps.:Keverjük a szakmákat?
bencemacska
@verőce21: Olyan nincs, hogy Magyar Köztársaság!
Illik az ország nevét tudni, ahol élsz!-:)))
bencemacska
@Strassnoff Ignác: ma, 19:46

Nem vagyok ilyen rosszindulatú, nem feltételezem!
zöldszem
Ki mit hallott, a vendégek haza mentek? Mert manapság, nem szeretjük a gazdasági menekülteket.
Desischado
@Strassnoff Ignác: De igazad van! Dante Isteni színjátéka egy kincs! De ezt récsölke nyilván nem tudja. Ő csak a rongyrázáshoz ért, a mi pénzünkön. Meglátszik, kinek a kölke!
kkalman
Récsölke svájci tanulmányai a rongyrázásról szólnak. 15 milkáért már megéri. Főleg, hogy a saját lábunkon áll.
kamazuka
Sziasztok Srácok.
Ez itt a mi országházunk!Mi egy szegény kis Afrikai ország vagyunk európa szívében Bocsbánbánya.Hála szüleiteknek az euruzsorakamat miatt lehettek most itt.Az én apukámról Chaplin filmet is készített,de disznóvágáson is ezt az utolsó szótoldalákot használják(tor)
Szóval ő diktá!8 millióan hallgatják reggelente és éljenzik.Ma abban a kegyben lehet részetek,hogy velem együtt itt lehettek.Igaz vannak itt is kevésbé tehetősek,de mindenki annyit ér amennyije van.Ott szemben azon a magas hegyen lesz az új lakásunk,de még a lovardát meg nem építik addíg nálatok kell élnem Switzerland-ban,vagy ahogyan csúton mondjuk Szváziföld-ön!Akkor most manjunk át egy teára és utána megmutatom a szabad kőművesek kedvenc páholyát is!délután nincsen kedve valakinek hajókázni?Most vásároltunk nehéz anyagi helyzetben levő önkoritól egy kikötőt .Talán majd kiköt ott valamilyen nagy hajó is,de ha csak Nojé bárkája jön azt is megnézzük majd magunknak.Este haza repít benneteket az air Mutyi!Gyertek máskor is!
UI:Mi mindent a saját zsebünkből finanaszírozunk.Különösen a saját életünket.Igaz hogy nem a mi zsebünkben ér véget a túrkálás,de a szüleitek sem a két szép szemeikből toltak a padba benneteket!
bakurasz
Rázza a rongyot mert megteheti és van neki rongya! Apukája megengedi! Remélem egyszer majd együtt is mossák a rongyukat mint Ágnes asszony...
szandokan
@bakurasz: Irigykedsz? Az a legegyszerűbb.
Anna Mária
Jólnevelt, jó ízléssel megáldott kis leánka ez a Rasi. :)
Ami nem megy Orbánéknak, na, az a gyereknevelés.
gödörben
@Cicamama55: Emberibb is mint az urizálás.
gödörben
@Knapp75: És gyakorlatilag ingyen "közmunkások" szolgálják az "urakat".
nezelodo
Szegény Móricz Zs. ha élne, elszégyellné magát, hogy milyen talajmenti történet az eredeti regény, a mostani úri murihoz képest.
Igazmondó1
@bencemacska: Tévedés ne essék, még nem tartunk a Magyar Királyságnál!
mate03
@köhögő bolha: No no! Ahhoz kézügyesség kell! A vályog vetéshez semmi nem kell,csak törek föld meg víz!Viktornak jó állna a kezében a vályog vető forma! Farkas Flórival együtt még sokra vihetnék!
volvós
A 444! töl:
" Az Operaház állítása szerint az oda szóló jegyeket Orbán Ráhel kifizette. "
Az évszázad vicce ( hazugsága )
szaboria1
@volvós: Mert úgy élnek mint a galambok egyik itt a mások ott. Ó Kovács a nagy nyalizós sem mond igazat.
bakurasz
@szandokan: Mégis mi a bánatos nyavalyára irigykedjek? A páholyra? A sezlonyom kényelmesebb, azt lefogadom! Ráadásul az enyém! A pezsgőre? Történetesen hányok tőle! Vagy arra, hogy egy ország lakosságának 80% által népnyomorító szarházinak tartott embernek (aki elfelejtette, honnan jött), a lányaként riszáljam a seggem az operában? Közben emberek millióit irritáljam vele? Szerinted ebben van bármi irigylésre méltó?
volvós
@szaboria1: Ó Kovács ...( Óh ! Kovács ) párszor már nyilvánosan
kimutatta mekkora nyelve van...és milyen barna !!!
tökyke
@szandokan: Barátom ! Nem igaz, hogy te ezzel is egyetértesz !
human
A cikkben említett szabály alapján a személyek jogosan tartózkodtak az ojjektumban :)
Szerintem ne rágódjunk ezen a bulvárhíren.
silber13
@volvós: De jelemző az rbán csaléádra.Remek zenéjű, ámde bárgyú karácsonyi mese, még figyelni sem kell a színpadon történtekre, mert ugyi ezek nem kornyikálnak, csak ugrándoznak. Van idő hát a pezsgőzésre.. Az ifiasszonynak annyi esze ugye nem volt, hogy valamiféle hozzánk kötődő darabra vigye el a csapatot. Jellemző a családra. Ami meg a fizetést illeti, azt hiszem Ráchelnek nem került semmibe, ismerve az oda vonatkozó szabályokat! Legfeljebb közpénzből löknek oda valamit!
silber13
Pedig Ráchelke - ha olyan nteligens, mint ahogy nem - tudhatta volna, hogy " Csikovszkíj" éppen ebben a darabban használta először a cseleszát. a zeneirodalomban! De nem tudta!!
Bercifiu
@mate03: Az gyakorlat már megvan, majd 18 után, nyit egy üzemet Orsós_Flóri kft.
Bercifiu
Miven nem vagyunk Köztársaság, így illetéktelen behatolás történt, ezért feljelentést teszek.
Mariner1
Ez a kis ribanc mindent megenged magának. Cigányvér.
Vizual
Vajon a Parlamenti belépőt leperkálta ? Hogy az osztálytársak hogyan jöttek Pestre és ki fizette, az nem érdekel.
silber13
@Mariner1: Nem ő enged meg magának mindent, nem ő intézte e a csoportos belépőt az Operába, egy olyan előadásra, amiért akkor ölték egymást az emberek. Azt bizony a kedves apujka és a sleppje intézte! Ja igen ! És megmondanád, miért és mitől ribanc?
balambér
Ezek az Orbán pulyák ehhez vannak szokva: a fiúcska a foci VB VIP páholyában tetszeleg, a nővére meg az opera királyi páholyában.
Nehéz lesz ezeket ebből a státusból kipenderíteni. Már legalább annyi lopott aranyuk van a magyar emberek adójából mint a saját súlyuk.
bencemacska
@verőce21: ma, 02:12
2011. 04. 25-ig a Magyar Köztársaságban éltem. Azóta Magyarországon élek.
Ugyanis az Alkotmányban a hazám megnevezése: Magyar Köztársaság VOLT,
az Alaptörvényben: Magyarország.
(Akik megszavazták az Alaptörvényt ellopták a Köztársaságot!)
Az érvényes törvények és rendeletek aktualizálása nem az én feladatom, de jó pénzért hajlandó vagyok elvégezni, hogy te is képben legyél!
bakegya
Tiborc naccsága,született cölöp- teknős lánya,szeret idegen tollakkal ékeskedni,lenyúlt állampénzekből fényeskedni!-mint a féle uborkafára fölkapaszkodott senki!!!
bencemacska
@Igazmondó1: DE az Alaptörvény szerint Magyarország neve: Magyarország és nem Magyar Köztársaság.
Szégyenlik a köztársaság elnevezést?! Akkor ne hivatkozzanak rá!!!
verőce21
@bencemacska: Akkor először is kijavíttathatnád (referenciamunkaként) az általam beidézett első cikkben! Mert gyorsan onnan másoltam be, ha nem vetted volna észre az idézetet!
Másrészt: Isten hozott Magyarországon! :) - Újjászülettél, remélem érzed. :)
szandokan
@tökyke: Én nem azt mondtam, hogy szép dolog volt, csak annyit, hogy megteheti, mert a miniszterelnök lánya. Nem ugyanaz.
bencemacska
@verőce21: ma, 18:03
Vannak, akik ezért tetemes összegeket vesznek fel!
Én a feléért megcsinálom, kérem a szerződés tervezetet!-:)))

(Annyira újjászülettem, Hogy nem tudom felemelni a karomat! Még egy hidegfront és kész vagyok!-:)))))
verőce21
@bencemacska: (18:16) A csuklyásizmot kell nyújtani, és gyulladáscsökkentőt szedni!
De ha van rózsaolajad (és aki dedörzsölje), a legolcsóbb és legjobb módszer. :)
bencemacska
@verőce21: ma, 18:20

Kösz a tanácsot, már gyötör egy (maszek) gyógymasszőr és a jövő héten talán fogad a reumatológus is!
Sajnos 5 évvel ezelőtt, ugyanez már volt a bal kezemmel!
lajospapa
A cikk felsorolja, kik ülhetnek a Királyi Páholyba. A két első pont még hibádzik, az alapján nem mehetett volna oda. A harmadik feltétel teljesülni fog, a mostani este csak előleg volt.
sírásó
Forgács Éva csak gratulálni tudok a véleményéhez! én meg majdnem szidni kezdtem ezt a kis polihisztort!
amikor a hvg-t olvastam komolyan azt gondoltam, hogy ráhelkának már az általános iskola 6, osztálya is nehéznek, sőt leküzdhetetlen akadálynak bizonyult.
azt hittem schmitt palkó bácsika volt a mentora, konzulense!
hvg.hu/shake/20140619_No_komment_foto_Orban_Rahel_beirt_az_Orba
nepszava.hu/cikk/1024439-rahel-nem-buta-nem
azért félve említem meg, hogy a fidesz tagok, rokonok általában akkor végzik el a főiskolát, egyetemet amikor kedves vezetőnk a szotyola evés és távolsági köpködés magyar bajnoka, pávatáncos, baltás dakota úralkodott!
pl.: deutsch tomoka 10 évnyi kemény tanulás után villámgyorsan befejezte a tanulmányait amikor viktorka úralomra került!. rahelka szintén jókor végzett.
szerinted ki meri azt mondani, hogy a király meztelen?
verőce21
@bencemacska: (18:36) A masszőrtől ne várj erre gyógyulást(az csak véletlenül lehet), nem az Ő asztala, csak a pénzed bánja fölöslegesen.
Rumcájsz
Alaptörvény...

Mint tudjuk, akaratunk ellenére módosították hazánk államformáját! ( népszavazás kellett volna erről )

Áder János akkor most jelenleg Magyarország elnöke?
Vagy jogtalanul ül a székén?
Jogtalanul kapott állami méltóságot?

Nekem nem Áder személyével van problémám, hanem a törvénytelenséggel.ű
mariaberta
@Cicamama55: De Te biztosan nem voltál KIRÁLYLÁNY!

A fennhéjázás és az intelligencia hiány tort ül.
tökyke
@szandokan: szerintem meg pont azért nem tehetné meg... Ha egy kis esze lenne a leánykának, akkor tudná , hogy ezért az apját ki fogják kezdeni. De nincs ennyi esze, vagy ilyen kurvára leszarja a zemberek véleményét, meg az apja problémáját. Azt azért még talán ő sem gondolja, hogy a fanok között lesz, aki ezzel is egyetért...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.