A stílusról jobb, ha nem is beszélünk. A múlt hét végén minden Simicska nyilatkozatra ki kellett volna tenni a 18-as karikát. A magyar médiában egyszerűen elképesztő ordenáré módon nyilatkozó Simicska persze jócskán megnövelte az eladott lapszámokat, a televíziós nézettséget. Hiába, vevők vagyunk a szenzációra. Minél mocskosabb, annál inkább.
De itt a média-szakadék mélyén leginkább attól rémültem halálra, amikor Simicska a demokrácia védelmezőjeként lépett fel. Hová jutottunk? A Közgépes, a médiamágnás, a hosszú bite-ok éjszakájáról elhíresült volt APEH elnök, Orbán pénztárnoka és eddigi kegyeltje szónokol itt nekem a demokráciáról? Arról, hogy ő eddig nem vette észre, hogy Orbán újabb diktatúrát épít fel? Mégis múlt péntekig ki a fene volt ennek a diktatúrának a gazdasági szakembere, a pénzügyi zsenije?
És miközben Simicska a maga decens stílusában szónokol, alig hallani a baloldal hangját. Megnémultak a döbbenettől? Mert még ilyet nem láttak? Vagy, mert tényleg már nincsenek is. Netán arra várnak, hogy majd a jó Simicska buktatja meg helyettük a Fideszt? Szép kilátások.
(A korábban ügyészként majd bíróként dolgozó szakember rendszeresen publikál fontos jogi, politikai, társadalmi kérdésekben. Blogja itt olvasható.)
102 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Propi folymatos piros hullámvonallal látta el, de a lényeg:
Az idő változik és az idővel mi is változunk.
Nekem itt a főadmin átállított valamit a gépemen, azóta az explorellel nem jön be a propi, csak a chrome-mal, és az hullámvonalaz nekem is folyton, mindent, amit nem talál a magyar szótárban. :)
Elalvás előtt biztos jól fog esni a kormány 2016-os stadionépítési terve:
kepfeltoltes.hu/150210/stadion_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Annyira irigylem az ilyen pihent agyú, jó humorú embereket!
@köhögőbolha: az egyik kedvencem.
Hej, ha én is, én is ..ilyen frappáns lehetnék!
Hunniában nem pesszimisták az emberek,
ha így lenne, már el se mennének a tűzoltó autók a hidak környékéről.
Bár az ország lakossága gyakorlatilag teljesen vegyes, valahogy mégis együtt vagyunk..
Ezesetben elnézésedet kérem, és korrigálok: Rajtam kívül mindenkit a kirobbanó jókedv, és a boldog jövendőbe vetett bizalom jellemez. Csak mifelénk gyűlnek a tűzoltóautók a hidak környékén, bár az ő arcukon is sugárzik a boldog mosoly-:-)
Milyen sugárzó mosoly?! urán
Álmodban is tudsz propizni? :)
Muti, hogy kell? :D
Simicska pontosan tudja, hogy harakirit követett el. A baloldal nem fogja befogadni, de nem is készül oda. Zsigerből jobboldali. A média nézettségből és hirdetésekből él. Kicsit meglepett, de hihetetlen karakánsárgól tettek tanúbizonyságot a médiabirodalom komolyabb szereplői. Kiálltak az elveik mellett, nem engedve a zsebük húzásának. Az én szememben nagyot nőttek. Gondolom ezt többen gyógyíthatatlan Orbánizmusnak fogják titulálni. Tény, volt gerincük! És ez a médiabirodalom halálát jelenti, ha valami csoda nem történik. Harmadik kategóriás újságírókkal, hirdetések nélkül, komolyan vehető hírek nélkül, légüres térben ez gyors halál. Még szerencse, hogy a Királyi média éppen most indít egy hírcsatornát és ad ki egy új napilapot. Micsoda időzítés! Ez Orbán zsenialitása! Szegény Simicska. Sokáig tényező volt...Az alkohol... Öl, butít és főleg nyomorba dönt!
Addig meg Orbán elrendezi ezt is. Most nincs idő nemzetközileg leváltani sem. Háború készülődik.
Egy fialásból egy alomból való mind!
Az átlag embernek nem ez fontos hanem,hogy tudjon enni adni a gyerekének.
Felesleges túráztatni magunkat ezen két ember viszályán.
Minden forradalmaink csak akkor volt, amikkor Európában végig söpört egy lázadási hullám.
Most nincs ilyen.
Ezért erre bazírozni nem lehet.
Mi Magyarok mindig valakitől vagy valamitől függünk.
Milyen érdekes a politika nem szolbele az emberek életébe, Angliába, Németországba, Svájcba.
Csak kelet-Európában szokás, hogy politikai idiótákat követünk és nosztalgiázunk róluk.
Ingyen?! Mit ér meg Neked a titkom? :)
Más világ van már, Babám! Nincs itt barátság, szerelem.
Pénz beszél!
Ó, én csak azért nem megyek Egyiptomba, mert nem tudok alkudni.
Egyébként meg nincs is titkom. Félig már pizsikében vagyok,
de állandóan írtok valamit, ami miatt itt ragadok.
DE lehet, hogy a Dunán még nem úszott fel az Auróra.
Viszont ha nappal kukorékolsz, éjjel dolgozol, akkor a köztes időben mindig éppen pizsamában készülsz lefeküdni?
Télen pólóban, vagy hálóümögben. :)
A nyári pizsikémet nagyon szeretem,
de a téli sajnos már elromlott,
és azóta sem találtam helyette másikat.
De ha még sokat offolunk itt, úgy kivágnak minket, mint m.macskoszt ... kakilni.
Na, akkor téma ugrott, de fél percig hangosan röhögtem.
(Fél percig meg halkan.)
Kérdi a jogásznő, hogy hol van a baloldal? Nem hallatja a hangját. Melyiket? Kiét? Van -e a baloldalnak egyeltalán olyan szóvivője, akit hitelesnek elfogadottnak tartunk? Ha Mesterházi nem lett volna balf@, ha Bajnai nem sündörög el bárgyú mosolyával, a Feri meg olyan amilyen, már megszoktuk. Csak az a baj, hogy a baloldali érzelmű embereknek kell érezniük naponta a bőrükön a vereséget. Mert belénk rúgnak, megaláznak, nem kicsit, nagyon.
A baloldali politikusok nem érzik azt a szegénységet, amit mi kisemberek. Amikor a vezérségért marták egymást, akkor sem ránk a kisemberekre gondoltak, hanem a saját zsebük megtöltésére. Jóllakott ember másképp beszél, mint aki éhes. A balos képviselők is megszavazzák maguknak azt, ami anyagilag jól jön nekik.
Doktornő! Simicska ordenáré kifejezést használt? Biztos nem először, csak most hallották meg azok akik eddig nem hallották, vagy egyszerűen nem vettek róla tudomást. MI ebben a döbbenetes? Semmi. Ez a stílusa a Fidesznek! Egymás között, avagy nyíltan.
Nyílt titok, hogy Simicska pénzelte a Fidesz választását. Hova-kinek a zsebébe kerültek azok a milliárdok, amiket Simicska eddig leosztott? A Fideszes holdudvarba.
Mi fog eztán történni? Semmi. Van egy másik Simicska, akit Mészárosnak hívnak, és a milliárdok újra leosztásra kerülnek.
A Lajos kissé megsértődött, mert sérültek az érdekei. Túléli. És megy tovább a szekér. Lesz ezután is komondor, lesz vadászat, lesz luxusutazás, lesz ifjú szerető, korrupt navos, mutyi ésatöbbi. Ahogy a Fidesz morál megkívánja. Összességében ez gusztustalanabb, mint az a szó, hogy geci.
tökéletes, amit írtál. Nincs is mit hozzátennem, gratula!
Már régóta forrnak bennem ezek a gondolatok, csak most úgy hírtelen kitörtek:))
Sajnos, nagyon igazad van. Nincs baloldal, és egyre kevesebb remény van rá, hogy legyen valami formáció, amit elfogadhatnak a baloldaliak is, a liberálisok is, a demokraták, és az egyszerű emberek is. Pedig égető szükség lenne rá, méghozzá nagyon gyorsan. Sosem késő, de már rég kellett volna. Ami választék ma van, az elég vegyes, mindegyikben van, amit az egyik ember, vagy a másik elfogad, és van, amit nem. De egyik sem olyan, mint pl. a Fidesz volt 5-10 éve, vagy korábban, a feltétlen hívei számára.
propeller.hu/itthon/3060111-mennyire-majmolja-orban-putyint#c1266524
Szerintem abban egyetérthetünk, hogy a legutóbbi a helyes válasz!
Ezzel párhuzamosan csak megjegyezném, választások esetében sem a teljes lakossággal számolnak, hanem a szavazók számával.
Tehát felesleges a 2/3-ot a teljes lakosság számával hasonlítani, mert aki nem ment el szavazni, azt nem érdekelte a szavazás eredménye.
Az olyan megjegyzések meg, hogy ennyi meg annyi most a Fidesz támogatottsága, a valóságban semmit nem jelent, mert 2018 még igen csak messze van, ráadásul aki ismeri a számítási módszereket, tisztában van azzal, hogy mennyit érnek (sacc/kb)!
Az hogy valójában ki a kisebbség, se te, se én, se más nem tudja pontosan. De nem is kell, mert erre valók a választások, ott megmutatkozott a valós állás 4 évre. Tehát most 4 évig Fidesz van többségben, utána majd meglátjuk.
-itt most hagyok időt ... Egyik sem. A helyes válasz: Akik kimennek az esőre, de nem visznek ernyőt. Körülbelül ennyire jó a lottós példa is. Érzed mennyire semmi köze a választási eredményhez? Baromság. Ráadásul a saját kérdésedre sem tudod a választ. A nyereményt csak a találatot elértek között osztják szét, nem a játékosok között. Na mindegy, végül is nem ciki ha az ember saját magát sem érti, de közben másokkal okoskodik egy keveset.
Ragozhatod bárhogy, a lényegen nem változtat. A fidesz csalt, és illegitim a kétharmad. De ha gondolod, menj el másik 26 elvtársaddal egy 73 fős, kormánnyal kevésbé szimpatizáló társaságba, és győzd meg őket, hogy ti 27-en vagytok ott a többség. Szólj ha megvan a teszt eredménye, mert érdekel. Ha nem hallom többet a hangod,akkor tudni fogom, hogy kipróbáltad.
Akkor is egész európán átsöprőt elégedetlenség volt .
Ez ért kezdtünk el mi is harcolni.
Ami sajnos vérbe fulladt hathatós Orosz segítséggel.
Benned van papa a gyűlölet, ne másokban keresd.
Meggyőződésem, hogy ezek a pártok nem tudják váltani a kormányt, egy teljesen új kell, amelyik képes eljutni vidékre is, az emberekhez.
Ezek a pártok tehetetlenek, - már jó sokszor leírtam, de ismét - még azt sem értik, hogy azért győzi le őket a Jobbik, mert ők közel mennek az emberekhez. Ott vannak minden vidéki kis régióban. Ők mennek felvágni a Julis néni fáját, ha kell...
de ezek még ezt sem értik. Nagyon haragszom rájuk, időnként azt képzelem, hogy ők az akadály, hiszen a civil tüntik miatt többet kiabáltak, gyerek módjára hisztiztek - mert őket most kihagyták - mint a kormány intézkedései miatt. Holott senki meg nem tiltja egyik pártnak sem, hogy tüntetést szervezzen, de az MSZP csak autós tüntit mer, mert attól fél, hogy a saját szervezése kudarcot vallana. Mégis, a másiktól követelőzik. Néha úgy érzem, hogy ők fogják vissza a változást! Én átmentem a bizonytalanok táborába.
A civilek nem engedték őket a tüntetéseik közelébe. Hát most a szokásos kivárás után lejátszák őket a pályáról. És még el is cseszték, mert a FIDESZ rájuk hivatkozva most megváltoztatja ismét a tüntetésekre vonatkozó szabályokat. Akkor most ki fog tüntetni. És hogyan. Mert tudjuk Deutsh Tomi rendezi a netet. Marad egy szabad oldal neki ahol méltatlanul mocskolódhat. És nem tud senki semmit.
Ez is olyan mint a felkészülés a háborúra. Súlytalanná váltak a bal oldaliak, jelesül a civilek tapasztalatlansága folytán, az MSZP vezető hozzá nem értése folytan.
Mert azért látni kellet volna, hogy 89 is egy tapasztalt liberális réteg miatt lett az ami. És nem Orbán miatt.
"Egyre inkább látom, hogy itt azok a lelkileg megfeneklett, zavaros lelkű emberek élik ki dühüket, gondolom, hogy ne üsse meg őket a guta. Az országban élők többsége, gondolom ezek számára a dühöngő emberek számára érthetetlen módon mégis a FIDESZ-re szavaz"
- veled ellentétben, én nem szoktam ilyen erős és negatív jelzőket használni - pláne ismeretlen emberekre an block , veled kapcsolatban is csak azért, hogy felhívjam a figyelmedet, ez belőled jön... nyilván meg vagy győződve róla, hogy meg kell "nevelned" az embereket, és pont neked! Ez nincs így.
Az egyébként sem nevelés, hogy a "saját képedre" szeretnéd formálni őket.
Abban hiszel, amiben hinni tudsz, és azt szeretsz, akit szeretni tudsz. Egyiket sem kötelező! Sem szeretni, sem gyűlölni, sem hinni nem lehet parancsra :)))
Persze, a világ nem fekete-fehér, inkább szürke, ahogy az emberek is azok, ha fölülről nézed, de ha közel mész, akkor már nem, az egyéneknek színe van .
Az embert én nem a politikai beállítottsága szerint ítélem meg, - persze azért a fanatikus mégiscsak külön kategória -, de ez egy közösségi blog, itt elsősorban ezen a témán vitázunk.
Viszont a politikai folyamatokat én felülről figyelem, mert azt gondolom, hogy a politikusi "személyiség" elemzése nem a mi dolgunk. Nem érdekel, hogy mivé hasonul, mire odaér, és nem érdekel, hogy ezt ő érti, vagy sem... ebben csak egy dolog érdekel: a törvények, amelyeket ők hoznak, a politika, amit ők folytatnak, hasznára válik-e ennek a népnek, az országnak, és hova vezethet? Milyen lesz a jövő, az én unokáim jövője? Hogyan élnek az emberek, milyen az ország megítélése! Ezek a szempontok, amelyek alapján megítélem az ő munkájukat.
A személyük egyáltalán nem érdekel.
Te vagy a kisegér, aki együtt dübörög az elefánttal...
Nyugi, nem vagy egyedül!
Az meg az idiotizmus jele, amikor valaki Bogár Lászlóra hivatkozik, miközben az mellett érvel, hogy fogadjuk már el végre, hogy a Fidesz van "fölül"!
Bogár úr/elvtárs/polgártárs általában "fölül" van, de ez nem jelent párthoz való kötődést:
1978 és 1989 között MSZMP tag volt, 88-tól MDF-es, most meg ugye a fidesznek nyalás a divat. ;)
Csak az a baj, ezen a blogon a "résztvevők" 90%-a még mindig a 30 évvel ezelőtti gondolkodással él, nem hajlandók haladni az eseményekkel. Azt hiszik valamikor visszafelé fog még forogni az idő kereke.
Jó olvasni az üdítő gondolataidat. (Ezzel a komoly mentalitásoddal persze "nem sok fű" fog itt számodra teremni.)
Nem értem kiket tartasz te "egyszerű" embernek? Az okfejtésed is kissé hibás, hiszen ha azt állítod nem létezik jó, vagy rossz, - akkor nem létezik kevésbé rossz sem, nem gondolod? Mihez viszonyítasz akkor? (Persze értem mire gondolsz, abszolút igazság nincs, de látod, te is mérlegelsz, mások is ezt teszik és mindenki a saját szemszögéből. Tudod, az emberek különböző helyekről figyelnek... a sokféle véleményt kell "összegyúrva" figyelembe venni!)
A baloldal = baloldali kormányzásra gondolsz? Akkor itt visszautalok arra, amit Te magad állítasz - nincs csak jó, és csak rossz - a baloldali kormányzások alatt nagyon sok jó dolog is történt, ezeket nem jegyzed? Csőd nem volt. Gazdasági világválság volt. Sok mindent egészen másképpen látok a múlttal kapcsolatban is mint Te.
Másképpen gondolkodom: például soha nem fogadom el, ha valami rossz, csak azért, mert nem kínálnak nekem tálcán mást. Nekem nem jó a kevésbé rossz, Nekem az elég jó kell! Azért is, mert az országnak sem mindegy, és ez pedig a mi felelősségünk, mert a saját gyerekeink életére legyintünk, ha elfogadjuk a "kevésbé rosszat"!
Vagy Te látod a "tervszerű", "tudatos", átgondolt célokat? Akkor oszd meg velem is, merre halad ez az ország?
Nincs ebben semmi rejtély... a nyomor az oka!
A szegényeknek nem adományok és segély kell, hanem munka és tisztességes jövedelem!
Azt írod: "...akik szerintem is jót akarnak, de nagyon dilettáns módon, nagyon naivan, és óriási tévedések mellett, bizonyos USA propagandának bedőlve" - telitalálat ez a megfogalmazás. A szoc.-ban kitermelődött egy új emberfajta; "a sokoldalúan képzetlen szocialista embertípus". Na ezek és leszármazottaik vannak ezen a blogon túlnyomóan, mint utaltam rá. Akik úgy éltek mindig, hogy nem kell tanulni, nem kell gondolkozni, innovatív módon élni, az állam gondoskodik rólunk. "Milyen szép házunk/lakásunk van így is, sőt hobbitelkünk kis házzal, még nyaralónk is lehetne." Csak egy dolgot nem tudtak, hogy mindez óriási állami hitelből lett finanszírozva, ami bedőlt 1989-ben, tarthatatlanná vált tovább. Na ez az, amit szinte senki nem ért, vagy nem akar, ezen a blogon.
Semmi ambíció és képzettség nélkül utcára került a magyar munkaerő több mint fele a '90-es évek elejére. És azt a 30 évvel ezelőtti állapotot szeretnék helyreállítani, más elképzelésük nincs is. Az állami gondoskodást várják újra, az állam által teremtett "1 millió" új munkahelyet, ahol "hülyén" is meg lehet élni - miközben ellenzik az állami tulajdont -, anélkül, hogy a lustaságukon úrrá tudnának lenni, mert ugyanazért is ma többet kellene már az egyénnek tenni. Nem fogják fel, az a világ, már soha nem fog visszajönni.
A fiatalok többsége is olyan "ruhatár-büfé” szakos felsőfokúakat végez, amire az égvilágon senkinek nincs, és nem lesz, itt szüksége sokáig. Aztán makacs, rögeszmés mozdulattal csodálkoznak, hogy nincsen számukra (munka)hely.
(Hosszúra nyújtottam, nem szokásom, csak még egy tanács: JAJMÁR provokáló – és mindig újratermelődő - válaszaival ne foglalkozz, mert "őtsoronként" fizetik itt.)
Mindenesetre jó volt veled beszélgetni, - mert a beszélgetés az olyan, hogy az ember reagál a másik gondolataira, és ez nem "újratermelődés", ahogy Verőce próbálja neked beadagolni, hanem a partner komolyan vétele. Egyébként sem hiszem, hogy rá vagy szorulva mások tanácsaira abban, hogy kivel beszélgess, főleg olyanéra, aki ilyen hosszan ír a semmiről :)))
Egyáltalán, ha van olyan, aki ezért pénzt kap, megkérem, hogy adja tovább felém ezt az információt :)
veroce21 meg meg van sertodve amiatt, hogy itt 90 !!! %-ig baloldali erzelmu emberek irogatnak, mino pocsek blog!, Piha! Pedig ha tudna, hogy itt MINDENKI baloldali erzelmu, es csak o, rugacs, csizmas, spu00,papuska1 meg nehany masik blogolo log ki a sorbol, tehat sztem inkabb 98%-os a balos ara'ny...
Ne vesztegessetek a draga idotoket valaszadassal, mert Nektek sincs belole tul sok...:o)))
"A fiatalok többsége is olyan "ruhatár-büfé” szakos felsőfokúakat végez, amire az égvilágon senkinek nincs, és nem lesz, itt szüksége sokáig. "
Ja, hos vezerunk tisztelt kislanykaja eppen egy ilyen "bufe-szak" megszerzesen faradozik, 15 millaert,... Kivancsi volnek, hogy ezen szak elvegzese utan hanyszor fog kora reggel elindulni egy etterembe dolgozni, mondjuk 6 alkalommal hetente? A kerdesem koltoi, valaszt nem varok ra, ugyis tudom, hogy kiterjedt tanulmanyait nem fogja alkalmazni.
"...mer ez a tendencia, egyre fogytok" - Ez inkább rátok vonatkozik. Kell neki 20-30 év, de lassan és biztosan majd kihaltok, vagy igazodtok.
Na egy újabb jó példa a figyelmetlenségedre. Ez is jól mutatja, hogyan mész el a részletek mellett. Nem én beszéltem 98%-ról, ezt is kevered. Most már végképp észre kéne vegyed, hogy az ilyen figyelmetlen, ostoba közhelyeket felsoroló embereknek még a fidesz sem örül. Veled azonosítják őket, ezt biztosan nem veszik jó néven. Na nem mintha kilógnál a sorból.
És már megint mi az, hogy ,,rátok", meg ,,kihaltok"? Kik? Az a túlnyomó többség, aki nem fideszes? Te még tényleg ott tartasz, hogy aki nem fideszes az libsi, komcsi? Te tényleg ennyire egysíkú, ostoba ember vagy? Te tényleg még saját magadat is becsapod? Már mondtam, ha ez így lenne, akkor nekik lenne valós kétharmaduk. Hú bakker, most nagyon összezavartalak, mi? Nem libsi és szidja a kormányt? Húúú, akkor ez egy UFO... Már meggyőztél ostoba, érvtelen, érzelmi elkötelezettségedről, meddig akarod még égetni magad?
propeller.hu/itthon/3060621-havi-800-ezret-kap-tarlosektol-veke#v1271341
Új hozzászólás