A KLIK a Váci Madách Imre Gimnáziumból is hívott tíz diákot és egy pedagógust az állam március 15-ei ünnepségére. Ám ez nem tehette túl boldoggá az iskola tantestületét, amely elég határozottan visszautasította a meghívást.
Levelükben így indokolják, miért nem akarják, hogy diákjaik szervezett formában vegyenek részt a rendezvényen:
Tantestületünk pedagógusai nem támogatják és nem is szervezik meg a diákok politikai színezetű rendezvényeken való részvételét, elfogadhatatlannak tartják, hogy ezt a diákok számára bárki is kötelezővé tegye, és az adatvédelmi törvényekkel ellentétesnek vélik annak kérését, hogy az esetleges résztvevők, vagyis a diákok adatait továbbküldjék a szervezőknek.
A gimnázium sorait azzal zárja, hogy mint mindig, ebben az évben is megemlékeznek majd a nemzeti ünnepről, és sok diákuk részt vesz a lakóhelyén tartandó ünnepi rendezvényeken.
59 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mert a legtöbb helyen nem mernek a tanárok véleményt alkotni, hisz másnap már egyszerű "létszámfeletti" indokkal kirúgja az igazgató.
Sajnálnám,ha ezek a tanárokat az igazgatójukkal együtt,
munkaügyi hivatal új ügyfelévé válnának. Okot mindig lehet találni bárhol a kirúgásra.
Kedves szülök, gondoljatok bele, mi lesz, ha történik valami. A gyerekeiteket élőpajzsként használni?! Megéri ez a sehonnai bitang ember.
:-)
Na - az ilyen elfogulatlan pedagógusokból kellene több!
Sok sikert Nektek!
Nekem például az ünneplésről 1848. március 15.-e jut eszembe, Petőfi Talpra magyarja, a cenzúra eltörlésének követelése, Táncsics bebörtönzése, a 12 pont.
marcius15.kormany.hu/download/3/41/60000/12%20pont.png
Azok az iskolák, melyek nem engedik fiataljaikat ennek a páratlan eseménynek az emlékét megünnepelni, azok az igazán nemzetellenes erők.
Szerintem a szimplán csak az ünnepélyről lenne szó akkor a tanárok simán engednék a diákokat,de mivel ennek erős politikai felhangja szokott lenni így maximálisan megértem őket s csak gratulálni tudok a döntésükhöz.
Ki az aki titkosította 30 évre Paks-2-t?
Ki az aki mindent titkosít,hogy az emberek ne lássák a mutyit?
Ki a nemzet ellenes?
Kezd rohadt unalmas lenni ez nemzeti,nemzetellenes dumátok.
Értem. A Nemzeti Múzeum lépcsője Pesten van. :-))
A csipát kéne kitörölni.
fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xaf1/v/t1.0-9/945248_541123969271927_1816479523_n.jpg?oh=5e54c3b18bbaf855f8b3647303652540&oe=5527D10E&__gda__=1429271519_2c8192bcd2489c4d4c56b4fbd94bc518
Emlékszem réges-régi bulikra, amikor minket fiatalokat szállítottak különböző események megünneplésére. Egész napos program, kaja, pia, jókedv, "haverok, fanta, buli". Több évtized távlatából szép élményként emlegetjük a mai napig, minden politikai felhang nélkül. Mert a fiatalokat ma sem az kéne, hogy érdekelje, hogy ki rendezi a bulit, hanem hogy egyáltalán rendezi az ő szórakoztatásukra, közösségépítő programul.
Március 15.-én sosem volt kötelező felvonulni, sőt volt amikor nem kívánatos esemény volt a megemlékezés.
Kötelező felvonulás május1.-én volt, amely a munka nemzetközi ünnepe volt, s nem kommunista találmány volt. (a sok volt nem magasfeszültséget jelent itt, hanem a múlt időt) :-))
De ezeknek az eseményeknek semmi közük nem kell, hogy legyen az Orbán kormányhoz, vagy a fideszhez.
Viccnek szántam :-))
Ha busszal szállítják a gyerekeket Orbán Viktor beszédét meghallgatni, akkor az mitől lesz pártfüggetlen???
Jó, én mint volt tanár nem látom ezt olyan tragikusnak, hiszen mióta vannak nemzeti ünnepek, a diákok szerepelnek ezeken a rendezvényeken -műsor, koszorúzás-, akárki is vezette az országot.
A kivonultatás, felvonultatás viszont ebben az esetben nem tetszik, és ezért gratulálok a váci iskola kiállásához.
Viszont azok a szülők, akik kedvelik a jelenlegi rezsimet, azok boldogan küldik a srácaikat.
Akik meg nem, azok elmennek majd helyette misére :)
Ez az egész történés engem semmilyen tekintetben nem érint, csak hangosan gondolkodtam.
De ha nem a jellemformáló felnőttek, hanem a gyerekek oldaláról nézegetjük a dolgokat, lehet, hogy nagy , életre szóló élménytől fosszák meg őket.
(nézőpont kérdése) én nagyon is aktuálisnak érzem ma. Tartok tőle: már nekünk politikamentesen semmilyen ünnepünk nem telhet el! Ezért nem tartom helyesnek a minden iskolából 10 gyerek menjen el! Ünnepeljenek az iskolákban, sőt otthon is el lehet beszélhetni erről a gyerekekkel, unokákkal! Évszámra már nem emlékszem, de tudom, hogy kamaszok voltak a gyerekeim, amikor az első "zürős" ünneplések voltak márc. 15-én és okt. 23-án. Én annyira féltettem őket, hogy otthon őriztem őket a lakásban! Igy engem is nevezhetsz "nemzetellenes erőnek"! Az hogy a "jellemformáló felnőtt" politikusok a még szinte "agyatlan" diákokat is bevonnák az elég szemét harcaikba, számomra nem elfogadható! Ez ne legyen a gyerekek "életre szóló élménye"! Én igy látom most.
De nem fosztanak meg senkit, aki akar -és belefér a 10 fős keretbe- az mehet.
Én személy szerint nem engedném meg a gyerekemnek: azért van az ünnep, főleg vasárnap, hogy együtt legyen a család. Ugyebár...:)
Az iskolában, oviban van ünnepség.
@Souky Sanjay
Nem lesznek lengyelek,nem lesznek diákok,lesz viszont fütyülés,fújolás,meg lesz - remélem - forradalom.Ja és lesznek majd mesterlövészek a tetőkön.
Elég baj az, hogy már mindenütt rémeket látunk, feltételezzük a legrosszabbakat. Valahol el kellene kezdeni a nézetellentétek elsimítását. Erre talán a még romlatlan fiatalok lennének legalkalmasabbak.
Legyen együtt a család, igazad van. Azért elképzelhető, hogy a gimis gyerek vágyna egy kis változatosságra is. :-))
Hülyeség, hisztéria keltés. Miért kell előre riogatni bárkit is? Csak nem azért, hogy eleve feltüzelve keveredjenek oda egy jó kis balhé kedvéért?
A "legyen együtt a család" meg az ájtatos minipárt szlogenjére utalt.
Először is a családokból kellene elkezdeni a politika kirekesztését, mert a gyermek szülei példáján nevelkedik.
Néhány évvel ezelőtt Vona a tévében dicsekedett, hogy a kisfia első megszólalása az volt, hogy "Gyurcsány takaroggy".
Azóta tőlem mondhat Vona amit akar, csak egy nyavalyás anarchista marad.
Orbán volt az a szutyok, aki a kokárdából megpróbált pártjelvényt csinálni, mikor arra kérte a híveit 2002-ben, hogy azt a választásokig hordják.
2011-ben pedig 500 fizetett statiszta álldogált körülötte március 15-én. mert jól mutatnak a "jóarcú" fiatalok az ünnepi beszéde alatt.
Aki ehhez a képmutatáshoz asszisztálni akar, az menjen el maga a megemlékezésre (mondjuk a saját költségén), de lehetőleg akkor se a gyerekével "adja el" Orbán rendszerét és gerinctelenségét.
Nem is értem, miért nem a békemenetből toboroznak...
Tavaly ősszel a szentesi gimnazisták tanulhattak valamit a gerincsérült (inkorrekt) fideszes NERkölcsökről, váci társaik most az egyenes derékról: ha én abba a váci gimnáziumba járnék, most nagyon büszke lennek a tanáraim karára (még a kémia tanárnőre is!).
És hogy lesz-e bosszú?
Igen, például így:
fenteslent.blog.hu/2015/03/12/cof_klub_tiltana_ki_a_felsooktatasbol_a_vaci_madach_gimi_diakjait
(Bár szeretném azt hinni, hogy ez csak hoax...)
Szerintem szeretett vezetőnk Victor In Un-Il* (aka G. Viktor) ennél árnyaltabban fog eljárni, mondjuk az épített környezet felhasználásával.
Van ugye a Madách Imre Gimnázium (két emeletes), mellé a központi költségvetés terhére felépíttet egy közmunkás-foglalkoztatót (egy emeletest), e mellé egy hajléktalan szállót (földszintest) és a szálló mellé pedig a szociális temetőt("szuterén").
Így majd, ha a Ica néni - miközben a szabadságharc irodalmáról beszél - kinéz a második emeleti ablakon, és végignéz ezen a csinos "tornasoron" sejteni fogja, hogy ha a NER-kormányon múlik, ő is csak "Somlai Margit" lesz, vagyis, hogy ez a orbáni pedagógus-életpályamodell...
* INkompetens, UNtoleráns, ILliberális
Saját szavaid nincsenek???
Vedd már le a szemellenzőt, hogy jobban lássál!
"A fiatalságnak, benne a diákoknak igenis tisztában kellene lenni azzal, hogy hogyan kell megünnepelni a legnagyobb nemzeti ünnepünket"
A diákok tisztában vannak azzal, hogy hogyan kell megünnepelni. Minden diák - sőt az ovisok is- részt vesz ünnepségen.
Tudod: Himnusz - versek, dalok, tánc, beszédek a hősökről, koszorúzás-Szózat. Minden évben. A különbség a Múzeum-kertihez képest csak annyi, hogy nem Orbán Viktor mondja a beszédet.
Aki őt akarja hallani, az nyugodtan menjen ki, hallgassa, tapsolja.
Hidd el: nem akarnak vonulgatni. Sem tapsolni, sem szavalni kórusban. Sem a Fidesznek, sem az MSZP-nek, senkinek.
Aki meg nem fideszes, az nálad bolsi. Elég egybites gondolkodás.
Na én itt szoktam befejezni a társalgást.
Új hozzászólás