A napokban hunyt el Ferenczi Krisztina tényfeltáró újságíró, aki rengeteget foglalkozott az Orbán-család meggazdagodásával. Halála előtt három nappal még interjút adott a Népszabadságnak.

Ebben Ferenczi arról beszélt többek közt, hogy a hatalom és a pénz folytonos átfordulása egymásba nem szimplán valami erkölcsileg megkérdőjelezhető politikusi viselkedés, hanem lényegében állammodell Magyarországon.

Azoknak, akik utánam jönnek, elsősorban azt kéne tovább vizsgálniuk, hogyan született meg az Orbán-közeli kör, Mészáros Lőrinc, Garancsi István és a többiek vagyona. Ha megyünk is kifelé a jogállamból, azért minden közpénzes tranzakciónak nyoma kell maradjon, és ez alighanem ezután is így lesz

- fejtette ki.

Magyarország miniszterelnökét szerinte minden bizonnyal még nagyon sokáig Orbán Viktornak fogják hívni, "de akárhogy is, egyszer az aprócska mozaikokból összeáll majd a kép, napvilágra kerül az igazság."

Megmutatkozik ennek a hatalomnak a valódi természete Tokajtól Felcsútig, Orbán Győzőtől Tiborcz Istvánig, és én egyszerre kívánom ezt a pillanatot Magyarországnak, és féltem is tőle

- tette hozzá.

Ferenczi úgy látja, a központosítás lényege az alábbi:

a pókháló mindenhová elér, a legkisebb településeket is befonja, és a közepén Orbán Viktor ül. Nemcsak az általa kontrollált törvényhozás szolgál számtalan esetben személyes érdekeket, de a teljes fideszes politikai osztály és a közigazgatás is Orbán kegyeitől függ, helyben pedig a közmunkát is a polgármester adja, és ha nem vagy vele jóban, akkor éhen hal a családod. Ergo: pofa be, ez az egyetlen érvényes szabály. Ezeken a helyeken, ezekben a helyzetekben semmilyen politikai jogok nem érvényesek.

Az újságíró szerint a folyamat ellen az öntudat erősítésével és az információhoz való hozzáférés növelésével lehet tenni, mérsékelni kell az emberek kiszolgáltatottságát.

69 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Csodálatos, bátor írónö volt,
és egy igazi MAGYAR EMBER !!!
Nyugodjék békében !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Hellcat
Nyugodjon békében. Jól látta a helyzetet.
JAJMÁR
Nagyon okos és bátor ember volt. Még a halála előtt is az ország helyzete érdekelte, mély tiszteletem felé, ő a "HAZAFI", aki érdektől függetlenül szerette a hazáját.
volvós
Csodálatos, bátor írónö volt,
és egy igazi MAGYAR EMBER !!!
Nyugodjék békében !!!
szaboria1
@volvós: Vajon kapható e még a könyve?
Hari
Örök igazság: mindig a jobbak mennek el ideje korán, bár lehet, hogy Neki így a jobb?
evacica
@szaboria1: igen, a Láng Tékában biztos, 13 ker.Pozsonyi út.
evacica
Nyugodjon békében, sok ilyen ember kéne az országnak, aki bátor igazság szerető , akit érdekel a hazája sorsa és tesz is érte.
bencemacska
Én nem tudtam, hogy beteg, nem olvastam, hogy panaszkodott volna. De nagyon-nagy űrt hagyott maga után. Nem ismerek hozzá hasonló lelkiismeretes, becsületes tényfeltáró újságírót!
izo
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
kamazuka
Aki ltott már pókhálót az tudhatja,hogy kőrkörös.Ebből az jön ki hogy ha a kör közepén állok,és körbevasznek jóbarátok,stb.
De kérdés!Hogyan lesz a póknak telefonja?
Bemászik a sarokba és telfonja!
bencemacska
@Mirabilis: Valamelyik parkban nyugodtan elengedheted!

Rengeteg van a lakótelepek környékén. Az én macskám egész nap rájuk "vadászik" az ablakból! A galambokat is elűzték!

Egyébként a szarka is meg a varjú is kötődik az emberhez. Vissza fog menni hozzád meglátogatni!
papa.49
A baj csak az hogy nem egyetlen körből áll az a valami, mennyivel jobban nézne ki avval a nyakán))))))))))
bakurasz
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
vitriol
" a pókháló közepén orbán viktor ül" ... Most jöhetne arra a fekete özvegy...
izo
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
nemkati
Nagyszerű ember volt Ferenczi Krisztina! Riportjait, könyveit mindenkinek el kellene olvasni. Véletlenül csöppent bele az 0rbáni történetbe, és ha lett volna ideje, még sokmindent megírhatott volna. Én 2006-ban azonnal megvettem a Szüretet, ahogy megjelent, és tavaly a Narancsbőrt, kihagyhatatlan! Ahogy @bencemacska: , @evacica: , @JAJMÁR: írta, csak ismételni tudom: : "ő a "HAZAFI", aki érdektől függetlenül szerette a hazáját", "sok ilyen ember kéne az országnak, aki bátor igazság szerető , akit érdekel a hazája sorsa és tesz is érte.", "Nem ismerek hozzá hasonló lelkiismeretes, becsületes tényfeltáró újságírót!"

Nem tudtam, csak sejtettem, hogy beteg. A Klubrádióban hallottam tavaly és idén néhány beszélgetést vele, és a beszédén lehetett érezni, hogy nincs jól. De tette a dolgát, amit kötelességének érzett, amit a lelkiismerete diktált, ami a szenvedélye volt: kutatta az okokat a történetek mögött, és kereste az igazságot. Kivételesen bátor, őszinte, okos, lelkiismeretes ember volt. Nagy veszteség ért minket a halálával. Itthagyta nekünk ajándékba az életművét, hát becsüljük meg, ismerjük meg. És legyen szemünk, szívünk hozzá, hogy idejében felismerjük majd azt, aki a nyomdokaiba lép, mert kell, hogy legyen valaki.
volvós
@izo: 21:42
vedd már észre magad, kis cserépedény, oszt huzzál haza erdélybe...
izo
@volvós: @bakurasz Örülök, hogy meg tudjátok állapítani (ez úgy látszik libsi sajátosság), ki hol lakik.Nagyon melléfogtatok, életemben nem jártam még erdélyben,igen messze lakom onnét!
nemkati
@izo: A "ballibsik" mutyijairól szólt az "elmúltnyócév" akkori ellenzéki fidesz-propaganda, és az elmúltötév kudarcba fulladt elszámoltatásai. Ami igazán párját ritkítja, az a Fidesz 2010-es visszatérése. Ahogy az "elmúltnyócévben" aljas rágalmakkal és hazug ígéretekkel maguk mellé állították az ország legostobább 2/3-t, ahogy ezzel a 2/3-dal átszabták az alkotmányt az ocsmány alaptörvényükre annak érdekében, hogy azt a sok mutyit, aminek a története többszáz oldalas kötetekre rúg, az egy olyan "teljesítmény", ami mellett az összes korábbi kormány hibái és gaztettei szánalmas kis kísérletnek tűnnek.
nemkati
Annyira kicsaptad a biztosítékot nálam az 0rbánoddal együtt, hogy kimaradt a gondolataimnak egy része. Tehát ezt akartam írni:

ahogy ezzel a 2/3-dal átszabták az alkotmányt az ocsmány alaptörvényükre annak érdekében, hogy azt a sok mutyit, aminek a története többszáz oldalas kötetekre rúg, AZT MEG TUDJÁK VALÓSÍTANI, az egy olyan "teljesítmény",
volvós
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
izo
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
nemkati
@izo: Miféle csődbe?
És az 0rbán gaztettei, azok neked rendben vannak?
izo
@nemkati: Te a holdon laktál 2007-8-ban? Az IMF lélegeztetőgépére kapcsoltak mint a görögöket.Mi is úgy jártunk volna, ha böszme vezet tovább.A többinek nézz utánna!
nemkati
@izo: Látom, bedőltél ennek az ostoba propagandának. Én veled ellentétben itthon éltem, Magyarországon, míg hozzád csak az agymosottak értelmi szintjét épphogy megütő hazugságok jutottak el. Hát, mit mondjak, nem lehetsz büszke magadra.
izo
@nemkati: Nem lennék a helyedben,aki ilyen agymosott annak nehéz lehet! Annyira tönkrevágta a böszme az országot, ha szoci ellenében a kutyámat indítom az nyert volna!
volvós
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Desischado
Nem értem, hogy miért mindig a jók mennek el? A férgek meg élnek vígan! Nyugodjon békében, igaz, és bátor ember volt! Ha valakit érdekel, meg van a book-ban a Narancsbőr, szivesen elküldöm! Igaza van Nemkatinak, mindenkinek el kell olvasni! De nyugtató kell hozzá, hogy ne menjen fel az agyvize!
verőce21
@nemkati: mintha csak orbánról írtad volna ezt a szép méltatást! Majd olvashatod az ő könyveit is. :)
swordigo
@volvós: Miből gondolod, hogy Izo Erdélyben élt, no meg egy cserépedény, ráadásul le is anyázod, és még te mondod neki, hogy nincs jó modora. Te mióta is szidalmazod a Fideszt, meg úgy általában mindenkit, aki nem ellenük van? Csak minden hozzászólásodban, nem igaz? Inkább figyeld a dolgozóidat, el ne lopják a Volvóidat, mert kevesellik a fizetésüket. A mostani szennyvíz elvezetőt építő brigád egyik tagja a főnök terepjárójával akart meglépni, csak azért szólok:-)
Logogrif
@Mészáros Géza: Csak egy kérdés - amikor egy ember meghal,nem illene legalább hallgatni? - A más véleményét lehet vitatni,de a tények makacs dolgok,az örjöngő gyűlölet sosem érv a tényekkel szemben. -Egy biztos:Qualis dominus,talis es servus...Szégyen,hogy van ilyen "ember"...
JAJMÁR
@nemkati: 22:03 Nagyon szépet írtál.

@verőce21: 00:24 Nincs itt párhuzam, nem kell keresni. Az "ő" Orbán könyveit megírta Ferenczi Krisztina. Már olvashatod.
mate03
@szaboria1:! A könyvtárban,néhány esszéje még fel lelhető!A könyvét,vagy könyveit ,a neten próbáld meg venni,ha érdekel!Egyébként,egy jó tollú újságíróval lettünk szegényebbek! Nyugodjon békében!
mate03
@Zsoltika Pék!:Hülye vagy fiam ! Le ülhetsz,elégtelen!
nemkati
@mate03: Ja, köszi! :) Különösen az a rész, ahol másoktól idéztem, nekem az tetszik a legjobban. :D
mate03
@izo: Idézem Orbán Viktort,a 2010-választás után! Köz TV.Jó gazdasági kondíciókkal vettem át az ország irányítását,Bajnai Gordontól! Akkor mikor hazudott? Akkor-vagy most!?
bencemacska
@nemkati: A klubrádiós riportokat én is hallottam, de fáradtságnak tudtam be a hangulatát és hangja időnkénti elhalkulását!!!
Nem voltam elég érzékeny.
nemkati
@bencemacska: Én emlékeztem a hangjára, beszédére korábbról, ami nem ilyen volt. Abban a riportban is már lehetett érezni, amit tavaly Mészáros Lőrinccel csinált. Nem tudom, mi volt a betegsége, de jó ideje tarthatott már. Nagyon sajnálom őt, de biztos így jobb, mint egy betegséggel küszködve élni.
bencemacska
@nemkati: Elég sokáig beteg lehetett. Így utólag már másként látja az ember a korábbi dolgokat. Én arra emlékszem vissza, mindig azt mondta - kérdésre válaszolva - nem fél, nincs olyan dolga, amit félteni kellene, minden dolga el van rendezve. Ezek elég mély gondolatok voltak ahhoz, hogy el kellett volna rajta gondolkodnunk.
Az egyéni élete és halála is méltó volt gondolkodásához!!!
Most már csak annyit mndhatunk: Nyugodjék békében!
izo
@mate03: És libajnai hogyan vette át a böszmétől? Nagyon jól pl 13.havi nyugdíj, 13.havi közalk fizetés elvétele és egyéb megszorítások! Mert a böszme jól csinálta, ugye?
coyote3
@izo: Az megvan kiscsibém, hogy a cikk nem Bajnairól szól? :) De ha már ilyen ügyesen átkötöttél, megtennéd, hogy a Bajnai által előidézett csőd mondjuk 10 tényét felsorolnád? Ha nem menne, akkor nem lepődök meg. Javaslom, hogy ebben az esetben kérdezz rá a pártirodán . Ha viszont nekik sem menne , ne lepődj meg...:)
volvós
@swordigo: 00:39
Ki " anyázott " ?? És Te ki vagy, hogy engem nevelj ??
Ha elolvastad volna, azt írtam, hogy anyád nem erre nevelt !!!
Nem érdekel a nevelöbácsi szereped...
volvós
@swordigo: 00:39

egyébként kösz, " szandokán " ! Nekem nem Lexusom van,
hanem Land Roverem...:-))))
swordigo
@volvós: Miért van itt sokaknak szandokán fóbiájuk? Tegnap valaki mást tartottak annak, ma engem...Ez nekem zavaros kissé.
bakurasz
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Lepényleső
A pók pedig atka,azokat meg irtják,ha igaz a fáma?
mate03
@izo:A 13-havi nyugdíj adható volt! Nem kötelező!Orbán Viktorod,miért nem adta vissza?Még 14-havit is ígért!
mate03
@nemkati!: Mindegy kitől idéztél, remek volt!
mariaberta
"A vadász, -azaz a pók- ül, hosszú méla lesben" csak tudnám, mikor éri el a végzete!!!
spu00
A jogtalan gazdagodásra van törvény, tehát lehet erre vonatkozó vizsgálatot kérni, meg kell tenni. Igaz, hogy meg kell nevezni konkrétumokkal, de hát ez Önöknek rendelkezésre áll, már is lehet igazságot szolgáltatni.Ja, hogy a szomszéd Juliska néni mondta,de, hogy igaz-e, na de ha igaz lenne, akkor azt nem jóját, bíróságra mindenkit.Érdekes senki sem meri adnia nevét a véleményekhez, na mit gondolnak, miért? Hazudni mindenki szeret, aki tudja, hogy névtelenül bármit megtehet.
pistapapa
Ugyanezt megírhatta volna Gyurcsányról és az Apró klánról is.Miért nem tette? Egyébként elhiszem amit "kinyomozott", de kár az egyoldalúságért. Nyugodjon békében.
mate03
@pistapapa: Csak tudod Gyurcsány,nem politikusként szerezte a vagyonát! Micsoda különbség!
pistapapa
@mate03: Aki az egyik utolsó bolsevik ifi vezető volt,az bizony politikus. A vagyon pedig az Apró családba "kerülés" után "keletkezett",miután az anyós Apró Piroska 850 milliós,vissza nem térítendő "támogatást" intézett el közpénzből,amiből aztán lenyúlták a magyar bauxitipart.
volvós
@pistapapa: .és mit makogsz a Tiborc - Mészáros duó hirtelen meggazdagodásához ???
pistapapa
@volvós: Egyik kutya,a másik eb. Jöjjön a JOBBIK és tegyen rendet ebben a politikai,gazdasági,erkölcsi és etnikai fertőben!
Anna Mária
@pistapapa: Mi az az "etnikai fertő"? Kifejtenéd?
swordigo
@pistapapa: Ugyan magyarázd már el ennek a szegény párának, hogy mit értesz azon, hogy etnikai fertő, mert a végén még letiltat:-))
swordigo
@mate03: Nem az a lényeg, csaló bárki lehet anélkül is, hogy politikus lenne.
mate03
@pistapapa: Ha leírsz valamit,legalább néz utána hogy ne írj hülyeséget!Gyurcsány három üzlettársával együtt,vették meg a bauxit ipart! Ö már rég nem volt kisztitkár mikor Viktor még,javában az volt!Nem beszélve Kövér Lászlóról,.Rogán Antalról!Soroljam még?
Sandabanda
Hát kérem szépen mióta világ a világ és kitalálták a pénzt, azóta a pénz és a politika összefonódása evidencia nem ország, hanem világmodell. Ezt csak szofisztikálja a köré fonódó korrupció. Ha azokat akiknek erkölcsi feladatuk lenne ennek gátat vetni korrumpálni lehet akkor miben bízhatunk ?? E kies hazában mutass nekem... :-)
nemkati
@Sandabanda: Ugye, hogy el vagyunk veszve? Az ember soha nem volt erre a Földre való. Nézd meg a többi bolygót. Kihalt, élettelen. És itt van ez a Föld, gyönyörű, gazdag, változatos, csodaszép. Minden tökéletes lenne, ha nem élne rajta az ember. Aki gonosz, ostoba, önző. Nem most, mindig az volt. Mikor már elviselhetetlen volt a fertő, a természet kegyetlen büntetést szabott ki Szodomára és Gomorrára. Nem hatott. Akkor az "okosok " kitalálták Jézust, aki meghalt értünk, és megváltott a bűneinktől. Sikerült neki? Hát nem. Az is hiába volt. Az a maréknyi tisztességes, jószándékú ember, aki néha megszületik a Földre, szélmalomharcot folytat a menthetetlenek ellen. Nem szaporodni kéne, még több embernek születni, hogy elvegyük a teret a többi élőlénytől, hanem nagyon le kellene csökkenteni a létszámunkat, hogy ne tudjunk még többet ártani.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.