A külgazdasági és külügyminiszter szerint bár Werner Faymann ma már azt mondja, amit Magyarország is mondott korábban, továbbra is sértegeti az országot.

Szijjártó Péter szerdai közleményében arra reagált, hogy az osztrák kancellár a Kurier című osztrák lap szerdai számában megjelent interjújában kijelentette: a menekültek elosztásában a németországi és a svédországi álláspont mellett áll ki, a határ biztosításának kérdésében pedig támogatja a visegrádi országok által is képviselt álláspontot. Azt azonban elutasította, hogy tagja lenne az "Orbán-koalíciónak".

Elmondása szerint nem hagyja, hogy a mostani lépések kapcsán "összehasonlítsák olyasvalakivel, aki nem fogad be menekülteket, nem látja el őket rendesen, és nem folytat le velük szemben méltányos eljárást". Werner Faymann továbbá arról is beszélt, hogy kitart azon álláspontja mellett, hogy uniós pénzeket vonjanak el azon országoktól, amelyek nem vesznek részt a migránsválság megoldásában.

Szijjártó az osztrák kancellárt kutyázza, hazugozza

A magyar tárcavezető mindezzel kapcsolatban kiemelte: az osztrák kancellár tovább folytatja "szánalmas hazugsághadjáratát" Magyarországgal szemben. "A buta vádakat visszautasítjuk", Magyarország mindig is befogadta a menekülteket, de a gazdasági bevándorlókat nem fogadja be – közölte. Hozzátette: mindenkinek tisztességes ellátást és eljárást biztosítanak.

Szijjártó Péter felidézte: az osztrák kancellár "tavaly még sértegette Magyarországot a kerítés miatt", és meghirdette a nyitott kapuk politikáját. Ma viszont már kerítést épít, megerősítené Európa határait, bezárná a kapukat, és inkább a válságrégiókban segítene – magyarázta. Rámutatott: vagyis Werner Faymann azt mondja, amit Magyarország is mondott már egy évvel ezelőtt.

A külügyminiszter hangsúlyozta: az osztrák kancellár azonban ezzel párhuzamosan is sértegeti Magyarországot, és európai politikushoz méltatlan magatartást tanúsított az utóbbi hónapokban.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Petya kisóvodás kölök !!! Vegyél magadnak egy vakvezetö kutyát !!!
Mert lassan, de meg fox vakulni...Faymann egy politikus, te meg egy
csaholó eb, falábú futsalos...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
wagabund
Ausztriában választások lesznek...tehát kedvében kell járni a szavazóknak...semmi nem számít ennek érdekében, főleg ha magyarozással lehet a legkönnybben, a legolcsóbban szavazatokat gyűjteni.

Szíjjártó csak válaszol...
volvós
Petya kisóvodás kölök !!! Vegyél magadnak egy vakvezetö kutyát !!!
Mert lassan, de meg fox vakulni...Faymann egy politikus, te meg egy
csaholó eb, falábú futsalos...
RonaGyuri
sokadszor is is okadatolja, hogy egy pofátlna műveletlen paraszt-suttyó!
Clavigo
Ez a lófejű kretén a magyar külügyminiszter ?? Kijaf@ccom ez a paripa-arcú hulladék ??
jancsipapa
Nem kedvencem ez a hernyó ,de most igaza van ...
1magyar
Az biztos, hogy az osztrák véleménye 180 fokot fordult.
preparátor
Igaza van! Az osztrákok mostmár hazudoznak össze vissza! Kaput építenek szárnyakkal, nem kerítést! Van bőr a hazug képükön!
justhpeter
Csak azt nem értem, hogy Szíjjártó miért hívja ezt diplomáciának.
preparátor
Faymann mitől politikus? Eddig csak vádaskodott meg hazudozott!
nevemnick
Petike az még mindig az óvodában érzi magát, amikor még sz@ros gatyában és pelenkában veszekedett a társaival. Diplomáciai érzék nuku, és ez a csávó még ilyenkor sem tudja levetni a futsal felszerelést.
picike
nem kell politikusnak lennem ahhoz hogy első percekben fölismertem ez a áradat miért jön ide ?mit akarnak ? ez téves eszme a befogadásuk az agyatokat mosátok ki jól tőle ha nem akartok pusztulni mindannyian . én egy igaz magyar vagyok !
volvós
@preparátor: 15:12

Ízlik petya g...je ??? Egészségedre !
varirmag
Werner Faymann valóban össze-vissza beszél. Ő egy valódi,ízig-vérig POLITIKUS !
Úgy hazudik mint a vízfolyás,vagdalkozik,köpköd, na de hát osztrák ! Aki bármikor eltaposta/eltapná a szomszédját ha érdekei úgy kívánják.

Ők soha nem voltak mások.
varirmag
Nem értem ,ha valakinek nincs véleménye,csak mocskolódik ,azt miért nem teszik ki a propiról ?
Régen ennyiért már kitették a mocskosszájúakat (ma.16.34)
papa.49
Ha azt mondom a xargyártóra ,,bumburnyák,, még tulajdonképp nem is mondtam semmit, na itt ütközik ki a neveltetésének hiánya!!!
preparátor
@volvós: Érdekel egy ócska, paraszt beszólás? Aki így beszél az a s...mig sem ér fel!
Toby
Éppen most akar nyugatra nyitni ez a pojáca, jól kezdi, nem ?
vonotok
Ezt a tudatlan Szijjártó Pétert meddig tűri még el a világ?? Ez az ember csak szégyent, megvetést hoz erre a népre.
libellle
@varirmag: Ne szomorkodj, orbánt és a primitiv fidesz bagazst soha egy politikában részvevö élölény nem fogja tudni utolérni . A hazudozást illetöen, csak a barátja putin elvtárs vagy diktátor. Válaszd amenyik tetszik.
vonotok
@volvós: Csak öblögessen, bő nyállal.
vonotok
@papa.49: Nyugodtan írd csak ki. Bár ez a talpnyaló még ezt sem érdemli.
Ha egyszer lesz rendszer váltás, vajon merre tud majd - megvetés nélkül - mozdulni a magyar külpolitika???
papa.49
@vonotok: Az biztos hogy nehéz lesz a teljes bizalmatlanság fogja körülvenni az országot, hála ennek a tökkelütött zselés majomnak!!!
Lepényleső
Én a sajátunknak minden szavát elhiszem,ahogy a hasonszőrű barátaiét is.
Pálinkafőző Rézüst
Szerencsétlen lepényleső kis geci stróman...Oszt jónapot...
cs.n.
"európai politikushoz méltatlan magatartást tanúsított"
Szerencsére itt vagy nekünk te, aki megmutatod, milyen az európai politikushoz méltó magatartás.
volvós
@varirmag: 16:54

Ugye 1956-ban sem ??? A határon várták a magyar menekülteket meleg étellel, meleg ruhákkal, táborokkal...Na erre mit lépsz, te nyugatellenes személyeskedö ???
volvós
@varirmag: 16:59

Értem a célzást, de mi rossz van abban, hogy
" Ízlik a petya gesztenyéje ??"
Valami problémád van velem ??
Akkor ne más vállán sírd el a bánatod...:-)))))
Toby
@volvós: Ide esnek be a bő nyálas üleptisztítók és kezdő vonások, majd számonkérik a oldaltól, ha imádottjuk megkapja az ótvaros pofájára, amit rendesen kiérdemelt !
Ezek a szépségek vajon miért nem a fidesz-hun, vagy a barikádon nyalják ?
Desischado
@preparátor: Szünjél már meg! Ne szekáld Volvóst, sokkal különb nálad! Legalább ő nem narancsködben látja a világot, mint te! Ha annyira sérti az érzékeny lelkedet Volvós magvas beszólása, érdeklődnék, az nem zavarja a hamvas érzékenységedet, hogy pétörke hazudik, bunkózik, és komoly károkat okoz az országnak és a magyar embereknek! Szállj már magadba!

@Toby: Pusszancs a pofidra tesó! Ezt jól megmondtad! (nevet) Nemhiába kedvellek annyira!
preparátor
@Desischado: Ne te határozd már meg, hogy a paraszt, tahó benyögéseket hogyan tűrjem. Aki paraszt, az menjen tanyára, ne itt ossza az észt!
volvós
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Főlökött
Szolidaritás hiányáról, sokkról beszél a külföldi sajtó egy olyan Európa nevében, amely tönkretette, kifosztotta, nyomorba taszította, megalázta és idegen hatalomnak kiszolgáltatta Magyarországot, nem is egyszer legújabb kori történelme folyamán (1920, 1946, 1948, 1956, 1989). Nem kérünk a leckéztetésből és ezen csodálkoznak ? Csak egy példa: arról alig hallani és olvasni, hogy Trianonban a dicsőséges nyugati civilizáció a nemzeti tőkénk felét(!) rabolta el, egy csoda, hogy az ország egyáltalán életben maradt, mindenki azt várta, mikor omlik össze teljesen, és akkor végképp fel lehetett volna osztania területét, ahogy a szerbek tervezték. Majd utána (tipikus nyugati szokás szerint), hogy Bethlen konszolidálni tudta az országot, még a trianonos Nyugattól, tehát a tönkretevőinktől kellett kölcsönt felvenni, hogy életképes új alapokat lehessen építeni az elnyomorított állami létbe taszított kis országnak. Nincs szó annak érzékeltetésére, hogy a magyar ember a lelke mélyén milyen véleménye van nyugatról ezért, meg a sok szenvedésért, amelyet a 15. századi gyarmatosítások óta évszázadokon keresztül napjainkig a világ népeinek okoztak, hiszen még mai világunk is a nyugat terméke, politikájának következménye, minden határával, háborújával, konfliktusával. És közben ezek játsszák el pökhendien a felsőbbrendű civilizáltságot és osztanak ki mindenkit emberi jogokból meg demokráciából...

videohirek.com/migrans-hirek/hol-vannak-a-migransokert-budapestre-autozo-osztrakok-erdemes-elolvasni/
evacica
Szijjártó is a futball pályára való a stílusával és az eszével, nem a külügy élére! Minden épp eszű ember tudja, hogy ez a stílus amit ez a szerencsétlen képvisel az minden csak éppen nem diplomácia, ha nem bunkóság! Egy külügyminiszternek nem az a tisztje, hogy más ország vezetői minősítse, ha ne az adott ország ügyeit DIPLOMATIKUSAN KÉPVISELJE ÉS KOMMUNIKÁLJON! De ennek az embernek annyi érzéke van a diplomáciához, mint egy vízi csibornak! A baj csak az hogy az országot rajta keresztül is minősítik!Nesze neked Magyarország!
teuton
@Főlökött: A törtenelemorakrol bizonyara hianyoztal, de nem 1-2-röl, hanem ugy nehany evröl... Trianont meg csak valahol hallottad.. Elmondanad mik a Trianoni szerzödes legföbb pontjai, ill. niert jött egyaltalan letre??? Mert MO beszallt egy haboruba, amit elvesztett! Idegen földön (Olaszorszagtol Galiciaig) "vedtek a hazat"! A karteritest pedig a gyöztes diktalja, igy van ez mar nehany 100 eve... Tehat aki lop, rabol, az szamoljon kemeny büntetessel! Azonkivül a magyar diplomacia mar akkor katasztrofalisan müködött, az utobbi 100 evben csak 1-2 ertelmes diplomata volt ezen a poszton. Ez lemerhetö azon, mive lettek, hol vannak, miutan mar nem (külügy)miniszterek...
A masik dolgot pedig mar 1000x elmondtam, de csak hallgatas a valasz: Nem kötelezö az Unios tagsag! A lakossag több mint 80%-a megszavazta, tehat joval többen, mint a fideszt valasztottak! Akinek nem tetszik, az inditson nepszavazast es lepjen ki! Azt pedig barki meg tudja tenni! Könnyü viszont az Uniot mocskolni, hibaztatni, a vezetöit szidni - a penzt onnan viszont bezsebelni! Nem is keveset, a GDP 6%-at! Na ha ezt barmelyik munkahelyen megprobalnad, akkor 10 percen belül mar kidobnanak. Az meg mar megint egy külön tema, hogy az unios penzek kinek a zsebeben landolnak. Erdekes modon (amit a fidesz oszt el), az mind fideszes zsebekben...
Főlökött
@teuton: Én jártam töriórákra, sőt kedveltem is a tanárt és a témákat is:). Azt pedig nem szeretem, amikor egymásról beszélünk, amikor egymáshoz kellene ! Tetszik tudni személyeskedés primitívségre utal, melyet én kerülni szoktam!
Trianonról más elképzelésünk van, pedig a tények nem hazudnak :
www.doksi.hu/news.php?order=ShowArticle&id=466

EU-tagság és kilépés. Egy hangyafülnyit ott is már elképzeléseink vannak. Csak úgy ki lehet lépni, ezt csak Ön gondolja így! Ne csak légből kapott legyen mondanivalóm, pl. David Cameron megfenyegette az eu-t, hogy kilépnek, sőt még népszavazás is lesz, ezen kérdésben náluk.
Oly 'könnyű és egyszerű' lesz a kilépésük, hogy a Franciák már tájékoztatták Őket, akkor franciaországi Calais közelében fekvő Coquelles városnál lévő migránstábor Angliában lesz telepítve, oda ömlesztik Őket. Több mint 200 megegyezés kerül felmondásra. Szóval ennyire egyszerű a 'kiugrás' az EU-ból :))
A banánköztársaságban történő pénzosztás terén pedig nem véletlen a titkosítás, illetve magán-felfegyverzett-védelmi csipet-csapat felállítása, közpénzből, mivel szentjeim realitásérzetet vesztettek és félnek. Összeharácsolt vagyont meg is kell védeni, már odáig jutottak. Erre jó példa, Kósa %, mely szerint egy közpénzből gazdálkodó MNB, ha átutal összeget, pl. alapítványba, elveszíti közpénz jellegét. Szerintem pedig igen durva anyagot kaphatott, de ehhez kell még egy olyan Polt, aki gyengén lát és a hatályos törvényeket sem akarja ismerni és azokat alkalmazni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.