A 2014-es parlamenti választással közel azonos eredmény születne egy most vasárnapi voksoláson – mondta a Nézőpont Intézet ügyvezetője a Közvélemény-kutatók portál összesítésére hivatkozva a portál által szervezett csütörtöki konferencián, Budapesten.

Nincs változás: ma is a Fidesz nyerné a választást

2014–2018-as parlamenti ciklus félidejében az öt nagy közvélemény-kutató intézet (ZRI/Ipsos, Medián, Nézőpont Intézet, Századvég, TÁRKI) összevont adatai alapján a teljes felnőtt népességben a Fidesz–KDNP 30, a Jobbik 13, az MSZP 10, a DK 5, az LMP 3, az Együtt 2 százalékon áll, míg a PM támogatottsága alig mérhető.

Az átlagolt eredmények alapján egy most vasárnapi választáson a legvalószínűbb listás eredményt nézve a Fidesz-KDNP 46, a baloldali pártok együttesen 24 (az MSZP 13, a DK 8, az Együtt 2, a PM 1), a Jobbik 21, míg az LMP 5 százalékot szerezne.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemzeti_nyugdíjas
Nem hiszem el, hogy ennyi hülye él Magyarországon!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
pbalage
akár az "Idióták száma Magyarországon" is lehetne a statisztika címe.
pbalage
én ilyen centrális izé vagyok, nem hajlok semerre se.
Namost ha a fidesz veszítene esetleg (lehetetlen), akkor szobrot állítanának a maffiózónak.
Ha meg a demokrácia győzne, akkor meg ezeknek a maffiapárti ruszki izéknek is teret kellene engedni.
Szerintem csak akkor lenne itt megoldás, ha valami rejtélyes betegség kapcsán megmurdelna a felcsúti roma.
nevemnick
Ezzel a hazug, csaló választási törvénnyel, választókerületek szétbarmolásával, amikor is 27%-al lehet kétharmadot szerezni, valamint a felhergelt kis kamupártok (akiket elfelejtettek a közpénz felhasználásáról elszámoltatni) bevetésével lehet, hogy újra illegitim kormánya lesz az országnak.
nemzeti_nyugdíjas
Nem hiszem el, hogy ennyi hülye él Magyarországon!
Katalina62
@nemzeti_nyugdíjas: Erős a gyanúm, hogy pedig de!
verum
Meg is érdemli az ország. Akár tisztességes, akár csalással elért szavazás lesz a végeredmény.
namihami
Na ezekért az ellenőrizhetelen számú szavazatokért kell a környező, határon kívüli országok magyarjait is tömni a mi adónkból beszedett pénzzel. Soha nem engedik kontrollálni, de beszámítják a számukra szükséges rubrikába az ott leadott, de általunk kifizetett voksokat.
Ellenőrzés? Megszámolás?--Ne röhögtessük ki magunkat, bőven elég, ha bemondásra el kell hinnünk.
Pestilence
"Nem az számit, hogy hányan szavaznak, hanem az, hogy ki számolja a szavazatokat."
Sztálin.

Ezért kell őket elkergetni.
pbalage
@Pestilence: de ezt valószínűleg oroszul mondhatta.
pbalage
@nyanya001: de szerintem egy kecske tök okos hozzájuk képest.
Pestilence
„Egy birka nemzet élére rövid idő alatt farkasokból álló kormány kerül.” (Edward R. Murrow)
Borsodi
Ez éppen annyira igaz mint az,hogy Magyarországon jól élünk ,dübörög a gazdaságunk.
www.youtube.com/watch?v=poIvmOkj8As
verőce21
"Választást kell nyerni, nem közvéleménykutatást! - Kovács László
human
@verőce21: Pestilence is írt egy jót.
"Nem az számit, hogy hányan szavaznak, hanem az, hogy ki számolja a szavazatokat."
Sztálin.
gulyasgyula
@verőce21: Mondta Antal József 1993-ban ..
coni
2018-ban elég lesz a Nézópontot megkérdezni, ki alakítson kormányt 2/3-al.
karma1
@nyanya001: Nyanyuskam, ... ez egy KECSKE... bar a jo gazda mindig betesz egy kecsket a birkak koze, mert attol a biriknek megjon a bagzasi kedve... Jaj, remelem, ettol most nem fognak a fideszesek meg jobban elszaporodni?
Desischado
Remélem, hogy ez nem igaz! Mert ha mégis, akkor szedem a sátorfám, lesz, ahogy lesz, de mezitláb is menekülök innen! Bár nem tudom, hogyan, de nem akarok rabszolga lenni!
gulyasgyula
@Desischado: Sajnos már késő ..26-éve a nyugat rabszolgái vagyunk ..De ha már itt tartunk valaki mondjon már egy kormányzásra alkalmas pátot ..Vagy mi is külföldről hozzunk miniszter elnöknek valót ???
magyarbakancs
A Fidesz azért nyerne mert az emberek nagy többsége ki ábrándult a politikából.
Egyetlen egy párt nem érdemli meg a szavazatomat.
gulyasgyula
@Desischado: ..A jobbik már most harcol a hatalomért egymás közt ..Milyen harcra számíthatunk a többi ellenzéki párt között ?? Úgy járunk mint a Szlovákok 5-8 párt fog koalíciót kötni és soha nem tudnak megegyezni semmibe csak a saját pénzük emelésében ..Ez jobb lesz ??? Lehet választani a rossz vagy a még rosszabb között ...
szaboria1
Kérdezzék meg az utcán is az embereket és főleg vidéken.
mariaberta
@nyanya001: Ez a kis kecske melyik részt nyaldossa?
nemzeti_nyugdíjas
@Katalina62:Ezért veszik igénybe a bozgorokat.
gulyasgyula
@Desischado
Az baj itt hogy ha a fidesz elvesztené a választásokat a következő kormány beengedi az olcsó migráns munkaerőt és már a Magyar fiataloknak nem is lesz hová vissza jönni . Sajnos nem jó irányba megy a világ szekere és ez ellen egyedül Orbán harcol érdembe , a Lengyelek Szlovákok , csehek csak immel - ámmal tiltakiznak -...
Feraj49
Grafikont Én is tudok csinálni ! Jó pénzért eladom a FIDESZ -nek ,meg sajtónak ! Vajon igaz-e? Az már nem a készítő gondja ! Hajrá statisztika készítők,nektek is élni kell valamiből,ha hazugság is. Akárcsak a "REFORMOK MŰKÖDNEK " szlogen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.