Ellenkező értelműre vágta Molnár Gyula szocialista önkormányzati képviselő szolnoki beszédét a Fidesz-közeli 888.hu portál – állítja az ellenzéki politikus Facebook-bejegyzésében.

„Én azt mondom mindenkivel ellentétben, hogy azok a stratégiák, amelyek azt mondják, hogy ússzuk meg a 2018-at, és majd 2022-ben lesz valami, azok súlyos tévedések”

– hallható az MSZP-elnöki pozícióért induló Molnár Facebook-oldalán közzétett videón.

Ugyanakkor a 888.hu portálon megjelenő videón Molnár Gyula szájából csak a következő részlet hallható: „Ússzuk meg a 2018-at, és majd 2022-ben lesz valami.”

A 888.hu jelezte portálunk felé, hogy

a videó a Coub nevezetű videómegosztón került publikálásra, annak szerzőjéhez nincs köze a 888.hu szerkesztőségének. Az említett videót 2016. május 10-én az Index.hu osztotta meg elsőként, majd a tartalmat eltávolították.

 A 888.hu cikkében a jelzett coub még mindig megtalálható, de már egy frissítéssel:

Ocsmányul hamisított videó került ki a 888-ra

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Nemcsak az orszagot kellene megvaltoztatni, hanem az ilyen gfodor fele szemeteket is a sullyesztobe dobni...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Nemcsak az orszagot kellene megvaltoztatni, hanem az ilyen gfodor fele szemeteket is a sullyesztobe dobni...
bencemacska
@karma1: A rezsim megváltoztatásával ezek eltűnnének! De én rács mögött szeretném őket látni!
karma1
@bencemacska: Sajnos, a tortenelem folyaman aki egy darabig racs mogott volt, azt a kovetkezo rezsim kihozta a dutyibol, es a legmagasabb pozicioba helyezte...
Senkinek a halalat sem kivanom, de tudod, azert az olyan klassz volt, amikor egy-egy uralkodo lenyulta a bunosok teljes vagyonat, es egyszeruen szamuzte oket az orszagbol. Ezt most miert is nem lehet mar megtenni?...:o)))
nyanya001
Már megint előkerült ez a genetikai hulladék ?
qrfly
nem köll ezt a izét bántani...ő is csak élni akar...kidobónak nem tud elhelyezkedni...palira vehető hüjemagor meg mindíg van RENGETEG ...
prime777
Mikor mennek már ezek a mocskok oda ahová valóak?
Csaló szemét gonosz áskálódó banda.
Egyébből sem állnak mint,hogy hazudnak nap mint nap, piszkolnak mocskolnak mindenkit.
Persze előre megtervezetten.
El vagyok képedve ,hogy még mindig egy ország asszisztál ezekhez.
Geci,alja magyar az ,aki még ezeknek tapsikol.
lampa laz
Most már mindenki megértheti, hogy miért hívják a törpéket gonosznak. Ez a szarkupac a legjobb példa erre.
Toby
Tessék etikai eljárást kezdeményezni a majom röpcédulája ellen !
colibri
Egyszerre embernek törpe és hatalmas nagy nulla ez a gfodor képződmény! Nézni se birom a képét, fújjjj!!
Bringás
Azért kíváncsi lennék ez előtte és utána elhangzó mondatokra is!
Aki Én
Így áll bosszút a Gernyó, amiért a természet őt vágta meg ilyen csúnyán.
namihami
@Bringás: Olvasd el. Állítólag a cikk megjelent a 888.hu nevű csodán. Persze nem baj, ha kérsz egy eredeti, vágatlan változatot is mellé, csak úgy szimplán az összehasonlítás kedvéért. És persze, ha megvan nekik eredeti is.
Toby
Ó...a bőgőmajom röpcédulája máér azon izmozik, hogy nem is hazudtak - persze ezt az állítást is hazudták !
Törölt felhasználó
Nem tehet róla, de akkor is egy baszadék kobold!:)
terlasz
Ez a gnóm törpe nem hazudtolja meg önmagát. Nem szívesen mondok ilyesmit, de sajnos ebben az esetben a külső és belső tulajdonságok harmóniájáról beszélhetünk.
papa.49
El kéne tiltani az újságírástól a taknyot!!!
nezelodo
Ezt a szerencsétlen 2G-t ideje lenne megröptetni úgy 8G-vel, hogy kiszoruljon belőle a szusz...
anti
A g az a gnóm,vagy a g..i rövidítése?
nemkati
@terlasz: Pont ezt gondoltam én is, hogy a torz lelke ott látszik a képén is.
nezelodo
@nemkati: A sunyiságát még a legjobb plasztikai sebész sem tudná letörölni a fizimiskájáról.
amaramaistanna
Ez nem kérdés, csak azt kell figyelni, hogy egyáltalán közölnek - e valós híreket... Ebben erős kétségeim vannak, csak hazudni és csalni tudnak...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.