A török nagykövet L. Simon László nyitóbeszéde miatt nem ment el a fesztiválra – írja a Kisalföld.

Vasárnap kilencedik alkalommal durrant a patara, azaz Pálffy kapitány petárdája a tatai vár kapujában. A magyar katonák idén is elkergették a törököket, majd ment a buli. L. Simon László nyitónapi beszéde miatt viszont távol maradt a rendezvénytől Sakir Fakili török nagykövet és számos diplomata, tudta meg a Kisalföld Zombori Mihály főszervezőtől.

L. Simon László a fesztivál megnyitásakor mondott beszédében értelmezte újra a történelmet és vont párhuzamot a mai állapotokra:

A közönség számára egyértelművé kell tenni, hogy Idrisz Baba egy olyan vallási vezető volt, aki a keresztény magyarság eltiprását hirdette, aki vallási alapon akarta felszámolni a kereszténységet és megszüntetni a magyar kultúrát. Kötelességünk, szent küldetésünk a magyar európai keresztény örökség továbbvitele. Ez megmaradásunk záloga, ami garantálhatja, hogy itt sok száz év múlva ugyanúgy magyarok fognak élni, mint az elmúlt ezer évben

A 150 évről, mint asszimilációról is megemlékezett:

ugyanennek a gondolatnak a jegyében küzdött Pálffy Miklós is, aki pontosan tudta, hogy a keresztény magyarság zászlajával kell legyőzni az Oszmán Birodalom katonáit, mert ha ezt nem teszi meg, akkor végleg asszimilálják a magyarokat, és ezzel elérik a nyelv, a kultúra és a vallás cseréjét, az identitásunk elvesztését.

Zombori Mihály főszervező szerint döbbenten hallgatták végig a beszédet az emléktáblánál sorakozó hagyományőrző csapatok s ő maga is. „A török hagyományőröket nehéz volt visszatartani a hangos nemtetszés-nyilvánítástól.

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
De mi a fenét is várt a nép ettől a fűzfapoétának is silány kínrím faragó hájtömegtől? Amilyenek a versei, nos ugyanolyan a hapsi az életben is.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Ez miért megleoő? Mi ebben a furcsa? Hiszen L. Simon...ennyit várhatunk tőle, erre tartja a Gazdi.
silber13
De mi a fenét is várt a nép ettől a fűzfapoétának is silány kínrím faragó hájtömegtől? Amilyenek a versei, nos ugyanolyan a hapsi az életben is.
papa.49
A tahó bugris csak a valódi valóját adta, ehhez értenek bármelyik népet, nációt megsérteni, gúnyolni, ez már jól megy!!!
Ez a pacák egy ÁLLATTITKÁR ez jól jellemzi a mai hazai állapotokat!!!
vadnarancs
Idióta alkoholista báb. Ennyi telik tőle, nem is lehet min csodálkozni...
karma1
Ne iteljetek el: ennyi tellett tole,: a Gazdaallat megnmondta a kis parazitajanak, hogy valahogy szoje bele a mondandojaba a migrancsozast, mert o ugye olyan jo kolto, beszediro... o beleszotte, - ahogy tudta, mondjuk, a tole elvarhato szinten, - es akkor meg oruljunk is, hogy a noi-ferfi nemiszervek nem ropkodtek a levegoben...:o)
magyarbakancs
Úrnak születni kel ,paraszt nő mint a gomba nem L.Simon úr?
Bringás
Teljesen helyén való volt L. Simon beszéde! Tényszerű, tárgyszerű, igaz, így a törököknek persze, hogy nem tetszett! Nem mentek el a rendezvényre? Akkor otthon maradtak! Nagy csapás!
telegdilaci
@namihami: Ő az ügyeletes idióta! barom.ez amikor megszólal kinyílik a bicska a zsebben!
namihami
@telegdilaci: Ő IS!!!
Gondolj pl. egy Tállai nevezetű csodára. Szerinted van különbség, már szellemi szinten.
De ha mindet leírnám, vehetnék egy új klaviatúrát, mert ez tönkremenne.
levarosbukta
Nem mondott nagy marhaságot, csak rossz helyen és rossz időben. Azt írja a viki erről az Idris Babáról hogy Allah közeli barátja volt, ezen eldobtam az agyam.
dr. prédikátor
Ez a lösimon megint hozta a formáját! eddig csak a zselés prütyi szólogatott be más országoknak ,most ez az isten barma is rátett egy lapáttal! Igaz ,ennél többet nem is lehet elvárni egy teleszart térdzoknitól!!!
szép új világ
L(ökött) Simon barátunk megint bebizonyította, hogy többet ír, mint olvas.
Vizual
Ugyan már ! A törökök küldik a sok migránst. Most adott a pofájuknak... )sicc
Kutyuska
Ez a keleti nyitás jegyében történt? Most akkor Orbán egyik legkedvesebb példaképének is beszóltak?
nemkati
A 150 éves megszállás megtörtént, a törököket annakidején legalább annyira gyűlölték a magyarok, mint most a menekülteket a fideszesek. L. Simon beszéde is gyűlöletkeltő volt, ami viszont nem illett egy fesztivál megnyitásához, ahol részt vesznek törökök, és töröknek öltözött nemtörökök. Az emléktábla előtt, ami a főszervező szavai szerint "vallási és nemzeti hovatartozás nélkül minden harcoló katona emlékét őrzi", egy ilyen beszéd oltári taplóság.

Tiszteletem Sakir Fakili török nagykövetnek, aki viszont ezt mondta:
"A törökök és a magyarok azon ritka nemzetek közé tartoznak, akik a múltbéli ellentéteket tartós barátsággá tudták formálni. A török nép a magyarokra testvérnépként tekint. A jövőre nézve a történelemből nem ellenségeskedést, hanem barátságot, testvériséget és békét kell tanulni"
Toby
Ez a debil valszeg megkostólta a rák-ellenes barackmagot, de az kokóval volt beszórva!
nezelodo
Elküldeném ezt a félnótást abba a dunántúli faluba, ahol minden második ember Török nevű, vagy az anyja az, és bemutatnám a 12. században (1137) alapított apátságot, amit egy török nemzetiségű ember hozott létre. Kései leszármazottai pedig állítólag jelentős szerepet játszottak történelmünkben, és még hol volt akkor időben Mohács?
nemkati
@nezelodo: Itt, Közép-Európában rengeteg hatásnak vagyunk kitéve. A honfoglalás óta, amikor a honfoglaló magyarok is több népet magukba olvasztottak (sokszor azután, hogy leigázták őket), a rajtunk keresztülvonuló, vagy minket megtámadó, elfoglaló népek itthagyták a nyomaikat, és utódaikat. Aztán betelpítettek ide már rengeteg nemzetet, akik keveredtek az addigiakkal. Így elég nehéz elképzelni, mennyire tudtuk eddig is megőrizni a magyarságunkat, hiszen az idekerülő népek formálták az egész országot.

Keresztények meg alig több, mint 1000 éve vagyunk (és ma is csak részben), korábban egyáltalán nem voltunk keresztények. Úgyhogy ennek megőrzése legalábbis számomra nem létkérdés.

A fejlődés, vagy csak a változás akkor is utat tör magának, ha egyesek ostoba lózungokkal azt hiszik, meg tudják akadályozni.
papa.49
@nemkati: Mindkét hsz. pontos, és ül is, a fűzfapoéta kitett magáért rendesen, a vadbarom!!!
justhpeter
Azért nem bánnám, ha L. Simon meg akarná akadályozni a fejlődést és mondjuk elé feküdne. Aztán jönne a fejlődés és oda-vissza átmenne rajta. Ezt a fejlődést én is értékelném.
papa.49
@justhpeter: Képzeld el a dagadtat elütné a felcsutkai kisvonat, a szar meg elöntené a Váli völgyet))))))))))))))))))
nemkati
@justhpeter: Szóval azt mondod, a fejlődés kb olyan, mint az úthenger? Nagyon vízuális típus vagyok. :DDD
justhpeter
@nemkati: L. Simon esetében mondjuk legyen így.
világlátó
Nem kell felháborodni L.Simon butaságán. A 16.szd. történelme hetekig, hónapokig tartó türelmes, gondos, jegyzetelésekkel rögzített, a következtetések levonásához vezető gondolatok kiemelésével, majd a következtetések megfogalmazásával, majd a bizonyítékok felkutatásával járó kutató, elemző munka eredményeként is óvatos kinyilatkozások megtételére kényszeríti a ma történészét is. Tévedni még így is lehet, ami nem tragédia. De a tudatlanság ilyen mértékű elhatalmasodása már diplomáciai konfliktusokhoz is vezethet. Éppen most , ebben az évben.Persze lassan összeáll a kép. A fidesz eldöntötte mi a magyar része a Zrinyi emlékévnek, mi a török része a Szulejmán megemlékezésnek.Látható ez már a Zrinyi emlékbizottság összehívásától a mai napig.A Szigetvári hős " magyar ünnep " mondják. Nem lehet török ünnep. Az iszlám nem teheti be a lábát Szigetvárra. - olvasom valami országos lapban. Micsoda sötét butaság uralkodik itt.Minden az oktatás problémája. Szinte semmit nem tudunk, azt is rosszul, a 150 évig tartó török hódoltság idejéről.A tatai patara egy kiszínezett, évről évre egyre inkább a magyar hősiesség felülkerekedése a török várvédők felett. Egyre kedélyesebb és játékosabb. " Köll mán a vitézség ! " szinte hallom. Sok szép és igaz legendája van a végvári vitézségnek, gondolunk csak Thury Györgyre a kor híres bajvívó várkapitányára, de sok más magyar végvári katonára. Zrinyi Miklós a költő sok szép intelemben regéli el a jó hadi tisztek szükségességét a török áfium ellen.
Minderről L.Simon mit sem tud. Goromba , udvariatlan és tudatlan szereplése joggal háborította fel a török nagykövetet.Azt már tudhatjuk, hogy holnap már Erdogan elnök kabinetje is tudja, a magyar kormány tisztviselője, kulturális államtitkára, micsoda sértést követett el.Vajon tudja e L.Simon úr, mi történt az 1526.-os gyászos emlékezetű csata után Magyarországon? Vajon ismeri - e a Ferdinánd főherceg, későbbi cseh király eléggé el nem ítélhető furmánykodását a magyar királyi cím elnyeréséért. ...
világlátó
A Habsburg ház kora kezdetektől mindent elkövetett hogy felszámolja Magyarországot. Komoly irodalma van ennek, érdemes elmélyedni benne, tisztázni kik voltak az ország igazi ellenségei, mit tettek elpusztításunkra. A történelem korszakonként arcot és színt változtat, ahogy az éppen aktuális uralkodó osztály érdekei kívánják.De ez az arc és szín változás több mint arcpirító. Tudatlan és gonosz vezető, még tudatlanabb és ostobább alattvalója olyan hibát vétett, amit nehéz lesz helyrehozni.De tanulással, a helyzet pontos értékelésével, még javítható. Szeptember 7.-én három államfő tiszteleg Zrinyi Miklós és maradék csapata önfeláldozó hősiessége felett és emlékezik meg az oszmán birodalom legnagyobb szultánja halálára éppen Szigetváron.Aki ismeri a történetet, nem keres lázasan ellenséget a 480 évvel ezelőtti történetben.Megítélni azt a kort a mai eltévelyített elméjű ember fejével gyatra felkészültségével nem lehet. Ha mégis, abból csak ostobaság kerül ki, ami lesújtó.
Jobban járunk ha hallgatunk és ha valakit mégis érdekel a téma, hát irány a könyvtárak.
Lehet, bár remélhetjük csak hogy ez nem így van - a napjainkban felkapott török politika számunkra aligha érthető eseményei nyomják rá a bélyegüket a szépen fejlődő török magyar barátságra?Ha így van, az már nem hiba, az már bűn.Ennek a kormánynak semmi sem drága? Semmi, mint látjuk.A hibák, a bűnök közös nevezője a tudatlanság.Igaz ez a miniszterelnökre és a beosztottjaira egyformán.Kár, hogy tudósaink, turkológusaink, akadémikusok, nagykövetek nem kapnak szót, lehetőséget a felkészítésre, a tájékoztatásra, hogy elkerülhetők legyenek a súlyos tévedések. Attól tartok hogy a most Egyiptomban tartózkodó miniszterelnök ott éppen olyan tájékozatlan, mint ahogy az volt az eddigi célországokban is ahol eddig megfordult. Sajnálattal írom a benyomásaimat, mert sok évtized munkáját egyetlen napon tönkre lehet tenni, míg helyrehozni újabb évtizedekre lesz szükség.
Eriksson
@világlátó: Hogy még ebből a szerencsétlen ügyből is mi ki nem kerekítesz? Felér egy történelemhamisítással amit Ti ketten L.Simonnal összehoztatok.
Na meg hogy jön ide a magyar miniszterelnök egyiptomi látogatása?
világlátó
@Eriksson: Csaklhogy én vállalom mindazt amit itt írok Nektek, Mindenkinek, tisztelettel és gondos felelősséggel. Engem nem tud már senki percember mások ellenségévé tenni. Én szabadon írhatok, nem úgy mint L.Simon, akinek megmondják mit olvasson fel./ Nem biztos hogy lelkesen és igaz meggyőződéssel olvasta, amit a kezébe nyomtak. Remélem. Azért ő egy nagy műveltségű ember, még akkor is ha törökből elégtelen /
Kérlek óvatosabban a történelemhamisítással, mert én alapos kutatást végeztem persze a magam szerény felkészültségével, antikváriumból begyűjtött könyvekből, ami egyáltalán nem teljes könyvtár, de mégis több ismeretet ad, mint egy hírlapolvasónak.
Nálunk Gárdonyi Géza örökérvényű hőskölteménye az Egri csillagok adott és ad némi történelemtudást az embereknek a középkori Magyarországról. Ettől többet nem igen várhatunk el népünktől.No de egy kulturális ügyekért felelős államtitkártól igenis elvárható, hogy okosan, diplomatikusan fogalmazzon. Most úgy tűnik nem ennek van itt az ideje. Olvasd el Kövér ünnepi beszáédét valahol vidéken a hősökről. Egybe cseng a két beszéd. Mi azért maradtunk meg magyarnak, mert a hősök életüket adták ezért.Muhinál, Mohácsnál, Nagymajténynál, Világosnál,Isonzónál és Doberdónál, a Don mellett, no és a pesti utcán 56.-ban.
A történelemhamisítás csak ott lehetséges, ahol a történelem tanítás erre módot ad.Emlékezz csak március 15.-ére, amikor az utca emberét kérdezték mit is ünnepel az ország. Fiatal és középkorú, idősebbek, nők és férfiak, össze vissza beszéltek a nemzet egyik legnagyobb történelmi eseményeiről, a magyar forradalom és szabadságharc alig egy éves hősi időszakáról. Akkor mit várhatunk a 16. század európai és magyar történelmének ismeretéről.
Kissé gúnyos megjegyzésedet elismerésnek veszem, nem sértő a kifejezés, sőt módot adtál arra, hogy megvédjem álláspontomat. Vajon Szakály Sándor kitüntetett történészünk miképpen értékelhette L.Simon beszédét ? Dejó lenne megtudni...
Bringás
Ja és a török nagykövet nem ismerte a beszédet, nem ezért nem ment el! Ismét egy liberálhazugság!
világlátó
@Eriksson: Emlékezz csak a közelmúlt néhány orbáni külföldi turnéira.Ahol megfordúlt, néhány hónapra rá jött az arab tavasz és kormányok húztak el ki menekült, ki börtönbe került, kit kivégeztek.Talán Irán az egyetlen ahol a stabilitás a meghatározó. Azerbajdzsán külön téma, több szempontból is. Egyiptom jelenlegi arca, bel- és külpolitikája is érdekes. Gondolj arra, hogy 25 milliárd dollárt kap Oroszországtól orosz atomerőmű létesítésére.
Gondolj Egyiptom geopolitikai helyzetére, szomszédaira, a Vörös tenger túloldalán a harcban álló országokra, és Izraelre.Odamenni és kormányfői szintű tárgyalásokat kezdeni, egy rakás minisztert is tárgyalási helyzetbe hozni nem megy csak akkor, ha felkészítették őket azok, akik pontosan tudják mi illik, mi nem, mit kell tudni és milyen mélységig ahhoz, hogy a dicsérő szavak, mondatok ne csak a protokolláris frázisok szintjén kongjanak, hanem a gondos odafigyelés és tanulmányozás hitelesítse az elismerő mondatokat. A felszínesség kihat a tárgyalások komolyságára és az eredményekben mutatkozik meg.Várjuk az eredményeket. Én figyelem majd .Egyiptom nem Szlovákia. Óriási a történelme, vannak máig érvényes törvényszerűségek az egyiptomi állam politikájában és vannak fontos apróságok, amiket illik tudni, alkalomadtán kimondani, jelezvén, felkészült a kormány delegáció, de a vezető mindenképpen.
világlátó
@Bringás: A török nagykövet már 2015 decembere óta feszült figyelemmel kíséri a hazai török vonatkozású eseményeket. Hoppál államtitkár létrehozta a Zrinyi Emlékbizottságot, amelyben öt minisztérium és több intézmény kapott helyet és feladatot. Nem történt konzultáció a szigetváriakkal sem, holott a helyi felelősök mindent elkövettek a konkrét feladatok elindításáért.Magyar részről Hóvári János volt ankarai nagykövetünk volt hivatva a török nagykövetséggel való egyeztetésekre. A magyar ünnepi megemlékezés és a Szulejmán szultánról történő török megemlékezés külön de időben mégis egyszerre került szervezésre, ami többek ellenérzését okozta. A pontatlan közbeszéd, a pontatlan tájékoztatók és a pontatlan média hírek találkoztak a pontatlan olvasóval, tv.nézővel és így minden csak negatív hangot kapott. A tudatlanság és a hazai médiák migrációs farkast kiáltása összekeverte az oszmán birodalom időszakát az iszlám mai szélsőségesei által végrehajtott terrorcselekményeivel, a néhány fiatal muszlim vallású bevándoroltak vad és ijesztő utcai cselekményeivel, így aztán a zürzavar a fejekben elhatalmasodott.A hazai médiák " engedtek " ennek a nyomásnak és még rá is segítettek a Brüsszelnek szóló plakátkampánnyal.
Ez a helyzet. A liberálhazugság így néz ki. Pedig mit tartanék helyesnek? Kapja meg a magyar, a horvát és a török államelnöktől azt a tiszteletet Zrinyi Miklós és a végső órában végrehajtott önfeláldozó hősiességért , a katonabecsületért. A korabeli ellenfél hajtson fejet a várkapitány és katonái emléke és szobra előtt. Majd a török államelnök és kísérete emlékezzen meg a maga hite és szokásai szerint a z egyik legnagyobb szultánjuk síremlékénél. Ezen udvariasságból vegyen részt a magyar államelnök is.Nem arról van szó, hogy dicsőitsük Szulejmán szultánt. Arról van szó ott a Magyar - Török Barátság Parkban Zrinyi és Szulejmán szobra előtt hogy a két nép , már csak rokonságunk révén is, együtt emlékezzen vissza arra, miként alakult, változott a két nép barátsága.
Bringás
@világlátó: Nem vitázok azzal, hogy a halott katona már nem ellenség! Viszont a magyarok elnyomása török részről nem kétséges, mint az sem, hogy nem Magyarország volt az akkori agresszor. Ezt legyen már szabad kimondani!
nemkati
@világlátó: Hú, ennyire nincs a kisujjamban a történelem, mint neked, de nagyon egyetértek veled. 0rbán és az őt szolgálók hada a kettős beszéddel nem csak gyakran hazugságokat állít, hanem össze is zavarja a híveit, akik sokszor nem tudják, miről mit is kell pontosan gondolniuk. A múlt történései alapján nem szerethetünk vagy utálhatunk kompletten egy egész népet, hiszen azoknak is voltak vezetői, akik megmondták a népnek, mit tegyenek, mit kötelező tenniük. És azok már mind meghaltak, az utódaik meg egyáltalán nem biztos, hogy olyanok, mint az őseik.

De 0rbán már megint kimutatta, hogy mennyire nem szereti a békét. Örökös harcban van valakivel, és ez kihat az egész társadalomra. Nem baj, hogy vannak várjátékok, hagyományőrző hadakozások, ha azok tényleg a játék szintjén maradnak, és nem kezdenek uralni mindent. De ez a mentalitás egyre jobban el fog terjedni. Itt van pl. 0rbánnak a Dunaújvárosban elmondott beszéde, ahol azt mondta, minden járásban szükség lenne lőtérre, illetve vívó- és lovasközpontra, mert „az öttusa a magyar kultúra szerves része”. Hát ez a legfontosabb! És az öttusából is a fegyverhasználatra, meg a lovaglásra gondol elsősorban, ez nagyon jellemző rá.
világlátó
@Bringás: Azt hiszem sok idő és komoly együttműködési szándék kell ahhoz, hogy ezt a vitát okosan, türelmesen lefolytathassuk. Erre itt nincs lehetőség. Kérlek, ha valóban érdekel , szerezd meg Barta Gábor : A Sztambulba vezető út 1526 - 1528 című kiadványát.A gyorsuló idő sorozat része, nagyon komoly forrásanyag feltüntetésével a végén. Ez csak egy a sok kiadvány közül, de mert 200 oldal és kisméretű a könyv, talán tetszik majd amit olvashatsz belőle. Én sem tudtam pár éve erről csak keveset és azt is kifordítva. Most kicsivel többet tudok, de nem eleget. Tisztelettel.
Bringás
@világlátó: Köszönöm! Megpróbálom megszerezni! Kedves volt tőled!
világlátó
@nemkati: Kedves "kolléga " Őszintén szólva nem gondoltam arra, hogy Orbán hátsó gondolatairól írjak. De minden bizonnyal ő,vagy ő is, meghatározó véleményalkotója a mai történéseknek Európában és a világban. A tévedhetetlenségébe vetett hite, a csalhatatlan megérzései iránt megkövetelt elfogadás oda juttatta, hogy azt hiszi, ő találta fel az új európai egyedül járható utat, ő látja tisztán azt a háttérhatalmat, ami / akik mágikus erővel átvették az irányítást Európa és azon belül Magyarország felett.Ez nagyon veszélyes út, aminek útvesztőit nem Orbán szellemi képességeihez igazították.Lehet hogy van egy háttérhatalom, a szabadkőműves páholy, valahol a világban.A tagok a világ vezető hatalmasságai lehetnek, ezt nem vitatom.A mai világ vezető gazdasági hatalmasságainak nem érdeke a világ elpusztítása. Éppen ellenkezőleg.A harc a világ újra felosztásáért című játék már nem háborúk útján történik. Megváltozott a harcmodor. A gazdasági előnyökhöz juttatás , a vezető politikusok lekenyerezése, az interneten véghez vitt kereskedelem, az egyes országok megdícsérése azzal, hogy adunk neki egy autógyárat, elég a békességhez.
Orbán mindig elfelejti, hogy nincs egyedül. Itt van még vagy kilenc millió állampolgár, egyharmaduk idős, haszontalan, másik harmaduk vegetál és közmunkáért kuncsorog, a maradék egyharmad pedig lojális , sőt elkötelezett., jól kereső.Orbán mit szeret, mit nem, ezt már látjuk.
nemkati
@világlátó: Csak azért tértem ki 0rbán és hadserege gondolataira, mert ez a cikk arról szól, hogy egyik szolgálója mit tart és mit mond a középkori török megszállásról és annak okairól egy mai várjáték kapcsán.
Boszi27
@világlátó: Úgy általában egyetértek a gondolataiddal, kivéve, hogy L. simon nagy műveltségű ember lenne. A" versei" förmedvények, szégyen, hogy akadt aki nyomtatásban megjelentetett ilyen semmit ki nem fejező, értéktelen, sőt káros "műveket". Nem beszélve arról, hogy aki képes közönség előtt bármit felolvasni amit a kezébe nyomnak, egyenes ember sem lehet...Üdv.
Yeromos
L Simonnak igaza van a Török hódításoknak valóban ez volt a célja mind egy fél évezreddel ezelőtt.
De Tisztelt L Simon Úr vajon nekünk Magyaroknak nem volt a céljaink között a II. világháborúban a Németek szövetségesekén. Népcsoportok, kultúrák eltörlése, alacsonyabb rendűnek kikiáltott csoportok megsemmisítése.
világlátó
@nemkati: @Boszi27: Írásom után megnéztem a Kálmán Olgával készült riportot. Nem olvasta, hanem csípőből mondta - igazította ki Kálmán Olgát. Nem a Tatai Patara fesztivál színhelyén, hanem Pálffy gróf emléktáblájánál mondta amit mondott. Ma is ugyanezt mondaná - mondta.
Nem ismerem őt, csak feltételeztem, hogy nem lehet államtitkár az, aki nem elég művelt a beosztásához. Lehet ebben a kormányban ez a műveltség is elég.Ő inkább kulturális , művészeti ügyek menedzsere, mint a kultúra és valamely művészeti ág gyakorló képviselője.
Lám arra is bátorságot vett, hogy a koronázási kegytárgyak a várban történő elhelyezését is úgy javasolja, mint akit erre felkértek. Leosztották a részfeladatokat, ő ezt kapta, Hoppál Péter mást, most éppen a török évfordulós ügyek intézését.
Ezekben nem ismer lehetetlent, a bizalom él Orbán részéről, ezért aztán " ahogy a csövön kifér " meghatározója a történelmi - kulturális kérdéseknek. Úgy fogalmaz, ahogy a főnöke kívánja.Úgy beszél a magyar hősökről, mintha okunk lenne verni a mellünket a megszámlálhatatlan győzelem okán. A hőseink egyszerű magyar bakák, altisztek és tisztek volta. No meg munkaszolgálatosok, meg a malenkij robotra elhurcoltak ezrei. - ha csak a 2. vh. - ra gondolunk. De előtte annyi évszázadon át megannyi egyszerű hősei az állandó háborúskodásnak.
világlátó
@Yeromos: Igazságod van. Ha végigtekintünk a honfoglalás évtizedein, ahogy elfoglaltuk a Kárpát medencét,az csaknem ugyanolyan volt, mint az oszmán birodalom hódításai, különösen 1521.- től, Szulejmán hatalomra kerülésétől. Ahol a szultán egy éjszakát eltöltött, azt szablyával szerezte, az attól kezdve az övé - szólt az írás akkor.
Aztán a Lech mezején kapott csúfos lecke után már abbahagytuk a nyugat - európai kalandozásokat zsákmányszerzés céljából. A középkor századaiban Zsigmond és még Hunyady Mátyás is tett néhány területszerző túrát északon, délen és nyugaton, de arról is leszoktunk.
A Trianon utáni revans szellem által diktált mindent vissza, jelszavas, a hitleri Németországhoz csatlakozás valóban hozott némi területszerzést, Észak - Erdélyben, majd Dél - vidéken de mindkét területetelvesztettük, ráadásul még szégyellni is kellett magunkat.
Akorabeli oszmán birodalom hódító törekvéseinek célja a zsákmányszerzés, a hadsereg utánpótlásának biztosítása, a haderő kezes báránnyá nevelése egy nagyobb szabású terv megvalósítása, a német - római császárság és Róma szarvának letörése.Hódítás és alárendelés a török birodalomnak, vallási téren az iszlám térhódítása. Ez a korabeli török birodalom lételeme , erejének bővítése, az adóztatás révén a kincstár gyarapítása, a hadsereg és a török adminisztráció fenntartása érdekében. Sokan ezt nem értik, ezért olvashatunk időnként torz gondolatokat i
Mangu
@silber13: Ne azt nézd, hogy ki mondta, hanem azt, hogy mit! Tán nem volt igaza? Itt volt alkalma elmondani, mert az iskolában már nem tanítják.
Eriksson
@világlátó: Örülök, hogy reagáltál a kissé provokatív hsz.-omhoz. Most én is, kicsit lemaradva.
A történelemkönyvek alapjan annyit tudunk, hogy a török megszállás Magyarországon cca. 150 évig tartott. S azon kívül mit még, ami egyetemlegesen érvényes?
Valójában a török nem Magyarország, hanem a Habsburgok ellen indult, csakhogy a magyarok szabad elvonulás biztosítása helyett útját állták a seregeknek, életüket, vérüket áldozva Bécsért, a császárért, azok népes rokonságáért. Már akkor sem a magyar érdekek domináltak, hanem a nyugatbarát-politika.
Tehát a magyarok ( és a többi balkáni népek) nem magukért és Magyarországért haltak hősi halált a török elleni csatában, hanem a Habsburgok védelmében. Úgy tűnik, hogy most újra ezt a szerepet szánnának ezeknek népeknek.
Csodálkozó
Ez a pocokképű (pénz)költő tipikus fidesznyik: ha csak megszólal, máris bajkeverőnek mnnősül.
Eriksson
@világlátó: Ha szembe állítjuk Gárdonyi Egri Csillagok-ját, vagy Gulácsy Irén Fekete vőlegény-ét vagy a most futó Szulejmán sorozatot, óriási különbségeket látunk a történelmi megítélésekben. 150 év nagyon hosszú idő, közben történt sok jó is, meg rossz is a török megszállással kapcsolatban, de a mostani török nagykövetnek semmi köze nincs a történelem ezen részéhez. Inkább arról lehet szó, hogy máris otthon érzik magukat Európában, melynek az ők kegyeit kellene keresnie. S lássuk be, hogy a tárgyalások folyamata alapján lehet is némi elbizakodottság bennük.
Amit Nagy Szulejmánnak (elődeinek és utódainak) csak súlyos hadakozással (na meg a magyar urak segedelmével) sikerült kivívnia, ezt most a ravasz Erdogán tárgyalásos alapon megoldja. Európa önként adja magát, sőt még fizet is érte, hogy az Iszlám automatikusan államvallássá váljon a hagyományos keresztény területeken. Ehhez csak három földrész kiszolgáltatott népeinek elszántsága, Allahba vetett hite szükséges.
Eriksson
Erdogan most az örmény népirtás elismerése miatt fenyegetőzik

Káros hatással lesz a török-német kapcsolatokra, ha a német törvényhozás hivatalos népirtásnak ismeri el az örmények 1915-ös tömeges meggyilkolását, figyelmeztetett Erdogan török miniszterelnök, hozzátéve, ez kihat „jövőbeni diplomáciai, gazdasági, politikai, kereskedelmi és katonai kapcsolataira”.

A török elnök telefonon fejezte ki Merkel kancellárnak „aggodalmát”
világlátó
@Eriksson: Hidd el, állandó kétségek közepette próbálok utat találni a török ügyekben. Egyfelől elköteleztem magam a két nép régi barátsága mellett, másrészt egyre nagyobb aggodalommal figyelem a mai Törökország helyzetét.Az örmények, a kurdok sorsa természetesen nem lehet közömbös a helyzet értékelésénél. Erdogan feltett szándéka, hogy erős elnöki hatalommal bírjon, mert erre van szüksége az országának, hogy meghatározó pozíciót tölthessen be Kis Ázsiában, hogy hegemón szerepet játszhasson a térségben, tekintettel arra hogy hét szomszéddal határos, hogy az orosz expanziós szándékot ellensúlyozza Szíriában, hogy kihasználva Európa szorult helyzetét végre bevonulhasson az Európai Unióba. Ehhez Magyarországi pozitív szerepvállalása, de legalább barátságos gesztusai mind a szimpátia kiérdemléséért folyik.Ha tárgyilagosabb, vagy praktikusabb szempontokat veszünk számba, akkor látható, a török vállalkozóknak nincs kedve itt beruházni. Minden 100 Ft.-ból 90 Ft.-ot fölemészt a ráfordítás költsége és a különböző elvonások, a maradékot felemészti a nagy távolság lekűzdésére szükséges logisztika.
A nagyobb beruházások pedig a piaci és a jogi bizonytalanságok miatt maradnak el. Marad a
vendéglátás, a turisztika, azon belül is a zarándokturizmus, Budára, Pécsre, Szigetvárra.
Ez is inkább tranzitturizmus, mert pár éjszaka után tovább utaznak nyugatra.
Azt is látni kell, hogy sem a németek, sem a franciák nem akarják őket az EU.-ban, mert képviselőik létszáma igen magas lesz, ami veszélyezteti az eddigi német, francia szavazó és ezzel döntésképességi helyzetüket. Most pedig már minden eddigi pozitívuma negatívummá vált a török feltételeknek. A zsaroló pozíciót akkor sem fogadja el sem Németország, sem más EU.-s ország, ha arab és afrikai gyerekek potyognak az égből.Az őrmények, kurdok miatti felelősség agyonnyomja a török jószándékot is, a zsaroló pozíciót éppen ezzel a két genocídiumi történettel veri vissza Európa.Zátonyra futott ez a hajó.
nemkati
Nem értem ezt a rettegést és ezt a víziót az iszlám vallás államvallássá válásától több földrészen. 2000 évvel ezelőtt még nem volt kereszténység a Földön, és azelőtt százezer, millió évek óta élt már az ember a Földön, mégis boldogult és fejlődött. Aztán elkezdett terjedni a világban, és hogy ott is terjedjen, ahol magától nem terjedne, bátor, hős keresztények erőszakkal, akár emberéletek árán is elkezdték terjeszteni világszerte. De mégsem tudott minden korábbi vallást eltörölni, még ha a legelterjedtebb is lett.
világlátó
@Eriksson: Jó úton jársz, járunk. Csak ezt nehéz lesz keresztülverni, mert ehhez újra át kell írni a történelemkönyveket.
Eriksson
@világlátó: Ahány történelem író, annyi megközelítés. :))
Bringás
Hazug liberális nem említették, hogy a nagykövet nem ismerte a beszédet. Na megint egy libsi hazugság!
világlátó
@Bringás: A hazugság akkor is utolsó dolog ha libsi, ha fideszes, ha kdnp.-s, ha szoci, ha Lmp.-s, ...de akkor is ha maga Orbán Viktor mondja ki. A hazudik szó lett Magyarországon a legundorítóbb szó igen gazdag szókincsünkben. Kérlek hagyd már el ezt a libsizést. Lásd be hogy hazudik itt mindenki, ki ezért, ki azért, de sokan már megszokásból.
Én lehet hogy libsi vagyok, bár nem esküdtem fel ilyen ideológiára, vagy szemléletmódra.Én a liberális szót a francia forradalom idejéből olvastam először a liberté szó alapján, ami ott és akkor a szabadságot fejezte ki. Mit mondjak, én jobban szeretem a szabadságot , nem csak fizikailag, de szellemileg is. Nem szeretnék előre megírt anyagból nyilatkozni, mint ahogy ez most dívik. Tisztelettel.
Bringás
@világlátó: Világos, hogy gyakran, sokak nem mondanak igazat és ez a Fideszesekre is vonatkozik! Ebben egyetértek veled!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.