Még soha nem rendezett olyan kis ország olimpiát, mint Magyarország, így nincs igazán összehasonlítási alap azzal kapcsolatban, milyen gazdasági hatása lehetne annak, ha megnyernénk a 2024-es játékok jogát. A legjobb példa talán Görögország lehetne a mérete alapján, a baj csak az, hogy éppen Athén a negatív példa arra, hogyan nem szabad olimpiát rendezni. A projekt nem feltétlenül reménytelen, de nagyon sok függ attól, hogyan működik majd a gyakorlatban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által elképzelt új modell. Olyannal próbálkozunk, amivel előttünk senki A régióban még sosem volt olimpia (bár korábban a lengyelek és a csehek is kacérkodtak a pályázattal), aminek részben az az oka, hogy eddig a nagyok kiváltsága volt a rendezés. Ezt törné meg most Budapest azzal, hogy megpályázta a 2024-es rendezési jogot, már csak Los Angelest, Rómát és Párizst kellene legyőzni, bár ahogy a legutóbbi cikkünkben fejtegettük, mindegyik pályázónak vannak gyenge pontjai. Ahhoz, hogy...
Könnyen a görögök sorsára juthatunk, ha megvalósul Orbán álma
Forrás:
portfolio.hu
Feltöltő: Yoda69
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
tagadás tagadása= állítás
De ebbe az ország teljesen belerokkan az biztos, én azért remélem, hogy a döntnököknek több eszük lesz és nem nekünk adják a rendezés jogát...
De az tuti, ha mi nyerjuk, akkor abba az orszag belerokan.
Azt sem értem! Ha az ország elsöprő többsége a kormány híve, csak pár "hazaáruló" tépi a száját az olimpia ellen, akkor miért nem lehet népszavazást tartani? 300 forintról lehetett, milliárdokról nem lehet!Olyan biztosak abban, hogy a többség támogatja őket, akkor miért nem lehet az olimpiáról? Ha az olimpiát megszavazná az ország, akkor annak a "pár hazaárulónak", hallgass lenne a neve!Vagy nem is annyira biztosak az eredményben? Vagy!!Az meg van már, hogy, az- az óriási embertömeg hogyan közlekedik, ( a rendszeresen kigyulladó 3 metró, a ganyé taxis, a túlárazott vendéglátás) hol lakik, mit csinálnak az olimpia után a szállodákkal, sportlétesítményekkel. Budapesten ugye meg se kottyan pár százezer plusz ember a közlekedésnek. Az országnak se, hisz pénteken simán megteszed fél nap alatt a 100 kilométert Budapest és Siófok között. Lézer szerint meg minden helyszín alig pár percen belül lenne. Ühümm.A 8,5 milliós Londonban is állnak üresen olimpiai létesítmények. Párizsban, Moszkvában, Pekingben is ugyanúgy. De Budapesten ilyen nem lesz.
Olimpiát olcsón rendezünk és nyereségesen. Az autópályák átlag háromszor annyiért és sokkal rosszabb minőségben készülnek, mint a világ nagyobb részén, de majd most másképp lesz.Végül egy még egész közeli bizonyíték arra, hogy nincs nyereséges olimpia:
www.nlcafe.hu/ezvan/20160829/olimpia-rendezes-kozgazdasz/
Új hozzászólás