Megtiltaná Semjén Zsolt (KDNP) miniszterelnök-helyettes és Lázár János (Fidesz), a Miniszterelnökséget vezető miniszter az önkényuralmi jelképek általános kereskedelmi célú felhasználhatóságát – olvasható a parlament honlapján hétfőn megjelent törvényjavaslatban.

A két kormánypárti politikus által országgyűlési képviselőként benyújtott javaslat szerint az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célból történő megjelenítése,

és ezáltal lopakodó társadalmi elfogadtatása egyfajta legitimációját jelenti a diktatúrák korábbi szimbólumrendszereinek. Ez ugyanakkor nem kívánatos, sőt, kifejezetten káros a kollektív társadalmi emlékezet szempontjából.

A javaslat szerint aki önkényuralmi jelképet kereskedelmi céllal felhasznál, megjelenít vagy ilyen jelképpel ellátott árut, szolgáltatást értékesít, bűncselekményt követ el.

A javaslat indoklásában kifejtik, hogy a jelenleg érvényben lévő szabályozást azután hozták, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága a korábbi, szigorúbb törvényt ellentétesnek találta a véleménynyilvánítás szabadságával. Az előterjesztők álláspontja szerint ugyanakkor az önkényuralmi jelképeknek a kereskedelmi célból történő felhasználhatósága nem olyan jog, amely – a véleménynyilvánítás szabadságával ellentétben – konkurálhatna az önkényuralmi jelképek tiltásához fűződő közérdekkel.

A javaslat szerint a tilalom nem vonatkozna az ismeretterjesztő, oktatási, tudományos, az önkényuralmi jelképekhez kötődő történelmi eseményeket ábrázoló művészeti célú vagy a történelem, illetve a jelenkor eseményeiről szóló tájékoztatás céljából történő felhasználásra, megjelenítésre vagy értékesítésre.

Ugyanakkor, ha egy kérelmező bizonytani tudja, hogy az önkényuralmi jelkép használatához olyan magánérdek fűződik, amely nem sérti társadalmi csoportok érzékenységét, akkor – a kormány egyedi határozata alapján – továbbra is használhatná a jelképet.

A törvényhely megteremti a fogyasztóvédelmi hatósági ellenőrzés lehetőségét a kereskedelmi forgalomban, szigorú bírság előírásával a vállalkozások bármely formája számára, amennyiben a törvényben foglaltakat megsértik.

A törvény a kihirdetés után 30 nappal lépne hatályba, ugyanakkor 2018. január 1-ig nem minősülne bűncselekménynek a horogkereszt, az SS-jelvény, a nyilaskereszt, a sarló-kalapácsot, az ötágú vörös csillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet felhasználni a kereskedelemben.

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szókrakész
Tömjén Zsóti megiont unatkozik.

Halljátok emberek!!!
Hallja Magyarország!!!

Zsóti él és virul, "keményen Dóóógzik".
Itt az újabb találmánya!
Ez is E=mc2 szintű találmány, mint a bóóótzárás-nyitás, alias csiki-csuki.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Szókrakész
Tömjén Zsóti megiont unatkozik.

Halljátok emberek!!!
Hallja Magyarország!!!

Zsóti él és virul, "keményen Dóóógzik".
Itt az újabb találmánya!
Ez is E=mc2 szintű találmány, mint a bóóótzárás-nyitás, alias csiki-csuki.
Peller Anikó
Nemis értem miért lehet vásárolni csillagszórót, sarlót, kalapácsot vagy narancsot. Már rég be kellett vona tiltani mindet.
Perwool
Igyál csiki sört baz+!!!
Amúgy a gazdád a melegsz...ig benyalt már Putyinnak, lesz itt még sarló-kalapácsos zászló az EU zászló helyett.
volvós
Baromzsótika !!!
Nehogy már kiüzzed a finom hideg
Heineken sört,a vörös csillag miatt !!
Grafix69
Akkor javaslom a kereskedelmi tv-ék ne adják már le azt a sok FIDESZ -KDNP reklámot. Mert ez is önkényuralom a javából.
relatív
Sajnos a hülyeség az határtalan... és még csak alapja sincs, mert más egy figura - melyet az ominózus cég már időtlen idők óta használ - és megint más a direkt valamiféle törekvés jelképeként való használat... IS !
lenn
Akkor ennek a használatát is tiltsd be Magyarországon, suttyó fideszes:

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/3/3e/Flag_of_Washington%2C_D.C..svg/800px-Flag_of_Washington%2C_D.C..svg.png

Bezony, ez Washington D.C zászlaja.

Amit betiltanék, az ez az önkényuralmi jelkép, ami jelenleg a legundorítóbb, legmocskosabb, leggyalázatosabb, és aminek a kialakulását nem fedi homály, mert mindenki jól tudja honnan származik:

imagestore1.blogger.hu/25_23295_718775_618e1548d4f54dd8090e1f7ade499c23_d3b5f7_301.jpg

Ja, és soha a büdös életbe nem iszok igazi csíki sört - nincs az az isten, hogy egy korty erejéig is belekóstoljak!!!
Igaz Heinekent sem iszok túl sokszor, de szerintem az egy, eggyel több, mint a semmi.
Azért is jó ez a példa, mert ha úgy alakul, hogy már csak egyig tudok számolni, ezt akkor is el tudom sütni.
"Az egy több, mint a semmi." - ordítom bele artikulálatlanul a teremben hömpölygő alkoholgőzbe, és máris én vagyok mámorkirály...

A mámorkirály a varangykirállyal szemben...

Világok harca ez!
lenn
Asszem veszek néhány fehér pólót, és rányomatom Washington D.C. zászlaját, és úgy grasszálok fel-alá a Kossuth téren, - mert megérdemlem!
RonaGyuri
Aljasság, trükközés és a tömény hülyeség

A mi derék jó Lázárunk ezt az igazi in –t valósítja meg a legújabb törvény-javaslatában

Na jó tegyük hozzá, hogy nem egyedül, a drága jó Tömjény Sónyi társaságában vezette elő a lex-Heinekent.
Mint ismert „A Heineken és az Igazi Csíki Sör romániai vitájában a magyar kormány és személy szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszter az utóbbi támogatásáról” pampogott.
Most azaz tegnap benyújtották a T/14441 jelű javaslatukat a „az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról”. Mely ezzel a bevezetéssel indul: „Az önkényuralmi jelképeknek kereskedelmi célból történ ő felhasználhatósága nem olyan jog, amely — a véleménynyilvánítás szabadságával ellentétben — magasabb rendű lenne az önkényuralmi jelképek tiltásához fűződő közérdeknél. Mindezekre tekintettel a hazai közrend és közerkölcs magasabb fokának elérése és védelme érdekében, a szükséges és arányos korlátozás követelményét szem előtt tartva az Országgyűlés a következő törvényt alkotja :”!
Mos hab is van a tortán, mert a javaslat 2. §-ában így intézkedik: „(1) A Kormány egyedi határozatával — teljes vagy részleges — felmentést adhat az . 1 . § (1 ) bekezdésében foglalt tilalom alól, ha a kérelmező bizonyítja, hogy az önkényuralmi jelkép használatához olyan különös méltánylást érdemlő magánérdeke fűződik, amely az önkényuralmi jelkép által érintett társadalmi csoport érzékenységét nem sérti, továbbá”!
Érted Wazze van ám kiskapu is az arra érdemes csókosoknak, no meg kellő nyomatékkal érvelőknek! Ahogy azt Arany a Fülemile -ben is megénekelte!
quadrocopter
Támadás a Heineken ellen, a székely hugyozós védelmére! A szokásos sunyi, hátulról mellbe!
Qqberci
Ez a két széleskarimájú hímtagfejfedő már ilyen primitív módon is neki akar mnni a Heinekennek? Fognak ők még csillagokat látni, valagbarúgás fennforgásából kifolyólag...
lampa laz
A székelylóhugynàl fontosabb dolog nincs? Az ember már undorodik ettől a sok idióta határontúli magyartól a problémáikkal együtt.
quadrocopter
Ha a Heineken pucájában van vér, akkor a Magyarországra szállított serital cimkéjét felváltja Kósa huszár pofázmányával.
dr. prédikátor
Lehet kezdeni a fityfasz kdnp jelképpel!!!Az a legkárosabb az országra!!!
Perwool
@RonaGyuri: a Heineken-féle vörös csillagnak semmi köze sincs az 1917-es oroszországi bolsevik forradalomhoz, sem pedig a kommunista eszméhez. Az 1863-ban alapított patinás cég az 1889-es párizsi világkiállításon mutatta be legújabb, dr. H. Elion, Pasteur tanítványa által kifejlesztett „A” élesztővel erjesztett sörét, ami különleges íze miatt el is nyerte a világkiállítás nagydíját. Az 1889 után palackozott sörök címkéjén nem csak az elnyert rangos díj, hanem már a híres vörös csillag is rajta volt. A piros csillagot a középkori szimbolikából vették át. A csillag négy sarka a vizet, a földet, a levegőt és a tüzet szimbolizálja, az ötödik pedig a mágikus erőt, ami itt konkrétan a főzet különlegességére, egyediségére utal. (Az „A” élesztő összetevői máig szigorú gyártási titkot képeznek.) A patinás sör címkéjén tehát már azt megelőzően ott virított a vörös csillag, hogy mint a kommunista eszmeiség szimbóluma Trockijnak, vagy bárki másnak eszébe jutott volna.
Perwool
@RonaGyuri: Bocs, @quadrocopter: akartam válaszolni.
bakegya
Mi van a CSALÁDI CÍMEREKKEL -MERT NEKEM AZ SÉRTI LEGJOBBAN AZ IDENTITÁSOM- HOGY MINDEN kupleráj azt használja és nem
olcsón... őskatolikus anyai családnevemben!!!-a politikailag prostituáltságról akkor még nem is beszéltem.
Cefi
Megtiltanák az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú felhasználását.

Akkor tiltsák be a narancs forgalmazását is magyarországon. Semjénhez képest a kutyaszar egyetemi docens.
Designer
Heineken sörön vörös csillag maradhat??? Vagy tegyük mellé a sarló + kalapácsot?!
RonaGyuri
@Perwool: bocs de ezt a Heinekenék másképp tudják! Ők úgy tudják, hogy a fejlődő munkásmozgalomban akarták népszerűvé tenni! =))
staro2
Kellene még egy beterjesztő.
Akkor ugyanis gyönyörűen és pontosan hangzana a focimeccsen a bírók bevonulását kísérő HA-ROM HÜLYE !...HÁ-ROM HÜLYE ! ordítás.
Persze megy ez kettővel is de úgy szebb
Perwool
@staro2: " a focimeccsen a bírók "
Erről jut eszembe, ha így haladunk, a biroknak is betiltják a fütyülést! Sőt, betiltják a sípok forgalmazását is.
szép új világ
Lázár Igazmondó János vastagon beleszállt a Heinekenbe. Bojkottálni szeretni a magyarországi forgalmazását. Paraszt Párizs (Hódmezővásárhelyt Ady nevezte így) kereskedőit már felszólította a Heineken forgalmazásának beszüntetésére. Ez is egy burkolt lépés a Heineken ellen.
s-media-cache-ak0.pinimg.com/originals/e1/97/b3/e197b367b438a40154662233ffa3801a.jpg
Hellcat
"Az önkényuralmi jelképek azok rossszaakkk!!! A módszereik? Ja az más azokat épen alkalmazzuk..."
simmering73
A Heinken vörös csillaga nem az önkényuralomra utal, nem a kommunizmusra emlékeztet, mint Kövér és a Fidesz. De ezzel a “ravasz” magyaros észjárással akarnak primitív bosszút állni a Heinekenen azért, mert nem engedte, hogy egy székely szélhámos cég a Heineken egyik erdélyi márkájának a nevét ellopja. Azt gondolják, hogy ha az önkényuralmi jelképre hivatkoznak, akkor nem ütközhet uniós jogba a Heineken kitiltása Magyarországról. Aki ezt nem tartja be, és Heinekent mer árulni, az börtönbe kerül.
nepszava.us/a-suttyo-onkeny-tombolasa-betiltjak-a-heinekent-a-csalo-igazi-csiki-sor-miatt/
Jozefina
Ezek nem normálisak!!! Mi köze a Hejnekennek a kommunizmushoz??? Ezer éva használja a vörös csillagot és ráadásul jó a söre!!! Abnormális fidesz-kdnp!!! A kereszt jelképe alatt mennyi ember veszett áldozatul a kersztes háborúk alatt??? Akkor mi is van??? Hülye bagázs!!!
Nemezis
Akkor is Heinekent iszom, nem valami szar sörnek nevezett löttyöt. Amúgy ha a Heinekennek nem sikerül tönkretennie a csiki sört, akkor fityeszéknek tutira sikerül.
staro2
Sokat gondolkodtam ezen a híren .Ennek ellenére nem értem,hogy miféle érdeke fűződik a jelenlegi magyar kormány két prominens tagjának ahhoz,hogy foglalkozzon két sörkészítő cég gazdasági vitájával.
Az ráadásul tényleg fura, hogy az egyik fél oldalán ilyen durván beavatkozzon.
Nem átallanának a magyar parlament megmaradt pár mikronnyi tekintélyét is beáldozni és meghozatni a Heineken törvényt-amiért egyébként a nemzetközi bíróságokon a Heineken próbaidős takarítónője is felmossa velük a padlót , a cég jogásza be sem megy a tárgyalásra.
Nem értem, hogy a fidesz kormányzás lassan 11 éve alatt nem volt gond a sörös címke, most egyszerre törvény kell ellene.Nincsenek illúzióim , a törvény el is lesz fogadva.

Sajnos azt hiszem,nem túl bonyolult a magyarázat.Véleményem szerint a beterjesztőknek személyes anyagi vagy egyéb (vadászati,stb) érdekük fűződik ehhez.
Akinek jobb ötlete vagy magyarázata van, vezesse elő, én hagyom magam meggyőzni.
wagabund
aki látta a Heinekenről készült filmet, az erre a hírre felröhög...
Eladott Ország
"Semjén elvtárs! Ennek az országnak egyvalamit kell elviselnie dédunokákkal bezárólag: a ti
kormányzásotok következményeit. Nem ezt az érvénytelen bohózatot, hanem annak a
gyűlöletkampánynak a következményeit, ami több generáció lelkét fertőzte meg. Itt nem csak
Paks II­ről, a stadionokról, a lenyúlt magánnyugdíjvagyonról, az elsíbolt európai pénzekről, az
elmutyizott közvagyonról, a földekről, az olimpiáról, a Belgrád-­Budapest vasútvonalról, a Várba költözésről, a Liget szétkúrásról, a Mészáros Lőrincek felhizlalásáról van szó, hanem az ország szétszakítottságáról. Arról, hogy miközben Orbán Viktor személyiségzavara tananyag lett, mindenki gyűlöl mindenkit. Magyar a magyart, határon inneni a túlit, külföldre kényszerült a kalandvágyból itthon maradottat. Évtizedekbe fog telni, amíg ezt a mocskot eltakarítjuk." Még az a szerencse, hogy van mivel baszatni az időd!
nyanya001
@nyanya001: Kimaradt - igyátok a végterméket KDNP-s marhák
szaboria1
Az Erdély átlátszó is meg írta, kiderítették a Csiki sör igazi tulajdonosa is Holland. Akkor erről ennyit. A Román bíróság is a Heinekennek adott igazat akkor miért avatkozik a Semjén és Lázár bele.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok