Seszták Miklós fejlesztési miniszternek egy kertészetben jutott eszébe, hogy mit is kér a magyar néptől a kormány a nemzeti konzultációval.

A nemzeti konzultációval nem politikai, hanem társadalmi felhatalmazást kér a kormány a magyar emberektől annak érdekében, hogy eredményesen vívja meg a harcot Brüsszellel hazánk alapértékeinek védelmében – jelentette ki a nemzeti fejlesztési miniszter vasárnap a Csongrád megyei Bakson, a nemzeti konzultációról szervezett országjárás keretében egy helyi kertészetben tett látogatásán.

Seszták Miklós a találkozón kiemelte: a rezsicsökkentéssel vagy a migrációval kapcsolatban Brüsszel alapértékeinket és alapintézményeinket támadja, amihez nincs joga, egy szuverén államnak viszont joga, sőt kötelessége megvédeni ezeket az értékeket.

Ahhoz, hogy ezekben az ügyekben eredményesen álljunk ki érdekeinkért és vegyük fel a harcot Brüsszellel, erős felhatalmazásra van szükség. Ezt a felhatalmazást adhatja meg a kormány számára a lakosság véleményét tükröző nemzeti konzultáció és ezért fontos a kérdőívek minél nagyobb számú kitöltése és visszaküldése is – húzta alá a politikus. A tárcavezető rámutatott: az említett témák esetében a kabinet politikai felhatalmazása megvan a határozott uniós fellépésre. "Saját magunk önigazolására nincs szükségünk, hiszen közel kétharmados parlamenti többséggel elég erősek vagyunk" – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy a nemzeti konzultációval a kormány arról szeretne bizonyosságot szerezni: olyan ügyekért harcol és vállal fel szükség esetén konfliktusokat is, amelyek Csongrádtól Szabolcson át Zaláig Magyarország minden részében fontosak az embereknek.

Kifejtette, ahhoz, hogy Magyarországon stabil és működőképes gazdaság legyen, meg kell őriznünk önállóságunkat, csak így lehet stabil az ország.

Seszták Miklós az esemény résztvevőit tájékoztatta arról is, hogy a jelenlegi uniós költségvetési ciklusban a hazai kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére szánt források pályázati kiírásai immár teljes egészében hozzáférhetőek.

Hozzátette: mostantól a vállalkozókon van a sor, határidőre és jó pályázatokat kell benyújtaniuk, majd jól kell felhasználniuk a forrásokat. Nem elég ugyanis elnyerni egy-egy támogatási összeget, de azt fenntartható és a versenyképesség növelését szolgáló célokra kell elkölteni – mondta a nemzeti fejlesztési miniszter.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Czeglédi Zsolt)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
"Brüsszellel szemben ad társadalmi felhatalmazást a nemzeti konzultáció"

Meg amit a paci himbál... Bezzeg egy joghatályos népszavazást nem mertek hagyni...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
"Brüsszellel szemben ad társadalmi felhatalmazást a nemzeti konzultáció"

Meg amit a paci himbál... Bezzeg egy joghatályos népszavazást nem mertek hagyni...
Equus
@Qqberci: nem, mert ott frankó számokat kellett volna mondani. Így meg azt mondhatják, h 11 millió helyeslő választ kaptak, oszt kész
Perwool
Az EP nem a gazdasági eredményeket bírálták ha nem a demokráciát.
Ami nincs.
És nem a magyarokat, hanem a kormányt.
A gazdaságpolitika szuverén nemzeti hatáskör addig amíg kívül vagyunk az euró övezeten.
Az uniós alapokmányokban rögzített demokratikus értékrend betartására tett kötelezettségvállalásunk viszont nem az.Az EU-val nem harcolni kell!Együttműködni kellene végre és okosan kihasználni a tagsággal járó rengeteg előnyt. Ahogy ezt a V4-ek többi tagja velünk ellentétben szépen teszi is.Érdekes módon, valahogy a többi velünk együtt csatlakozott ország jobban tudott élni ugyanezekkel a lehetőségekkel.
Seszták!
A rablóprivatizációt és a piacnyitást nem az Unió kényszerítette ránk. Saját döntés volt. Amibe az is belejátszott, hogy export orientált országként elemi érdekünk volt a hozzáférés az uniós piacokhoz.
Ha nem látnánk rá a példát (csehek, lengyelek, szlovákok), hogy az Uniós tagság igenis előnyökkel jár, még talán hihető is lenne amit mondasz. De így csak saját kormányainknak elhibázott döntéseit és ugyanezek korrupciójának következményeit akarod az Unióra hárítani.
Pl a cseheknél majdnem kétszeres a mediánbér, mint nálunk. Őket nem fosztotta ki az EU, csak bennünket?
Értem...!
quadrocopter
Nem megy a nemzethy konzultésönnek ámított hirdabaromság, most jöttök és vinnyogtok, hogy kéne a segítség!
Majd az akasztófa alatt lesz segítség!
Sunyi szarháziak!
silber13
Semmiféke felhatalmazást nem kaptak! Vaskos hazugság!
JAJMÁR
Miért, mi lett a "konzultáció" ereménye? Az, hogy visszaküldték? Ennyi?
Há' nem is lényeges mit válaszoltak?

Már aki... sztem többen nem küldték vissza, mint ahányan igen , ha így vesszük ez is jelenthetne valamit, ha egyáltalán lenne hiteles jelentősége az egésznek.
bakegya
Névtelenek NEVÉBEN ANNYIAN KŰLDIK VISASZA AMENNYIT BEHAZUDNI AKAR AZ ORBÁN VICCTOR!Ez a levélszemét orbánt minősíti-szar alak!A NÉPPÁRT MÖGÉ BÚJVA A MAGYAR NÉPET BELÜGYESEN HÜLYÉRE VETTE és most könyörög a nyamvadt kis életéért Brüsszelben-itthon a migráns veszéllyel fenyegetőzik-SOROS GYÖRGYÖT BEMOCSKOLVA.
A CEU ellen átveretett törvényről itthon egy szót se ejt! az orbán maffia,a civileket folyamatosan nyírják ki.POZÍCIONÁLJA A SLEPP A FITYISS MŰ-CIVILJEIT a BALOG PLÉBÁNOS NAPONTA JELENT BE EGY HALOM HÜLYESÉGET CSALÁDBARÁTSÁGBÓL-ÉS FOLYTATJÁK,ÁLLAMPÉNZEN A HITELEZÉST ÉS A LOPÁSOKAT.
Nessy
nemzeti önállóság? Gazdasági téren is, Seszták úr? Csődbe is mennénk két hét alatt. Sőt, a jelenlegi "gazdák" mellett éhen is halnánk hamarosan.
Nem ártana a valóságot, és az álmokat külön kezelni.
cs.n.
"Seszták Miklós az esemény résztvevőit tájékoztatta arról is, hogy a jelenlegi uniós költségvetési ciklusban a hazai kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére szánt források pályázati kiírásai immár teljes egészében hozzáférhetőek."
Ha arról van szó, hogy adják a zsét, akkor persze unió, nem Brüsszel. Brüsszel az fikázáskor használandó, így írta elő rogánhabony. Még összezavarodnának az egyégsugarúak, hogy az a genya sorosbérenc Brüsszel, amit meg kell állítani, pénzt küldözget vállalkozások fejlesztésére.
justhpeter
Két lehetőség jöhet szóba. Seszták ugyanolyan ostoba seggnyaló mint a többi kormánytag, vagyis a vezér marhaságait kell visszabüfiznie, vagy csak közönséges címeres gazember, ami szintén nem meglepő, van a kormányban is elég belőlük. Összegzésként: nekünk teljesen mindegy melyik változat az igaz, csak egy kormányváltás segíthet a dolgon.
Cicamama55
De akkor arra is feljogosít minket, hogy egy konzultáció eldöntse, mikor, mennyi pénzt kérünk! Én azonnal és sokat!!! :))))
lusta
@Cicamama55: De akkor arra is feljogosít minket, hogy egy konzultáció eldöntse, hogy semennyi pénzt sem adunk! És azonnal és semmit!!! :))))
papa.49
Ez megint egy ORDAS HAZUGSÁG, a hazugovics mindent aláír Brüsszelben, aztán itthon veri a taknyát ellene!!!
Mikor lesz már az amikor a brüsszeli komák kiteszik a netre az szarházi hazugovics aláírásával a döntéseket, az tetű aláírását bárki összetudja vetni a konzultációs förmedvényeken szereplő ,,macskakaparással,, oszt. jónapot!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.