Az EU menedzseli, nem pedig megállítja a migrációt – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A migráció menedzselésére szolgál például a humanitárius vízum és a migránskártya – tette hozzá Kovács Zoltán.

Nem világos, hogy miből finanszírozzák a migránsok bankkártyáit. Itt óriási összegek mozognak, ez óriási üzlet. Soros György és különféle kártyakibocsátó cégek emberbaráti célokkal leplezik valódi tevékenységüket – mondta az államtitkár.

Kovács Zoltán szerint az Európai Unió menedzseli a migrációt

Fotó: YouTube

Magyarország évek óta mondja, hogy először a migránsáradatot kell megállítani – tette hozzá.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy az EU már saját szabályait is megerőszakolja, hogy a számára kedvező döntések megszülessenek.

Ez a demokrácia próbája – jegyezte meg.

Arra a felvetésre, mi állhat a mögött, hogy az Európai Parlament (EP) felszólította Magyarországot, adja ki a hazájában jogerősen elítélt Nikola Gruevszki volt macedón kormányfőt, Kovács Zoltán úgy reagált: az EP migránspárti többsége mindent megtesz a bevándorlás elősegítése érdekében, és az ezt akadályozók ellen.

(MTI)

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Nézzétek meg jól ezt a gecit!!!Ez a féreg Heinrich Himmler reinkarnációja!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kereső
Erre szokták mondani,hogy nem zörög a haraszt- 2015!!! migráncshordák!
"Arról is mesél, hogy az egymillióból kétszázezer albán, macedón szerb, román bolgár és magyar csaló volt, akik hozzácsapódtak a tömeghez, abban reménykedve, hogy nem buknak le. Magyar „vállalkozók” összeszedtek egy csomó erdélyi romát, akiket többször is átküldtek az osztrák határon, meg vissza is hajtották őket Magyarországra, miután megkapták Ausztriában a zsebpénzt. Azt elvették tőlük, aztán megint irány át a határon. Magyarországon erről senki sem beszél. Mint ahogy azokról a magyarokról sem, akik abból gazdagodtak meg, hogy zárt, levegőtlen kisteherautókban csempészték jó pénzért Ausztriába a migránsokat. Egészen addig, míg tizenheten megfulladtak. Bemutatkoztunk Európának, tessék!"
dr. prédikátor
Nézzétek meg jól ezt a gecit!!!Ez a féreg Heinrich Himmler reinkarnációja!!!
Pálinkafőző Rézüst
@dr. prédikátor: csak kaftános kiadásban... :)))
tulipan
Mondja csak, Hülyécském! Az angik manage szó melyik értelmére gonolt??? ENNÉL CÉLSZERŰBB egy egyértelmű magyar kifejezést használnia!!!

sikerül, kezel, vezet, boldogul, igazgat, irányít, gazdálkodik, intéz, megbirkózik ?
tulipan
@Shikari: Most kell az összes újkommunista-nácit - veled eygütt . deportálni Afrikába és Szíriába. Lehetőel egy csep víz nélkül! Rohadjanak meg!
kereső
@tulipan: lehetőleg Iblib-be!,ott még bombáznak az oroszok, meg mindenki!
wagabund
..."Kovács Zoltán szerint az Európai Unió menedzseli a migrációt"...

és? ahogy Lenin kérdezte egy nagygyűlésen: most mi a teendő elvtársak?...

nos, Kovács elvtárs, most mi a teendő a nyafogáson túllépve? mert a Brüsszel szórja ám a pénzünket rendesen.. ...főleg ki az ablakon..
papa.49
Kurvára fáj a tetves cigánynak, hogy azt a pénzt nem tudja lenyúlni !!!
Eladott Ország
Illiberális Zoltán, téged meg a csúti bűnöző cigány menedzsel, hogy járjon a szarházi pofád, te kopasz rohadék, faszfej!
a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/3241/2048/original.jpg?w=600&h&w=600&h=793
ibn Said
Az EU-nak az a dolga, hogy menedzsel-je a migrációt!
@tulipan:
Írja: sikerül, kezel, vezet, boldogul, igazgat, irányít, gazdálkodik, intéz, megbirkózik

Szóval kezeli, és megpróbál megbirkózni a migrációval!

Micsoda szemétség ez az EU-tól!!!
ibn Said
A migráció, azaz a vándorlás (népvándorlás) természetes, és mindenkor ALAP JOG-nak tekinthető!
A migrációtól félők, vajon mitől félnek!?
Elvész a "kultúrájuk", keverednek a jövevényekkel, mitől félnek!?
A jelenkori magyar "kultúra" nem más mint egy kevert, más népek által hozott, és azt beolvasztva létrehozott kultúra.
Magyar (mint faj) olyan nem létezik, a jelenkori magyarok is kevert nép, benne sok ázsiai, európai... stb nép keveredése... mitől félnek!?
A jelenkor magyar társadalom erősen megosztott a jelenlegi politika végett, más korokban a Magyarország területén élők sokkal toleránsabbak voltak úgy egymáshoz, mint az idegenekkel!
Az a baj veletek rettegőkkel, hogy elfelejtitek, hogy az őseitek (akikre oly büszkék vagytok) is csak "rohadt, mocskos" MIGRÁNSOK voltak mikor ide jöttek Európába a Kárpát-medencébe!!!
kokopelli
Egy biztos,hogy nem a Viktor meg a Lölő finanszírozza! Nem azért lopták össze,
hogy most adakozzanak! Belőlük egy alfarhangot hamarabb lehet kicsikarni, mint
egy "pöngőt"!
advocat
Belőled meg Soros csinált embert. Gondolta. Tévedett.
ibn Said
Még egy gondolat...
Vajon miért kell a menekültet, és a migránst összemosni!?
A menekültet nemzetközi jogok védik!
A migránst pedig a befogadó ország jogi szabályozása szerit lehet befogadni!
vladimir putin
az eunuchok szerintem énekeljenek, ne politizáljanak.
csak úgy....
@ibn Said: ...és hol lenne most a fidesz manapság, migrások nélkül?
Szavazott volna,valaki a stadionistára,ha nem sikerült volna nekik
a bátor magyarság összeszaratása?
simmering73
Mint egy szír terrorista. Átvilágította ezt már valaki?
csak úgy....
Az egy jó buli lesz,mikor már az uniós politikusok is perelni fogják , rágalmazásért a magyar kormányt és nem csak milliós tételekben,mint Hadházy,Juhász,Vona...stb, szóval az állami pénzekböl lejáratottak!
Gauntlet
- Engem Magyarország menedzselt - írta Facebook profiljába Nikolai Gruevski !
kokopelli
@tulipan: (14:44)
Az üstfoltozó,teknővájó,köszörűs vándor elődei több karakterrel rendelkeztek,mint ez az
állítólag kitanult nyugatpakisztáni bevándorló! A nyugati munkások havonta befizetett EÜ
levonása az övék!Az ő adójuk egy része is Brüsszelbe vándorol! Próbálja már meg a saját
erőt jól felhasználni!Hátha még tudná a getrája,hogy a hosszabb ideig egészséges tagok
elszámolási csekket kapnak jutalomból azért,mert ügyelnek magukra! (mozgás,evés,alkohol,
sport... stb. kontroll alatt)
kokopelli
@simmering73: (15:18)
...tévedésben vagy! A ß@rt nem világítják át,hanem a laborba küldik!...csak szóótam! ;-)
csipetke
@papa.49: 12:15 Nekem is ez jutott eszembe,hogy ez a legnagyobb problémájuk,hogy innen nem tudnak pénzt lenyúlni.
tulipan
@Gauntlet: Aha! Köszi! Legalább megtudtam, hogy honnasn szedte ez konga fejű, ezt az angol szót!
papa.49
@tulipan: a 14.44. re Pontosan azt mutatja ami a valója a LÓKUPECET !!!
tudode
Olyanok EZEK a bársonyszékes, lejárt lemezű frakcióvezetők bármilyen KÖZJOGI IZÉVEL, mint az öreganyám vót, akinek beállt a szürkéje!
.
El kellene ám már kezdeni MEGÁLLÍTANI az un. "E-migrációt", mivel kiürül az ország szakember állománya, és nem csak a munkahelyekre, a HÁZTARTÁSOKBA "is" lepkehálóval kell fogni szakembert, ha meggondolja magát valamelyik cső, vagy kütyü!
.
Különben a NER-tagok (tisztelet a kivételnek) klf. kupiját is az EU menedzseli, ill. hozzásegít a RENDSZERBE SZERVEZETT KORRUPCIÓ működőképességéhez, amelynek semmiféle KÖZÖSSÉGI HASZNA nincs, csak BAZI NAGY KÁRA!
Rockxy
Még szép hogy a zeu menedzseli.
Azért jött létre.
SystemError
Szerintem meg akármit csinál az EU ezek közben annyit lopnak, amire nem mentség, hogy az EU mit csinál.. Ez a kis kopasz seggbubus meg különösen eladja az anyját, ha az a parancs!
csak úgy....
@durbincs: miért nem mondod meg,miért nem vagy nyílt és öszinte még magadhoz se?
frissen mosott pasi popeszról álmodozol,te cápa...
mikulásra mikulásnak? shikari már próbálgatja a kaftányt ,ö lesz a te meglepid von hátulról...
justhpeter
@dr. prédikátor: Nem gondolom, hogy ez a Kovácsnak álcázott valaki teljes Himmler utánzat lenne, úgy látom a szellemi kapacitását tekintve, van benne nem kevés "Bakondi" gén is.
tulipan
@Durbincs: Te narancsos seggnyaló, félraroknyi, higagyú Sügér! : mostál már száj-végbelet mostanába ? magzatszippancs ? most meg még fertőzől itt ? Te koszos, mosdatlan ? Dinka dög
: miért nem mondod meg,miért nem vagy nyílt és öszinte még magadhoz se?
frissen mosott pasi popeszról álmodozol,te cápa...mikulásra mikulásnak? shikari már próbálgatja a kaftányt ,ö lesz a te meglepid von hátulról.
Ja tényleg, Te vagy hát, az a keresett Ballonkabátos Pedofil , mint gazdasági szag-ember ?
Na, tünj el innen, de gyorsan! Szerencsétlan húgyagagyú, román
staro2
Nem igaz a mondás, hogy akinek az isten hivatalt adott annak észt is ad hozzá.
Eladott Ország
@justhpeter: ma, 06:32; Illiberális Zoli kitartó seggnyalással felszopta-nyalta magát a személyiségzavar mellé és mindenhez ért, szakért, tájékoztat, betrappol mikrofonállványokkal csacsorászni, semmitmondani, tolni a síkbuta propagandát. Nagy tájékozatlanságra vall azt hinni, hogy egy rövid határkerítés védi Európát, ráadásul, ha a "rothadó" nyugatnak jó a bevándorlás, akkor mi miért akarjuk mindenáron megvédeni őket? Az megvan, hogy a veszélyes, migránsterrortól fenyegetett nyugatról nemigen tódulnak haza honfitársaink? De továbbmennék, rohadt veszélyes lehet kinn az élet, ennek ellenére pl. egyetlen üzletben sem látni biztonsági őröket, elgondolkodtató...
1magyar
Ez minden eu-s állampolgár előtt világos, csak a lefizetettek hazudnak mást.
tulipan
@staro2: Ezt a hivatalt NEM Isten adta!
tulipan
@1magyar: A szaros nyelvű narancsosokra gondolsz,,,
Qqberci
Mit is jelent az, hogy "menedzselni"? Foglalkozni a problémával, kezelni, megoldani azt. No, ez nem megy a felcsúti potrohosnak...
Yoda69
Jo reggelt!
Megvolt a mai habony propaganda.
Gondolom ez az allat mar errol almodik, hogy mit mondjon a kovetkezo reggel, amivel orban segget nyalhatja.
Jozefina
Ez a lengyel cikk író hihetetlen józansággal tárja fel az orbán rendszert!!! Kétszer is elolvastam!!! Nagyon ajánlom mindenkinek!!!
tldr.444.hu/2018/12/03/orban-viktor-nemzeti-posztkommunizmusa
Nessy
@Yoda69: Nem kell sokat gondolkodnia! Migráns, Brüsszel, Soros!
1magyar
@Nessy: Ezt a 3-at teljesen kiiktatni és jöhetnek a valódi gondok. Mert ezek gerjesztett problémák, természetesen a kiiktatása az első.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.