Kizárólag akkor tud Magyarország megmenekülni a kötelező kvóta szerinti kényszerbetelepítéstől, és csak akkor tud hosszútávon a stabil határvédelem mellett kitartani, ha a jelenlegi kormánypártoknak mindehhez itthon és európai szinten is kellő felhatalmazása van – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Hírlapnak.
: Fotó: MTI
Gulyás Gergely a lap csütörtöki számában olvasható interjúban kifejtette, a kabinet nyugodt és erőteljes kampánnyal készül, mivel a mindennapi kormányzati feladatokat is el kell látnia, döntéseket kell hoznia. "Ilyen a miniszterelnök által bejelentett családvédelmi akcióterv is, melyet ugyanígy fogadtunk volna el akkor is, ha nem lenne EP-kampány" – mondta.
Kiemelte, az elmúlt évek bebizonyították, Magyarországot a kormánypártok tudják a legeredményesebben képviselni az Európai Unióban,
az ellenzék ugyanis a "Jobbiktól a Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalícióig" a "bevándorlás támogatására esküdött fel, de legalábbis azonnal letenné a fegyvert az uniós kvóták ránk erőszakolása előtt".
A miniszter az EP-választástól azt várja, legalább hangsúlyeltolódás lesz az európai összefogást támogató, az Európai Uniót mint intézményt helyesnek tartó, de azon belül a tagállami hatáskörök további csökkentését és különösen a bevándorlást elutasító politikai erők javára.
Úgy látja, Európát nehezebb lesz kormányozni, mivel egy sokkal fragmentáltabb, sokszínűbb parlament alakulhat meg azt követően, hogy az Európai Néppártnak (EPP) és a szocialistáknak várhatóan – 1979 után először – nem lesz együtt többsége.
"Mindig azt mondtuk, hogy a mi helyünk az Európai Néppártban van, és ezt most is így gondoljuk" – jelentette ki Gulyás Gergely. Megjegyezte továbbá, az Európai Parlament legerősebb pártja a Néppárt, amelynek legerősebb tagpártja a Fidesz, ezért kölcsönös érdek, hogy
a Néppárt ne tolódjon el egy olyan liberális irányba, amely már érdemben nem különböztetné meg ezt a politikai családot egy Emmanuel Macron-féle tömörüléstől. "Ezt csak a Fidesszel együtt sikerülhet megakadályozni"
- fűzte hozzá.
A tárcavezető szólt arról is, a Fidesz kompromisszumkészségének legjobb bizonyítéka, hogy támogatták a Néppárt német frakcióvezetőjének, Manfred Webernek a jelölését a bizottság elnökségre. Gulyás Gergely kérdésesnek nevezte ugyanakkor, hogy Weber a tisztség megszerzése után miként próbál majd parlamenti többséget teremteni. "Mi szerencsétlennek tartanánk, ha a Néppárt listavezetője idő előtt elköteleződne egy bevándorláspárti, zöld, balliberális irányba" – fogalmazott. Aláhúzta azonban, "bár Manfred Weber nyilatkozatait hallva fennáll ennek a veszélye, de őt régebbről ismerve bízunk abban, hogy saját jövője mellett az Európa jövőjéért viselt felelősségével is tisztában van".
A Miniszterelnökség vezetője elmondta, a politika számosságából adódóan a kormánypárti felelősség a közügyekben mindenért nagyobb, ugyanakkor a kormánypártok felelőssége leginkább az ország állapotában ragadható meg.
"Egy-egy erősebb megjegyzés a mi oldalunkról is elhangzik, viszont az a kocsmai stílus, amely az ellenzék részéről általánossá vált, nálunk nem szokás"
- mondta.
Gulyás Gergely szerint például a miniszterelnök évértékelő beszéde alapján sem nehéz belátni, hogy van egy világos eszmei alapokon nyugvó kormányzás, egyértelmű célokkal, értékrenddel és ennek megfelelően meghozott döntésekkel, amivel szemben nincs alternatíva a közéletben. "Ráadásul a balliberális oldal mostanra a demokrácia alapszabályait sem fogadja el, viszont kiegészült a Jobbikkal is" – tette hozzá.
Kijelentette, a migráció elutasítása egyszerre politikai hívó szó, és társadalompolitikai program, amiből szuverenitásfelfogás, demográfiai program, a nemzeti kultúra védelme, a nő és férfi közötti egyenjogúság tisztelete, tehát magyar és európai jövőkép egyaránt következik.
Gulyás Gergely közölte azt is, már dolgoznak azon a – két héten belül elkészülő – javaslatcsomagon, amelynek célja, hogy a gyermekek a tömegtájékoztatásban, illetve az élet más területein se találkozhassanak erőszakkal, vagy további olyan jelenségekkel, amelyek veszélyeztetnék az ép testi vagy lelki fejlődésüket.
"Remélem, hogy a jó újságírók a jobboldalon dolgoznak" – mondta Gulyás Gergely a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumának éléről távozó Varga István jobboldali sajtó minőségét kritizáló kijelentéseire reagálva. A miniszter úgy értékelt, "ezen az oldalon újságírónak lenni önmagában morális fölényt jelent".
16 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ha az EPP a fideszre hallgat- akkor jobb ha megrendeli magának a koporsót. Nem tudom mennyire vevők Európa népei a diktatúrára, arra az állandóan mindig-mindenkivel harcba bocsájtkozó ,nacionalista országra-ami ma jellemzi hazánk kormányát, amely saját népét meglopja, kirabolja, és most Európával is ezt készül tenni.
www.youtube.com/watch?v=Aqq6gHBmq00
Egyelőre nem az ellenzék árult jó pénzért kötvényt, küldött diplomata kocsit egy köztörvényes haverért, fogadott be 1000 kopt keresztényt, meg adott több ezer bevándorlónak "egyéb" címen menedéket.
Úgy, hogy talán tessék még egyszer neki futni ennek a szövegnek!
.
Aki valóban ilyen TÁJÉKOZATLAN lenne, ha nem a ZSEBÉRE hallgatna, lejárt LEMEZŰ izécsKECSKEként!
.
Én eddig nem is gondoltam, az ellenzéknek annyi pénze van, hogy O1G kedvenc csapatának fekete bőrű játékost vásárol, állampolgársággal együtt.
De miért cser Palkovics András méltatja?
"Büszkék vagyunk arra, hogy közösségünknek most már állampolgárként is tagja, s reméljük, a jövőben oroszlánrészt vállal a fehérvári és a magyar futball fellendítésében"
Cser Palkovics nem fideszes?
Ja, dehogynem! Az a 134 ember, aki támogatja a vezérének füllentéseit, miközben tízezrével hozza az országba a kib@szott pénzes migránsokat, ezzel sz@rba alázza a hazáját a búsás haszon érdekében, amit a béka segge alá került polgárokkal kamatostól fizettet vissza.
Akkor ki is az ,,ellenzék" b+?
,,KÖZEL KÉTSZER ANNYI MIGRÁNST TELEPÍTETTEK BE TITOKBAN, MINT A KVÓTA SZERINT KELLETT VOLNA "
alfahir.hu/2018/01/16/migransok_bevandorlas_orban_viktor_hazugsag_vona_gabor_jobbik_kormanyvaltas
Na, ki a ahazug hazaáruló???
baromságot közreadni,mint naponta "gályázni" valahol? Az a ß@r,hogy egyre többen,
és egymás felülütve (überelve) teszik azt,a plebs zsebére!
Új hozzászólás