A Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára szerint a következő időszak feladata a migrációval kapcsolatos narratíva megváltoztatása.

Kovács Zoltán szerint most már máshogy kell kommunikálni a migrációról
Fotó: MTI

Kovács Zoltán a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által szervezett, a globális migráció témájával foglalkozó háromnapos budapesti konferencia első napján, pénteken arról beszélt, hogy ma már mindenki számára elérhetőek a migrációval kapcsolatban tények, valós adatok, tendenciák, és a 2015 óta történt terrorcselekmények is bebizonyították, hogy a migráció korunk legnagyobb kihívása, ennek ellenére még mindig félreértésekkel kell megküzdeni.

Magyarország az elmúlt három-négy évben egy "ördögi kommunikációs kampány" céltáblája volt, azt sugallták, hogy a magyar kormány nem a valóságról beszél a migrációval kapcsolatban

- mondta.

Kovács Zoltán példaként megmutatta azt a 2015-ös fényképet, amely Bicskén készült egy a síneken fekvő migránscsaládról, és amely azt sugallta, hogy a magyar rendőrség embertelenül bánik az illegális bevándorlókkal. A probléma az, hogy a migráció értelmezésekor ezek a képek befolyásolják az embereket – mutatott rá.

A legnagyobb feladat tehát a narratíva megváltoztatása, Magyarország legfőbb reménye pedig az, hogy az uralkodó narratíva legyőzhető egy új narratíva révén. Csak azok a narratívák maradnak fenn, amelyeknek van közük a valósághoz, Magyarország narratívája pedig közelebb áll a valósághoz, mint bármelyik másik

- jelentette ki az államtitkár.

Hozzátette, Magyarország már nyolc éve a kommunikációs harc frontvonalában van, de még mindig állja az ostromot, és megmutatta, hogy a migráció kérdésén keresztül Európa minden kihívásával szemben megfelelő attitűdöt alakíthatunk ki.

Ha megfelelő a hozzáállás a migrációhoz, akkor beszélhetünk a családokról, a gazdaságról, az Európai Unió intézményi kérdéseiről és a demokráciáról – hangoztatta Kovács Zoltán.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Zottyant Zotyoka te már megint nagyon hüle vagy! =))
csak úgy....
Már kezdtem hiányolni a fideszes Lenint...
csak úgy....
@csak úgy...: "Magyarország az elmúlt három-négy évben egy "ördögi kommunikációs kampány" céltáblája volt, azt sugallták, hogy a magyar kormány nem a valóságról beszél a migrációval kapcsolatban"
Zolikám, mi vóna ha nem lopnátok ebben az eszeveszett iramba ? mint a szarkák? ,akkor nem köne védekezni és másokra köpködni...
RonaGyuri
itt a propin egymás mögött van két hír Szorcsik Vikiről és erről a baromról. Nehéz eldönteni melyik az ócskább kurva!
Klubtag
Mindíg elfog a röhögés, ha ezt a Gollam-hasonmást meglátom...:o)))
namihami
Igen Kopi, másként. De ez a Mi Viktorunknak nem lesz trauma. Nem az első. Ha minden fordulata után köhhentett volna egyet, mára TBC-s lenne.
kereső
"Magyarország az elmúlt három-négy évben egy "ördögi kommunikációs kampány" -t folytatott. Ami amúgy nem 3-4 év, hanem 10-12 év.
Lepényleső
Talán a legelejétől kellett volna igazat mondani? Ez azonban senki fejében meg sem
próbált fordulni?
Mary
Úgy kell.a migrációról.beszélni, hogy még több venezulait be kell fogadni
Hány kínai él Magyarországon? És hány török, zsidó, arab stb? Nagyon sok
Mégis keresztény ország maradtunk
Komolyan mondom, itt Németbe nincs ilyen migráns örület.mint otthon, pedig itt van egy pár
Amúgy az a sok magyar aki elhagyta az országot pont a megélhetés miatt akkor ők is gazdasági migránsok ( én is)
Fel kéne már fogni, hogy a világon mindenhol élnek más nemzetiségű és vallású emberek, mindenhol a földön
Nessy
Nem másképp kell kommunikálni a migráns témát, hanem lemezt kellene váltani! Ha a híveknek szükségük van rá, ott a királyi média, aztán a stúdióban annyit beszélhettek róla, amennyit akartok!
Nem tudom, pártunkat és kormányunkat nem zavarják néha a tények, a sok dajkamese mellett?
lampa laz
Ahh, akkor sikari+durbincs most tanfolyamon van, azért nem verik itt a nyálukat.
Gauntlet
Ja, felfüggesztették magatokat ebben is? Bár eddig is jöhettek, suba alatt, kötvénnyel!
papa.49
Szőrösszar NINCS IS MIGRI, akkor miről hadoválsz ???))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
desiro
"a magyar kormány nem a valóságról beszél a migrációval kapcsolatban"
Na ebben a formában igaz a beszéded szaros szájú.
justhpeter
Újra előkerült ez a Kovács, közeleg a hét vége és már egyre jobban érzem Bakondi hiányát. Valami furcsa vonzásom lehet a bolond világ iránt. Persze, közeleg az április 1.
Komolyra fordítva a szót, a probléma az, hogy a világ erre a "túlságosan túltolt" narratívájukra nem kíváncsi, ők viszont a döglött dakota lóról már nem képesek leszállni. Ezen viszont a külföld csak szánakozik és röhög. De ez csak a probléma. A baj az, hogy - az ellenzék áldatlan tevékenysége ellenére - belföldön is fordulni látszik a világ. Az elmúlt kilenc év silány és bűnös hatalomgyakorlása a megelőző ellenzékben töltött nyolc év tevékenységét is hiteltelenné tette. A felszínen nem maradt már más csak a primitív módon gyakorolt uralom és a nemzeti-keresztény mázzal leöntött lopkodás. Ki fog derülni, hogy a magyar társadalom vevő-e erre, megindulhat-e egy lassú, de felfelé irányuló fejlődés, vagy a teljes elszegényedés köszönt ránk.
lampa laz
@justhpeter: Amíg nem szárad a szar a vödör oldalára nincs mibe kapaszkodni, h kimászunk belőle... leegyszerűsítve, úgy viselkednek velünk mint hülye szülő a síró gyerekével, kapsz csokit, ha elhallgatsz. Megkaptuk az adósság csomag csok-kot, ettől el is alélt az ország. Tudják, ha mozgolódás van dobnak egy kis koncot, aztán kussol a nép. Amíg nem üt át a buta fejekben ez addig így is marad minden.
arcmás
Ezek az áldott jó emberek (hőskeresztények), sűrű bocsánatkérés közepette belátták, hogy ez így nem mehet tovább.
Már nagyon sajnálják, hogy annyi éven keresztül, terrorizálták a lakosságot, a magyar embereket a gyűlöletkeltéssel, uszítással, és az utolsó fillérig visszafizetik az erre költött adóforint milliárdokat (természetesen saját zsebből).

Ja nem.
Fenyegetve érzik magukat, és becsicskultak a bátrak, az erősek.
SZÁNALMAS !!!
magyarbakancs
1293 ember befogadása ellen harcoltok.
Közbe meg 4 ezer letelepedési kötvényt adtatok el ovsór cégeken keresztül.
Most jelenleg 85 ezer ember él menekült ként Magyarországon.
Qqberci
Nem lehetne ezt a mobil halálfejet végre spirituszba tenni?...
Grafix69
Lefordítva :Most már ezeket a hazugságokat nem eszi meg senki , más hazugságok kellenek de ezt a témát színen kell tartani . Faszkalap ...
kokopelli
...nem értem,mert nem hiszem hogy a "fityisznek" lenne-e erről a témáról valamit is kommunikálnia!
Schegget akarnak a szájukból megint csinálni,vagy lóvé kell,mert a csahosok újra megéheztek?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.