Az ellenzéki parlamenti frakciók élesen bírálták kedden, hogy csak a kormánypárt által támogatott jelöltek kerülhetnek be a médiatanácsba.

NER-demokrácia: csak fideszes jelölteket választottak a Médiatanácsba

Az ellenzék közös, budapesti sajtótájékoztatóján Brenner Koloman (Jobbik) a demokrácia megcsúfolásának nevezte, hogy az illetékes eseti bizottság hétfőn ismét csak "fideszes" tagokat jelölt a testületbe. A frakcióvezető-helyettes azt mondta, az ellenzéki képviselőcsoportok azt tartanák szükségesnek, hogy az ötfős médiatanácsba legalább két ellenzéki tagot válasszanak.

Gurmai Zita (MSZP) azt mondta, hogy idén júniusban a kormány egy salátatörvényben olyan jogosultságokat adott a médiatanácsnak, amiket "akár Vlagyimir Putyin is megirigyelhetne". A frakcióvezető-helyettes úgy fogalmazott: a testület bírálhatja el a rádiók és televíziók frekvenciaengedélyeit, vagyis a médiatanács akár indoklás nélkül megszüntetheti bármelyik adó működését. A kabinetnek ez sem volt elég, újabb kilenc évre kormánypárti tagokkal töltötték fel a médiatanácsot – sérelmezte.

Gréczy Zsolt (DK) úgy látta, hogy nem történt meglepetés, a Fidesz azt tette, amire az ellenzék számított. A kormánypártok azzal az erőfölénnyel élve, amit az államtól elvileg független intézmények "megszállásával szereztek meg", ismét bebetonozták az embereiket – fogalmazott.

Magyarországon a sajtószabadság halott, mert az újságírókat egy szalagkorláttal elválasztott karámba terelik a Parlamentben és a Képviselői Irodaházban, hogy ne tudjanak kérdezni a fideszes képviselőktől – jelentette ki, hozzátéve, az összes megyei lap pedig "gyakorlatilag Orbán Viktor kezében van".

Keresztes László Lóránt (LMP) azt mondta, bár az ellenzéki pártok között komoly különbségek vannak, abban egyetértenek, hogy "milyen módon él a hatalommal vissza a Fidesz".

Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) elfogadhatatlannak nevezte, hogy az ország legfontosabb médiatestületébe csak fideszes jelöltek kerültek be.

Kérdésre válaszolva Brenner Koloman azt mondta, még nem tudják, hogy milyen konkrét lépéseket akarnak tenni az ügyben.

Halász János, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjait jelölő eseti bizottság fideszes elnöke hétfőn közleményben tudatta, hogy a testület Hankiss Ágnest, Budai Lászlót, Meszleny Lászlót és Szadai Károlyt jelölte a médiatanácsba. A jelölésre azért volt szükség, mert lejárt a testület négy tagjának kilencéves mandátuma.

(Kép:MTI/Bruzák Noémi)

Forrás: MTI

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
És mi a hír? az ellenkezője lenne az.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
És mi a hír? az ellenkezője lenne az.
CsipkeRózsa
Eddig is pofátlanok voltak a fideszesek, Orbán vezetésével és diktálásával!
csak úgy....
@Shikari: tudod öcsi,az EU föltételezhetöleg úgy szarik rátok mint azt a nagykönyvben megírták ! pár hónappal ezelött még azt ígérted ,hogy az orbán vezeti (hamarosan) az EU-t ! :) hozzád képest a setét éjszaka a sarki fény...
Aki Én
@Shikari: Ti libsi-bolsik nem bírjátok a demokráciát, mi?
namihami
@Shikari: Mivel eddig értelmes emberek módjára eszmecseréltünk, ezért Tőled kérdezném meg (a halfarok itt nem játszik--már nem játszik), hogy mi a búbánat az a :: LIBERÁLFASISZTA.
LIBERÁLIS:: az állampolgár az egyén szabadságjogaira helyezi a hangsúlyt és a törvények áthágásáig korlátlan cselekvési szabadságot biztosít, úgy erkölcsi, mint gazdasági vonalon.
FASISZTA: az állam totális elnyomógépezete alá rendeli és a jogait a mindenkori uralkodóréteg által hozott törvények könyörtelen betartására kötelezi. (persze slágvortokban)
Ezt valamelyik nagyagyú jobboldali megkreálta, de ennek a ""kifejezésnek"" se füle, se farka. A két ideológia szöges ellentéte egymásnak, az összekapcsolása kb. olyan, mint a ""szűzqrva"" vagy az ""önmegtartóztatóborkai"".
Leírhatjátok, hiszen a klaviatúra sokat kibír, de értelme a világon semmi. Viszont egy kategória ugrik rá.
namihami
@Shikari: Pedig nem ártana, mert nem vagyok képben, hogy a Merkel hogyan lett liberálfasiszta. Vagy ez még az oktatás?
namihami
@Shikari: És egy friss hír:: ""Megint megbukott a magyar oktatás a PISA-teszten.""
A sikerpropaganda még meg se melegedett, máris itt a cáfolat. ÖNGÓL...
Látod, a liberális oldalára még igaz is lehet, hogy rossz döntésekkel behozta a migráncsokat. De ha fasiszta lenne, akkor nem lenne Európában egy se. Tehát, ismét csak:: Vagy-vagy.
csak úgy....
@Shikari: tibim,te bévülröl totál nigger, setét mint a szurok...
justhpeter
Ebben annyira biztos voltam, hogy nem is fogadtam rá.
Eladott Ország
1,3 helyett 4 millió forintot kap augusztustól Karas Monika. Ez háromszoros fizetésemelés. A bizottság nagyon röviden meg is indokolta miért: “Időszerűvé vált a Médiatanács elnöke és tagjai, valamint az NMHH vezetői illetményének rendezése.”
Az Országgyűlés 2013. szeptember 9-én 248 szavazattal kilenc évre választotta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának elnökévé Karast. Jól bebetonozták a fidesz-asszonyt annak idején, természetesen a szakmai szövetségeket kihagyva, Orbán ajánlására. Ügyvédként is leginkább fideszes médiumokhoz és fideszes politikusok jogi ügyeihez volt köze. A négymillió (nem hitel, közpénz, amit a mi zsebünkből rántanak ki megint) mellé még megilleti:
-hivatali lakás,
-személyes gépkocsihasználat,
-további 400 ezer forint tiszteletdíj
Ha lehet még valami gusztustalanabb, akkor az az, hogy a javaslatot az Orbán Viktor és családtagjai ügyvédjeként ismert Bajkai István, a hajléktalantörvény szerzője nyújtotta be a törvényalkotási bizottság alelnökeként. Akkor mi ez, ha nem diktatúra Orbánostul, Bajkaistul, brancsostul. Ilyenkor fogja el az embert a hányinger tőlük. A családbarát trógerektől.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2019/07/karasj%C3%B3.jpg
A jó kecskeszart tud ez a nő, hogy annyit keressen, amennyit az ország háromnegyede három-négy év alatt.
Nessy
A királyi médiának aztán tök mindegy kik ülnek a Média Tanácsban! Csak az a baj, hogy rájuk ruházott hatalommal nem élnek, hanem visszaélnek!
Még szerencse, hogy ma már van internet, és ott azért értelmes cikkek is megjelennek. Egyébként ha valaki elolvassa az MTI híreket, az egyben az összes KESMA médiát elolvasta!
Nessy
@namihami: Liberálfasiszta kb. olyan szóösszetétel, mint a szűzqrva.
Eladott Ország
@Nessy: ma, 15:11; Karas Monika, havi 4 millióért, "pénzért mindent:szopok,nyalok,gombot varrok"
csak úgy....
@Shikari: ez a "liberál fasizmus" inkább a vikidre érvényes,aki a maga képire szeretné formálni az országot,közben a haverok+a család milliárdosok lesznek,te meg lesed a koncot és hamarosan kukázol .
Jozefina
@Eladott Ország: valószínűleg szopni azt tud!!??
Nessy
@Eladott Ország: Ahogy romlik a látásom, ma már a cérnát befűzhetné a tűbe, de nem sokára a gombot is felvarrhatja! Vagy csak híveknek jár 4 millió közpénzért extra szolgáltatás?
csak úgy....
@Nessy: föltételezem,hogy a túl sokat magukra kölcsei nyelvujító 1/2e barátaink találták ki a shikari féléknek.
Nessy
@csak úgy...: Annyi értelme is van! Ennél már a "nyaktekerészeti mellfekvenc" is jobb!
csak úgy....
@Shikari: néked köne egy ördögüzö,aki a hülyeségeidet rendezi!
egy igazi magyar táltos,aki gondoskodik rólad vénségedre ,aki nem "libsi" és ha a bili mellé pisálsz,akkor rögvest pofán is vág.
nem köne szerénykedned tibi, mivel durbincs elvtás érthetetlenül fogalmaz és csak ismételgeti a semmit,ezért te vagy a propeller bajnoka! tibi-tibi...,tudtam,hogy egysze neked sikerül,hogy föltörsz...
csak úgy....
@Shikari: rólad senki sem hazudozza,hogy te agyilag zokni! tibim,te azt naponta a kollégáiddal itt bizonyítod!
CsipkeRózsa
@Eladott Ország: 15:08

Úgy tudom, a minimál nyugdíjat is háromszorosára emelik. Vagy nem jól tudom?
csak úgy....
@CsipkeRózsa: csak el köll hinteni a szöveget és fohászkodni közben,hogy úgy gyüjjön bé mint az áremelés,hogy a NAV látogassa meg az fölöttéb elégedett shikar félét...
csak úgy....
@fideszes gyökér: ez még csak kezdö, ahhoz is hülye,hogy faszista legyen...
Nessy
@RonaGyuri: Ügyes! Így kell jókor, jó helyen lenni! Ja, és lojálisnak!
csak úgy....
@RonaGyuri: kend meg ,mint diplomás fazon,mi a faroknak elegyedik szóba ,ezzel a született jámborral és haggya magát provokálni egy talált gyerektü? ...persze az érvek meg a tapasztalat+tudás,szép lassan kezdenek mindenkit lejáratni a ... földes urak
csak úgy....
@RonaGyuri: egyszerüen haragszok rád,mikor ezzel az idiótával vitatkozol!
...föleg,mikor Te akarod neki bizonygatni azt,miröl a kreténnek fingja sincs!
Lepényleső
Bánsági demokratikus választás;vagy azt választjátok amit én mondok,vagy az lesz amit én mondok? Gratulálhatok?
RonaGyuri
@csak úgy...: ne haragudj ezért, de én nem neki írok, mert annak tényleg nem lenne értelme; sem esze sem akarat nincs hozzá, hogy felfogja. Igyekszem látványosan hülyét csinálni belőlük!!! =))
csak úgy....
@RonaGyuri: Ok! akkor úgy mondom,hogy ne állj le vele vitázni mert fölösleges!
Szerinted mit akar a prosztó? kicsinálni és semmi mást! Abstan halten,-garder la distance,-mantenere la distanza,-держать дистанцию,-...الحفاظ على المسافة
SystemError
Biztos a kiegyensúlyozott vélemények és valódi hírszolgáltatás az oka...:)
Bármennyit költhettek propagandára, de ahogy ahogy egyre jobban rettegve, erőszakosan próbáljátok védeni a kieső csontvázakat...:)

Próbálkoztak ezzel már előtted Viktor a történelemben és ezekre mind úgy emlékszünk ahogy rád is fogunk. ! "Geci", "Diktátor" Van aki tiszteletet követel és ezt kapja helyette!:)
fahrenheit451
Polgárpukkasztás (egy fajtája) - már érted?
Mirabell (geci), a meghitt ragyogás - már érted?

Hogy lehet szépen írni a szarról?

Isten szeret titeket, de ti kurvára nem szeretitek Istent - egész ki-bebaszott világ!!!
Anyádnak írjál!
Ha nem Írok, ne válaszolj!
Engem hagyjál békén!

Mindenki elpusztul csúnyán !!! - ezt még gondoltam megosztom a nagyérdeművel.

(imádok ítéletet hírdetni - ez az egyik gyengém)
fahrenheit451
Gyűlölöm az oroszokat - semmirevaló népség (!) - ebből lesz még gondom.
Zsigerből nem bírom a fajtájukat, és ősellenségnek tartom őket.
De az van, te fasszopó orosz geci, hogy kemény vagyok mint a vídia, úgyhogy kicsinállak benneteket - GECI OROSZ KUTYÁK !!!

Nem, foglaljátok el Magyarországot, Orbán segírtségével sem.
Orbán egy geci - ránk hozza újra az oroszokat !!!
Orbán nem ismer sem Istent sem embert, sem természetet., sem semmit, ami jó.
fahrenheit451
Aszem most lett elegem a buta buzi fideszes csürhéből.
Én járom tovább az utam - Nélkületek, GECIK !!!

(boccs, hogy én leszek a leggecibb, amikor a négy angyal elereszti a szelet, szétbaszva az ismert beteg világod)

Keresztény?
Te?
Álmodik a nyomor.
fahrenheit451
Te fasszopó, ha megértenéd végre, hogy direkt káromkodom (miattad), hogy megértsd végre, hogy mennyire ocsmány a tudatlanságod, a béna fasz primitív Istenhez közeledésed.

A sátánista Némerth Sándor, na vele szemben lesz még miden.
A geci!
Két lehetőség van:
Hülye vagy.
Geci vagy.
Ki-bebaszott Némth Sándor - A Taxisofőr

Tudod, mi fogunk egymással harcolni végül.
Te sátánista szutyok, meg én, a jóéletű.

De tényleg simán legyőzöm ezt a primtív taxis seggfejet.
fahrenheit451
Igazából a sátánista pápa a legnagyobb ellenfelem.
De ez durván hangzik, és nem akarok... botrányt?
Csak a gyengék alélnak el a botránytól.

Igazából a sátánista Pápa a legnagyobb ellenfelem - a szajha bíborban, skarlátban, aranyban.
Te tényleg azt hiszed, hogy ezt majd jól megbeszéljük?
Nem, erről már régen nincs mit beszélni.
A dolgok megtörténnek - csak úgy.
A "zítélet szerint"
Eladott Ország
Azonban attól még, hogy meghagytak egy sor kritikus hangvételű újságot, nem sikerült átverniük a nemzetközi megfigyelőket, akik tökéletesen átlátják a hazai helyzetet. Persze a helyzet értékeléséhez nem kellett ezen szervezet beszámolója – hiszen sajnos mi vagyunk a rendszer elszenvedői –, mégis jó látni azt, hogy legalább szóban kiállnak egyes európai szervezetek a sajtó szabadságáért. Jó lenne persze, ha jelentéseken túl, más is történne a helyzet javítása érdekében, de pontosan tudjuk, hogy ez elképzelhetetlen. Az Unió nem fog beleszólni egy ország belügyébe, még akkor sem, ha tisztában van az egyértelmű jogsértéssel. Az igazi változás akkor kezdődhet el, ha a Fideszt végre kivágják a néppártból, a hetes cikk szerinti eljárás pedig tovább folytatódik végre. Ezek mellé jött ez a jelentés, amely megerősíti az uniós biztosokat abban, hogy a helyzet nemhogy nem javulna Magyarországon, de egyre rosszabb. Az Oroszországhoz és Törökországhoz közeledés egyre nyilvánvalóbb, miközben az is nyilvánvaló, hogy Magyarországnak már egy jó ideje nincs helye az Unióban, legalábbis úgy nem, hogy annak vezetőjét Orbán Viktornak hívják. Az egyetlen oka annak, hogy nem tettek még ki minket az EU-ból csupán az, hogy egyrészről ez egy borzasztó hosszú és bürokratikus folyamat, másrészről pedig a német gazdaság számára elég jelentősek vagyunk ahhoz, hogy semleges álláspontjukkal a német politikusok húzzák-halasszák az ország elszámoltatását. A bürokrácia ezúttal előnyünkre válik, noha ugyanez elmondható Orbán Viktor hatalmáról is, amely az EU szerencsétlenkedése nélkül talán soha nem erősödhetett volna meg olyan szinten, mint ahogy azt tette.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.