Amint örömmel értesülhetünk a legutóbbi Magyar Közlönyből, hogy közel 90 millió, egészen pontosan 87 743 850 forint (hogy az az utolsó 50 forint mire kell, az a legizgalmasabb talán) jut a Magyar Pünkösdi Egyház Szabadkeresztény Körzet szervezésében idén megrendezendő Nyári Dicsőítő Iskola megrendezésére. Eme dicsőítőképzésről mindössze annyit sikerült kiderítenünk, hogy Felsőtárkányban ötödik éve gyűlnek össze felekezeti hovatartozástól függetlenül, fiatalok és idősebbek, akik a zene segítségével keresik és dicsőítik Istent. Mint olvasható, „a szervezők hamar felismerték, hogy a gyülekezetekben egyre nagyobb az igény a színvonalas egyházi zenei képzés iránt. Olyan műveket tanítanak, amelyek a mai világban is megállják helyüket, mind zeneileg, mind pedig szövegében jobban megérintik a mai embereket.”A címben szereplő definíció természetesen csak a tudatlanságunk mankója, mivel – van ilyen az országban – ateista lévén, kevés fogalmunk van arról, hogy mivel foglalkozhat egy Nyári...

Forrás: hirklikk.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Nem lehet egyébről szó, mint arról, hogy a fiatalok szeretnek valahova tartozni, mivel a GYERE HAZA FIATAL megszólításon túl nem fordít gondot a fiatalok szabadidejének eltöltéséhez, még őfélesége családjában sem, mert papi választási "keresztény" hadjárata időigényes, és
.
---- Orbán Gáspár színpadról gyógyít, térít és nyelveken szól
.
index.hu/belfold/2017/11/06/orban_gaspar_felhaz_egyhaz_kereszteny/
.
Ma már nem lehet csodálkozni semmin sem!
namihami
Ha elég hülye dumát tudsz kitalálni, akkor ez a kormány fizeti a hozzá megigényelt költségeket.
Mint az összes fideszes vállalkozás erre példa. És ha még valami kamuegyházat tudsz kapcsolni mellé, biztos a pénz.
Csak a blődli legyen elég vad és dől a lé.
Eladott Ország
Miért kellett meghalnia tragikus hirtelenséggel Tóth Gyulának, a Péterfy Kórház érsebészének. Aki, az is lehet, hogy a halálba dolgozta magát. Erre mit lépne a Gulyás, ha már Kásler Miklós emberi erőforrás és miniszter belegárgyult az ősmagyarokba, és a legnagyobb gondja éppen egy Attila-emlékmű felállítása. Csessze meg az emlékművét. Kásler meg kenegetheti tovább a klerikális mázat az alufóliasisakjára.
Nessy
@namihami: Aki viszont komolyan veszi a Szentírás tanítását, és segít az elesetteken, nyomorgókon, azt minden lehetséges eszközzel ellehetetleníti a fene nagy "kereszténység védelmező" kormányunk!
Miközben körbe sírja a világot Orbán, hogy őket senki nem érti meg! Hát, nehéz is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.