Az MSZP minden jogorvoslati lehetőséggel élni fog, így "előbb-utóbb lesz népszavazás" a természetes tavak hozzáférhetőségével kapcsolatban – mondta a párt budapesti elnöke hétfőn, a Facebookon online közvetített sajtótájékoztatón.

Elkaszálták az MSZP népszavazási kezdeményezését, de a párt nem adja fel
Fotó: MTI/Varga György

Molnár Zsolt azután nyilatkozott, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) nem hitelesítette az MSZP természetes tavakkal kapcsolatos népszavazási kérdéseit.

Az ellenzéki politikus szerint politikai színjáték zajlott a testület erről döntő ülésén,

a bizottság többsége pedig végül "mondvacsinált okokból" utasította el a népszavazás kiírását 6:5 arányú szavazással.

Kiemelte, a hatalom fél attól, hogy a "nép véleményt nyilvánítson", ha kell, a Kúriáig is elmennek a jogorvoslati szándékukkal, de azzal is megelégszenek, ha a kormány – a vasárnapi boltzár eltörléséhez hasonlóan – megfutamodik és eleget tesz követeléseiknek. "A csata még nem dőlt el, és meg fogjuk nyerni" – fogalmazott.

Molnár Zsolt köszönetet mondott az NVB népszavazást támogató tagjainak, továbbá annak a 100 ezer állampolgárnak, aki aláírásával támogatta hasonló tartalmú petíciójukat, továbbá megköszönte a szövetséges pártok és civilek segítségét is.

Az MSZP három kérdésben kezdeményezett népszavazást. Az első arra vonatkozott, hogy a természetes tavak melletti köztulajdonban álló strandokra történő belépésért ne kelljen (belépő)díjat fizetni. A második kérdés azt célozta, hogy az Országgyűlés rendeljen el a természetes tavak melletti köztulajdonban álló strandokra a 2020. augusztus 1. napján fennálló állapothoz képest építési és változtatási tilalmat. A harmadik kérdés pedig arra vonatkozott, hogy az Országgyűlés rendeljen el a természetes tavak melletti köztulajdonban álló strandokra elidegenítési és változtatási tilalmat.

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Hogy vissza kelljen adni azokat, ami már a nevükön van?
MSz-nóóórmááális? Azt se adja ki a kezéből, ami még köztulajdon. Akkor a már a nevére írottakat!?!?!
nezelodo
Ja, nem úgy van ám, mint amikor a KISZ titkár gyerek ellenzékben, (mellőzve), be se járt a munkahelyére a Parlamentbe, és lépten-nyomon népszavazósdit meg tv ostromot játszott!!
ómió
A "mondvacsinált ok" most efftársilag titkos, vagy "csak", mert ezt hazudták rá?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.