Féltik a jövőjüket.
Utcabállal összekötött tüntetést tartanak augusztus 31-én hétfőn este 7 órától a a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az intézmény Vas utcai épülete előtt.
Gyere és ünnepeld velünk az elmúlt 155 évet! Ki tudja, mit hoz a holnap
- írják az esemény szervezői a Facebookon.
A tüntetést szeptember elseje előtt tartják meg, amikor is az egyetem életében nagy változások lépnek életbe, ugyanis az egyetem egy alapítvány irányítása alá kerül, melynek élén Vidnyánszky Attila lesz, annak ellenére, hogy a hallgatók és a vezetők egyaránt tiltakoztak a kinevezése ellen.
A demonstrációt szervező hallgatók szerint eddig egyetlen szakmai érv sem hangzott, ami miatt az egyetem átalakítására szükség lenne, valamint szintén szóvá tették, hogy egy olyan alapítvány fogja irányítani az SZFE-t amelyen keresztül az Orbán- kormány teljhatalmat gyakorolhat – írja az Index.
Az eseményen olyan zenekarok is felfognak lépni, akik a szolidaritásukat fejezik ki, továbbá felszólalnak a színház- és filmszakma jeles képviselői, valamint az egyetem hallgatói is.
Forrás: Blikk
Kép: CZ
23 hozzászólásarrow_drop_down_circle
.
Kész kabaré:
.
---- Mindig a magyar népet éri a csapás (Live)
.
www.youtube.com/watch?v=R6zMYNqMgqU
.
Könyvtárnyi irodalma van annak, amikbe belemaratott őfélesége, és nem engedték el, míg ki nem nyüvesztették a rendvédelmisektől kezdve, ki tudja még kik, mik van hátra, amúgy korlátlanul!
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/116884122_2623676351218774_2528107065081755406_n.jpg?_nc_cat=105&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=1vQC1exscbcAX8nce8M&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=5833389b9bd6533e0243fdcf9eee3042&oe=5F53D972
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/116806484_1569607466577315_3285772865123211173_n.png?_nc_cat=109&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=1cY8go8UO1EAX852iwP&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=d4ec8c07fed00f27fff77f8c4a0fc2ce&oe=5F6D5DCB
Covidnyánszky...
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/116920397_10220917163376920_2111863493743343443_n.jpg?_nc_cat=100&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=LznvvmRLWtAAX92fnLv&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=574d330290d9918e0cd822f9737e1542&oe=5F6A3464
Színművészeti...? Sínen lesz...
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/116521848_4139058502831337_8894542726802828609_o.jpg?_nc_cat=100&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=GVpDxdOltM4AX_csbCB&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=6a2cdbe5495d9f01a815ed41a8cd0459&oe=5F61EE84
Vidnyánszky szerint nemzetközi háttérhatalom és szervezet szervezkedik ellene... meg az agyhúgyköve.
Mind erőszakon végeztek.
És azt látják, szakmai tudás, minőségi nélkül, árvalányhajas, kakastollas, molyirtós, zsinóros mentés, lajbis, kacagányos / röhögényes - Hofi / múltban élve.
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/117291668_2661502334111384_2557131907786497497_n.jpg?_nc_cat=106&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=E1MVwMuyyyYAX8arb9w&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=57562b844f1d8f3b2bd12851d28498e6&oe=5F569CD9
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/117236493_2661033244158293_8018220633726866985_o.jpg?_nc_cat=110&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=PLI6hWBIXLAAX-oZ2KN&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=b8671e5ca14c2b0f8a0359fcf90b237f&oe=5F54622B
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/117251155_2658959091032375_5773295907757530303_o.jpg?_nc_cat=100&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=2M_YBP1YZKMAX8kHoVz&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=6905f62bc8b3a6d9209187f840549fe7&oe=5F5544B6
Molnár Áron...
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/117269125_2658485857746365_3999340044786435669_o.jpg?_nc_cat=108&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=lbbRDG-t7PEAX_V4kd_&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=5e6da8d88574e3dc4bcf0c3044749133&oe=5F560D63
Molnár Piroska...
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/117428836_1469064819969169_1039516110491083492_n.jpg?_nc_cat=103&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=WuwKpCnqZZoAX9hfdDn&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=21bff4a9a9aa1d71bcda4cb7ea707bab&oe=5F591D72
A Nemzeti Színházban minden második széket ingyenjegyesekkel töltöttek fel...
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/117593764_1736238329885920_3749701016276378580_n.jpg?_nc_cat=109&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=ReMIY0DoNmEAX-lSUwB&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=123bbbb230ab6af76ea68cbe000af1f8&oe=5F5AEA19
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/116789071_1727835797392840_3544378728740089805_n.jpg?_nc_cat=102&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=GxHB67v0_6QAX8frv0x&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=7ecaaa50d2210f294bd43aee0ea2d6ef&oe=5F5AA75F
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/116765515_1727807830728970_8489817726266516027_n.jpg?_nc_cat=111&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=7Hn4JEfB30cAX83_QNG&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=77f250b6da9feaf378c83ac6f6de48d5&oe=5F5DD3FB
www.youtube.com/watch?v=Y66oi5s7QWk&t=13s
hirpress.hu/cikkimg/201503/15227.jpg
djnaploja.files.wordpress.com/2015/03/orban_2_.jpg
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/107090004_2574679736181028_896160724244236979_n.png?_nc_cat=109&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=nxKVeJhvvKYAX94f8qk&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=69c6b6d57d65acf1eeecb9ad0416fccf&oe=5F44DEF8
Orbán Viktor: Jelentenem kellett rólad Lajos... egy őszinte vallomás.
youtu.be/qvn6vtNEBPc
Orbán Győző pártbizottsági emléklap, az Alcsúti Területi Párbizottságtól
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/88416931_3091613624205556_5555652970332291072_n.jpg?_nc_cat=107&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=3-RhBB0-cboAX-rkn4s&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=d322707608d4e393c99b89672c95cc3d&oe=5F5C5FC0
youtu.be/obr2LFGASMc
Törvényjavaslat címe: Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, valamint az állampárti
vezetők és a diktatúra állambiztonsága hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből
való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról...
www.parlament.hu/irom41/07193/07193.pdf
Megoldás: Rendőrség kivonul, akinek nincs, előállít, plusz birtokháborítás…, meg ami még megáll…
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/50303887_2203269966592750_6902475291822653440_n.jpg?_nc_cat=101&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=Nac1jNL4HXUAX-YWyiG&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=e87d1ffdbfccc4b6e4b5da4f963d702d&oe=5F76C6CC
Új hozzászólás