Upor László, Németh Gábor és Bagossy László találkozik majd a kuratóriumi elnökkel, de csak akkor, ha a beszélgetésüket rögzítik. Az SZFE szerdán jelentette be, hogy az egyetem felmondási idejét töltő vezetősége úgy döntött, hogy felelőssége részt venni ezen a találkozón. Az Színművészeti épületét hétfő este a hallgatók elbarikádozták, és a kuratórium lemondását követelik, együtt az egyetemi autonómia visszaállításával.

Vidnyánszky Attila, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke kedden este az ATV Egyenes beszéd című műsorában említette, hogy – az egyetemen kialakult helyzetre, a vírusveszélyre és a tanévkezdésre hivatkozva – levélben megbeszélést kezdeményezett Upor Lászlóval, az egyetem rektor-helyettesével.

Az egyetem felmondási idejét töltő vezetősége most közleményben jelezte, úgy döntött, hogy „felelőssége részt venni ezen a találkozón”

- írta meg a HVG és a 24.hu.

A közlemény szerint Upor Lászlót Németh Gábor és Bagossy László kísérik el a megbeszélésre, és ragaszkodnak ahhoz, hogy

a beszélgetés változatlan visszaidézésre alkalmas módon rögzítésre kerüljön.

A találkozó időpontjáról egyelőre nincs hír.

Az egyetemet keddtől fenntartó Színház- és Filmművészetért Alapítvány közleményt is kiadott, amiben azt hangsúlyozza, hogy a lemondott vezetés cserben hagyta a járványhelyzetben a hallgatókat. Vidnyánszky ezután azt nyilatkozta, hogy mivel ő erről nem kapott hivatalos dokumentumot, ezért szerinte nem is mondott le az egyetemi szenátus. Vidnyánszky az Egyenes Beszédben beszélt az egyetem körül kialakult helyzetről. Azt leszögezte, a tiltakozások miatt nem vonul vissza. Az egyetem lemondott vezetéséről azt mondta, nem akartak elfogadni semmit és nem is akartak tárgyalni. Szerinte a korábbi megbeszéléseken is csak ultimátumokban gondolkodtak, elzárkóznak minden változástól. Arra a kérdésre, hogy hogyan csinál majd rendet az egyetemen, Vidnyánszky azt mondta, most mindkét félnek bizonyítania kell. Nekik azt, hogy szakmaiság mentén gondolkodnak, a másik félnek pedig, hogy nyitottak és befogadók.

Az SZFE épületét keddre virradóra elfoglalták a hallgatók, akik a saját követeléseiket 13 pontos listában összegezték.

Forrás: HVG, 24.hu

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Minösíti a fidess patkányokat, hogy már csak úgy tárgyal velük bárki, ha rőgzitik a teljes beszélgetést, mert az anyjukat eladva hazudoznak folyamatosan.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
"Sérült lelkű, beteg erkölcsű emberek foglalják el azokat a helyeket, ahol semmi keresnivalójuk nem lenne. Elfogy lassan a levegő. Már nem csak a szomszédra rúgják rá az ajtót trágyaleves bakancsok, hanem mindenkire. Egyenként. Nem lesz kivétel. Itt nem harc zajlik. Ha az zajlana, rohamrendőrök védenék a dagadt valagát. Ha harc zajlana, már lemondott volna minden akadémiai tag, az egyetemek oktatói és diákjai felálltak volna, az önkormányzati dolgozók, az egészségügyi dolgozók, a tűzoltók nem vennék fel a munkát. Itt nem harc van, hanem mészárlás. Azt már tudjuk, tudhatjuk, mert maga a zsarnok mondta: minden meccs addig tart, ameddig ő nem győz. Hamarosan le lehet fújni a mérkőzést. De a játéktérről nincs többé mód elvonulni. Nem lesz hol és nem lesz kivel ünnepelni a győzelmet."
Gyütt Mönt
Erre azért kíváncsi leszek. Emlékszem, miután Hódmezővásárhelyen MZP lett a polgármester, ő is rögzítette a munkatársakkal történt beszélgetéseket, nagy volt a felháborodás. Pedig minden esetben előre szólt, hogy a beszélgetés rögzítve lesz, ám a fidesznyikeknek ez nem tetszett, ehhez nem voltak hozzászokva.
Béla333
Szerintem tök fölösleges ezekkel leülni tárgyalni!
Csak meg kell nézni, hogy ilyenkor mit csinálnak!
Pl. A Tudományos Akadémia esetén. Addig próbáltak a tudósok egyeztetni a maffiával, amíg kihúzták a lábuk alol a talajt!
Itt is ez lesz!
Ezekkel nem lehet semmit sem megbeszélni!
Clavigo
vodka, + szeletelt uborka legyen az ukrán migráncs elött... Hogy egyáltalán tudja azt,,hogy kiket,,ès miért,,meg hova hívott meg...
Nessy
@Gyütt Mönt: Ma már a kormányülésekről sem készülhet sem hangfelvétel, sem írásos feljegyzés! A parlamenti közvetítések is megszűntek! Senkinek semmi köze hozzá, hogy az általa megválasztott képviselő, hogy "képviseli" a választói érdekeit!
Nessy
@Clavigo: Majd Vidnyánszky bejelenti, hogy ő a kinevezett vezető, az lesz, amit ő, illetve a kinevezője akar, visszapofázás nincs, csak vak engedelmesség! És ahogy az akadémikusok is asszisztáltak a több mint százéves intézmény, a tudomány, a kutatás szétveréséhez, így itt is ez fog történni! Ma már Palkovics határozza meg, mit lehet kutatni, mit nem, mit finanszíroz, mit nem! A költő átírt szavaival üzenem a lemondott vezetőknek: "Hogy jövőtök előre nézzétek, vigyázó szemetek az Akadémiára vessétek!"
szaboria1
Palkovics nagy hatalmat kapott Orbánnak ilyen emberek kellenek. Amikor már nagy lesz a gáz akkor ezek a hatalmasokat küldi a süllyesztőbe Orbán.
Eladott Ország
Ebben az unalmas parlamenti demokráciában, ahol a NER-féle primitív hatalommánia baltájával, láncfűrészével, ütvefúrójával verik szét a már egyébként is szétvert kultúrát és tudományt, szarosnyelvű, közpénzért csaholó propagandisták védik a rendszert a Színház-és Filmművészeti Egyetem – szerintük neokommunista, bolsevik, farizeus tanáraik által felhergelt – hallgatóival szemben. Akik pontosan tudják, hogy amit a fejük fölött, a megkérdezésük és a beleegyezésük nélkül művelt az arrogáns teljhatalom, az nem egy oktatási intézmény magánügye, hanem az egész ország ügye. A hatalom láncos kutyái, akik viszont csak a nagy segget látják maguk előtt, amelyet szolgálni és fényesre nyalni kell, uszítanak a diákok ellen, akik elfoglalták az SZFE épületét, és nem hajlandóak elviselni, hogy az elvtársak a fejük fölött lövöldöznek, fitogtatják az erejüket és egy valóban unalmas parlamenti demokrácia stílusgyakorlatával ellentétben diktatórikusan döntenek a sorsukról.
SystemError
Minösíti a fidess patkányokat, hogy már csak úgy tárgyal velük bárki, ha rőgzitik a teljes beszélgetést, mert az anyjukat eladva hazudoznak folyamatosan.
namihami
Az nem feltétel, az a minimális önvédelem, hogy az ezzel a fideszes kreatúrával és társaival való beszélgetést minimálisan három, különböző módon rögzítsék. Ez a média már annyi hamisítási ügybe bukott bele (minden retorzió nélkül), hogy ez még önvédelemnek se túl erős. Ha csak egy felvétel készülne, azt ez a média szemrebbenés nélkül vágná meg vagy szerkesztené át.
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.