A bíboros szerint fontos, hogy a papok ne adják magamutogatásra, bohóckodásra a fejüket a közösségi médiában, hanem az egyház küldetéséhez hűen használják ezt a fórumot is.-----------A bíboros hangsúlyozta: az emberrel szolidaritást vállaló Isten "egy lett közülünk", megmutatva ezzel is, hogy "az ő szeretete tervezi meg az emberiség életét". Hozzátette: még járvány idején is vigasztaló megtapasztalni, hogy "kaptunk képességeket, amelyekkel felvehetjük a harcot" az újabb és újabb betegségekkel, természeti csapásokkal szemben.------------------- Az elmúlt hónapokban látványos volt, ahogyan versenyt fut egymással a járvány és a tudomány. Talán már látszik a fénysugár is ennek a sötét időszaknak a végén, ha pedig sikerül végre megtalálni a vírus ellenszerét, az is a teremtő Isten ajándéka lesz, aki képessé tett bennünket erre.

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: sgl
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@namihami: A kormány részéről már megtörtént! Az egészségügyre költhető pénz többszörösét kapták az egyházak!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
csak a rend kedvéért! Ha elfogadjuk hogy az ő istenének köszönhető a vakcina, akkor kinek a járvány??? =))
Nessy
@RonaGyuri: Allah, Buddha, Zeusz, Jupiter, Síva, lehet választani.
kissé felnőttem
két kulacsos módszer ősidőktöl ha akkor a birodalom ugye megmondja csak a boszorkányüldözésre a válasz is ködös igaz "És mégis mozog a főld " veletek ? nélkületek ? de mozog A hit meg Magánügy.
sokanvagyunk
A természet erői - természetesen Isten akaratából - járvány formájában idén ráhozta az emberekre a halálos frászt - de a tudomány legyőzi azt - Isten segedelmével.
teuton
Termeszetesen Isten ajandeka egy muszlimtol... A Biontech nemet ceg tulajdonosa es a vakcina kifejlesztöje egy török muszlim, Uğur Şahin...
luiz
Igen Isten ajándéka, Csak nem az álszenteké, hanem az egy igaz Istené, Allah-é
namihami
@Nessy: A legfőbb bűnöst, a Sorost nemcsak kifelejtetted (ez a kisebb), de a Te hibádat még az is tetézi, hogy ráadásul még az első helyre is kellett volna tenned.
Egyébként, ha Isten ajándéka volt, akkor az a rengeteg orvos (köztük a Putyiné és az Orbáné is) vajon miért, milyen alapon vette és veszi fel a fizetését. A jövő hónaptól ezeknek a tudósoknak a fizetését a Jézus &Co. cég számlájára kell utalni.
Nessy
@namihami: A kormány részéről már megtörtént! Az egészségügyre költhető pénz többszörösét kapták az egyházak!
human
"a papok ne adják magamutogatásra, bohóckodásra a fejüket a közösségi médiában, hanem az egyház küldetéséhez hűen használják ezt a fórumot is."
Egyértelmű üzenet a bíborostól. Az egyházból senki nem kritizálhatja az elitista Orbán kormányt azért mert bort iszik és vizet prédikál. Kuss van csuhások!
Giovanni Alba
"A katolikus egyház küldetése Jézus Krisztus örömhírének, az evangéliumnak a hirdetése, a szentségek kiszolgáltatása, valamint a felebaráti szeretet gyakorlása. Az eucharisztia, amely a hét szentség egyike, minden katolikus szentmise középpontja. Ezen kívül a világ minden részén működtet szociális programokat és intézményeket, úgymint iskolákat, egyetemeket, kórházakat, missziós telepeket, menedékhelyeket, valamint olyan szervezeteket, mint például a Nemzetközi Karitász – aminek tagja a magyarországi Katolikus Karitász is –, amelyek a szegényeken, a családokon, időseken, vagy betegeken segítenek."
De nagyon szép is lenne, ha a bíboros vezetésével szépecskén kiballagnának (na jó, futólépésben) a napi politizálásból, és tényleg azzal foglalkoznának, ami a hivatásuk lenne. Nem cifra templomok kellenek aranyozott kereszttel és kupolával, hanem az ínségben élőknek kenyér, és fedél a fejük fölé. Az aranyhímzéses miseruhában, arany keresztet felmutató, aranyserleget tartó pap képmutató és hazug. A kivagyi főpap alázatról és szolgálatról prédikál. Hazugság minden szavuk, még a névelők és a kötőszavak is.
teuton
Csak 1 kerdes: Ha az ELLENSZER Isten ajandeka, kinek az "ajandeka" a virus???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.