Hazánkban az első 120 ezer beoltott ember egyikénél sem jelentkezett heves allergiás reakció – jelentette ki a Metropolnak dr. Szlávik János, aki a vakcinával kapcsolatos tévhiteket is eloszlatta.

A szakember szerint nem érdemes különbséget tenni az oltások között, a vírustól ugyanis mindegyik egyformán megvéd, és ez most a legfontosabb. Itthon a hőemelkedés, fejfájás, izomfájdalom, gyengeség voltak az eddigi leggyakoribb mellékhatások

A világon a legtöbb koronavírus elleni oltást eddig Kínában adták be, ott már több millió embert beoltottak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy eddig egyik vakcina sem járt több szövődménnyel, mint a korábbiak. Amerikában az oltás 100 ezerből mindössze egyetlen esetben váltott ki heves allergiás reakciót, itthon pedig 120 ezerből egy súlyos allergiás reakciót sem észleltek. Az eddigi leggyakoribb tünet, amit itthon jelentettek, az az izomfájdalom volt, az is elmúlt 24 órán belül 

– mondta a Metropolnak dr. Szlávik János. 

Szlávik János most eloszlatta a vakcinákkal kapcsolatos tévhiteket
Kép:MTI

Szlávik János a vakcinával kapcsolatos tévhiteket is eloszlatta.

TÉVHIT: „Fiatal vagyok és egészséges, nincs szükségem az oltásra”

– A vírus sokaknál tünetek nélkül van jelen, ám nem tudhatjuk, hogy akinek átadjuk, vajon túlélné-e a betegséget.

Azok, akik a jövőben biztonságosan szeretnék meglátogatni szüleiket, nagyszüleiket, mindenképp oltassák be magukat

– javasolta a főorvos.

TÉVHIT: „A vakcina legyengíti az immunrendszert”

– Ez nem több, mint egy hangzatos oltásellenes szlogen. Ráadásul éppen az ellenkezője igaz, a vakcina ugyanis felvértezi a szervezetet egy olyan betegség ellen, amibe a világon már közel 2 millióan haltak benne.

TÉVHIT: „Meddőséget okoz”

– Az óriási ostobaságokat mindig nehéz megcáfolni, de azt biztosan kijelenthetjük, hogy az oltás kizárólag az immunrendszerre hat, a női ivarszervekhez az égvilágon semmi köze.

Forrás:Metropol

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
A vírus kirobbanásakor is milyen őszinték és nyíltak voltak a kínaiak. Igaz, Szlávik? Miért is ne hinnél nekik?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
ez a szlávik,ha megszólal, csak ront a helyzeten...majd aki veszélyben érzi magát, az oltasson,probléma megoldva..
kereső
Drága!!!, aranyos Főorvos Úr, ha már tájékozatni tetszik bennünket- miért nem teszi ezt az orvosi esküjéjez hiven- NE ÁRTS!!
A helyzet ugyanis az, hogy mások- nem laikusok, hanem kutató orvosok, orvos biológusok, elmondják, hogy a kinai vakcina elölt virust tartalmaz- és az immunrendszerre gyakorolt hatás akár 3-5 év múlva is jelentkezhet, káros formában.arról nem is beszélve, hogy bizonyos allergiás betegek egyáltalán nem is kaphatják- mert azonnali allergiás reakciót váltanak ki a vivő anyagok. Önre figyel az ország- talán ezt kéne szem előtt tartani. Ez ember életeket jelenthet- nem a hatalomnak kéne mindenáron megfelelni, hanem az orvosi eskünek.
Peller Anikó
@kereső: Az a baj, hogy addig járt a hazudós korsó a kútra mire már senki nem hisz neki semmit.
Rockxy
szlávik most örülhet, ha nem emlegeti senki a kurvaannyát.
pécsi
Kedves kommentelő kartársak! Jó hülyének lenni? Miért nem az orvosoknak hisznek? Műtétre bemennek vadidegen orvoshoz, hogy megoperálja önöket, pedig lehet, hogy nem sikerül és ott maradnak a műtő asztalon! Egy millióknak adott injekciótól, amelynek lényeges szövődménye nincs, " legfeljebb " megvédi az életüket, mért félnek? Kérem, hogy önök semmiképpen ne oltassák be magukat, esetleg kövesség Sas Józsefet az örök vadászmezőkre.Viszlát.
human
A vírus kirobbanásakor is milyen őszinték és nyíltak voltak a kínaiak. Igaz, Szlávik? Miért is ne hinnél nekik?
ibn Said
@pécsi: Kedves kommentelő társ! Jó hülyénekj lenni!? Olvasson, tájékozodjon a vakcinák közötti különbség ég és föld, tehát nem mindegy mivel oltatjuk be magunkat! Én is kívánom Önnek, hogy minél elöbb távozzon az örök vadászmezőkre, miután beoltották egy igen kétes minőségű kínai vakcinával!
Pálinkás Pál
@pécsi: no majd én elmondom neked...nézd meg ennek a hernyónak a felszólalásait,videoit, azokból az időkből, mielőtt a csúti cigány rapportra hívta és befenyítette...másnap egyből maszkhívő lett...és csak úgy fosta a mangalica agymenéseit! mint merkely...akinek fontosabb a rektori állás, mint a gerince!
Lepényleső
Az itthoni 120 000 - ből mennyi volt a kínai,- ha azt még meg sem vették?
Eladott Ország
Érdekes a többi EU tagországnak miért nem kell a kínai és az orosz vakcina. Vajon miért kell áterőszakolni a magyar hatóságokon az alkalmazást? Vajon az állampolgárok az Orbán rezsin 10 éves országdúlása után mennyire hisznek a magyar hatóságoknak? Gondoljuk csak a KSH és a maffiaállam adatközléseire és sikerjelentéseire, miközben az EU Bangladese lettünk. .Ki hisz már ennek a tróger, szarházi bandának!
nemkati
Most akkor itt is megkérdezem:
1. Veszélyes-e az oltás arra, aki már átesett a ferőzésen? Vagy esetleg ő ettől már védett?
2. Szükséges-e az előbb említett illetőnek beoltatnia magát?
3. Elkaphatja-e a vírust az, aki már átesett a fertőzésen, vagy beoltatta magát?
4. Fertőzhet-e az az előbb említettek közül, ha elkapja a fertőzést?
5. Kit véd az oltás, azt, aki kapja, vagy azokat, akik kapcsolatba lépnek vele? Nyilván azt, aki kapja. Akkor minek oltási igazolás???
moareka
Semmit sem oszlatott el, csak nem meri kimondani, amit Duda prof és Jakab prof ki mert mondani, elavult és 70%-os védettséget ad!
Peller Anikó
@moareka: "mostanáig a magyar állam mindig a világon elérhető legjobb minőségű oltóanyagot biztosította. Most ennek a bizalomnak a megingatásával játszik a kormányzat"

www.msn.com/hu-hu/hirek/other/k%C3%ADnai-vakcin%C3%A1t%C3%B3l-v%C3%A1rja-a-j%C3%A1rv%C3%A1ny-gyors-legy%C5%91z%C3%A9s%C3%A9t-a-magyar-korm%C3%A1ny/ar-BB1cRzUI?ocid=msedgdhp
Peller Anikó
@nemkati: csak vélemény (a Pfizer oltáshoz):
1. nem gondolom, hogy sokkal veszélyesebb lenne, a Karikó oltás akár ötször nagyobb immunválaszt generál mint a vírusfertőzés.
2. egy ideig védelmet nyújt a vírusfertőzésből való kigyógyulás, de az oltás az előbbi alapján biztosabb lehet.
3. biztosan elkaphatja, nem ez a lényeg. A kérdés az, hogy milyen hatékonysággal fékezi meg a szervezet a virus elszaporodását.
4. a fertőzésveszély jelentősen csökken az oltás hatására (2-3 hét alatt alakul ki a védelem)
5. nyilván aki kapja. A 4. alapján a környezetét is védi.
human
@Peller Anikó: Undorító ez az egész. Ordít róla, hogy Orbán beígérte, hogy az oroszoktól és a kínaiaktól vásárolni fog. Visszatáncolni meg nem engedik. Valamivel foghatják Orbánt vagy Orbán abban reménykedik, hogy vagyonát és családját hozzájuk ki tudja majd menekíteni, ha esetleg itt ellenzéki 2/3 születnek 2022-ben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.