Durván megosztja a magyarokat a vakcinaútlevél gondolata.

A magyarokat két szélsőségre osztja a kormány által belengetett vakcinaútlevelek kérdése

– írja a Napi.hu a Pulzus Kutató és a lap közös kutatásának eredménye alapján.

Eszerint szinte ugyanannyian támogatják, hogy legyen ilyen új igazolvány azoknak, akik átestek a betegségen, vagy megkapták az oltást, mint ahányan elutasítják az.

Két erős szélsőségre osztotta a magyarokat a kormány által belengetett vakcinaútlevél kérdése – itt vannak a részletek

Fotó: Propeller

A felmérés érdekesebb megállapításai ezek:

- Az oltási iratot a legkevésbé a fiatalok akarják, míg a leginkább az éppen sorra kerülő nyugdíjasok támogatják.

- Nagyjából megegyezik azok aránya, akik szerint az újranyitáshoz szükséges és támogatják is az új hivatalos irat létét (33 százalék), míg majdnem ugyanennyien vallják azt, hogy nem értenek vele egyet, mert csak felesleges feszültséget idéz elő az emberek között (35 százalék).

- A megyeszékhelyeken élők irtóznak a legjobban a vakcinaútlevél gondolatától: 51 százalékuk szerint felesleges feszültségkeltés, miközben csak 20 százalékuk érzi szükségesnek az újrainduláshoz. A leginkább a községek lakói (38 százalék) támogatják teljesen a rendelkezést, de alig maradnak el a városiak (36 százalék) és a budapestiek (31 százalék).

- A fővárosban élők 36 százaléka viszont teljesen elutasítja az új okmányt, csak 15 százalékuk látja úgy, hogy még korai ennek bevezetése, míg 18 százalék a fokozatosságot pártolná.

Forrás: Napi, hu24.hu

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
@justhpeter: Te nem kapsz, csak ha "oltakozol"- lehetőleg orosszal,vagy kinaival.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
miért kapnának bármi kedvezményt,mikor ugyanúgy fertőzőek?
justhpeter
Igyekeztem azzal a tyúkeszemmel mindent megérteni, már csak egy kérdésem van: Ha nem kaptam el a vírust és nem is voltam karanténban, mert nem volt miért, milyen színű vakcinaútlevelet kaphatok és hova mehetek vele ?
kereső
@justhpeter: Te nem kapsz, csak ha "oltakozol"- lehetőleg orosszal,vagy kinaival.
justhpeter
@kereső: Minek döfessem magam oldalba, ha a vírusnak sem kellek egy éve ?
kissé felnőttem
hülyeségük ellen nincs oltás ? haverra bizták keressen milliókat sötét társaság
Nessy
@justhpeter: 13.59 Ugye, erre nem vársz választ? :-)))) Nem oldalba döfnek, hanem karon, csak arra vigyázz, ne akarj pár napig azon az oldaladon aludni.
justhpeter
@Nessy: OK. Köszi ! Nem tervezem az "oltakozást", illetve majd a végén a maradékból.
justhpeter
@Nessy: OK. Köszi ! Nem tervezem az oltakozást, illetve ha majd igen, a végén a maradékból
Nessy
@justhpeter: Koromnál és gyerekkori krónikus ketyegő problémák miatt az első körbe beleestem, Modernát kaptam. Az első nem okozott gondot. Állítólag a második oltásnál jelentkeznek erőteljesebben a mellékhatások. Persze, lehet, hogy ha az új hibrid vírus megérkezik, akkor megint a jószerencsére bízhatjuk magunkat! Majd a Párkák eldöntik. :-)))
Szalay Miklós
Sztem speciel ez nem egy rossz dolog, azért is, hogy oltassák magukat a népek.
Lepényleső
Elérkeztünk oda,hogy lesznek kiváltságos és jogfosztott polgárok - ahogy volt ez a harmadik birodalomban is?
S vélhetően ezeket az okmányokat majd a szavazólapok bemutatásával állítják ki,és vagy tagadják meg?
Pálinkás Pál
@Szalay Miklós: azt mire mész vele? sehol semmi változás még az agyonoltott országokban sem../pl Izrael /
kereső
@Szalay Miklós: És?? Ha a Lajtán túlra akarsz menni- és kiderül, hogy oroszt/kinai oltást vettél fel- azt találják mondani, hogy Ők azt ott nem ismerik el, mert egyiket sem engedélyezte az európai gyógyszerhatóság. Megtehetik? Meg. Ha a magyar kormány diszkriminál oltott-és nem oltott között, akkor az pariban van Magyarországgal. Holott, az oltás önkéntes!!!, mint azt hangsúlyozza a kormány, akkor miért is a diszkriminativ intézkedés?És ráadásul szó nincs arról, hogy az aki felvette az oltást, az nem fertőz. Fertőz- az oltással önmagát védi, a súlyosabb szövődményektől.
1984
"Nem, nem, nem
Soha nem, nem, nem
Én nem leszek soha sem a játékszered"

Senki nem tudja mikor szűnik meg a védettség.

A mindennapi teszt sem segít felismerni a bajt, mert lehet pozitív is (attól véd az oltás, hogy megbetegedjen az ember, de ugyanúgy lehet hordozó és fertőző, vagyis pozitív)

Szóval a lelkes beoltott a vakcinaútlevelét boldogan lobogtatva grasszál a világban, aztán egyszer csak jóóóóól megbetegszik, mert időközben (vagy inkább idő előtt?) megszűnt a védettsége és jól benyalt valami sokadjára mutálódott agresszív ultrahibrid vírust.
Persze garancia semmire nincs, úgyhogy mehet a sóhivatalba reklamálni a delikvens a vakcina útlevelével, miután leesett a jobb füle, leálltak a veséi és a velőállománya elfolyósodott.

Jó étvágyat az ebédhez!
ómió
"Megkonzultálhatják", már, ha szét nem hekkelik!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.