Kedden hallgatta meg a parlament igazságügyi bizottsága Varga Judit igazságügyi minisztert.

Tordai Bence a Parlament folyosóján próbálta kérdezni Varga Juditot a Pegasus-ügyről, Völner Pál a füzetével védte a minisztert – videó

Fotó: Facebook

A párbeszédes Tordai Bence az ülés után arról írt, hogy

„a fideszes többség leszavazta, hogy a ma 100 napos Pegasus-ügyben kérdezhessem a minisztert, kénytelen voltam a folyosón próbálkozni”.

Ki is tett egy videót erről az oldalára. A felvételen az látható, hogy Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára a füzetével védi Varga Juditot, hogy Tordai ne közelíthesse meg őt. 

A miniszter ezt reagálta később az oldalán:

„Tordai Bence képviselő úr, aki szemmel láthatóan végigunatkozta a két órát a bizottsági meghallgatáson, csak annyira volt képes, hogy a folyosón provokáljon. Pedig a bizottság minden kérdésére megadtam a választ.”

Forrás: 444.hu

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Ezt az agyatlan kurvát is bíróság elé kell állítani és csak a bíróságon szabad tárgyalni vele. Elszállt már magától ez a cinikus senkiházi rohadék!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Ezt az agyatlan kurvát is bíróság elé kell állítani és csak a bíróságon szabad tárgyalni vele. Elszállt már magától ez a cinikus senkiházi rohadék!
Pálinkás Pál
a ribancnak remélem készítik a helyét Kalocsán...
lusta
Szép világ. Az újságírók kitiltva, nem kérdezhetnek. A képviselő sem kérdezhet. Egyáltalán Magyarnénak van fogalma, hogy néz ki egy demokráciában a parlamenti folyosó?
Pálinkás Pál
@Pegero: azt hol kérdezné nyomi?..az ülésen a szarosok bevédték a ribit...
Eladott Ország
@Pegero: "A miniszter szó eredetileg szolgát jelent. A miniszterek, illetve a miniszterelnökök kezdetben az uralkodónak feleltek, a polgári forradalmak következtében alakult ki a parlamentnek felelős kormány, illetve a PARLAMENTNEK FELELŐS miniszterelnök intézménye. (Jellemző, hogy Angliában a korai fejlődés eredményeként a parlamenti kormányzás intézménye korábbi, mint a miniszterelnöki intézmény.) Ekkortól szükséges az is, hogy a miniszterelnök, illetve a kormány bírja a parlamenti képviselők többségének a bizalmát." Mindez a maffiózó bűnöző román cigány parlamentjére nem vonatkozik!
Pálinkás Pál
@Pegero: te hülye vagy? nem rád gondoltam személy szerint..hanem pl a köteles lacára...apropó, a videón hol hallottál bármi nyóckerest?...
CsipkeRózsa
Varga Juditot én mindig csak vonulva látom, úgy teszi magát előttünk.
justhpeter
Varga és Völner éppen az IQ-bajnokságra mentek és nem értek rá válaszolni.
Pálinkás Pál
@Pegero: haha...a legnagyobb probléma hogy egyelőre szabadlábon mászkálnak..NERteleníteni kell jövőre, véglegesen..
lampa laz
@CsipkeRózsa: ...és mindig úgy bolyong össze-vissza ha kérdezik mint a megkergült birka. Ennek is csak a faszbukon van pofája, oda írogatja a baromságait.
verőce21
Egy kérdésre kért választ Tordai, én úgy hallottam, kettőre is válaszolt Varga J.
100%-kal teljesítette túl a válaszadást az igazságügyminiszter...!
Németh István
A tordai bence egy undorító féreg! Mint gondolkozásra és viselkedésre képtelen fröcsögő szar-tartály legfeljebb ganajtúró bogár szintjén van! @Eladott Ország: @KisTehen: @KisTehen: @KisTehen: @lampa laz: @Pegero: NOS az "eladott ország" név alatti moslék fantomot meginvitálom a saját idesanyja adott vaginájába huszárnak és ott rohadjon meg ahol keletkezett! Aztán akinek halvány fingja nincs a jogról, az emberi megnyilvánulás tisztességes módjáról és kapásból gyűlöletből vagdalkozik az szerintetek milyen élőlény! Úgy ítélem a szaron rohadó penész!
csak úgy....
@Németh István: gyuszi te totál elmebaj!
csak úgy....
fideszéktöl ne várj spontán választ semmire,náluk mindenröl a góré dönt! :)
Clavigo
@Németh István: Ne szégyeld,,hogy mekkora kretén vagy,,,elég ,ha anyád szégyenli... Barom.
teuton57
@verőce21: Nem csak süket vagy, hanem hülye is...
Németh István
@Horizont: @teuton57: @Clavigo: @csak úgy...: @csak úgy...: Tehát!!!a primitív állatok azok amott az afrikai őserdőkben kiélhetik magukat, a parlamentbe pláne itt az Eu-ba, de a Magyar polgárok közé sem valóak! Igen rólatok van szó! Egy tisztességes családanyát a nemzet egyik büszkeségét ekkora gyűlölettel megítélni, megdöbbentő! Pláne miként ez az embernek nem minősíthető féreg megenged magának a folyosói senkiháziként amikor mindennek meg van a módja lehetősége tisztességes keretek közt!? Hát ez megdöbbentő! Na ezért vagytok a ganajtúró bogár kiváló társai, gondolom veletek párzik!
Németh István
Ja! én a Völner helyében úgy rúgtam volna tökön, hogy a Dunában találta volna magát! De hát a Völner egy úri ember, cipőtörlőnek is minimum szalvétát használ, nem rondítja a cipője fényét egy tordai a ganajtúrók közt is patkány valagával!
Clavigo
@Németh István: A ganajtúró a muteroddal párzott,,,az " eredményből " kiindulva...
Lepényleső
...a választ amit előtte is ismert;kuss?
Emmersson71
@Pegero: Hallgasd végig újra, nem volt útszéli a kérdező stílusa!
Emmersson71
@Pegero: Aha..csakhogy ebben a "játékban" a Fidesz átírta a játékszabályokat, és a kapufák, de még az oldalhálók is gólnak számítanak a győztesnek, hiszen érintették a kaput!
Csak parlamenti 2/3-da van a Fityisznek...
Emmersson71
@Pegero: Helyes, fogadd el, hogy Tordai szépen kérdezett, a miniszter asszony pedig bunkón hallgatott :P
Aki Én
@Németh István: téged mindenhol rühellnek, propelleres kormos képű Gyula?
Te tipikus faszkalap, buta fideszes vagy. Maradj még.
Nyírfa
Mintha nem is a Parlamentben lennének. Ezek a köz által el- és jól tartott "urak" és "hölgyek" szereptévesztésben vannak. Ők a társadalom minden tagjának az alkalmazottai, de , valamiért pont fordítva értelmezik a felállást: szerintük evidencia, hogy mi vagyunk értük, s nekünk kell szolgálnunk őket. Még a gondolata is jó érzéssel tölt el, hogy hamarosan a helyükre kerülnek a dolgok.
csak úgy....
@Nyírfa: fideszes feudalista hübérurak lettek a volt fiatal demokratákból! a jobbágyaik meg süketek és vakok ..
Nyírfa
@CsipkeRózsa: 16.46

Nem kapcsolták be a szélgépet, ami hátra fújná a haját. Így nem hatásos.
Nyírfa
@csak úgy...: 20.52

Hihetetlen, igaz? Ha valami filmre kívánkozik, akkor az a fidesz története.
Aki Én
@csak úgy...: ...igen, gondoltam, hogy az a beteg ember az.
Nézd azt a tekintetet. Kár túlragozni.
Nyírfa
@Horizont: Képzeld, ahogy vonul le a Parlament lépcsőin mind egy kifutó kifutó-modell, pillantása messzenéző, titkokkal teli, hajtincsei megfeszülnek mint a vitorlavásznak ,mögötte Volner, ősz hajába belekap a szél...idill fidesz módra, csak a Karmelitában focizgató Orbán hiányzik a képről.
inhuman
VargaJudit emlékiratai: "Én meg csak futottam, futottam tovább"

Ez itt a reklám helye: www.youtube.com/watch?v=f1oZa0ciM8Q
Nyírfa
@Horizont: Katóka új munkakört kap, ő fogja pucolni a Parlament ablakait, már megrendelték a papírzsebkendőket.
Judit alakjával nincs gond, de az arca olyan kemény, hogy nemátalakítás nélkül is kinézném belőle a férfit. Jelzem, nem az esetem, nekem férfiben a szép arcú szőkék jönnek be. :)
Nyírfa
@inhuman: Kitaláltad minden vágyamat, nem is kell ennél több!
Remélem, a leányzó kezét biztosan tartja a lovag, és nem fogja véletlenül szélnek ereszteni. :)
CsipkeRózsa
@Nyírfa: Azt hittem Katóka süti a palacsintát.
Nyírfa
@CsipkeRózsa: Ilyen felelősségteljes munkát nem bízunk rá! :)
ómió
És semmit nem bírt ráhazudni Tordai efftárs?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.