Videót töltött fel Facebook oldalára Orbán Viktor miniszterelnök. 

"Hány halott kell még?" – Orbán Brüsszellel harcol, de nekiestek a kommentelők
Kép: Facebook/Orbán Viktor

A videó címe is erős, csupán annyi, hogy: Nem engedünk Brüsszelnek!

A videójában elmondja, a kormány érdeke, hogy a növekvő rezsi árak ellenére és megvédjék a lakosságot. Hiszen szerinte ez a nemzeti kormányzás lényege.

Rögzítették az árakat a háztartások számára.

A családok védelmében, a nyugdíjasok védelmében.

- mondta el, és azt is hozzátette, ez addig lesz így ameddig ők lesznek kormányon, hiszen szerinte a baloldal áremelésre készül a szektorban. 

Ám a kommentelők már a koronavírus halottakat hozzák fel, és azt is amiről nemrég írtunk, hogy a tavaszi hasonló esetszámoknál, már zártak. Most pedig nem hoznak védelmi intézkedéseket. 

Nekem 6eFt/hó a rezsicsökkentésem. Ennek a többszörösét hagyom ott a boltokban az áremelkedések miatt. Ez is csak egy cumi. 

- írta neki egy kommentelő.

De ember minden héten drágul minden hol élsz? Mikor vásároltál minimálbérből, és nem politikusi fizetésből? 

- kontrázott rá egy másik.

Hány halott kell még? De lóvéért kuncsorogni az megy, ugye Viktátorom?!

Nekem infra fűtésem van. Tavaly még havi 25ezerből "megúsztam". Az idén, 2 hét alatt, már 30ezernél tartok.

- írták neki mások.

Forrás: Facebook
Címlapkép: Facebook/Orbán Viktor

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
mikorra veszitek észre,hogy orbán csak egy pénz és hataloméhes hadovaláda , akinek csak egy istene van a foci és marhára szeret szerepelni?!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
mikorra veszitek észre,hogy orbán csak egy pénz és hataloméhes hadovaláda , akinek csak egy istene van a foci és marhára szeret szerepelni?!
tudode
Ha fel lehetne tenni a kérdést annak, aki agyalágyultnak tekinti azokat, akik nélkül nem cuccolhatna az, aki 2006 őszén kivívta "magának" azt, hogy egyeduralkodóként 4+12 év alatt ELTEMETTE A DEMOKRÁCIÓÁT. loáőítette a semmihez nem hasonlítható DIKTATÓRÁJÁT, szemben azzal, amelyet 2010-ben a parlament ALAKULÓ ÜLÉSÉN felolvasott az un. NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS RENDSZERÉNEK a nyilatkozatát ígérve fűt, fát
.
----- Orbán Viktor beszéde a parlament alakuló ülésén 2010. május 14-én (1. rész)
www.youtube.com/watch?v=vkO3BdHXAUk&t=71s
----------------/
.
---- Orbán Viktor beszéde a parlament alakuló ülésén 2010. május 17-én (2. rész)
www.youtube.com/watch?v=-CoxqvxI6Ow&t=94s
---------------------
.
Saját hazája után "Brüsszel" következik, amelyet Frank Engel hányt az orrára:
.
----- Frank Engel, luxemburgi képviselő értékeli a jelenlegi magyar helyzetet
www.youtube.com/watch?v=d8IkyQ9v3n0
-----------------------------
.
Ezek után köpjön fel, és álljon alá!
jesz
hát nem is tudom...a művelt nyugat ugat nekünk, oszt ausztriában, németországban meg áramhiányról hadoválnak? fosnak, hogy nem lesz gáz(sem)...

Hát hol az a nagy jólét?
Gauntlet
Ilyen az amikor szembejön a valóság! Erre nem lehet azt mondani, hogy 'oszt jó napot kívánok'!
Vagy igen? :(
Istenakinincsen
Amit O1G mond azt le kell forditani,na neeem a google fordítóval.
Magyar fordításban:Az ellenkezője igaz.
Hamiskártyás a geczi.Blöfföl.
kulabombaafityiszre
@jesz: ma, 19:00
Szegény magyar embereknek lökjél már egy linket ne haljunk meg a jó drágán fütött szobában bután.
Clavigo
@jesz: Én pl. németeknél nem érzékelem ezt a " rizsát ",,,de pártunk és qrmányunk ezt 7s jobban tudja.
mágnes
Ne harcolj te cerkof majom ! Érdemi és hatékony megegyezéssel végződő értelmes diplomáciai tárgyalássorozatot szeretnénk látni végre . Érted te marha barom ? Tudod mi az ? Valaki tudja itt hogy mi az ???
Gazella
@KisTehen: mija francnak??? Dugd magadba a kötelező oltást! Az ez évi 10-dik oltásnál pofázz agy halott!
Gazella
@jesz: te hiszel a magyar médiának?? Ezek ugy hamisitják a külföldi híreket...
Istenakinincsen
Ez az utolsó hullám neked O1G vikktória:)))...lovagold meg!
Nessy
@KisTehen: Miután 100%-s védelem nincs, önmagában az oltás halottnak napszemüveg! Az oltás a súlyos lefolyástól, és esetleg a haláltól véd. Ha nincs egyéb védelem, egyre több lesz a fertőzött és a fertőző, a kórházba kerülő, és az amúgy is elszabott rendelkezések miatt egyre nagyobb létszámhiánnyal küzdő egészségügy teljesen padlót fog. Isten óvja a mezei betegeket, mert őket megint nem tudják korrektül ellátni, mint tavasszal.Ilyen pancser járványkezelés még nem volt kis hazánkban az elmúlt évtizedekben!
Yoda69
O1G!
Csak a kommunizmusban volt divat a hatosagi ar. A piachazdasagban szabadverseny van, es mint ilyen vagy 6-7 even a magyar felhasznalok TOBBET fizettek az energiaert, mint a piaci ar. Koszonhetoen a rizsacsokkentesnek. Most hogy elszabadult a gazar a ruszkiknak koszonhetoen persze fordult a kocka, de mit sem segit ez, hiszen ez meg huzza magaval az inflaciot.
Ha igazan segiteni akarnal a magyaroknak, akkor meg ma csomagolsz es elhuzol a bus picsaba.
dr. prédikátor
o1g te mocsok!!! téged kellene már rögzíteni két méter magasan , nem csak az árakat!!!
ómió
Hány kell? Hát, amennyit az "efftársi oltáspártiságotok kivív"!
kereső
A kormány érdeke az, hogy a rezsi csökkentés hasznaként a közüzemeknek ne legyen módjuk karbantartásra, felújitásokra ne adj isten fejlesztésre, miközben a "haszon" a baráti zsbekben csapódik le. Miért kell nekem a kis fogyasztónak fizetnem Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Mészáros Lőrinc, Varga Judit házainak, nyaralóinak rezsi költségét???
kereső
És, tényleg, hány halott kell még?,ahhoz, hogy a kormány /orbán a teljhatalmát az ország érdekében és ne saját hatalma megtartása érdekében használja?Hány halott kell még ahhoz, hogy orbán ne lopjon a csókosai zsebét is tömve?
kissé felnőttem
fülbemászó hazudozásaival akar überelni? már amit kérdez sem igaz, csak kitaláció
Németh István
Moslék népség az oltakozás miért van??? mit gondoltok! Állatkertek!
csak úgy....
@Németh István: gyulám,neked használt a veszettség elleni?
Németh István
@csak úgy...: @kissé felnőttem: @kereső: @csak úgy...: @kereső: A kérdésem csupán >> nektek az Orbán Viktor miniszterelnök támadása és alázása a fontos, azé akitől csak kapott a nép a polgárok, a nemzet!??? nem szégyellitek a pofátokat, az helyett, hogy az ősidők óta a hülye értetlen népnek könyörög, hogy menjenek oltakozni az életet menthet >> szarnak elmenni inkább fekdobják a tappancsaikat!??? hát dögöljenek is meg! Még egy kormányfő nincs aki így kinyalná a népe seggét és ennyire operatívan lüktetne a nemzetével! Rongy gazemberek vagytok!!
kereső
@Németh István: Elég ha Te érzed ezt az "operativ lüktetést". Én őszintén szólva nem vágyom rá. Ha az az emberség mérőfoka, ki mennyire "szereti" orbánt, és ki mennyire lüktet vele együtt, akkor bevállalom, hogy "rongy gazember" vagyok.
Te meg csak simán bolond.
Németh István
@kereső: @csak úgy...: @Horizont: Tévedtek!! nem vagyok Fidesz tag, kiléptem miként mint kisgazda a Fidesszel összeborult, az igazi ok torgyán ganajka stílusa volt, devolt benne Orbáni nem tetszés is!
DE és ezt ajánlom a figyelmetekbe >> az az ember aki bizonyította a nemzetéhez a népéhez való ragaszkodást, a nemzetéért tettekkel helyt állt és áll annak ellenére, hogy mint általatok is aljas, moslék támadások érik a saját népe soraiból, mi több még aljasabban az eu-hoz szaladgálnak a nemzetünk el lehetetlenítése okán! >> a maguk hatalmi vágyaik szerint! ugyanakkor ha hatalmon vannak csak és kizárólag lopni rabolni nemzet kiárusítani tudnak egyszóval a nemzetet tönkre tenni! Az olyan aljas moslék kellene nektek mint a kari-geri-faszi-geci vagy a zay fehér cigány rumugró!? Aki kapásból agyonvágná a nemzetet a rezsicsökkentés az adókedvezmények a szociális családi juttatások megvonásával aki a fertőző állatokat a migránsokat a nyakatokra engedné!?? ti olyan hülyék vagytok hogy még magatokat sem becsülitek semmire! Állatkertjeim nézzétek már meg a rezsicsökkentés óta mennyit takarítottatok meg > gáz, villany, víz-csatorna egy átlagos lakásban lakó minimum egy millió Ft. felett takarított meg! Szarháziak, a bérnövekmény, a nyugdíjak infláció követő volta és a nyugdíj-prémiumok semmi!? Na menjetek szépen a balliberális moslék picsába! Undormányok > ezt szebben és finomabban leírni nem lehet, azt a rosszindulatot és gyűlöletet ami belőletek sugárzik kifejezni sem lehet! ÁMEN!!!
Peller Anikó
@Németh István: az az ember akiről beszélsz valóban bizonyította a nemzettjéhez, a hatalomhoz némi csalással és esetenként némi veréssel a családjához való ragaszkodást. Túl sok magyareggyet nézel, ilyenkor 60 felett az embert már könnyű megvezetni.
csak úgy....
@Németh István: mesélj még gyuszi pista...
Németh István
@Horizont: @csak úgy...: Ti meg egy szar trógerok akik magukat annyira becsülik mint a szart! Igaz ez meg is látszik!
csak úgy....
@Németh István: mesélj még gyuszi pista...
Peller Anikó
@Német István: Baszki eriggy te a moslék picsába! Te arról az orbánról áradozol aki HAZAÁRULÓ és az egész magyarságot elárulta amikor megutáltatta a határontúliakat. Te akkora barom vagy hogy az egész hazug szemvényvesztő fényező oltári ökörséged beszippantott. Hát öreg jó buta ember vagy te, csak moslékozni tudsz minden tájékozottság nélkül. Minket itt nem tudsz meggyőzni nem tudsz átterelni a zsírháj puhos mellé így ne is strapáld magad. Ritka egy hülye ember vagy.
Németh István
@Peller Anikó: Egy tény> a határon túli magyarokkal a kapcsolatot a te moslék, az általad fényesre nyalt seggű gyurcsány banda tette, akarta tönkre tenni! Szóval >> nagyon hülye vagy! aztán a hazaárulás dolgában is valami a seggnyalásból visszamaradt giliszta lopakodott az agyadba, mert hazaáruló a dobrev, újhelyi, zay, cseh, stb. akik ugye a nemzet polgárainak járó pénzek felvételét akadályozzák meg az Eu-ba, annak reményében ha ők kerülnének hatalomra menten lesz egy kis aprópénzük!Te valóban kukacok átjárta eszű szörnyeteg vagy, nem is tudom elképzelni, hogy megkefélt-e valaki valaha, vagy annyira hülye vagy, hogy azt sem érdemelted ki, hogy fütykösre húzzanak!? Érdemtelen vagy az Anikó névre is!
@csak úgy...: kedves barátom a mese az egy dolog, talán a bármikor-i érzelmek ábrázolója, netán vágyait kifejező irodalmi kifejezési mód! De amit írtam az tény! Persze vannak még kemény tények, amelyek megcáfolhatatlanok > l. aki hazaáruló az a nemzet ellensége! Aki a nemzet ellensége azt a legfinomabb esetben is ki kell közösíteni! Persze a leghatározottabb megoldás kicsit felakasztani! Úgy, fentről lefele lógatni!
ómió
@Dr. Proktor: Az idiotizmusból doktoráltak - mint te is - világa ezt mondatja?
Németh István
@ómió: sajnos a degenarilsztimusz-okkal nem lehet másként beszélni!
Magam egy virágnyelvű a bör-bűl rózsák szavaival élő -szóló személy lennék! De a nemzet ellenségei sajnos ezt mellőzni kényszerítik belőlem!
A LÉNYEG viszont, hogy támadni nem az Orbán Viktorunkat kellene, hanem a moslék Eu-t. a ballibernyák moslék belső ellenséget!
Hogy felismerd bennem a zsenialitást > általában ember barát, és tisztelő vagyok, de az esetben ha érzékelem a nemzetünk kárára való megnyilvánulásokat alaptalanul és oktalanul! De ebben az esetben is szelektálom az ellenzékiségen belül a rosszindulatú és szemét, mocskos, aljas rágalmakkal teletűzdelt támadásokat! Valamikor az ellenzék ellenzék volt és intelligens módon vette tudomásul a hatalmi adottságokból származó irányítási struktúrát, és segítette a kormányzás eredményes nemzetérdekű munkáját! HA>> NEM ELLENSÉGKÉNT ÉS ALJAS HAZAÁRULÓKÉNT NYILVÁNULNAK MEG! (vedd csak számba a migráns kérdést, az oltakozási betartásokat, stb.!)
ómió
@Németh István: Akkor, mintha egyetértenénk! Csak így tovább!
Peller Anikó
@Román István: Ahha, szóval román vagy. Így érthető, hogy nyalod a zorbán seggét.

"támadni nem az Orbán Viktorunkat kellene, hanem a moslék Eu-t"

Viheted magaddal debil.
kissé felnőttem
ahogy elnézem két párttárs egymást veri ultiban? alakul unk?
surdilloFUJT
@Németh István: Kevesebb kannás ,és normálisabb lennél!!!fidesscsicska!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.