Donáth Anna és Hadházy Ákos  szerint a 4iG Nyrt. kistafírozását gyakorlatilag az állam végezte.

A 24.hu cikke szerint Donáth Anna, a Momentum elnöke és EP-képviselője azt közölte Facebook-oldalán, hogy Hadházy Ákos független országgyűlési képviselővel közösen feljelentették a magyar kormányt a 4iG Nyrt. tiltott támogatása miatt az Európai Bizottságnál.

Feljelentik a magyar kormányt az Európai Bizottságnál a 4iG tiltott támogatása miatt

Fotók: Facebook/Donáth Anna; Facebook/Hadházy Ákos

Kollázs: propeller.hu

Donáth Anna és Hadházy Ákos szerint komoly nemzetbiztonsági kockázatot rejt, ha ennyi kritikus infrastruktúra kerül egyetlen magántulajdonos kezébe, véleményük szerint a kormányközeli informatikai cég sajátos helyzete és tevékenysége több ponton is ellentétes az uniós joggal. 

A lap szerint az Európai Bizottságnak írt levelükben ezekről van szó:

- kérik, hogy a testület vizsgálja meg általában is, a versenyjogi szabályok alól felmentést biztosító "nemzetstratégiai jelentőségű összefonódást" lehetővé tevő jogszabály összeegyeztethető-e az uniós joggal. Példájuk szerint a DIGI felvásárlását azért nem vizsgálta a versenyhivatal, mert a felvásárlás megkapta ezt a minősítést a kormánytól.

- a 4iG terjeszkedésének közvetlenül európai versenyjogi vonzata is van, mert határokon nyúl át a tevékenysége, így ezt az Európai Bizottságnak vizsgálnia kell – vélik az ellenzéki politikusok.

- Donáth Anna és Hadházy Ákos szerint a 4iG kötvényeinek lejegyzése – az MFB 100 milliárd, az MNB 84,45 milliárd forint értékben finanszírozta így a céget – tiltott állami támogatásnak minősül.

A közleményben kitértek arra is, hogy a Jászai Gellért többségi tulajdonában lévő 4iG Nyrt. 2019-ben vált le Mészáros Lőrinc érdekeltségeit tömörítő csoportról, tavaly pedig komoly felvásárlásba kezdett. Megvette például az állami Antenna Hungária tulajdonában lévő Hungaro Digitel 75 százalékos üzletrészét, valamint a DIGI kábeltévé- és internetszolgáltató. Ehhez főként kötvénykibocsátással biztosították a forrást, a papírokat pedig főként állami szereplők jegyezték le, Donáthék szerint tehát az állam biztosított forrást egyebek mellett állami cégek fevásárlására.

Donáth Anna és Hadházy Ákos a közleményben arra is kitért, hogy amennyiben a 4iG megszerzi az Antenna Hungáriát is, azzal megkerülhetetlen szereplővé válik a cég a hazai infokommunikációs piacon, valamint ezzel Jászai kezébe kerülnek a műsorszórás, az állami gernchálózat (MVM Net Zrt., a műholdas kommunkáció (Hungaro Digitel), de az optikai hálózat (Invitech) jelentős része, valamint a Telenor mobilszolgáltató legalább 25 százalékos üzletrésze.

Forrás: 24.hu

64 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rizikó
@Giovanni Alba: Patkány! Vádaskodsz, bizonyítatlan bulvár hírek alapján ítélsz és komolytalanul az érvelés látszatát szeretnéd kelteni!
Az egész vergődéssel az a bajom, ami a többségnek is, gyenge politikai alapú erőlködés!
Pati! Sajnos kevés vagy!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Rizikó
Megint a libsi szómágia, kötözködés! Hamarosan jön az üldöztetési kényszerképzet is!
Giovanni Alba
@Rizikó: ma, 11:30
Esetleg ha a közlemény megjegyzéseit próbálnád cáfolni pontról pontra, akkor talán nem tűnnél a valóságtól rettegő, és ezért mindent azonnal tagadó, szemellenzős tudatlan tudálékosnak.
Röviden Baldrick-nak foglak nevezni.
www.youtube.com/watch?v=dxuQCHUjMEQ
Németh István
Ezeknek a moslékoknak donáth, hadházi, meg a társaik a teljes média szolgáltatót be akarják gyűrni a szennyes és nemzetellenes tevékenységeik alá! Ezeknek az undormányoknak már régen
pusztulniuk kellene még a média közeléből is, nem hogy még területet akarnak! nem kéne ezeket kipicsázni!?
Namely
"Donáth Anna és Hadházy Ákos szerint a 4iG kötvényeinek lejegyzése – az MFB 100 milliárd, az MNB 84,45 milliárd forint értékben finanszírozta így a céget – tiltott állami támogatásnak minősül"
Nem az.
Ezt gondolom ők is tudják (na jó Donáth Anna elég ostoba ahhoz, hogy ne legyen tisztában ezzel, de Hadházy gondolom nem ennyire buta).
Tehát mi ez?
Választás 2022.
Ennél többet kár is foglalkozni ezzel.
solidedge
@Németh István: István. Én a Fidesz helyében bátran állnék a vizsgálat elé, persze csak akkor, ha nincs vaj a fülem mögött. Ahol nincsenek fékek és ellensúlyok, ott hajlamos a hatalom visszaélni erőfölényével. A Fidesznek büszkén kellene mutogatni, hogy lám hazánkban demokrácia van, ezt mutatja a feljelentés is. Hadháziék nem azt mondják, hogy a hatalom bűnös, hanem azt, hogy vizsgálják ki, hogy korrektül járnak-e el.
Eladott Ország
A Nemzeti Választási Iroda elektronikus választási rendszerének üzemeltetése, adatbiztonsága is a cégé. Halló, civilek, halló, ellenzék, halló mindenki! Orbán- és fidesz közeli magáncég ellenőrzi majd a választásokat, mi a rosseb ez, ha nem tökéletes diktatúra? Készülnek az országgyűlési választásokra. Ha már egyszer – teljesen véletlenül? – leállt választáskor a számítógépes rendszer, akkor ez megtörténhet másodszor is, mégpedig úgy, hogy sem civileknek, sem pártoknak nem lesz joga semmit megkérdőjelezni, ellenőrizni, mert magáncég nem köteles az orrukra kötni adatokat.
ómió
Ezek az efftársak még csak Rákosi efftársuk idején lehettek volna igazi, "ütős" feljelentgetők!
Németh István
@solidedge: Minden esetben és telítettséggel a korrekt eljárás híve vagyok! AZONBAN ez a vizsgálódási igény, feljelentés, kérés, stb! kifejezetten azt sugallja, hogy az igazából demokratikusan kezelt hírportálok ellenére egy mocskolódó, mintegy a választásokra készülő un. ellen-kampány orgánum növekményt tudjanak biztosítani! sajnos ma nem jellemző a nyílt és korrekt viselkedés semmi téren sem, hanem a mocskolódás, a kötekedés, a lejáratási igyekezet a jellemző! Az az un Eu-s "feljelentés" is ezt igazolja! Az aljadékok harca beindult 2010 óta és egyre fokozódik, miközben az országunk igen jó irányba halad >> olybá tűnik van lehet mit lenyúlni, tönkre tenni! >> Hát egy nagy büdös ... amit gondolsz!
Csizmás Kond
@solidedge: " Ahol nincsenek fékek és ellensúlyok..." ez az analóg technológia már nagyon kiment divatból. Ma a digitális formája a zuniós felügyelet a divat.
Amúgy Magyarországon még igenis ragaszkodnak az említett módszerhez, ólyannyira hogy ha valaki valamit meg akar valósítani tízen gátolják, fékezik jelentgetik ellenkeznek sts.
...és főleg egy ilyen nem csak helyi 4ig estében ami úgymond világraszóló valami, mi a lószart tud ez a kelekótya nőszemély, mekkora a rálátása a hozzáértése hogy mielőtt tudná miről van szó azelőtt jelentget ?
Béla333
Lassal lenyelik az egész országot...! Hány nap van még hátra..???
Rizikó
@Giovanni Alba: Annak nevezel, aminek akarsz! Ha esetleg ragaszkodsz hozzá, keményen elküldhetlek a náthásba, de eddig csak pimasz voltál és nem durva. Így annyit mondok, hogy HESS!
Giovanni Alba
@Rizikó: ma, 14:09
Nem meglepő, érdemi cáfolat helyett fölényeskedő, semmire nem jó beírás.
Tőlem ott keménykedsz ahol csak akarsz, nem érdekel, magadat teszed csak még jobban nevetségessé, bár a szánakozó félmosoly közelebb van a valóhoz.
Hessegesd nyugodtan a démonaidat Baldrick.
Rizikó
@Giovanni Alba: Én nem kötekedtem veled. Nem neveztelek el semminek, nem provokáltalak. Ha valamivel problémád van, rákérdezel szépen, cáfolsz, érvelsz, úgy ahogy azt fehér emberek teszik!
A helyedben nem folytatnám a provokálást, hanem normális hangnemre váltanék, már, ha tudod, hogy milyen az!
Giovanni Alba
@Rizikó: ma, 14:54
Meg tudnád az ellenzék közleményét érvekkel, adatokkal cáfolni? Az kevés, hogy kijelented: "Megint a libsi szómágia, kötözködés! Hamarosan jön az üldöztetési kényszerképzet is!" Mert ez nem érv, nem adat, csak egy vélemény. Egy zakkant elme hagymázas képzelgése.
Eléggé udvarias voltam? Vagy talán kötözködés az, hogy kérdeztem valamit?
Mert az meg elég nagy modortalanság, hogy érdemi felelet helyett felülsz a magas lóra, és elkezded a fenyegetőzést.
Rossz kottát kaptál.
Rizikó
@Giovanni Alba: Elmondtam a véleményem, ami alapján te belém kötöttél. Eszembe sem jutott hozzád szólni, de mivel megszólítottál, válaszolok.
Milyen bizonyítékokat vársz el tőlem egy ellenzéki vádaskodással kapcsolatos nyilatkozatra. Majd a vádló bizonyít a jog szerint!
Azért is mondok ilyeneket, mert az ellenzék a vádaskodásait nem támasztja alá semmivel. Lopnak, tönkretesznek, ilyenek, olyanok, de se eljárás se bizonyíték.

Nagy ellenzéki megmondók többnyire a levegőbe pufogtatnak. Te pedig engem csaholsz meg, mert ezt szóvá teszem? Na ilyen a tipikus libsi!
csak úgy....
@Rizikó: shiki,te kimondottan diliház érett!
solidedge
@Németh István: A lejárató, mocskolódó kampány 2006-ban erősödött fel, kitalálója Orbán Viktor volt. A probléma alapja, hogy a Fidesz hívők a baloldalt bíráló híreket igaznak, míg a kormányon lévőket bírálókat hamisnak könyvelik el. Én Orbán Viktot miniszterelnöksége alatt egy önkritikus fideszes hírt sem hallottam.
Havanagi
@Németh István: az ilyen szemét hazaárulók miatt tart itt az ország,ahol tartunk!!!
Havanagi
A Digi kezéből kicsavarták a céget úgy ahogy szokták ezt tenni más cégekkel is,akikre szemet vetnek.Az ehhez szükséges jogi hátteret a 133 "bátor" mindig megszavazza.Még a hírközlés kellett nekik a totális tervhez: választás,zavartalan egyszerű lehallgatás,kordában tartás(közműellátás gáz-áram) A magyar nép mattot kapott!!!
Giovanni Alba
@Rizikó: ma, 06:17
Erről is kifejtenéd a véleményedet?
Donáth Anna és Hadházy Ákos szerint a 4iG kötvényeinek lejegyzése – az MFB 100 milliárd, az MNB 84,45 milliárd forint értékben finanszírozta így a céget – tiltott állami támogatásnak minősül.

A közleményben kitértek arra is, hogy a Jászai Gellért többségi tulajdonában lévő 4iG Nyrt. 2019-ben vált le Mészáros Lőrinc érdekeltségeit tömörítő csoportról, tavaly pedig komoly felvásárlásba kezdett. Megvette például az állami Antenna Hungária tulajdonában lévő Hungaro Digitel 75 százalékos üzletrészét, valamint a DIGI kábeltévé- és internetszolgáltató. Ehhez főként kötvénykibocsátással biztosították a forrást, a papírokat pedig főként állami szereplők jegyezték le, Donáthék szerint tehát az állam biztosított forrást egyebek mellett állami cégek fevásárlására.
Főleg az utolsó mondatról kérdezlek, hiszen ez nem tűnik alaptalannak, lehet cáfolni.
Itt nincsenek ködös pufogtatások, összevissza vádaskodások. Külön kiemelném: "az állam biztosított forrást egyebek mellett állami cégek felvásárlására.
Várom okos, értelmes érveidet tényekkel alátámasztva. Ne csak a szokásos hablaty legyen, Baldrick, próbálj meg gondolkodó lényként viselkedni, hidd el, nem fáj (nagyon).
Rizikó
@Giovanni Alba: Látom, még most is feladja a leckét az alapvető viselkedés.

Biztosan lassan kell írjam, hogy megértsd, nem bizonygatok semmit. Bizonyítson a vádló! A vádaskodók eddig csak hablatyolni, uszítani tudtak, de a bizonyítékokkal mindig adósak! Magyarázhatsz itt, ha a kezedbe semmi nincs, csak kényszeresen kiállsz a magyarság ellen és a kormányt ekézed, két szerencsétlen paprikajancsi hangoskodása után!

Megértetted, vagy szótagoljam?
Giovanni Alba
@Rizikó: ma, 11:12
Szótagold, úgy talán hamarabb felfogod, ami a közleményben áll, az nagyon is valós. Szerinted talán nem tartozik a tiltott állami támogatások közé az, ahogy a 4iG terjeszkedését segíti a kormányzat?
Igen vagy nem?
Egyszerű kérdés, egyszerű válasz, és semmi szükség arra, hogy engem tegyél meg a főgonosznak, a végén még én leszek az oka nyomott hangulatodnak is.
Tehát a kérdés mégegyszer, nagyon lassan írva: a 4iG terjeszkedésének elősegítése nem veti fel a tiltott állami támogatás gyanúját? Szerinted minden rendben van ezzel? Igen vagy nem?
A Gránit Bankot most nem hozom elő, legyen időd levegőt venni.
csak úgy....
@Rizikó: shiki,te egy túlbuzgó elmebajos!
Rizikó
@Giovanni Alba: Tessék! Bizonyítsd be, hogy az említett céget az állam tiltottan finanszírozta!
Ne szégyellősködj, bizonyíts!
Nekem meg az a véleményem, hogy a libsik koncentrációs táborokat akarnak a magyaroknak építeni. Tessék. Ez helyes e? Tán csak tudsz válaszolni!
csak úgy....
@Rizikó: shiki,te egy túlbuzgó elmebajos!
namihami
@Giovanni Alba: 11.29: Akár gyorsan, akár szótagolva mondod, mindegy. Nem megérteni nem TUDJA, megérteni NEM AKARJA.
Ha egy vásárlóerővel nem rendelkező úgy vásárol/hat/, hogy az ehhez szükséges üsszeg kizárólag állami cégek és bankok ""jóindulatábók"" jön össze, akkor azt egyértelműen állami támogatásnak hívják, amit csak NEM AKARVA lehet nem megérteni. Az így szerzett ""vásárlóerő"" pedig, EU rendelkezés mellett is, tiltott állami támogatásnak minősül.
Ha megakarod ezt érteni! Ha nem---akkor ...
Rizikó
@namihami: Neked már szótagolva írom: bi-zo-nyí-ték?
namihami
@Rizikó: Akkor b-e-t-ú-n-k-é-n-t válaszolok:
Az egész tranzakció, már eddig is bizonyított /BIZONYÍTOTT/, anyagi lebonyolítása és a vásárlók személye és kormányhoz való igencsak szorosnak mondható beköröttsége. És vajon az eddig folyamatosan mondott és soha nem cáfolt kormánypártiságuk és ezzel együtt a jövedelmük nagyrészét éppen ettől a kormányzattól szerző ""önkéntes"" vevők, akik választási szoftverben és médiumok vásárlásában érdekeltek, vajon mitől lennének úgy ripsz-ropsz elkötelezetten független szereplői egy rövidesen lebonyolítandó választásnak. Egy olyan helyzetben, amikor esetleg csupán 4-5 % lehet a mérleg nyelve. És amit egy összesítés után megsemmisítendő papírok alapján éppen ezek fognak elvégezni?!?!
Giovanni Alba
@Rizikó: ma, 12:39
Higgadj le, attól megnyugszol. Kérdésem egyszerű volt, lehet igennel, vagy lehet nemmel válaszolni, de semmi szükség a mellékvágányra terelésre. Válaszolj: felveti-e a tiltott állami támogatás gyanúját a 4iG terjeszkedésének finanszírozása, igen, vagy nem?
Amint ezt a küszöböt sikeresen átlépted, rátérhetünk a fantazmagóriáidra, bár nem szívesen.
(Mindent tagadni Baldrick :-) )
namihami
@Rizikó: 13.07: És még annyi: bizonyítani nem a feljelentónek kell. Arra a rendórség és társszerveinek vizsgálata hivatott. Ebben az ügyben is csupán egy esetleges kormányváltás után lenne alkotható tiszta kép.
És kishazánkban pont ez jelenti a gondot. Pintérek, Poltok, bírók és a rendszerbe beépült többi ""elfogulatlan"" személyek. Éppen az ezen a szinten folyó ügyek 95%-a áll meg egy pintéri vagy polti döntés alapján. ""A nyomozás nem talált bűncselekményt!""---jelentette ki (csak példaként) a Tiborcz-lámpák esetén. Inkább az EU-pénzt is velünk fizetteték ki, csak azok ne vizslassák a dolgot. És az ilyen ügyekből is határkerítést lehet építeni.
Clavigo
@Rizikó: Shikari,,,a névcserével nem lett több agyad...Orbán seggével a nyakadon,,,fingod sincs ,hogy mi zajlik körülötted.
Rizikó
@namihami: Az alapos gyanú bizonyítékot igényel.
Nyírfa
@Giovanni Alba: @namihami: Szép erőfeszítések, dicséretes higgadtság, hibátlan érvelés. De a válasz ugyanaz lesz. Ők haragudni akarnak, és ehhez ellenségképekre van szükségük. Talán, ha egyszer beugrik egy felismerés, hogy ki, mi bántotta meg őket annyira, hogy a gyűlölet váljon a táplálékukká, s lesz mellettük egy érző-értő lény, aki tud segíteni ezek kezelésében, elindulhat a feltisztulás. De addig akár közveszélyesek is lehetnek.
Nyírfa
Én kimondottan aggódom, mert Digink van, és eddig nagyon jól teljesített. A kínai-orosz informatikai "harcosok" sem hiányoztak. Talán a kormányváltás ebben is hoz változást.
Rizikó
@Giovanni Alba: Neked meg kellene nyugodnod! Nem bizonyítottad, hogy az ellenzéki felvetésnek bármi alapja is lenne!

Sokadjára kérdezem: hol a bizonyíték? Egyszerű nagyon, van, vagy nincs? Egy ennyire egyszerű kérdésre igazán tudhatnál válaszolni és nem bonyolult magyarázkodással és sértegetéssel megfejelni a nyilvánvaló tehetetlenséged!

Mivel nem hagysz fel a cimkézésemmel többszöri kérésemre sem, ezután patkánynak foglak nevezni. Nos patkány, megérte szemtelenkedve mellébeszélni?
Rizikó
@namihami: Lassíts! Valami felvetődött az ellenzéki fejekben és úgy gondolták, ez alapos gyanú. Megtették a feljelentésüket, ha jól értem és annyi most a dolgunk, hogy a nyomozás eredményét megvárjuk!
Nem az a feladatunk, hogy mi mondjunk ítéletet, sem az, hogy a saját szánk íze szerint magyarázzuk a sajtónyilatkozatokat, találgatva a tartalmát. Meg kell várni a hatóság reagálását és nyomozását, vagy annak elutasítását.

Ezen az alapon akkor miért találgatsz itt a barátaiddal és többek között engem szekáltok, hogy magyarázzam meg, a két nyomi ellenzéki mit miért mond! Nem ez a dolgom, de a tiéd sem!
Németh István
Nocsak!!! melyik hatóság vizsgálati anyagát! ? Ez politikai aljasságot megtestesítő kezdeményezés!
Miről beszélünk!??? A soros nem maradhat a picsáján, azt kéne kilőni! Érdekes , hogy ez nem jut eszébe egy nemzetnek sem, illetve egy nemzet hazafiának sem!
Giovanni Alba
@Rizikó: ma, 15:24
Rossz taktika Baldrick, ha azt hiszed, hogy saját szavaimat visszafordítva igazad lehet. Nem lehet. Én elolvastam namihami beírásait, és teljesen korrektnek találtam. Az, hogy te nem vagy képes magadnak elismerni, hogy itt a kötvénykibocsátás és jegyzés során állami cégek biztosítanak pénzeszközöket a 4iG terjeszkedéséhez akkor, amikor állami cégeket vásárol fel egy NER-közeli magánember, az a te szellemi sivárságod bizonyítéka.
Megpróbálod eljátszani a fideszka kedvenc játékát, amikor a feljelentőtől követeli a nyomozó hatóság az ügy bizonyítását, holott az az ő dolga volna. Itt egy feljelentés történt, a megfelelő nyomozó hatóság dolga a történtek teljes körű vizsgálata, hiszen nekik van ehhez joguk és eszközeik.
Amennyiben a feljelentés alaptalan, jöhet a számonkérés, bár a NER magányos harcosa, a mindenkit mindenért feljelentő Tényit sem rezzentették meg a tények, de nem emlékszem rá, hogy tőle is megdönthetetlen bizonyítékokat követeltél volna, és nem emlékszem látványos retorziókra sem a vádaskodások miatt.
Szóval lazíts, dőlj hátra, és próbálj megnyugodni.
"Hivatalosan is közölte a Fidesz, hogy nem tagja a pártnak Tényi István. Ő az, aki naponta tesz bejelentéseket, feljelentéseket sajtóhírek alapján. A kormánypárt azután zárta ki soraiból, hogy kedden etikai vizsgálatot kezdeményezett Orbán Viktor ellen egy újságcikk után. Tényi István feljelentésinek egy részéről mi is írtunk. 2016 februárjában azért tett feljelentést , mert a Fdelitas táborában összeverekedtek a posztokon. Néhány nappal később a KLIK-et jelentette fel hivatali visszaélés miatt, tavaly júliusban pedig Rogán Antalt a gyanús belvárosi ingatlanügyek miatt. De ez csak a jéghegy csúcsa, Tényi hetente több feljelentést is tett jobb- és baloldali politikusok, állami hivatalok ellen."
Az utolsó mondatodhoz: a kínai horoszkóp szerint a patkány, okos, értelmes, intelligens, legfontosabb jellemzője a jó felfogóképesség, értelmesség és képzelőerő. Azt hiszem, most (is) mellé lőttél.
Rizikó
@Giovanni Alba: Patkány! Vádaskodsz, bizonyítatlan bulvár hírek alapján ítélsz és komolytalanul az érvelés látszatát szeretnéd kelteni!
Az egész vergődéssel az a bajom, ami a többségnek is, gyenge politikai alapú erőlködés!
Pati! Sajnos kevés vagy!
Giovanni Alba
@Rizikó: ma, 18:34
Tedd fel a szemüveged Baldrick, mert már félrebeszélsz. Két politikus tett feljelentést, mert szerintük a 4iG felvásárlásai körül valami nagyon nincsen rendben. A gyanút igazolni vagy megcáfolni az alapos nyomozás hivatott.
Tehát: Nem vádaskodok, nem ítélek bizonyítatlan bulvár hírek alapján, tehát személyeskedsz oktalanul.
Van valami értelmes, elfogadható érved arra, hogy miért is ne higgyek Hadházynak? Mármint eltekintve elvakultságodtól.
Kifejthetnéd például, hogy miért is volt rendben szerinted a DIGI megvásárlása, feltéve, hogy hörgésen kívül mást is tudsz.
Ha értelmes érved nincsen, csak a személyeskedés, akkor maradj inkább csendben. Menni fog?
Rizikó
@Giovanni Alba: Patkány!
A bulvár, főleg a libsi oldala a hazugságok tömény kivonata! Nem érdekel, hogy hiszel benne, de a normálisoktól ne várd ezt el!
Giovanni Alba
@Rizikó: ma, 19:15
Ez gyenge muzsika. Nincsenek érveid egy érdemi válaszhoz, a saját véleményedet meg nem mered leírni.
Nem jött meg a leirat?
Csak tisztázásként: azt kérdeztem tőled, szerinted minden rendben van-e a 4iG manővereivel, különös tekintettel a DIGI felvásárlására?
Magadtól nem tudsz se igent, se nemet mondani?
Rizikó
@Giovanni Alba: Mellébeszélsz és próbálkozol a saját okoskodásodból kijönni! Szerencsétlen!
namihami
@Giovanni Alba: Kár az időért, energiáért.
Ez, amit ezekben az ügyekben a fideszes vizsgálati és igazségszolgáltatási rendszer---A SAJÁTJAIVAL--- csinál, az bizony szimpla fingfűrészelés. Addig, amíg ott ülHETnek, addig ezek úgyis szabályosak lesznek. És egy kormányváltás ahhoz kevés lesz, hogy ezek önként mondjanak le, hiszen éppen ez az az esély és ezek azok az aknaemberek, amivel egyrészt ezek az ügyek is elmoshatók, másrészt az új kormánynak állandó partizánjai lehetnek. Radikális és pincéig tartó ganézás alapfeltétele kell ahhoz, hogy egy új vezetés egyáltalán elkezdhesse az érdemi munkát.
Ha másként nem megy, akkor a hatáskörök olyan átszervezése mellett, ami a működésikörük radikális leépítésével kell, hogy járjon. Ha nem mond le (NEM FOG), akkor addig ""szervezek"", amíg dekoráció lesz egy asztal mögött, de hatásköre maximum a blokkolóóra kezeléséig terjed.
Giovanni Alba
@Rizikó: ma, 20:14
Akkor most igen, vagy nem?
Egyébként köszi, hogy megfogalmaztad, és leírtad helyettem, de miért kellett el is küldened?
Mellébeszélsz és próbálkozol a saját okoskodásodból kijönni! Szerencsétlen!
Giovanni Alba
@namihami: ma, 20:42
Tökéletesen igazad van, nem is célom megtéríteni Baldrick-ot, hiszen nem is lehet, inkább a többé-kevésbé kulturált vitát gyakorlom értetlenkedő, láthatólag kifárasztásra játszó ellenféllel szemben. Figyelted, hogyan próbálta saját szavaimat fordítani ellenem? Az például ügyes húzás volt. Óvodás szintű, de akkor is.
Jó, persze, írhattam volna egyszerűbben is: galambbal sakkozok, itt nyertes nem lehet, viszont jó edzés a higgadtság megőrzésének terén. A rosszindulatú suttyót semmi nem dühíti jobban, mint a higgadt következetesség.
Gonosz lennék? Ugyan, csak mértékkel.
Rizikó
@Giovanni Alba: Patkány!
Annyira jellegzetes a szómágiád hazudozásból összetàkolva, hogy kottázni lehetne a személyiség jegyeid! Bizony, árulkodó a stílus és a bevett törzsi babonás magyarázkodás.
Ha megfestenélek, felsikoltanának a jobb érzésűek!
Giovanni Alba
@Rizikó: tegnap, 22:33
Baldrick, megint félrebeszélsz. Az eredeti témával kapcsolatban kértem a véleményed, hogy szerinted minden rendben van-e az ügylet körül, erre jössz valami sületlenséggel. Ne engem elemezz, hanem az eredeti felvetést. Nem kell a mese, a habos-babos körítés, elegendő egy egyszerű igen vagy nem.
Megoldhatatlan feladat lenne?
Ps.: mit szedsz, hogy ilyen rémes látomásaid vannak, és kezelnek-e már?
Rizikó
@Giovanni Alba: Patkány!
Nincs ügy, ezt vedd már figyelembe!
Csak a szellemi képességeid vontam kétségbe, mert hiába is szólítottalak már fel többször, semmi bizonyíték. Ködös bulvár hablaty, vádaskodás és nulla a többi!
Hol az ügy? Két nyomorult vádaskodik? És? Majd a választások után eltakarodnak innen, ha nem akarnak rágalmazásért felelni!
Giovanni Alba
@Rizikó: ma, 09:56
Higgadj le, és próbálj gondolkodni. Két választott parlamenti képviselő, két politikus gyanúsnak találja a vásárlás finanszírozásának módszerét.
Eddig ugye sikerült eljutnod?
Na most, feljelentést tettek, vizsgálatot kérnek. Vehemens háborgásodból azt szűröm le, szerinted itt minden tiszta, minden a legnagyobb rendben van. De akkor meg mit nyüszítesz?
A kormánypártiak naponta többször tesznek dehonesztáló kijelentéseket az ellenzéki összefogásról, jövőlátó jóslatokkal riogatnak, merthogy ők, a látnokok ismernek minden tervet, minden hátsó gondolatot, s teszik mindezt tényleges adatok híján. Ez téged láthatólag nem zavar, ellenben egy fontos és lényeges üzletág, a hírközlés adásvételének korrektségét megkérdőjelező felvetés kapcsán már olyan bizonyítékokat követelsz, amelyeket a feljelentés alapján induló nyomozás során lehet beszerezni.
Ha még ezt is sikerült megérteni, akkor nem vagy teljesen reménytelen eset, bár ehhez nem fűzök nagy reményeket.
Rizikó
@Giovanni Alba: Nincs ügy!

Lassan írtam, hogy megértsd!
Giovanni Alba
@Rizikó: ma, 11:28
Értem. Tehát a vásárlás finanszírozásával minden rendben, nem látsz semmi problémát.
Ehhez kellett neked a körítés és mellébeszélés.
Rizikó
@Giovanni Alba: Te nem vagy normális?

Nincs ügy! Két hisztis nyomi vádaskodása van bizonyíték nélkül!

Nem érted a leírt szavakat?
Giovanni Alba
@Rizikó: ma, 12:05
Te nem értesz magyarul? Eddig az volt a mantra, hogy ha valami nem tetszik, tegyenek feljelentést. Most tettek feljelentést, erre elkezded a gyalázkodást, idézem: két hisztis nyomi vádaskodása.
Kicsit el vagy tévedve. A bizonyítékokat -ha vannak- beszerzi a nyomozás, vagy eleve elutasítják a feljelentést.
Eddig érthető?
Tényi polgártárs ténykedéséről esetleg valamit? Ha már hisztis nyomit emlegetsz.
Rizikó
@Giovanni Alba: Addig, hogy tegyenek feljelentést, egyetértünk. Ez a dolguk!

Az viszont visszatetsző, hogy engem faggatsz a témakörben megjelent cikkek és vélemények alapján, hogy foglaljak állást! Nem foglalok, mert nincs ügy.
Van egy feljelentés és pár bulvár cikk!

Ezt le is rajzoljam, vagy így már világos?
Giovanni Alba
@Rizikó: ma, 12:56
Dodonába utaztál a véleményedért?
Van egy feljelentés, de annak témájáról nincs saját véleményed, vagy azzal, hogy mindent tagadsz -nincs itten kérem semmi látnivaló- azt akarod mondani, hogy itt minden hótiszta, semmi sumákságnak még csak az árnyéka sem vetül rá?
Úgy rajzolsz ahogy festesz? Borzalmas rémálmokat? Vicces vagy.
A kötvénykibocsátás és azok jegyzése nem bulvárcikk témája. Teljesen hivatalos bejelentés.
Rizikó
@Giovanni Alba: Biztosan rajzolnom is kell ezután!
Miféle véleményem legyen egy kötelező elemként előbányászott libsi hiszti miatt?
Hipp-hopp kiderül hamar, hogy semmi alapja nincs és pont!
Cseh Katalin tiltott módon szerzett támogatását vitasd meg inkább, amiben nyomoznak. Na az ügy!
Giovanni Alba
@Rizikó: ma, 13:49
Budai Gyula leszerepelt elszámoltatási biztos feljelentésére gondolsz?
Kíváncsian várom, milyen eredményre jut a nyomozás, de figyeled, hogy nem minősítgetem a feljelentőt?
Mondhatnám pedig -de nem mondom- csahol a láncos kutya, frusztrálta eddigi eredménytelensége, de nem mondom, majd meglátjuk mi lesz. Pedig igencsak légből kapott vádaskodásnak tűnik olyan nyomda ügyeit kötni Cseh Katalinhoz, amelyet már rég eladott.
hvg.hu/kkv/20210720_Botrany_a_kormanymedia_szerint_az_is_gyanus_aki_olyan_helyen_van_ahol_valaha_Cseh_Katalin_volt
Rizikó
@Giovanni Alba: Nem hiszem, hogy a stikliket nekem kéne megoldani. Majd elolvasom a sajtóból az ítéletet és akkor formàlok véleményt.
Németh István
@Giovanni Alba: @Giovanni Alba: sajnos tele van a here-staniclim a hülyeségeddel - a balliberális moslék kommunistáknak akik, valamiféle csökevényeknek se jók, de hatalomvadász rablóbandának, ÉS HAZAÁRULÓ férgeknek a média birodalma sokkal nagyobb teret birtokol, mi több külföldi korrupciós pénzekkel megtömöttek mint ami megengedhető lenne! Ezt kell felszámolni alapvetően és elsősorban! Remélhetőleg lesz rá gondja az újból megválasztott Orbán kormánynak! Az ellenséget a betonba kell döngölni!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.