Miközben a közvéleménykutatások a mi előnyünket mérik, az emberek többsége mégis Fidesz győzelemre számít – írja Facebook-oldalán Márki-Zay Péter.

Márki-Zay: ezért számít a többség a Fidesz győzelmére
Fotó: Facebook/Márki-Zay Péter

Az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje szerint ez az ellentmondás azért áll fenn, mert

az óriási állami pénzköltések, a mindenhonnan ömlő kormányzati propaganda csalja meg a választók érzékeit.

Illetve létezik egy másik magyarázat, ami azzal számol, hogy a Fidesz krumpliosztással, buszoztatással, tömeges átjelentkezéssel, szavazatvásárlással, próbál majd szavazatokat szerezni. Ismerjük Orbán gonoszságát és elszántságát, ebben is van logika – magyarázta Márki Zay.

Orbán kihívója szerint viszont

a Fidesz ellőtte a puskaporát, és még így sem tudta átvenni a vezetést a kutatásokban. Illetve jó hír, hogy az Európai Parlamentben 60 képviselő sürgeti a tavaszi országgyűlési választások fokozott ellenőrzését.

Márki-Zay azt ígéri, minden szavazókörben ott lesznek, és nemzetközi megfigyelők fogják kísérni Orbán minden lépését.

A választás így sem lesz kiegyenlített, hiszen hatalmas anyagi előnnyel rendelkezik a Fidesz, a közmédia jogellenesen működik, és a választás szabályait magukra szabták. Ez nem igazságos verseny, hanem a jogainkért, az életünkért folyó küzdelem. De többen vagyunk, igazunk van, és el fogunk indulni felfelé!

- tüzelte híveit az ellenzéki miniszterelnök-jelölt.

Forrás: Facebook/Márki-Zay Péter

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
Nem tudja, hogy bolond..., gyáva és tudatlan, ötöl-hatol, makog...!
penege
"Miközben a közvéleménykutatások a mi előnyünket mérik" :D :D :D ez a pali besz@rás
simmering73
@penege: Nem te vagy a legélesebb penge a fiókban, ugye?
kormanyos63
@penege: Ezt nem nem tudom honnan szopta MZP, mert sajnos nem igaz!
Az összes közvéleménykutató intézetnél vagy fej-fej mellett áll a két tömb, vagy enyhe fideszes előnyt mérnek!
Pedig MZP azt igérte, ha ö lesz a miniszterelnök-jelőlt, a csalodótt fideszeseket, és a bizonytalanokat be fogja csatonázni az ellenzéki összefogás szavazói közé!
Hát, eddig kurvára nem sikerűlt neki, hogy finoman fejezzem ki magam!
Sámannus
Bepancsolunk egy jót és utána eltakarítjuk a foscht
odst
A baloldali érzelműeket senki nem képviseli.
MZP, szedd össze magad, vagy mególlek!!!
odst
Szeretnéd tudni, hogy öllek meg?
Kb. harmincszor nyakon szurlak, utána meg vagy ötvenszer, ahol érlek
Peller Anikó
@odst: Már aggódtam érted, hogy elvesztél. De azt tudod ugye, hogy néha a kevesebb több.
fergeteg
Ballibsinek ennyit ér a tudománya.
Áprilisban elhúznak a bús picsába.
rokker33
Ez a márk zajos Péter hülyébb mint a kamugeri és jákob együtt véve :) Egy 50IQ felett rendelkező ember el tudja dönteni, hogy kire akar szavazni! Aki nem azzal van gond nem kicsi !!
odst
@Peller Anikó: Egy bizonyos szint felett tudom.
De nem mindig vagyok egy bizonyos szint felett.
Sajnálom?
Yoda69
Ha a fideSS marad akkor ez a nep megerdemli a sorsat ami ra var.
vacsi
"az óriási állami pénzköltések, a mindenhonnan ömlő kormányzati propaganda csalja meg a választók érzékeit."

"a Fidesz krumpliosztással, buszoztatással, tömeges átjelentkezéssel, szavazatvásárlással, próbál majd szavazatokat szerezni"

Hogy lehet valaki ekkora barom, mint ez a Márki?!
ómió
Mert mégsem vágyik a népzsebelésedre?
Toller Béla
Na, jó, kétségtelen...de ezt már tudtuk ! Azt azonban még nem tudhattuk, hogy te ott, te MZP ennyire gyenge teljesítményekre vagy képes ! Mi ez a vezetőszárazás már megint ? Hogy te arra is fel vagy készülve ... Nem elég nekünk ez a maffiabanda, még te is rontod az esélyeinket ?
tothjani
A Fasiszta propaganda mindent elsöpör, hiszen korlátlanok az anyagi lehetőségeik.
Fasizmus soha sehol nem szűnt meg választáson.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.