Mráz Ágoston Sámuel szerint minden mögött Gyurcsány áll. 

Márki-Zay Péter véletlen elszólásai, utalásai azt mutatják, hogy a baloldal világképe egy kicsit sem változott a 2010 előttihez képest – mondta a Nézőpont Intézet igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.

A Nézőpont Intézet vezetője a Kossuth Rádióban ekézte Márki-Zayt és az ellenzéket

Fotó: Facebook/Mráz Ágoston Nézőpontja

Mráz Ágoston Sámuel kifejtette, a Nézőpont Intézet legutóbbi közvélemény-kutatása szerint a magyarok több mint kétharmada a Fidesz választási győzelmére számít, és talán a baloldali politikusokból is hiányzik az őszinte hit, hogy a Magyarország előtt álló nagy kihívásokra és kérdésekre válaszokat tudnak találni.

"Ugyan néha szoktak programpontokat ismertetni, de azok a baloldali nyilvánosságban sem váltanak ki különösebb érdeklődést" – tette hozzá.

Az elemző szerint Gyurcsány Ferenc hatalmas 2010-es veresége után nem azt a következtetést vonta le, hogy újra kell gondolni a baloldaliságot, hanem megmaradt korábbi világképe mellett, amely társadalmi és gazdasági kérdések liberalizációjából, azaz privatizációból áll.

Ez alapvetően az energiaárak elengedését, a határok gyengítését és az egészségügy valamilyen mértékű magánosítását jelenti – mondta Mráz Ágoston Sámuel.

Hangsúlyozta, miközben a baloldal nem hirdeti, néhány elszólásból kiderül, hogy ugyanúgy gondolkodnak, mint 2010 előtt, valamint semmiféle különbség nincs Gyurcsány Ferenc világképe és Márki-Zay Péter véletlenül elmondott mondatai között.

A Nézőpont Intézet vezetője elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc politikája az Orbán-kormány eredményeinek totális tagadásából, másrészt a Brüsszelnek való megfelelésből áll: szuverenitás helyett föderalizálás, migráció elleni védekezés helyett liberalizálás, a nemzeti gazdaság erősítése helyett a privatizálás.

Mráz Ágoston Sámuel aláhúzta, az Orbán Viktor által vezetett kormányoknak tagadhatatlan eredménye, hogy a nemzetstratégiai ágazatokban megerősödött a nemzeti, állami tulajdon, legyen szó az energia-, a pénzügyi vagy az egészségügyi szektorról.

Elmondta, a baloldal programpontjai mögött ezzel szemben nemzetközi politikai és gazdasági érdekek lehetnek, ami nem nyeri el a magyar társadalom többségének szimpátiáját.

A baloldal ezért a hivatalos üzeneteiben nem beszél ilyenekről, "korábbi mondataikból, elszólásaikból azonban ez összerakható" – mondta az elemző.

Kiemelte, a következő hetekben "kifejezetten fontos feladat, hogy megtaláljuk ezeket a mondatokat, és a választópolgárok megalapozott döntést tudjanak hozni (...) a nemzetben való gondolkodás és a rejtegetett nemzetközi érdekek kiszolgálása között".

Mráz Ágoston Sámuel szólt arról is, a baloldalnak az lesz az érdeke, hogy hangulatot keltsen a kormánnyal szemben akármilyen témában, és ezáltal megpróbálja felerősíteni a "protest érzületet" a társadalomban.

Tehát a baloldal nem azt szeretné elérni, hogy a választók a "baloldali alternatívára szavazzanak, hiszen az nem többségképes", hanem az ellenérzéseket próbálják majd meg felcsiholni az Orbán-kormánnyal szemben – mondta.

Mráz Ágoston Sámuel szólt arról is, a Nézőponthoz hasonló intézeteknek feladata, hogy szorosan figyeljék, a magyar választás tisztességes körülmények között zajlik-e le.

Hangsúlyozta, foglalkozni kell a külföldi államok beavatkozásával, valamint az Európai Bizottság magyar kampányban játszott szerepével, amit azzal ér el, hogy pénzügyi nyomást próbál helyezni Magyarországra.

Az elemző aláhúzta, fontos, hogy aki politikával foglalkozik, ne csak a hivatalos állításokat hallja meg, hanem a sorok között is olvasson a véletlen elszólásokból és utalásokból.

"Soha nem szabad elfelejteni, hogy itt az a Gyurcsány Ferenc és jelenlegi szövetségese, Márki-Zay Péter szeretne nyerni a választáson, akik 2002 után a nem lesz gázáremelés szent ígéretét tették a választópolgároknak, és utána több tucatszor megsértették azt" – fogalmazott.

Forrás: mti.hu

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Baker
Nagy szerencsénk, hogy van egy ilyen független és pártatlan elemző csapat, élén Mráz úrral, aki a szakmaiság élő szobra!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kissé felnőttem
Mögötted meg a kengyelfútó gyalogkakukk, és ti kicsit viszont változtatok az eskütökhöz nem éppen hiven , gyülölködtök és a parlamentben ezt is éreztetitek, hol a szabad sajtó orbán ráállt ? vagy rá ült mindegyikre maradt a SZABAD Európa ?
solidedge
Az tudod te szenét, hogy az ország többségét ekézed.
Sámannus
Na és a te fed pedig nem látszik ki a disznóganyéjból. Nagyokos.
Eladott Ország
Ezt a hülye barmot azért tartja és fizeti a fidesz! A Nézőpont Intézet reprezentatív felmérése szerint az általuk megkérdezett 1000 emberből 540 szerint Orbán egy félisten. Vagy kettő. Én helyből mindent elhiszek a közvéleménykutatásoknak és a statisztikáknak. A Nézőpont Intézetnek főleg bármit és bármikor, hiszen ki más lenne képes objektív és pártatlan felmérést készíteni, mint akit a kormány fizet közpénzből. Na ugye? Tehát Orbán Viktor a legjobb. A legszebb. A legokosabb.Akkor is szeretjük, amikor a kedvéért meghosszabbítják a Budai várat Lovasberényig annyi pénzből, amennyiből fejleszteni lehetne az idősgondozást, esetleg rövidíteni lehetne a várólistákat és mondjuk időben kiderülne, ha valaki rosszindulatú daganatot kapott karácsonyra nyakkendő helyett. Akkor is nagyon szeretjük a miniszterek elnökét, ha annyi pénzt költ felesleges népszavazásra és értelmetlen közvéleménykutatásokra, amennyiből tíz évig jól lehetne lakatni azokat a gyermekeket, akik a nyári szünet örömére hónapokig éheznek. De mi ilyen hülyeségekre nem gondolunk, hanem annak örülünk, hogy Kövér László évszázadokig harcol, Orbán Viktor egy imádnivaló figura és Rogán Antalnak telik két meccs között egy homárlevesre Gordon Ramsay éttermében Bordeaux-ban. Ez a fontos, minden másra ott a közmunka. A Nézőpont Intézet kutatási eredményei közreadásának annyi értelme van, mint Németh Szilárdnak elindulni egy férfi szépségversenyen.
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/171234264_1087949915018248_3523873091705430667_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=jG6RcBA0-uQAX_-Ivdn&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=00_AT-H5ChLNDouFglAPj6iAP6KRldyMPi9GKXKW4ipOmnaxw&oe=62139AD4
Németh István
@simmering73: @Eladott Ország: @Sámannus: @CsipkeRózsa: @kissé felnőttem: lenyűgözőek vagytok a Kormányfő a Kormány és természetesen Mráz úr alázásában! Az Erdogan bizonyára kitüntetne benneteket, De ez a gonosz Orbán Viktor nem teszi meg - a demokratikus szocializmus égisze alatt hagyja, hogy éljetek az aljasságaitokkal! Mondván ez a tarsoly is kiürül egyszer! A folyamat beindult ugyan is miután a zay elintézi nektek, hogy mehettek Indiába szemműtétre a TB. (a nemzet) költségén, bizonyára jobban fogtok látni! Aztán attól sem kell megijednetek, ha a nagy távolság miatt közben rátok vagy hitvesetekre rájön a szülés, mert egyet fingik a delikvens és kész ott a gyerek - persze meggyőződésem, hogy ti is így születtetek a moslék retkes, kommunista rendszerben. Baj meg nem lehet, mert spórolni kell a vízzel ez fontos higiéniai szempont > mindenkinek jusson, aztán az sem baj ha setétben leleledzel, mert a jó szemeteknek nem is kell a fény, hideg van? az sem baj összebújtok úgy is nagy agyerek halandóság, majd ti pótoljátok! Ez kérem a nemzet megváltásának a folyamata, TI HŐSÖK VAGYTOK - Erdogán elment zarándokútra az Izraeli Születés templomához, hogy meggyónja eretnekségét! valószínű ki lesztek tüntetve a gebe lenge szerve nagydíjra!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.