A pár nappal ezelőtt megrendezett Orbán-Putyin találkozó után az egész ország megdöbbent azon, hogy milyen hosszú asztalnál foglaltak helyet a tárgyaló felek. Orbán azzal magyarázta a több méteres asztalt, hogy„az orosz elnökre vigyáznak, az mégse Magyarország”, illetve „Oroszországban azért nagy a tét, az egy nagy katonai hatalom”. De most újabb felvételek láttak napvilágot, amelyek alapján kijelenthető: Putyin csak Orbánt alázta meg a focikapu méretű asztallal, másokat sokkal közelebb engedett magához. A 444 több képet is összegyűjtött az elmúlt hetekből, amelyek moszkvai hivatalos látogatásokat örökítenek meg, és mindegyiken sokkal közelebb engedte magához a vendéget Putyin. Orbánnal nem is készült olyan fotó, amin kezet fognának, míg másokkal ezt is megejtette. Mielőtt fogadta volna Orbánt, állami kitüntetéseket osztott ki, kézfogással, közös fotóra összeállással, koccintásokkal. Ezzel szemben Orbánnal a terem egy-egy végébe állva, a poharukat a magasba emelve „koccintottak.”
Orban akkorát égett, mint a rongy: újabb felvételek kerültek elő, amelyeken látszik, hogyan alázta meg őt Putyin
Forrás:
ellenszel.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
No ugyan ez van mini putyinnal is.
.
Látható a videó végén az, hogy valami miatt nagyon felhúzta az ikertesót valamivel, vagy összességében Putyin, mivel a sajtótájékoztató végén úgy hagyta ott a tárgyalófelét mint eb a szahatár:
.
---- Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök sajtótájékoztatója
www.youtube.com/watch?v=zIUrvgVGcQI&t=861s
------------------------
.
Pasli domoj!
Új hozzászólás